Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom teljesen rá van...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom teljesen rá van állva a koronavírusra, kezdek bekattanni mellette. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Fiatal a barátom, 25 éves, de erősen allergiás, pollen stb. és cukorbeteg. Emiatt retteg a vírustól, mondván, hogy veszélyeztetett. Soha életében nem volt se beteg, se influenzás. Nyáron próbáltunk kimozdulni, de az is csak félelemben telt, teraszos éttermekbe mentünk csak, de úgy is aggódott. Ősz óta gyakorlatilag megtiltotta, hogy mondjuk egy kocsma kiülős részére üljek valakivel, azt mondta, ha megteszem akkor őt semmibe veszem és nem is hajlandó utána találkozni velem hetekig, mert megfertőzöm. Társaságban nem találkozhatok senkivel, kizárólag 1 ember egyszerre, az is távolsággal. Zárt helyre nem mehetek, így nem ugorhatok fel senkihez és hozzám se jöhet senki. Plázába se enged. Csak nyitott téren lenni, ami nem kocsma vagy étterem terasz. Kezdek teljesen beleőrülni ebbe, de ő csak azt hajtogatja, legyek tekintettel rá meg a szüleire és a saját szüleimre is. Azt mondja inkább legyen ez hónapokig, mint hogy átadjam neki és megszenvedjen vele. De én jövő tavaszig vagy nem tudom meddig, amíg nem enyhül ez nem tudok így élni, hiányzik a nagyobb társaság, iszogatások, dumálások. Nem önzőségből, de szerinten ez baromi túlzás és mentálisan rámegyek. Mit tegyek?

2020. okt. 22. 00:07
1 2 3 4 5
 31/41 A kérdező kommentje:
29: pontosan ez a helyzet. Jön a hideg idő. Oké, kajálni, iszogatni, kávézni nem ülök be másokkal. De kint sem lehet lenni. Akkor hogy tartsam velük a kapcsolatot, ha nem mehetek át hozzájuk és ők se hozzám? Szigeteljem el magam a barátaimtól novembertől februárig? Az majdnem fél év kihagyás lenne. Akik írták, hogy igaza van a barátomnak, azért beláthatják, hogy sok szempontból irreális dolgokat várna el tőlem.
2020. okt. 22. 08:42
 32/41 anonim ***** válasza:
76%
A paranoiát a média is táplàlja naponta rendesen, mindenkire rátelepedett rendesen a pánikhangulat, pszichésen már én is fáradt vagyok, hogy minden erről szól már fél éve. És még csak igazi áttörés sincs, ott tartunk mint februárban," mosd meg a kezed, kerüld a kontaktot." Fașza
2020. okt. 22. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 A kérdező kommentje:
Ráadásul nem is mindennap akarok találkozgatni a barátaimmal, de mondjuk heti vagy 2 heti egy beleférne szerintem. Most ott tartunk, hogy kb. havi egyet tudok összehozni mert nem akarja, hogy túl sűrű legyen, hiszen az is veszély... Télen meg ki tudja mi lesz
2020. okt. 22. 08:45
 34/41 anonim ***** válasza:
28%
2032 a beazonosított fertőzöttek száma ma szerintem ennyi még sose volt és sajnos egyre többen esnek áldozatul, teljesen jogos amit barátod érez.
2020. okt. 22. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 anonim ***** válasza:
#32: találd fel a mindenható gyógyszert és rukkolj elő vele, akkor majd lesz más megoldás.
2020. okt. 22. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
0%

A pároddal a lakásban töltött idő csak gubbasztás? Jó kapcsolat lehet...

Miért nem lehet otthon maradni? Sokkal súlyosabb a helyzet, mint tavasszal. Ne csak a saját önző dolgaidra gondolj, hanem arra, hogy esetleg továbbadhatod a vírust, jobban terjed, eljut az idősekhez. Tudom, hogy dolgozni kell, de azon felül miért kell keresni a kapcsolatot? Sokaknak nehéz, sokak nem találkoznak szüleikkel, családjukkal, hogy védjék őket, te a saját párodat beszéled ki itt, hogy milyen félős, és mennyire túlparázza. Az igazság az, hogy te meg nem veszed elég komolyan. Sem őt, sem a járványt.

2020. okt. 22. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 A kérdező kommentje:
35: a vakcina se megoldás rögtön. Tegyük fel, hogy elkezdik a beoltásokat már év elején. Mikor jutna el hozzánk, "átlagemberekhez"? Vagy rosszabb esetben később kezdik, tavasszal, nyáron. Csúszik az egész. Addig éljünk állandó rettegésben, izolálva, bezárva? 0 impulzussal, elsorvadó kapcsolatokkal? Előbb leszek öngyilkos ettől, mint hogy a vírust elkapom. Szerintem ebben a helyzetben csakis a kompromisszum a megoldás, persze a józan ész keretein belül és az előíársokat betartva, amiket korábban leírtam
2020. okt. 22. 09:05
 38/41 anonim ***** válasza:
9%
Édes Istenem! Még mindig azon toporzékolsz, hogy te ezt nem bírod....
2020. okt. 22. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 A kérdező kommentje:
Nem igaz, hogy nem veszem őt vagy a járványt komolyan. Tiszteletben tartom az aggodalmait és mindent betartok, amiket megbeszéltünk. Több programot mondtam le, amikor alig volt vírus, napi 30 fertőzött mondjuk (pl. egyik barátnőmnek volt a szülinapja és nem mentem el, egyik barátnőm zárt téren akart ebédelni még májusban, arra is nemet mondtam) Egyébként ezeket én is így gondolom, se étterembe, se koncertre se sehova nem mennék most. A problémám továbbra is az, hogy az extrém aggodalom (folyamatosan csak erről beszél, kívülről fújja a statisztikákat, minden aktuális dolgot) már kezdi megfertőzi a kapcsolatunkat, rajta is látom és magamon is érzem, emellett meg a kompromisszumkötés hiánya a baj. Az, hogy legalább nyáron nyugodott volna meg egy kicsit, nyugodtabb szívvel ültünk volna ki valahova kajálni vagy nem aggódta volna agyon magát azon, ha én elmentem 1-2 helyre pluszban valakivel. Jelenleg meg nem hiszem, hogy akkora kérés lenne, hogy legalább 2-3 emberrel legyek néha néha együtt, de hangsúlyozom, nem kocsmázni és nem bulizni, nem tömegben, hanem mondjuk átmenni egymáshoz vagy közösen kirándulni a szabad levegőn.
2020. okt. 22. 09:20
 40/41 A kérdező kommentje:
Az, hogy a rossz körülményekhez képest szeretnék ÉSSZERŰ kompromisszumot kötni, miért "toporzékolás"?
2020. okt. 22. 09:22
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!