Miért ilyen negatív sok ember?

Mert az optimizmus és a pesszimizmus is tanult viselkedések és sajnos ragadós, észre sem veszi az ember, hogy mennyire átveszi a környezetében lévők viselkedését. Ezért fontos az, hogy jól megválogassuk azt, hogy kivel kommunikálunk, mert minden ember hatással van ránk. Ezt én is csak akkor értettem meg, amikor olyan munkahelyre kerültem, ahol volt egy konkrétan sugárzó napsugár stílusú kollegám az összes többi ahhoz hasonlóval, akikről te is írtál. Nekem volt olyan időszak a munkámban, hogy zenével a fülemben mentem be, dolgoztam és úgy is jöttem ki és csak helló-szia szintre csökkentettem a kommunikációmat a kollegáimmal emiatt, de persze tudom, hogy ezt nem mindenki teheti meg, ha olyan a munkája. Azt mondják, hogy az ember annak az 5-6 embernek az átlagává válik, akikkel a leggyakrabban van kapcsolatban, úgyhogy nagyon is kell figyelni arra, hogy mit engedünk be, milyen energiákat magunkba.

Van, aki a legszerencsétlenebb helyzetben is képes mosolyogni, nevetni, pozitív maradni és van, aki a legboldogabb helyzetben sem boldog és csak a hiányt látja. Ez hozzáállás kérdése, kultúra és tanulás kérdése és sajnos az átlag negatív.

Egyébként meg az étkezés is közrejátszik: bizonyos élelmiszerek ürülésekor a szervezetben deprimálóak, mint pl. cukor, glutén, tejtermékek, ezt tapasztalatból is tudom.

Őszintén nem olvastam el mind az 5 oldalt, de úgy gondolom sokan megválaszolták már a kérdést olyan szempontból, hogy az normális ha mások vagyunk, de kell alkalmazkodni a másikhoz és ebbe te is beletartozol.

Segítek kicsit más perspektívát mutatni. Én is olyan ember vagyok, aki minden céges eseményen ott van mert az életemnek most egy olyan fázisában vagyok, amikor ez jó nekem. De egyébként azért szoktam kiemélni, hogy a mi cégünk jó, mert ezek nem kötelező programok például nálunk. Ha szeretnél bulizni van csomó esemény, ha nem akkor meg senki se teszi szóvá, hogy nem és szerintem ez a normális és a jó gyakorlása ennek. De biztos vagyok benne, hogyha egyszer lesznek gyerekeim és férjem nekem is lesz jobb dolgom, mint a péntek esti sörözés a kollégákkal.

Illetve volt az életemben egy olyan életszakasz, amikor nekem is púp volt ez a hátamon, amikor haldoklott egy közeli hozzátartozóm. Ez például egy olyan téma, amit én nem akartam bevinni a korábbi munkahelyemre mert ez egy nagyon személyes téma és szerintem mindenkinek kellemetlen.

A probléma nálam is ott kezdődött, hogy volt egy olyan hangadó kollégám aki mindig a kezébe akarta venni az irányítást, aki kinézett mindenkit és szóvá tette ha valaki nem vett részt a team buildingeken. Én nem akartam az orrára kötni, hogy miért és ő is nyomogatott fel a főnökömnél, hogy nem vagyok elég team spirit, aki legalább tudta mi a szitu de kértem, hogy ezt ne mondja el másoknak.

Őszintén, évek távlatából is gyűlölettel gondolok arra a kedves kollégámra, hogy csak tetőzte a problémáimat az életem legrosszabb szakaszában és mellette folyamatosan fúrt és cseppet sem tudott alkalmazkodni másokhoz vagy a gyászomhoz. Nálunk is például ment mindig a zene, 2 hétig volt fun, utána már zavaró volt és a végén az emberek már átkérették magukat másik irodába és folyamatos konfliktusok voltak abból, hogy mit hallgassunk vagy mennyire bunkó valaki, ha bedugja a fülét a saját zenéjével. És akkor képzelheted milyen volt arra visszamenni az irodába a haláleset után, hogy egész héten keresztül kellett nyomni a 80as évek legnagyobb slágereit és teli torokból énekelte azt 3 kolléga...

