Kezdőoldal » Ételek, italok » Vegetarianizmus » Válaszolnátok néhány kérdésre...

Válaszolnátok néhány kérdésre egy egyetemistának, akinek tanulmányt kell írnia?

Figyelt kérdés

Én a pszichológián vagyok és második félévre írni kell egy tanulmányt azzal a címmel, hogy "Az emberek közötti apró széthúzó erők" Ennek a tanulmánynak azt az alcímet választottam,hogy" Ő eszik húst- ő nem eszik"

Nos, én azért választottam ezt a témát, mert mint lehet látni egy alapvető életmód és gondolkodásmódbeli különbség erőteljes passzív agressziót képes kiváltani és ezzel taszít el embert és embert egymástól. Pedig milyen kicsinyke dolognak tűnik... ő eszik húst, ő nem eszik (ugye innen jön a cím is).

Nagyon belelendültem a témába és mivel, a bölcsészkaron vagyunk,ami tele van mindenféle életművésszel, hippivel, kalandorral, íróval ,költővel stb. akiknek legnagyobb részük vegetáriánus, megértettem, hogy a húsmentes életmód mögött egy szilárd és meg kell vallani példamutató erkölcsi háttér áll. Sőt! a vegetáriánusok között felfedezhető pszichológiai és fizikai egyezés is igencsak érdekes téma. Eddig az évfolyamomban és a környezetemben 100 vegetáriánust kérdeztem és figyeltem meg és eddig is érdekes adatokra tettem szert, írok példákat:

100 vegetáriánusból...

- 98 domináló jobb agyféltekés

- 97 kitűnő művészi tehetséggel van megáldva, főleg a színjátszás, írás és a fényképészet területén . A legsokkolóbb,hogy 100-ból 81(!) szép énekhanggal büszkélkedhet.

- 99 a Helen Fisher által felépített séma szerint elsődlegesen vagy másodlagosan a Tárgyaló típusba tartozik.

- A 74 vegetáriánus nőből 72 az átlagnál több ösztrogént kapott magzati korában, ezért jellemző külsejükre a nagy szem és a homokóra alkat.

- 82 extravagáns, különleges, nem hétköznapi stílusú ember.(tetoválás, hippi-art-vintage stílus, stb.)

- A 26 vegetáriánus férfi közül 17-nek raszta haja van.

- 86 boldognak tartja magát

- 97 sokkal több és érzékenyebb fájdalom receptorral rendelkezik,mint a húsevők. Ez azt jelenti, hogyha látják hogy valakinek rávágnak a ujjára egy kalapáccsal szinte ők is "érzik" a fájdalmat. Ezért...

- 99 nem volt hajlandó agyonnyomni a hangyát,amit eléjük raktam még külön kérésre és nógatásra sem.

- 81 a Helen Fisher által kidolgozott séma alapján elsődlegesen vagy másodlagosan a Felfedező típusba sorolható, azaz 81 vegetáriánusnak magasabb a dopamin szintje az átlagnál ->

- 81 imád utazni, keresi az új és ismeretlen helyzeteket, emellett mozgékony,sportos,bulizós, optimista és vidám alaptermészetű.

- 95 kamaszkorában lett vegetáriánus, 2 születése óta és 3 felnőtt korában.

- 59 INFJ - azaz 59 saját problémájaként éli meg a globális vagy társadalmi gondokat

- 48 undorodik a hús szagától, 70 képtelen lenne arra hogy megérintse a nyers húst, 11 nem tudna együtt élni egy nem vegetáriánussal

- 76 érzelmileg nem stabil, 68-nak van valamilyen káros szokása (cigi, pia, weed)

- 87 rendszeresen sportol

- 47 rendelkezik valamilyen érdekes hobbival

- 93 keresztény, közülük 2 hívő van . 93-ból 79 viszont hisz a reinkarnációban, a Sorsban, 82 gyűlöli az egyházat

- 2 ateista

- 5 hindu, buddha hivatalosan is!

- 96 koránál érettebb és bölcsebb

- 41 diszkalkuáliás

- 78 introvertáltak, 22 extrovertált

- A vegetáriánus nők átlagmagassága 169 cm, a férfiaké 184 cm

- 12-nek alacsony a vérnyomása, 1-nek magas , és 87-nek teljesen normális

- Nincs túlsúlyok közöttük(!)

És a végére... 100-ból 100 nagyon jó ember és örülök ,hogy megismertem őket!


Ha végigolvastad akkor látod,hogy sok érdekesség van... és még többre szeretnék fényt deríteni és kérlek segítsetek!

Ez a teszt igen érdekes és hasznos ,kérlek töltsétek ki és írjátok le az eredményt! Sok esetben szükség van helyreigazításra ,mert félreérthető néhány tény és tulajdonság.

