Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Ez nem olyan, mintha a barátnő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez nem olyan, mintha a barátnőm meglopott volna?

Figyelt kérdés

Elég komoly veszekedésünk volt ma és úgy érzem, hogy nekem van igazam, de kiváncsi vagyok kívülálók véléményére is, hátha mégsem.

Kicsivel több mint egy éve élünk együtt, ő még tanul és csak részmunkaidős állása van, amivel havi 40-70ezret keres. Albérletben élünk és néha elég szükösen. Én lemondtam a motorozásról a pénz miatt, idén a motoromat is eladtam. Tavaly novemberben az apjánál tüdőrákot diagnosztizáltak, így kiesett az fő bevételforrás a családjából, az anyja pedig évek óta betegnyugdíjas, ráadásul ottvan még a barátnőm 16éves öccse is, aki ugye szintén pénzbe kerül. Szóval a barátnőm családja még nálunk is szükösebb kerettel gazdálkodik és a kezelés miatt még a kiadás is több. Szomorú helyzet, de én nem érzem úgy, hogy az én dolgom lenne a családja megsegítése, főleg azokután, hogy az első perctől ellenzik a kapcsolatunkat és apukának soha egy kedves szava nem volt hozzám. A barátnőm ezzel nem ért egyet, és úgy gondolta, hogy akkor majd a hátam mögött pénzeli őket, úgyanis ma tudtam meg, hogy január óta, minden egyes hónapban 30ezer forintot adott nekik. Tehát mostanáig 120ezerrel rövidítette meg a közös számlánkat a tudtom nélkül. Eléggé kiakadtam mikor megtudtam és kérdőre vontam, amire még ő háborodott fel. Szerinte minden joga megvan ahhoz, hogy a közös pénzünket a családjának adámányozza. Azt a pénzt amihez ő valójában nem tesz semmit, mert a fizetése jó esetben is csak a rezsit fedezi.


Ugyanezt mondtam neki is, és most én vagyok a szívtelen pénzéhes sóher, akinek csak a pénz számít és nem hajlandó segíteni másokon.

Szerintetek?



2022. ápr. 24. 20:02
1 2 3 4 5 6
 11/56 A kérdező kommentje:

Igen, az az igazság, hogy barátnőm még januárban felvetette, hogy egyszeri alkalommal adhatnánk 50ezret, mert akkoriban úgy álltak, hogy már az áramszolgáltató is fenyegette őket a lekapcsolással. Akkor kerek perec megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó az apján segíteni, ezért csinálta a hátam mögött.

Azokután ahogyan az apja bánt velem, még a temetésére sem mennék el, nemhogy még pénzeljem. Kövezzetek meg.

2022. ápr. 24. 20:40
 12/56 anonim ***** válasza:
97%
4 hónapon keresztül nem tűnt fel, hogy eltűnik havi 30ezer?
2022. ápr. 24. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/56 A kérdező kommentje:
#12 Nem tünt fel. A motort februárban adtam el készpénzért, azóta abból élünk, a fizum pedig a számlán gyarapodott amihez nem nyúltunk. Legalábbis én nem...
2022. ápr. 24. 20:48
 14/56 anonim ***** válasza:
100%
Egy számlátok van, közös? :O És onnét úgy vett le pénzt, hogy nem szólt?
2022. ápr. 24. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/56 anonim ***** válasza:
90%
Hát ez nagyon nehéz helyzet, sajnálom a barátnődet a családja miatt, szereti őket segíteni akar, de nyilván nem így a hátad mögött kellett volna szervezkednie. Esetleg elmehetne levelezőre és akkor 8 órában is eltudna helyezkedni.
2022. ápr. 24. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/56 A kérdező kommentje:
A számla az én nevemen van, de mivel többnyire ő intézte a bevásárlást,így mindig nála volt a kártyám. A havi 30ezret ATM-ből vette fel, és a készpénzt adta át. Ez is nyilván megfontolt cselekedet volt, mert ha utalással intézte volna akkor kaptam volna telós értesítést a banktól.
2022. ápr. 24. 20:56
 17/56 anonim ***** válasza:
100%
Függetlenül attól ki mennyit keres, ez nem okés egy kapcsolatban. Ekkora összeget már feltétlen illik megbeszélni a másikkal. Hacsak nincs az, hogy külön kasszán vannak a felek.
2022. ápr. 24. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/56 anonim ***** válasza:
91%

Mond hogy ez kamu.

De ha igaz...

Akkor igazad van. Az ő külön pénzét oda teszi ahova akarja, de ami a ti közös pénzetek, azt eleve olyanba kell tenni ami közös, illetve megbeszélni mire megy el.

2022. ápr. 24. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/56 anonim ***** válasza:
19%

Valószínűleg nem véletlenül tiltotta tőled az apja. Hány éves, 18? Érettségi előtt áll? Fősulis?

És te hány éves vagy?


Az egyértelmű, hogy te őt nem szereted, csak használod a zsenge kis testét, meg van aki mos, főz, takarít.


Amúgy nem lopott meg, hanem a saját keresetéből adott ennyit, hiszen 40-70 között van a keresete. Ennyivel kevesebbet adott a közösbe. A közös kassza nem azt jelenti, hogy az ő teljes bevétele a te pénzed, ő meg bele se szólhat, hogy mire megy.


Ezzel a hozzáállással, hogy a temetésére se mégy az apjának, ne is csodáld, ha a hátad mögött intézkedett. Mit vársz? Szinte gyerekfejjel kell mindenféle lelki vagy anyagi támogatás nélkül átmennie ezen a tragédián.


Amúgy neki van igaza: szívtelen vagy és sóher, akinek csak a pénz számít. Majd ölegetheted este a bankkártyádat.

2022. ápr. 24. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/56 anonim ***** válasza:
60%
Megértem ugyan a barátnőd és a családja helyzetét, de ez nem ok arra hogy csak úgy, szó nélkül lenyúljon 120 ezer forintot tőled. Gondolom ha segítséget kér - ésszerű határokon belül - még hajlottál is volna arra hogy valamilyen egyszeri kisebb összeggel kisegítsd a családot. Így viszont totál megértem hogy ki vagy akadva és igazat adok neked.
2022. ápr. 24. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!