Szóval szerintem egyrészt gondolj arra, hogy aki elrontja a kedvedet az irodában az valószínű elrontaná a bulikon is és ettől is meg akar kímélni többek között. Másrészt gondolkodj el te is azon, hogy a felnőtt élet része, hogy olyan emberekkel is együtt kell dolgoznod, akit nem kedvelsz és hozzájuk is alkalmazkodni kell, te esetleg mit tudsz tenni ennek érdekében.

A kérdésed alapján próbálod magadat (a stílusodat, a személyiségedet, a világnézetedet, stb.) másokra ráerőszakolni, és ha nem kérnek belőle(d), akkor mutogatsz rájuk, hogy negatívak meg panaszkodnak. Akinek meg bejössz, vagy megtűr, az meg a pozitív, jópofi ember.

Amúgy meg te akarod őket kirúgatni, csak mert nem keresik eléggé a kegyeidet, hát ja...remélem "a karma majd meghálálja" neked is

Amúgy ez miféle munkahely? Csakhogy jó nagy ívben kerüljem el...

Van egy olyan tény, hogy ha legjobb dolog történik velünk talán nő a boldogság szintűk egy ideig, ellenben, ha a legrosszabb történik velünk, abba belehalunk. Ezért maga az életösztön, ami miatt a rossz dolgokat könnyebben megjegyezük, hogy védeni tudjuk magunkat ezektől.

Ez még nem ok arra, hogy valaki negatív legyen, de ezért van, hogy a pozitív dolgokat nehezebb észre venni. Ahhoz, hogy sikerüljön jó dolgokat is meglátni az életben, hálát kell adni azért, ami történik velünk és amink van. Ez segít abban, hogy bár tudjuk, mit kell elkerülni, mégis több pozitív dolog legyen az életben.

Érdekes válaszok. Én egyetértek a kérdezővel, sok mindenkiből hiányzik a személyiség... amúgy is ki szereti a megkeseredett embereket? Én nem. A 20-as éveik végén úgy öltözködnek a nők, mint valami 50 éves kémiatanár. Zéró szenvedéllyel robotolnak.

Szerintem a válaszolók nézzék meg a Fight Club c. filmet. Tulajdonképpen egész életedben dolgozol, majd meghalsz. És ez rendben is van, ameddig vannak élményeid. A legtöbb embernél ez az élményszerzés kimerül a szexben és a táplálkozásban. Én elhiszem, hogy nagyon nyomasztó az olyan emberek társasága, akik nincsenek benne semmilyen buliban, nem tudnak semminek sem örülni, és szerencsétleneknek még a humoruk is szar. A zárkozottságról és a szociális fóbiáról nem beszélve. A nagy részük klinikai eset, ugyanis normális esetben az ember se nem zárkózott (és nem, az nem egyenlő az introvertáltsággal) se nem örömtelen. Értem a válaszolók problémáját, de a toxikus optimizmus, amikor valaki egy rózsaszín szemüvegen keresztül szemléli a világot, az teljesen más, mint amiről a kérdező ír.

Amúgy azon brutálisan kiakadtam, amikor valaki azt írta itt, (legalábbis hasonlót) hogy 23 évesen szégyen romkocsmában hányni. Hát, nem tudom, szégyen? Ez nem lehet csak egy társadalom által berögzült káros séma? Pont mint a “mit fog a falu mondani”. Mintha a felnőtt-lét azzal járna, hogy dolgozd ki magadból azt a minimális lelkesedést is az élet iránt, és isten ments hogy bulizni menj. Szégyen!

Szerintem ha nem ülnék be egy romkocsmába havonta a haverjaimmal sörözni, jointozni, akkor már rég megbolondultam volna.

48 -as válaszolóval értek egyet leginkább.

Itt szerintem a kérdező és az őt kritizáló emberek is szélsőséges véleményeket fogalmaztak meg, és emiatt elbeszélnek egymás mellett.