[link]


Kérnék egy kort, egy súlyt, egy magasságot, életcélt, példaképet és hogy vega vagy esetleg húsevő vagy,de bármilyen más adatnak is örülök :)


Köszönöm szépen!



2011. dec. 29. 17:48
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/117 anonim ***** válasza:

ENTJ


22/N, 176/56,

életcél: mindegy, csak ne legyen hétköznapi...karrierüyileg most legközelebb a divatcég-alapításhoz és a fordítótolmácsoláshoz állok.

lakto-ovo-vega vagyok 10 éve

nincs példaképem


az érdekességek szinte mindegyike igaz rám, a vicc az, hogy sokmindenben tehetségesnek mondanak (rajz, varrás, tervezés, festés, nyelvtanulás stb., de az itt felsoroltak közül egyik sem megy, a hangom főleg katasztrofális:) de nagyon érdekes volt ezt olvasni!)

2012. jan. 1. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/117 anonim ***** válasza:
Bocsi a dupla postért, elsőre nem küldte el, másodszorra meg duplán:)
2012. jan. 1. 04:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/117 anonim ***** válasza:

21 éves (nő)

63 kg

172 cm

Életcél: sikeresnek lenni a munkámban, mindemellett kiegyensúlyozott magánélettel bírni (akár barát, férj, gyerekek, a lényeg az érzelmi háttere).

Példakép: Nikola Tesla

Vega vagyok

2012. jan. 1. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/117 anonim ***** válasza:

Előző vagyok, ezt lefelejtettem :)

ISFJ jött ki a teszt eredménye képpen.

2012. jan. 1. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/117 A kérdező kommentje:

ENTJ semmivész megtiszteltetés ,hogy egy ilyen csodás személyiség írt nekem :) Sokra tetszik majd vinni,van egy sejtésem :)


És a következő válaszolónak is köszönöm :) Nikola Tesla igazán remek példakép, és emellett ő is vegetáriánus volt, bár gondolom tudod :)


A húsevőknek szeretnék néhány kérdést feltenni:

1. Éreztek- e bármiféle negatív érzelmet a vegetáriánusokkal szemben? Ha igen, akkor azért mert

- kiprovokálnak

- ostobák

- érthetetlen az erkölcsi felfogásuk

- túl harciasak

- dicsekvők

- túl idealisták

- különcködők

- okoskódok


2. Szerintetek a húsevésnek vagy a vegetarianizmusnak van bölcsebb és etikusabb morális alapja?


3. Az húsevők három dolgot szoktak, szokásszerűen és állandóan felemlegetni,ha azt kérdezem: miért eszel húst?

Az állandóan felsorolt álláspontok:

-Isten arra teremtette az állatokat,hogy megegyük őket

- Az ember mindenevő(itt mindegyik húsevő a fogazatunkkal példálózott)

- Azért eszem a húst, mert egészséges/ finom(!!!)


A húsevést védő gondolatokat elküldtem 20 erkölcs vegetáriánusnak és kértem,hogy kérdezzenek velük kapcsolatban. A legérdekesebb kérdések:


- "Ha valaki a húsevést tudományos magyarázatokkal támasztja alá, akkor mit szól a híres vegetáriánus felfedező: Darwin, azon elméletéhez ,amely szerint ez ember növényevő?"

-"Hogyan lehet az,hogy sok húsevő szidja az erkölcseinket és közben bálványként tekintenek olyan híres vegetáriánusra mint például Eisten, DaVinchi, Kafka,Gandhi, Tolsztoj, Zola, Linné?

És hogy lehet az,hogy lehülyéznek minket és közben ott csörögnek a Coldplay, a Pink, 30 seconds to Mars, Madonna, Sting koncerteken és hogy lehet ,hogy a világba imádták a Beatlest, Bob Marleyt és Jacksont?

És tudják -e ,hogy amikor azt mondják rólunk hogy sápadt, összeaszalódott gizdák leszünk ,akkor Brad Pitt, Brigitte Bardot és több száz modell és színész röhöghetne az arcukba? Tényleg írjátok be gugliba hogy famous vegetarians és lessétek meg...tudom miről beszélek"

- "Tudnátok-e írni a húsevés erkölcsi rendjéről legalább 5 oldalas fogalmazást? "

- "Ha valaki azt mondja, megeszem mert finom...azt tulajdonképpen a sátánista egyházhoz tartozik? "


Csak érdekel, hogy ti mit gondoltok ezekről a kérdésekről és kíváncsi vagyok milyen választ adtok. Próbára teszik a műveltséget is, főleg az utolsó.. hát kíváncsi leszek :)


Mindenkinek boldog újévet! :) És jobb világot! :)

