Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Veletek is beszél így a párotok?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Veletek is beszél így a párotok?

Figyelt kérdés

Volt egy összeveszésünk sajnos most újévben telefonon, nevezetesen, én állandóan hordok maszkot a járvány miatt, azonban a minap véletlenül kimentem a futárhoz átvenni egy csomagot, és sem rajta sem rajtam nem volt maszk, mikor alá írtam a csomag átvételt mintha éreztem volna hogy elért a lehelete. Ezért én önkéntes karanténba vonultam. Teljesen kiborultam ezen, és hibáztattam magam. Mikor elmondtam a páromnak ezt, mondta hogy nagyon kevés az esélye hogy elkaptam bármit is, szerinte túl lihegem ezt. Viszont a háziorvosom, akivel jó viszonyban vagyok, meg jobban aggódik, és a barátnőm is egyet ért velem, és jobban félt mint a párom, aki szerint semmi bajom nem lesz. Csak azt hajtotta folyamatosan hogy ne ijedjek meg szerinte semmi bajom nem lett ettől, és minden rendben lesz. Mire mondtam neki, hogy "azért sokat elárul hogy egy háziorvos és a barátnőm jobban félt mint ő". Amire mondta hogy ő csak elmondta a véleményét, és hogy akkor mit károgok itt neki. Na itt teljesen felhúztam magam, és mondtam neki, mit képzel hogy beszél velem, gondolkozzon már el, mi az hogy mit károgok, ez nagyon rosszul esett. Amire fogta és elköszönt és inkább letette a telefont. Távkapcsolatban vagyunk.

Én is így fogok vele beszélni, kíváncsi vagyok mit fog szólni hozzá.

Veletek is szokott így viselkedni a párotok?

Szerintem nem volt szép tőle hogy így szólt.


2021. jan. 1. 09:54
1 2 3 4 5
 11/49 anonim ***** válasza:
92%

Nem leszek népszerű, de leírom az én tapasztalatomat.

Abban nem kételkedek, hogy a vírus létezik, de abban igen, hogy ennyire könnyű elkapni.

Tömegközlekedek elég sokat, egyetlen eszköz a maszk amit használok, dohányzok, útközben egy-egy falat is lecsúszik. Kézfertőtlenítőről már leszoktam. Élem világom, médiát nem nézem. Karácsony előtt teszteltettem magam, mert a szüleimhez akartam hazamenni, negatív lett.

Miután elolvastad, hogy én mit csinálok, szerinted mennyi az esély, hogy elkaptad?

A másik pedig, a futárnál mekkora lehet az esély, hogy ő vírusos?

2021. jan. 1. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/49 anonim ***** válasza:
99%

Nőként mondom, hogy bolond vagy, és nem igazán értem, hogy értelmes férfiak hogy bírnak ilyen nőt elviselni.

1. Nyílt térben nagyjából 10 mp alatt hangyafaszányi esélyed van, higy elkapd. Zárt térben és 10 perc kontaktustól van komolyabb kockázat.

2. A párod vigasztalni próbált, mire te ilyen elmebeteg, manipulatív szöveggel jöttél, hogy nem vagy neki fontos.


Ez az egész hiszti.

2021. jan. 1. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/49 anonim ***** válasza:
14%
Érdekes válaszok...ezért mondom én, hogy sajnos gyenge ez a COVID. Olyannak kéne lennie, mint az Ebola + spanyolnátha együtt, azaz, hogy hullahegyek az utcákon.
2021. jan. 1. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/49 anonim ***** válasza:
96%

Vele sem találkozol, nehogy elkapjál tőle valamit?


Hát én sem bírnám ezt, hogy annyira rettegsz... az orvosod sem komplett ezek szerint, ne is haragudj. Ne az m1-et nézd, se az rtl-t stb. Mert azok szerint már csoda hogy élsz még.

Nekem van asztma, maszktól csak hörgök. Többet árt mint használ. Gyárban dolgozok, gondolhatod hány ember van össze tömörülve egy műszak váltás alatt. És a futárhoz én sem húztam maszkot és ő sem. Lám, élek és virulok.


Te vagy aki túl reagálta. Jobb lenne, ha azt mondaná: úristen, fürödj le fertőtlenítőben, zárkózz be, ne találkozz senkivel... Jobb lenne? Ez a szeretet jele? Hogy biztatsz műtét előtt álló pácienst? "Remélem túl éled!" ???

2021. jan. 1. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/49 anonim ***** válasza:
97%
Gondolom fiatal vagy. Bár fiatalon is kiábrándító a hiszti, ez az érzelmi zsarolás. Mert ez az, amit te csinálsz.
2021. jan. 1. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/49 anonim ***** válasza:
100%
Kesztyu volt rajtatok a csomag atvetelekor?! 🤣🤭🤔
2021. jan. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/49 A kérdező kommentje:
De mégis hogy beszélt velem? "akkor minek károgok"
2021. jan. 1. 13:02
 18/49 anonim ***** válasza:
97%
Csak trollkodik. Mondjuk jobban szórakoztam rajta, mint a tegnap esti Tv műsoron.:DDD
2021. jan. 1. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/49 anonim ***** válasza:
97%
Pont úgy ahogy az idióta paranoiad megérdemli. Örülj hogy ennyi türelme is volt hozzád. Nekem nem lett volna.
2021. jan. 1. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/49 A kérdező kommentje:
nem trollkodok.
2021. jan. 1. 13:16
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!