Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bele kell törődnöm, hogy ez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bele kell törődnöm, hogy ez így lesz ezentúl a barátnőmmel?

Figyelt kérdés

Majdnem egy éve vagyunk együtt a barátnőmmel, és fél éve megbántottam, de megbocsátott. Leírom a tisztánlátás végett, hogy nem csaltam meg, és nem emeltem rá kezet, nem ilyesmit kellett megbocsátania.

Egyszerűen akkor sok minden nem úgy ment a kapcsolatunkban, ami nekem jó lett volna. De annyira jelentéktelen nem mérvadó dolgok voltak, hogy nem akartam közöttünk feszültséget, meg vitát, inkább elmondtam a legjobb barátomnak. A barátnőm meg egy este miután elaludtam elolvasta az összes üzenetet a barátommal...

Úgy ahogy megbeszéltük a dolgokat végül, nagy dráma után, és megegyeztünk, hogy ha valami nem jó akkor megbeszéljük, ezt pedig megpróbáljuk elfelejteni.

Azonban ez nem működik, mert két-három hetente villámcsapás szerűen eszébe jut, és kezdi mondani (nagyon ügyesen burkolva, nem kimondva) hogy én ezt írtam meg azt, és micsoda dolog volt. Tényleg, nagyon ügyesen használva a szavakat, hogy még az életkedvem is elmegy.

Nos, én annak vagyok a híve, hogy ha valamit a másiknak megbocsátunk akkor nem szedjük elő a semmiből csak úgy lépten-nyomon. Ha tényleg mégis valami/valaki által felhozodik egy régi sérelem mondjuk 5 év után és megemlíti azt megértem, normális, de inkább az is csak, ha valami non plus ultra bűn volt. De így akkor minek bocsátott meg?



2020. máj. 5. 20:59
1 2 3 4
 31/40 anonim ***** válasza:
Mostmár egyre biztosabb vagyok benne, hogy szakítani akar az alapján, amit most mondtál. Fejen is állhatsz, akkor se fogsz megfelelni, mert nem akar veled lenni. Valamiért nem mer kilépni, ha nem akarod kiidegelni magad, akkor neked kell majd. De szerintem ne vedd magadra mostmár amiket mond, mert dühből túloz egyet a problémán. Ha esetleg valóban van némi probléma a viselkedésedben, akkor se fogod tudni ezt megoldani, mert a barátnőd tolja rá a plusz feszültséget és elvárásokat. Így nem is fogod magad soha reálisan látni és te is érzed, hogy nem tudsz egyszerűen mit csinálni már, mert fogalmad nincs, hogy mi a probléma gyökere, mert sokkal intenzívebb visszajelzést kapsz a valósághoz képest.
2020. jún. 24. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 A kérdező kommentje:

Ugyanilyesmik kavarognak bennem is, ugyanígy gondolom, csak nem értek hozzá ennyire, és nem tudom magamnak így elmondani ahogy te nekem.

Viszont ha ő akar elhagyni engem, akkor miért hív fel, miért zokog annyira keservesen mintha megcsaltam volna, vagy megaláztam volna. Nem hazudok magamnak, nektek sem, nem akarom kihúzni magam, és csak rá hárítani, hogy ő a rossz, de én tényleg nem kiabáltam vele. Miért ennyire hajthatatlan, és teljesen összetört?

Bármit mondok neki, nem használ csak sír, hogy én, hogy beszélhetek vele így, hogy mondhatom, hogy hagyjon már a hülyeségekkel.

2020. jún. 24. 22:16
 33/40 A kérdező kommentje:
Valamint elmondása szerint az fáj neki a legjobban, hogy nem kérek bocsánatot azért, amiért megbántottam/szomorú miattam.
2020. jún. 24. 22:55
 34/40 anonim ***** válasza:
65%

Drama queen. Ha bocsanatert utana mesz , az se jo , mert akkor hagyd beken, de ha nem mesz, azt hogy mered?

Hagyd el, jobban jarsz.

2020. jún. 25. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 anonim ***** válasza:
100%

Nem feltétlen akar szakítani. Lehet, hogy csak ennyire összetört ember lelkileg.


De igen, abúzív kapcsolat, és nem egészséges neked ebben élned. Nem fogod tudni őt megváltoztatni, kikúrálni. Vagy ő jön rá, és keres szakembert, vagy nem fogja magát észrevenni, pláne ha más mondja neki.


[link]


[link]

2020. jún. 25. 04:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez már ilyen marad. Lehet változni fog és elfelejti, de mindig lesz számára egy téma, amin lehet lovagolni. Nekem édesanyám ilyen beállítottságú, évekig felemlegeti a sérelmeit, és nem csak ilyen 1-2 évekrkől beszélek, hanem van olyan, amit már több, mint 30 éve hordoz. Sajnos ennek én ittam meg a levét anno, mikor még kisgyerek voltam és otthon laktam. Ezért én tudatosan kerülöm az ilyen embereket. Szerintem tedd ezt te is, csak jó tanács. Nagyon veszélyesek az ilyen személyek.

Meg ahogy olvasom, van itt sok probléma bőven. Beleolvasni más privát üzeneteibe, mikor már elaludt, nem engedni hogy mást csinálj mikor együtt vagytok.. Én megőrülnék, ha ilyen partnerem lenne.

21/L

2020. jún. 25. 04:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 A kérdező kommentje:

Ha bocsánatot kérek sem érek vele sok mindent. De mindenért pedig nem is kérek, mert akkor elismerem magam hibásnak, ezzel neki adva igazat. Nyilván megbánni sem tudom úgy, és akkor mondja, hogy látja rajtam, hogy meg sem bántam igazán amit mondtam.

Érdekes volt olvasni a két cikket, bőven magunkra ismertem mindkettőben... Az este például elmondta, hogy ő márpedig szakítani akar, mert nem érzi magát jól egy olyan kapcsolatban, ahol szomorú sem lehet, és vigasztalás helyett, csak egy jól megfogalmazott magyarázatot kap. Lássam be, hogy nem értjük meg egymást, nem egymásra van szükségünk.

Ő egyébként soha nem fogja belátni, hogy túloz, és egyáltalán nem olyan drasztikus, drámai a helyzet ahogy gondolja. A barátnőinek is úgy mondja el, hogy én kiabálok vele, más nőket nézegetek, (amit leírtam a barátomnak) utálok hozzá járni stb.

Valami mindig és mindig akad, ha mégse, akkor előjönnek a régi dolgok. Az amúgy jó hétvégénken is eszébe jutott egyik percről a másikra, és haza akart menni minden áron.

2020. jún. 25. 07:33
 38/40 A kérdező kommentje:
Azt, hogy a telefonomba olvasgatott, az pedig semmi, hogy is gondolok olyasmire, hogy én azért szóljak, mert amiket benne olvasott az eltörpül amellett, hogy ő kutakodott, és különben is, a nevére keresett rá csak.
2020. jún. 25. 07:37
 39/40 anonim ***** válasza:
100%
Vess már véget ennek!
2020. jún. 25. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 anonim ***** válasza:
100%

Mostmár eléggé mártírnak tűnsz és kicsit sem sajnállak.

Még mondja is, hogy szakítani akar és nem jó veled. Minek erőlteted ezt? Csak azért, mert nem mer szakítani, nem azt jelenti, hogy veled akar lenni.

Az elején még azt hittem, hogy tényleg ő a sok, de te se vagy semmi ezzel a mártírkodással. Nem tudod rákenni az egészet, nem vagytok egymáshoz valók.

2020. jún. 25. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!