Én sem vagyok az a cukimuki, mindenért automatikusan lelkesedő és farkcsóválva lelkendező típus, bőven van bennem szarkazmus és kemény kritikai hajlam is, ennek ellenére tudok örülni apró dolgoknak, elismerem, ha valaki vagy valami jó, felvállalom, ha tetszik egy zene, egy film, ha szépnek tartok egy nőt, akit még nem nyilvánítottak központilag szépnek, vagy ha ízlik egy egyszerű étel. Azt látom, hogy a magyarok nagy része tényleg nem képes semminek örülni, a népünk egész karakterét a pesszimizmus határozza meg. Ezt nem csak én látom így. Olvastam külföldiek tapasztalatait az egyes népekről, a magyaroknál szinte mindig az jött fel elsőre, hogy szüntelenül csak panaszkodnak, pesszimisták, szomorúak, még a környező volt szocialista blokkon belül is élen járnak ebben.

Szakmai fórumokon is látom, hogy itthon a legtöbb eredeti, izgalmas ötletre, felvetésre inkább lehúzó, fikázó, elkedvetlenítő és lebeszélő válaszok jönnek, míg pl. az amerikaiak sokkal konstruktívabbak, próbálják továbbgondolni a problémát, megoldani, és hozzátenni valamit a tudásukkal. Szerintem ez a mentalitásuk sokban hozzájárult a sikerükhöz.

A volt barátnőmmel azért szakítottam, mert elkezdtem megkeseredni mellette. Minden ételtől undorodott, fintorogva nézett minden falatra, hogy mennyire káros, gusztustalan, meg biztos tele van E-vel, de ha bio, akkor is csak kamu-bio, mert azt bármire ráírhatják. Ha el akartam vele menni valahova, oda ő nem akart, mert utálja az embereket, ha meg senki nem volt ott, akkor meg azért, mert fél, hogy olyan néptelen, nyáron melege volt, télen fázott, minden filmet unt, és nem volt olyan dolog, aminek örült volna. Ha megdicsérem az alakját, felszínes voltam, ha nem dicsértem, akkor biztos azért, mert más nők jobban tetszenek. Szóval feladtam, mert már kezdtem önvédelemből hasonlóvá válni hozzá, és ismerősem mondták, hogy egyre letargikusabb és unalmasabb vagyok, amióta vele összejöttem.

A magyarokra az is jellemző, hogy ha nekik nem megy valami, akkor másokat is lehúznak benne, nehogy kiderüljön, hogy lehet azt jól is csinálni. Ilyen környezetben sikert elérni olyan, mint szélviharral szemben biciklizni.

Korábban már röviden válaszoltam, de látva a sok támogató- és ellenvéleményt, megpróbálom pontról pontra én is kifejteni az én álláspontomat. Mindenekelőtt köszönöm, hogy lehetőséget kínáltál mások véleményének leírására ezen az oldalon. Nézzük tehát sorban az állításokat.

"Folyton azt tapasztalom hogy sok ember nagyon negatív."

Pl.- Mindig panaszkodnak

→ Igen, ez gyakran így van, már most kérdés: indokoltan vagy indokolatlanul teszik ezt?

"Nem tetszik nekik az a zene ami a rádióban megy pedig a legtöbb embert feldobja a jó zene."

→ A rádióban hallható zene sok ember tetszését nem nyeri el, nem mindenki rajong például a Rádió1 több 100-szor lejátszott darabjaiért. Számomra a kortárs könnyűzene zavaró, kellemetlen ingert keltő, nem tartom se szépnek, se művészetnek. A fizikai zenetudomány megkülönböztetni a zörejt a zenei hangtól. Véleményem szerint a kortárs könnyűzene jelentős része nem is igazán zene, hanem elektronikus zörejek sokasága. Ráadásul sokszor fülsértően hangosra van állítva. Irodában is. (Egy klasszikus szimfónia sokkal szimpatikusabb, igényesebb, valódi munka van mögötte, nem rekedt hangú "éneklés" vagy számítógépes zajforrás, de általában nem a klasszik rádió van bekapcsolva a közösségi helyeken.)

"Ha felhozunk egy témát akkor mindig negatívan reagálnak."

→ Megint kérdés: milyen témát?

"Felesleges dolgokkal foglalkoznak mint politikai, környezetszennyezés, dohányzás, ivás károssága, felesleges pótcselekvések."

