Kezdőoldal » Ételek, italok » Vegetarianizmus » Válaszolnátok néhány kérdésre...

Válaszolnátok néhány kérdésre egy egyetemistának, akinek tanulmányt kell írnia?

Figyelt kérdés

Én a pszichológián vagyok és második félévre írni kell egy tanulmányt azzal a címmel, hogy "Az emberek közötti apró széthúzó erők" Ennek a tanulmánynak azt az alcímet választottam,hogy" Ő eszik húst- ő nem eszik"

Nos, én azért választottam ezt a témát, mert mint lehet látni egy alapvető életmód és gondolkodásmódbeli különbség erőteljes passzív agressziót képes kiváltani és ezzel taszít el embert és embert egymástól. Pedig milyen kicsinyke dolognak tűnik... ő eszik húst, ő nem eszik (ugye innen jön a cím is).

Nagyon belelendültem a témába és mivel, a bölcsészkaron vagyunk,ami tele van mindenféle életművésszel, hippivel, kalandorral, íróval ,költővel stb. akiknek legnagyobb részük vegetáriánus, megértettem, hogy a húsmentes életmód mögött egy szilárd és meg kell vallani példamutató erkölcsi háttér áll. Sőt! a vegetáriánusok között felfedezhető pszichológiai és fizikai egyezés is igencsak érdekes téma. Eddig az évfolyamomban és a környezetemben 100 vegetáriánust kérdeztem és figyeltem meg és eddig is érdekes adatokra tettem szert, írok példákat:

100 vegetáriánusból...

- 98 domináló jobb agyféltekés

- 97 kitűnő művészi tehetséggel van megáldva, főleg a színjátszás, írás és a fényképészet területén . A legsokkolóbb,hogy 100-ból 81(!) szép énekhanggal büszkélkedhet.

- 99 a Helen Fisher által felépített séma szerint elsődlegesen vagy másodlagosan a Tárgyaló típusba tartozik.

- A 74 vegetáriánus nőből 72 az átlagnál több ösztrogént kapott magzati korában, ezért jellemző külsejükre a nagy szem és a homokóra alkat.

- 82 extravagáns, különleges, nem hétköznapi stílusú ember.(tetoválás, hippi-art-vintage stílus, stb.)

- A 26 vegetáriánus férfi közül 17-nek raszta haja van.

- 86 boldognak tartja magát

- 97 sokkal több és érzékenyebb fájdalom receptorral rendelkezik,mint a húsevők. Ez azt jelenti, hogyha látják hogy valakinek rávágnak a ujjára egy kalapáccsal szinte ők is "érzik" a fájdalmat. Ezért...

- 99 nem volt hajlandó agyonnyomni a hangyát,amit eléjük raktam még külön kérésre és nógatásra sem.

- 81 a Helen Fisher által kidolgozott séma alapján elsődlegesen vagy másodlagosan a Felfedező típusba sorolható, azaz 81 vegetáriánusnak magasabb a dopamin szintje az átlagnál ->

- 81 imád utazni, keresi az új és ismeretlen helyzeteket, emellett mozgékony,sportos,bulizós, optimista és vidám alaptermészetű.

- 95 kamaszkorában lett vegetáriánus, 2 születése óta és 3 felnőtt korában.

- 59 INFJ - azaz 59 saját problémájaként éli meg a globális vagy társadalmi gondokat

- 48 undorodik a hús szagától, 70 képtelen lenne arra hogy megérintse a nyers húst, 11 nem tudna együtt élni egy nem vegetáriánussal

- 76 érzelmileg nem stabil, 68-nak van valamilyen káros szokása (cigi, pia, weed)

- 87 rendszeresen sportol

- 47 rendelkezik valamilyen érdekes hobbival

- 93 keresztény, közülük 2 hívő van . 93-ból 79 viszont hisz a reinkarnációban, a Sorsban, 82 gyűlöli az egyházat

- 2 ateista

- 5 hindu, buddha hivatalosan is!

- 96 koránál érettebb és bölcsebb

- 41 diszkalkuáliás

- 78 introvertáltak, 22 extrovertált

- A vegetáriánus nők átlagmagassága 169 cm, a férfiaké 184 cm

- 12-nek alacsony a vérnyomása, 1-nek magas , és 87-nek teljesen normális

- Nincs túlsúlyok közöttük(!)

És a végére... 100-ból 100 nagyon jó ember és örülök ,hogy megismertem őket!


Ha végigolvastad akkor látod,hogy sok érdekesség van... és még többre szeretnék fényt deríteni és kérlek segítsetek!

