Szeret engem az a férfi, aki gyereket minden további nélkül szeretne tőlem, de esküvőt nem igazán?

Neki nem fontos az esküvő, azt mondja, attól semmi nem változna köztünk.

Igazából lehet, hogy nem is sejti, nekem mennyire fontos. Tulajdonképp soha nem hangsúlyoztam ezt, pont azért, hogy ne kényszerből vegyen el.

3 éve vagyunk együtt, most vettünk közös kocsit, és a gyerekkérdést már akkor tisztáztuk, amikor még az első randin a kezemet se fogta meg. Ő azt mondta, ahhoz hogy el tudja velem képzelni az életét, kell az, hogy idővel akarjak gyereket. Visszagondolva elég fura, hogy első randi után éjszaka ilyenekről társalogtunk, de így volt.

Ha jól emlékszem, az összeköltözés után kb.4 hónappal vetettem fel először az esküvő gondolatát. Ekkor voltunk együtt kb. 2 éve. Csak megkérdeztem tőle egy éjszaka, hogy édesem, te nem akarsz megnősülni? Mire azt mondta, de igen, majd ha terhes leszek. Mondtam neki, hogy az úgy nekem nem jó. Akkor mikor vegyen el? Előbb. Erre azt felelte, hogy jó, akkor elvesz előbb. De aztán mélyen hallgatott erről a témáról, főleg hogy nagyon megsínylettük az összeköltözés utáni időszakot, igazából nem csodálom, hogy többé nem került szóba a házasság, mert 1 év után olyan szintre süllyedt a kapcsolatunk, hogy eléálltam, és megmondtam neki, hogy képtelen vagyok neki gyereket szülni, mivel úgy érzem nem szeret. Évekkel korábban megbeszéltük, ha vége a fősulinak, jön a gyerek, mert már 32 leszek. Államvizsga előtt eléálltam és megmondtam neki, hogy nem tudok neki szülni. Ezután átrágtuk magunkat az 1 évig szőnyeg alá söpört problémákon és ezerrel kezdett el küzdeni értem, de beletelt vagy 3 hónapba mire nálam megtört a jég. És lassan 3/4 év után azt mondhatom, olyan a kapcsolatunk, mintha most költöztünk volna össze. Megértettem azokat a dolgokat, amik engem bántottak, hogy valószínű nem arról van szó, hogy nem szeret, hanem ő ilyen. Csak egy példa:

amikor elmondtam neki, miért érzem azt, hogy ő nem szeret, azt mondta, lehet hogy csúnyán hangzik, de nem lenne öngyilkos miattam. Ennek persze örülök, de ezekkel a mondataival már nem egyszer megsebezte a kapcsolatunkat. Ugyanakkor rájöttem, hogy ő nem az a fajta idegroncs önértékelési zavarokkal küzdő ember, akit padlóra tudna tenni bármilyen nő. Dobta őt már nálam sokkal jobb nő is, azt mondta, akkor nagyon sajnálta, de igazából azt vettem észre rajta, hogy túlzottan soha egyetlen nőt se szeretett. Olyannyira legalábbis nem, hogy attól értéktelennek lássa a saját életét. Alapból sincsenek szélsőséges érzelmei. Pont az, amit annyira szeretek benne, hogy sose esik pánikba, olyan az én zűrzavaros érzelmi világomnak, mint egy nyugodt sziget, pont ez a tulajdonsága az, ami miatt állandóan azt érzem, nem igazán szeret. Egyszerűen képtelen a nagy érzésekre. Ha tudnám, hogy mást tudna úgy szeretni, hogy azonnal feleségül venné, elengedném, de csak mostanában jöttem rá, hogy valószínű ő nem tud. Sajnos nincs viszonyítási alapom, mert nem volt komoly barátnője rajtam kívül.

Igazából letettem az esküvő témáról, mert neki úgy tűnik, nem fontos. Ezért is hoztam szóba most a gyerekkérdést, hogy vágjunk bele, mert nem szeretnék kifutni az időből. Ő tök jól elvan, észre se veszi hogy hamarosan 33 leszek, szerinte nyugodtan szülhet egy nő akár 37 évesen is, ezért nem jött eddig szóba. Elmagyaráztam neki, hogy azért első terhességnél nem egészen úgy van. Attól féltem, ha nem szólok neki, hogy itt az ideje, mire ráeszmél hogy tényleg itt az ideje, már késő, és ne ezért veszítsük el egymást. Én elég kislányosan nézek ki, valószínű ezért se fogja fel, hogy nagyon benne vagyok már a korban. Mikor elmagyaráztam neki, néhány nap után azt mondta, akkor vágjunk bele, csak arra kért, ne azért vállaljunk gyereket, hogy mi ne menjünk szét. Megmondtam neki, hogy elsősorban miatta akarok, de ha megnyugtatja, nem hiszem, hogy rossz anyja lennék. Nincsenek túl nagy érzelmeim a nemlétező gyerekem felé, de abban biztos vagyok, hogy ha férfiként mellettem áll, akkor nem lesz semmi gond az anyasággal. Úgy tűnik ez meggyőzte, mert most már nagyon benne van a dologban, az új kocsin is egyből kiszúrta, hogy olyan ülése van, amihez jól lehet rögzíteni a gyerekülést, stb...

Amúgy most már nem is kértem, hogy vegyen el, csak amikor szóbakerült a gyerek dolog, elmondtam neki, hogy úgy érzem eljött az ideje a gyerekvállalásnak, és ezt még soha nem éreztem így. Esküvőre már nem számítok, de amiatt ne veszítsük el egymást, hogy lekéssük az amúgyis tervezett gyereket. Erre mondta azt, hogy neki az esküvő lényegtelen, mások házasság nélkül is vállalnak gyereket és együtt vannak tizenévekig, de hogy azért ha teherbeesek, elvesz feleségül, hogy meg legyen a hagyományos család felállás. És erre mondtam, hogy NEM.

Ezen teljesen meglepődött, hogy miért? Mondtam neki, hogy nagy pocakkal nem, mire mondta hogy 3 hét alatt össze lehet hozni egy esküvőt.

Tudom, hogy nem kéne sok, kisírni hogy vegyen el, de tisztában vagyok vele, hogy nekem így már nem lenne jó. Én azt szerettem volna, hogy akarja ő is az esküvőt.

Volt már néhány dolog, amiben engedett a kedvemért, pl. hogy legyen szíves ne engedje el a kezemet a közös osztálytársaink előtt és legyen szíves ne tegyen úgy előttük, mintha még a nevemet se tudná. Ebben engedett, és? Nem lett jobb nekem, mert kényszerből tette, nem azért, mert olyan marha büszke lett volna rám. Ha rajta múlik, kijárjuk úgy a főiskolát, hogy soha egyetlen osztálytárs se tudja meg, hogy van köztünk valami. Nagyon bántott ez engem és hiába változtatott, igazán sose fogom túltenni magam rajta. Hiába menne bele az esküvőbe, nem lenne jó, mert nekem nem az esküvő a fontos, hanem hogy Ő akarjon elvenni. De nem akar, neki nem fontos. Ez van.

Basszus, nem tudom menjek-e a fogorvoshoz, azt hittem ma van hétfő, de holnap lesz:(