2012. jan. 1. 18:32
 26/117 anonim ***** válasza:
Egyébként nagyon jó ez a személyiségteszt a linkedben, megcsináltam a 86 vagy hány kérdésest is (ugyanezzel az eredménnyel:D), és annyira igaz dolgokat ír, h hihetetlen :)
2012. jan. 1. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/117 anonim ***** válasza:
94, hát majdnem 86...régen volt az a hajnali 4 :D
2012. jan. 1. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/117 anonim ***** válasza:

A 3. válaszoló vagyok (23/n, INFP)

Na, akkor menjünk sorba :)


1.: Nincs semmi bajom a vegetáriánusokkal. Szerintem nem attól lesz jobb vagy rosszabb az ember, hogy húst eszik-e vagy sem. Ha vegetáriánus ismerőshöz mennék látogatóba, akár több napra is, nem kérném meg rá, hogy főzzön nekem húst, vagy bármi olyat, ami olyan összetevőt is tartalmaz, amit ő nem eszik meg. Sőt, külön kérném, hogy ne főzzön nekem olyat. Kivéve, ha csak húst nem eszik, és azt is csak azért nem, mert az ízét nem szereti. Akkor rábíznám, hogy akar-e külön vesződni vagy sem.


2.: Szerintem egyiknek sincs bölcsebb, vagy morálisabb alapja. Ez a 3. kérdésre adott válaszból lesz érthetőbb.


3.: Én minden élőlényt egyenrangúnak tartok. Szerintem minden életforma ugyanolyan fontos és hasznos, illetve tiszteletre méltó. Tehát nálam az ember, az állat és a növény egy szinten van. Minden életformát óvok, de azért éhen nem halhatok, tehát valamit ennem kell. A hús ízlik, tehát eszem. De mindig mindenből csak annyit eszek, amennyire szükségem van. Nem pazarlok, nem vásárolok felesleges ételt, akkor sem, ha növényi eredetű. Amióta elkerültem otthonról édességet se nagyon eszek. Ritkán csokit meg ropit.

Erre persze lehet azzal jönni, hogy ha az ember, az állat és a növény is ugyanolyan értékes számomra, akkor embert is ehetnék, mégsem teszem, tehát borul az elvem. De nem borul. Mert itt jön be az, hogy mivel én is ember vagyok, ha megennék egy embert, akkor az olyan lenne, mintha magamat enném meg.

Vagy a másik: akkor miért nem eszek kutyát, macskát, stb.? A válasz annyi: a házi kedvencként tartott állatokat nem bírnám soha megenni. Egyszerűen más a sorsuk. Az egyik ismerősöm tyúkot tart házi kedvencnek. Azt a tyúkot nem bírnám megenni. Egy másik barátnőm rendes házi nyulát sem, mert ő sem haszonállatként tartja.

Ráadásul ugyanúgy tudok szeretni egy növényt, mint egy állatot. Van olyan fa, amibe belepusztulnék, ha kivágnák.


Elnézést, hogy hosszúra sikeredett, csak hát szerintem nem egy szokásos nézet... :) Nem szokták megérteni az emberek... Ezért is részleteztem. Így több esély van rá. Persze nem azt akarom, hogy elfogadják, csak azt, hogy értsék meg és tartsák tiszteletben, ahogy azt én is teszem a másik elveivel. Ez eddig nem nagyon történt meg. Magamtól sose hozom fel ezt a témát, csak ha kérdezik. Akkor viszont elmondom. Na, ami osztást utána kapok mindkét tábortól... Hirtelen én leszek a közös ellenség...

2012. jan. 1. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/117 anonim ***** válasza:
Ja, és nem tartom különbnek a saját elvemet a többitől, vagy saját magamat másoktól.
2012. jan. 1. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/117 anonim ***** válasza:

1es vagyok.

Éreztem már negatívan vegával szemben. Csupán azért mert olyan módon próbált rávenni h ne egyek húst ami nekem már sok volt. Amint leírtam,ezen túl nincs velük bajom, mert nem szoktam utálkozni csak alapos indokkal.

Sztem a vegetáriánusoknak van (nem mondom h bölcsebb) de szebb morális alapja. Már annak aki azéert nem eszik húst h ne öljék meg az állatokat.

Én nem értem (és most lehet h butának tűnök de am ateista vagyok) h miért lenne valaki attól sátánista h megeszi a húst mert finom. Én azt mondom h az szörnyű amit a különféle szekták (v pl régen egyiptomiak, maják) csinálnak, h azért ölnek meg egy állatot h feláldozzák. De én nem ezt teszem. Én megeszem. És én csak annyit szoktam mondani h megeszem mert így látom természetesnek.

2012. jan. 2. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!