Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Neki volt igaza, vagy én...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Neki volt igaza, vagy én reagálom túl?

Figyelt kérdés
Párommal az összeköltözésünk előtt úgy döntöttünk, hogy az ő házában fogunk lakni, mert az nagyobb. (Nekem kisebb lakásom van). Ebben a házban élt együtt 3 évig egy nővel, akit megismerkedésünk előtt kb. 5 évvel dobott ki. Végig hallgattam az egész történetet elejétől a végéig, és alapból idegesít már az is, hogy folyton előjön a nő valamivel kapcsolatban. Néha már olyan, mintha valami távoli rokon lenne. Másfél éve vagyunk házasok. Kb. úgy egy éve kimentem a műhelyébe, ahol bütykölni szokott, és megláttam, hogy a falak össze vannak firkálva. Az említett hölgy rajzolgatott szívecskéket, irogatott ilyen "szeretlek", meg "macikám" dolgokat. Akkor megkértem, hogy tüntesse el a falakról, mert engem zavar. Már akkor mondta, hogy hát ennek semmi jelentősége, nem kell ebből fesztivált csinálnom. Elkaptam egy flakon festéket, és néhány feliratot átfirkáltam, majd kértem, hogy a többit is legyen szíves tüntesse el. Azóta talán egyszer voltam ott, úgy fél éve, megint kértem, hogy a firkálmányokat fesse át, mert nekem rosszul esik, ha belépek, ezeket látni. Tegnap beugrottam megint, és semmi változás. Szóltam, hogy fesse már át, erre azt reagálta: "ha annyira zavar, akkor fesd át magad". Mondtam neki, hogy én azt szeretném, ha ő tüntetné el önszántából. De ha nehezére esik, akkor inkább hagyjuk a p...ba az egészet. Mérgesen rámförmedt, hogy: "ezért jöttél ide, hogy provokálj?" Nagyon rosszul esett. Este a házban mondtam is neki, hogy felőlem oltárt is állíthat annak a nőnek, már nem érdekel. Mérgesen nézett, de nem szólt semmit, csak hogy őt ez nem érdekli. Erre rávágtam, hogy "majd érdekel, ha én is teleírom a szoba falát az exeim nevével." Erre felpattant, kiment a műhelybe és átfestett mindent. Reggelre sem múlt el a csalódottságom, megingott a bizalmam, és el vagyok keseredve, hogy miért nem lehet ebben a kacsolatban, hogy csak MI vagyunk, más nem. Szerinte én reagálom túl... Mi a véleményetek?

2013. aug. 6. 07:30
1 2 3 4 5 6
 1/55 A kérdező kommentje:
Azt még kifelejtettem, hogy egyszer azt mondta, hogy a műhely az férfi szektor, nekem az tabu, ezért nem is jártam be, mert respektálom az akaratát. Viszont megkérdeztem tőle, hogy a másiknak miért nem volt tabu? Az járhatott be? Az firkálhatott a falra is? Nem tudott válaszolni, csak hogy "Te is voltál ott már többször is."
2013. aug. 6. 07:33
 2/55 anonim ***** válasza:
27%

Őszintén? Kivágnálak a pasi helyébe, mint macskát..

Tudod kinek hisztériáznál és dirigálnál a saját otthonába..Még az is lehet, hogy a pasi helyébe még jól nyakon is öntöttelek volna.

2013. aug. 6. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/55 anonim ***** válasza:
74%
őszintén kérdező, mit tud tenni pár felirat a falon? semmit. Neki ez egy nagyon szép emlék volt amit az exe pingált a falra. Nekem is van kézzel készített cuccom amit az exem csinált nekem és nem dobtam ki. Nem azért mert még mindig szeretem, szimplán azért mert egy jó emlék köt a dologhoz. Párom nem szól ez miatt, sőt azt szokta mondani h milyen kreatív párod volt aki nem egy ékszerrel hanem egy saját maga készített ajándékot adott neked. Sokkal többet ér az amit szívből készítesz mint amit a boltban tudsz megvenni. Mondtam neki h kidobom ha zavarná de nem engedi, ezek a dolgok hozzám tartoznak és ha megfosztana tőlük akk egy darabot veszítene belőlem és ezt nem akarja. Mindig legyek olyan mint amikor az első nap megismert, nem akar átformálni. 25F
2013. aug. 6. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/55 A kérdező kommentje:

Ja, igen, valóban, viszont az exe firkálmányaival élejen együtt a faxom. Ha nem tud tőle megszabadulni, akkor lakjon ott egyedül.

Szerinted akkor csak az én otthonom is, mikor takarítani kell, vagy költeni a házra. Mikor meg nem tetszik a firkálmány a falon, és el akarom tüntetni, akkor csak az ő háza mi? Barom!

2013. aug. 6. 07:50
 5/55 A kérdező kommentje:
u.i.: Ezt a kettesnek írtam!
2013. aug. 6. 07:51
 6/55 anonim ***** válasza:
42%
Atya Isten,micsoda nők vannak. Vicc az egész, örülj neki, hogy nem küldött el melegebb éghajlatra...
2013. aug. 6. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/55 A kérdező kommentje:
Igazatok van, majd én is berendezek magamnak egy szobát, tele írom a falakat az exeim nevével, sőt, majd tetőzöm is, én a fényképeket is kirakom, hiszen nekem is jogom van az emlékeimhez, bámulgatni, hogy régen milyen jó volt mással. TUTI ROHADT BOLDOGOK LESZÜNK, MÍG MEG NEM HALUNK!
2013. aug. 6. 07:55
 8/55 anonim ***** válasza:
47%
Hát az már egyszer egészen biztos, hogy jobban járna egyedül, nélküled...
2013. aug. 6. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/55 anonim ***** válasza:
72%

Az exe az élete része volt, pontosan mint egy rokon. Nem lehet kitörölni és felülírni.


Ha neked ez rosszul esik, akkor csak a szűz fiúk maradnak neked, mint potenciális partner. Vagy a haragban esetleg gyűlöletben exeiktől elváló pasik.


Téged azért bánt a múlt, mert nem értékeled magadat semmire. Gyakorlatilag amit csinálsz, az elég tinis. A exe firkálmányainak értékét többre tartod a saját lényednél. Nem vicces?


Szerintem neked önbizalom tupír kéne, mert ahogy most állsz saját magaddal az még az átlagot sem éri el.

2013. aug. 6. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/55 anonim ***** válasza:
88%

Túlreagáltad. Nem azért nem festette le, mert fontosak neki még azok a feliratok, hanem azért mert tényleg leszarja őket és nem is foglalkozik velük.

Legyen már egy kicsit több önbizalmad. Veled van, téged szeret, ne Te foglalkozz már az ex-nővel.

2013. aug. 6. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!