Hogyan tovább? Hogy oldjam meg, hogy hozzam egyensúlyba az életem?

A feleségemmel 20 éve vagyunk házasok. Tudom, furán fog hallatszani, de csak most ismertem meg magamnak is, hogy nem vagyok belé szerelmes, nem ő életem párja...

Az egész ott kezdődik, hogy a szülei imádtak engem (én is nagyon jó viszonyban voltam és vagyok velük) és mindig is úgy tekintettek rám, mint egy lehetséges vejre. A szüleim is mindig apropóztak, hogy milyen helyes lány és a két család nagyon jóban volt.

Aztán lett egy barátnőm, aki gyönyörű volt, gyakorlatilag bolondultak utána a fiúk, s aki engem választott, akit nagyon szerettem és sokáig együtt is voltunk, de aztán (miattam) ellaposodott a kapcsolatunk és szétmentünk (bár szerintem a mai napig emlegetjük egymást).

Eltelt egy jó idő, és nem volt sikerem a lányoknál. Olyan szinten, hogy szóba sem álltak velem a legtöbben. A feleségem (akkor még ugye nem volt az) láthatóan belém volt esve, ezért bepróbálkoztam nála. Persze szinte azonnal összejöttünk és egy év után összeházasodtunk.

Semmi panaszom nem lehet rá, nagyszerű feleség, remek anya és egy szép, kedves, megértő és kiegyensúlyozott nő, akit szeret a család és aki viszont szereti az egész családot (engem is).

Ma viszont az egyik gyermekkori barátom kicsit sokat ivott és ilyenkor kijön belőle amit legbelül gondol. Azt mondta "Milyen kár, hogy együtt élsz vele annyi ideje, de boldogtalan vagy".

Utána belegondoltam. Be kellett ismerem magamnak is hogy nem szerelemből vettem feleségül (ő szerelemből jött hozzám). Mindig azt hittem, az a normális amit én érzek, de rá kellett jöjjek, hogy nem...

Semmi pénzért nem hagynám el, nem tenném tönkre a családot.

De mégis mit tegyek, hogy valamilyen szinten egyensúlyba hozzam az életem? Mit kéne csináljak, hogy valahogy elűzzem a gondolataimat és rendeződjön bennem végre ez a belső felfordulás?