Ez a teszt igen érdekes és hasznos ,kérlek töltsétek ki és írjátok le az eredményt! Sok esetben szükség van helyreigazításra ,mert félreérthető néhány tény és tulajdonság.

[link]


Kérnék egy kort, egy súlyt, egy magasságot, életcélt, példaképet és hogy vega vagy esetleg húsevő vagy,de bármilyen más adatnak is örülök :)


Köszönöm szépen!



2011. dec. 29. 17:48
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/117 A kérdező kommentje:

Nagyon-nagyon köszönöm az eddigi válaszokat és várom a többit is! Tényleg nagy segítség :)


Külön szeretnék azzal a fiúval beszélni,aki vegetáriánus, húsundora van és INFP jött ki neki. Arra gyanakszom,hogy te inkább INFJ vagy, a legtöbb ember nem tudja,hogy pontosan mit is takar az ,hogy spontán.

Szóval legyünk nagyon őszinték magunkhoz ,amikor ezt a szituációt elemezzük:

Szerda este felhív téged az egyik barátod, hogy a holnapi napon lenne egy buli, de még nem tudja,hogy mikor, hol és kivel, még az se biztos ,hogy lesz, de elképzelhető és szeretné ha ott lennél. Megígéri,hogy holnap reggel visszahív a többi infóval.

Fél óra múlva sms-t kapsz a szüleidtől,hogy holnap este színház előadás lesz és hívnak téged is. Te nem mondasz biztosat. A bulira van kedved menni, de nem zárod ki ezt a programot sem. Megígéred nekik, hogy visszahívod őket.

Reggel várod a barátod hívását, de nem csöng a telefon.

Így nem tudsz a szüleidnek mondani sem igent sem nemet.

Nem tudod mi lesz az este.

Hogy érzed magad ebben a szituációban? Nyugodt és laza maradsz vagy kissé ideges és frusztrált leszel?

Te képes lennél úgy eljárni a buli szervezésében, mint a barátod?

Nem zavar a bizonytalanság?


Csak azért mondom ezt mert a legtöbb INFJ olyan mint Te. Annyira "angyalok" és érdekesek, emellett erős erkölcsi, szinte Jézusi nézetekkel rendelkeznek már nagyon fiatalkorban, de mégis hiúak ,nagyon szeretnének tetszeni.Ez a legritkább típus, a lakosság csupán 0.5% INFJ és szerintem te is az vagy :) Persze nézz utána,hátha tévedek.

2011. dec. 30. 15:31
 12/117 anonim ***** válasza:

Tudnék neked egy érdekes alanyt. Az a kár h már nem igazán beszélek vele.

A lényeh a zh nem eszik olyat amin látszik h hús. tehát sult sertés husit pl nem enné meg, de a hamburgaert, hotdogot, fasirtokat, felvágottakat igen

2011. dec. 30. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/117 anonim ***** válasza:

A tesztre ENFJ jott ki 74kg vagyok 172cm magas 28 eves no nemreg szultem de ettol fuggetlenul az a soha nem leszek vekony fajta. Homokora akat kicsi szemekkel. Eszek hust de 3 evvel ezelott majdnem vegetarianus lettem mert elkezdtem undorodni a hus szagatol, izetol ez igy ment 1 evig utanna terhes lettem es kellett hust enni ugyhogy viszaszoktam (meg szoptatok). sokszor keverem a betuket irasnal. Eletcelom a kislanyom felnevelese. Nem vagyok aggodos termeszet de annal inkabb feltekeny(nem csak szerelmi). Rettentoen szetszort vagyok mindent elfelejtek.

Ha bantanak hagyom nem allok ki magamert de ha a szeretteimet bantjak teljesen kifordulok magambol es akarmire kepes vagyok. Peldakepem nincs. Nem hiszek a vallasokban de istenben igen. Krizis helyzetekben gyors a gondolkodasom pillanat alatt vegigfutom a lehetosegeket.

Ha hibazok beismerem. Szegyenlos vagyok (talan van is mit) nem sportolok es nincs erdekes hobbim. Lusta vagyok.

Karos szokasom nincs (regen cigiztem) ha tudom h valami art akkor attol fizikalisan rosszul erzem magam meg edessegtol is ha latom h sok a szinezo meg ilyenek. Szensavas uditot nem iszom.

2011. dec. 30. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/117 anonim ***** válasza:
ja 18:54 vagyok es lemaradt h nem tul rosz az enekhangom es szepen rajzolok. Csak a teszt kedveert nem az onfenyezesert.
2011. dec. 30. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/117 anonim ***** válasza:

14/f vagyok.

tudom, hogy mi az hogy spontán.