→ Semmiképpen sem gondolom, hogy ezek felesleges dolgok lennének. Ahogy valaki fentebb utalt már rá, felesleges talán az, ami kizárólag néhány embert érintő, valóban az életre jelentős hatással nem lévő esemény. (Pl. valaki másodunokatestvére 8 és fél évvel ezelőtt a nyaralásán hallotta, hogy egy barátja elvesztett 225 Forintot stb.) Ezekkel szemben a felsorolt témakörökben közös, hogy (A) nagy hatással az adott ember életére (B) ráadásul (és talán ez fontosabb), széles körre (a magyar társadalomra, a világra) terjed ki a hatásuk. Pl. "Magyarországon, Finnországban, Szlovéniában és Dániában az alkohol okozta halálesetek az összes haláleset legalább tíz százalékát vagy még többet adták,jelentősen hozzájárulva az egyes társadalmi rétegek közötti különbségekhez." ( [link] Tekintve, hogy évente 30-40 ember hal meg Magyarországon tiltott kábítószerekkel kapcsolatosa problémákban, míg a fenti szám talán 10.000 fölötti (Központi Statisztikai Hivatal, 2018: 131.000 ember halt meg Magyarországon) [link] és ennek ellenére az alkohol legális kábítószer, erről valóban sokat kellene beszélni. Hasonló a helyzet a környezetszennyezéssel, a dohányzással is. Politikai témakörökről sokan nem szeretnek beszélni, de azért azt talán el lehet ismerni, hogy a legújabb sorozat megnézésénél nagyobb a jelentősége annak, hogy vajon 2030-ban is működni fog-e még a nyugdíjrendszer stb.

"Ha megkérdezem hogy szeretnek valamit akkor tuti hogy azzal jönnek az felesleges pénzkiadás és jobbra is lehetne fordítani."

→ Itt is különbséget kellene tenni a valóban meggondolandó dolgok és kevésbé fontosak között. A legújabb, 197. mobiltelefon vásárlási árát a 2 és fél hónappal korábbihoz képest (csak hogy le ne maradjak a divatban), talán tényleg lehetnek másra is fordítani.

"Mindig magukban kuporognak és olvasnak, nem is akarnak szocializálódni."

→ Az ő dolguk. Benne volt a munkatársakkal való aktív közösségi élet fenntartása a munkaszerződésükbe?

"Nem járnak a céges bulikra ahol mindig jó a hangulat és olyanok vagyunk mint egy nagy család."

→ Igen, van aki a napi 6-8 órás munkaidőn túli munkatársakkal való időeltöltést nem részesíti előnyben - semmilyen formában. Egy héten van 7x24= 168 óra. Ebből az ember alszik ideális esetben 7x8=56 órát. Marad 168-56=112 óra. Ebből dolgozik még monduk 5x8=40 órát. Marad minden másra 112-40=72 óra. Ha ebből levonjuk az utazást, étkezést, fürdést, gyerek iskolába vivés stb. marad a tiszta szabadidő. És ebből kellene másokra szánni még értékes órákat... Azért így kicsit elgondolkodik az ember, hogy biztos a munkatársak lennének-e a kedvezményezettek? + Ha esetleg még ebbe bele is menne az ember, nem feltétlenül egy üvöltöző, részegen a szórakozóhelyet (vagy utána a 7-es buszt) összehányó emberek csoportjával tele lévő úgynevezett szórakozóhelyet választana a "szocializáció" helyszínének.

"Ezeknek az embereknek semmi sem jó."

→ Ezt a leírt információk birtokában nem lehet kijelenteni. Annyi állapítható meg, hogy bizonyos, általában a közösségi élettel kapcsolatos dolgok nem állnak túlságosan közel hozzájuk. De én még itt is vigyáznék, mert e z z e l a közösséggel van problémájuk, és munkahelyen kívül szeretik a társas kapcsolatokat. (Ennek cáfolata akkor áll, ha behatóan ismered a munkahelyen kívüli életüket is.) De még ha valóban individualista típusúak, de ettől nem romlik a munkateljesítményük, és kifejezetten nem támadják a többi embert a csoportban, mi foglalkozni való van velük?

"Pedig nem látják hogy milyen színes az élet és mennyi vidám mosolygós ember van tele élettel."