Hogy mi csinálnék a szituációban? Valószínűleg felhívnám a havert, hogy akkor most mi van. ha:

a/ nem venné fel, nem csöngene ki, akkor elmegyek színházba. csalódott lennék egy kicsit. és ideges, hogy akkor hogy lesz tovább. mi van ha mégis lesz és nem leszek ott és hülyén jövök ki belőle.

b/ felveszi és azt mondja lesz buli stb... akkor megkérdezném nem lenne e gáz ha kések 2 órát mert akkor épp valami más fontos program van.elmennék a szüleimmel színházba. utána buli

c/ azt mondja, sajnálja de mégse lesz, akkor elmennék színházba.

így nagy valószínűséggel nem bántanám meg egyiküket sem.


nem nagyon szoktam bulikat szervezni, inkább csak elmegyek rájuk. de ha mégis én szerveznék, akkor ezerbiztos infókat mondanék mindenkinek.

érdekes lenne ha az lennék, sejtesz :D

2011. dec. 30. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/117 A kérdező kommentje:
14f nagyon annak sejtelek :)
2011. dec. 30. 19:35
 17/117 anonim ***** válasza:
53%

Nekem az jött ki, hogy ENFP!!!! (vágod,hogy Hunter.S. Thompson is az volt? )

23 éves férfi vagyok és mindjárt megmérem magam....82 kg és 196 centi... magas vagyok , jó nagyra nőttem!

18 évesen lettem vega!

Életcélom: van, de nem tudom még mi

Példakép: Bob Marley, Voltaire

Számítási problémáim vannak ,egyáltalán mi a f*szom az ,hogy "x -a+2 " ????

Hiszek ,hogy van valami ami irányítja ezt a világot. Keresztény vagyok, hinduista és buddha nézetekkel.

Szeretek sportolni, állandóan futok a nők után... na jó ez nem igaz, nem kell utánuk futnom mert valamiért szexinek találják a RASZTA HAJAMAT!!!!!!!

Időközben eszembe jutott az életcélom: FORRADALMAT! RASZTA HAJAT MINDENKINEK! amúgy nem... tudod mit akarok? azt hogy legyen béke és boldogság !

Rendszeresen iszom, és cigizem ,be kell vallani úgy két hetente tépek is. Ezt azért merem elmondani,mert bölcsész vagy, nálatok ez nem több egy mint egy pohár víz ;)

Boldog vagyok,mert szeretet van a szívemben és mert jó ember vagyok! A sok nyomszi jön ilyenkor hogy: de cigizel te barbár, iszol és tépsz! Na, kérem! Ha majd feleségem és gyerekeim lesznek,akkor leállok, mert az már tényleg nem tisztességes! Én azt vallom,hogy mindenkinek jogában áll tönkretennie a saját életét,de senkinek nincs joga tönkretennie mások életét!

Többek között ezért vagyok vega!

Van egy kis dobom, jártam Afrikában! 4 éves koromig Ausztráliában éltem... nagyon vagány...

Imádok zenélni!


Amúgy feltűnt milyen sok nárcisztikus ember van itt?

És had búcsúzzam egy szép idézettel:


"Majd lassabban élek, mint azelőtt bármikor,

És mindent megértek, amiről a reggae szól.

És bárki aki eljön, hogy pár napot nálam töltsön,

Arra emlékezni fog, hogy a raszta szív örökké dobog."


Most húzom a belem, de előtte elmesélem ,hogy hogyan találkoztam Édesanyáddal.... persze e-mailben! De csak miután visszajöttem a pincebuliról!

Csáó!

2011. dec. 30. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/117 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen az utolsó monológját... :D
2011. dec. 30. 21:45
 19/117 anonim ***** válasza:

INFP

19 Lány, 59kg,168cm, életcél: mindenképpen a műveszet világában maradnék, példakép: mindig más,de csakis rendkívüli emberek vonzanak, vegetáriánus

2011. dec. 31. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/117 anonim ***** válasza:

ENTJ


22/N, 176/56,

életcél: mindegy, csak ne legyen hétköznapi...karrierüyileg most legközelebb a divatcég-alapításhoz és a fordítótolmácsoláshoz állok.

lakto-ovo-vega vagyok 10 éve


az érdekességek szinte mindegyike igaz rám, a vicc az, hogy sokmindenben tehetségesnek mondanak (rajz, varrás, tervezés, festés, nyelvtanulás stb., de az itt felsoroltak közül egyik sem megy, a hangom főleg katasztrofális:) de nagyon érdekes volt ezt olvasni!)


nincs példaképem.

2012. jan. 1. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!