→ Nem látják, lehet sajnálni őket. De semmiképpen sem kényszeríteni, hogy lássák. (Emellett az élet színességéhez és a sok mosolygós ember, röviden a "boldog világ" hipotézishez azért sok szó fér: a fenti környezetszennyezés stb.-n túl néhány címszó: háborúk, éhínségek, abortuszok, rákos betegségek, hajléktalanság, munkanélküliség, létminimum, bűnözés, erőszakot népszerűsítő filmipar stb.)

"Mi lehet a bajuk ezeknek az embereknek amiért csak gubbasztanak mint egy sebzett gazella?"

→ Sokminden (családi tragédia, depresszió, elszenvedett sérelmek, sikertelenség, anyagi gondok, életpályatévesztés, családon belüli megfelelési kényszer stb.), sok ember nem szereti kibeszélni a magánélettel kapcsolatos problémáit. Szép dolog, hogy érdeklődsz mások problémái iránt (akár meg is kérdezheted őket), de ha nem akarnak megnyílni, hagyni kell őket. Lehet, hogy olyan jellegű a probléma, amelyben csak képzett pszichológus/pszichiáter tudna segíteni, nem pedig egy ilyen területen komoly tanultsággal/tapasztalattal nem rendelkező munkatárs. De az is lehet, hogy egyszerűen csak introvertált (zárkózott, befelé forduló) természetűek.

"Még csokival meg bonbonnal is megkínáljuk őket minden héten, mert ez szokás a cégnél."

→ Lehet, hogy ez a szokás, és tiszteletreméltó dolog, hogy ilyen ajándékozásra gondol a csoport. Ezt egy kulturált ember meg is köszöni. De elfogadni n e m k ö t e l e s . (Nagyon szeretnél például Afrikába utazni nyáron, erre valaki Ausztráliába szóló jegyet ajánl fel költségtérítésmentesen. Kisebb formában a fenti is ehhez hasonló.)

"Megünnepeljük a születésnapokat is, de ők sosem, inkább szabadságot vesznek ki és egyedül ünnepelnek."

→ Nem kérték, hogy ünnepeljétek. A saját szabadságukat miért ne vehetnék ki akkor, amikor ők azt jónak látják? Vagy ezen a helyen az is kimondatlanul elvárt kötelezettség, hogy egy dolgozó kötelessége közösen megünnepelni a születésnapját a munkatársaival?

"Nagyon nagyon maguknak valóak. Lehet hogy ki kellene őket rúgatni hogy ne rontsák a hangulatunkat?"

→ Mitől lesz rosszabb az életed, hogyha ők nem foglalkoznak mással a munkahelyükön a munkájukon kívül? Miért rontja valaki a hangulatodat azzal, hogy csak annyit kér: hagyják békén? Ha szándékosan, aktívan kötözködik, zavarja a feladataidat, az valóban joggal nevezhető problémának. V é g ü l i s ő k n e m e g y b a r á t i t á r s a s á g b a jelentkeztek napi 6-8(-10) órára hosszú évekre, hanem a megélhetésüket szeretnék valahogy biztosítani. A munkáltató pedig valószínűleg azért tartotta meg őket eddig, mert a munkájukkal meg volt elégedve. (Ellenben mint már korábbi munkahelyeken tapasztaltam), a munkaidő jelentős részét beszélgetésre/viccelődésre fordító munkatársak teljesítménye gyakran esett kritika alá a főnökük részéről.

"Sokkal könnyebb pozítívan gondolkodni és az univerzum meg a karma is meghálálja. Szerintem ez az egyetlen út."

→ Vigyázni érdemes az "egyetlen" kifejezéssel, mert elnyomja az egyéni szabadságot. Az indiai filozófiát pedig sokan nagyra tartják (köztük én is), de sok ember gondolkodása más filozófiai-vallási rendszerek (kereszténység, materializmus, napi alkalmazkodás az éhenhalás ellen) szerint alakul, vagy nem is foglalkoznak ilyen kérdésekkel. Mások gondolkodásnak irányt szabni nem biztos, hogy jó, főleg nem kényszerítve.

Azért még ajánlok egy ajánlok egy könyvrészletet, amely ugyan 1935-ös, de körülbelül 550 oldalas, ingyenesen elérhető, és részletesen elemzi a különböző embertípusokat: Weszely Ödön: A korszerű nevelés alapelvei, vonatkozó rész a 91. oldaltól: [link]