Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan háborodtam fel?

Figyelt kérdés

A barátom szülei huszonpár év után válni készülnek. Az anyukájával nagyon jó a viszonyom, egy igazán kedves nő, de hangulatember. És most csalódott és dühös.

A párom elutazott néhány napra, és az anyukája felhívta, beszélgettek. Azt mondta neki, hogy ott a sok csinos lány, ne siessen el semmit, éljen, próbálja ki milyen mással (ez nekem úgy jött le, hogy csaljon meg engem/hagyjon el), stb. A barátom ezt elmesélte nekem, de úgy, hogy ne mondjam vissza, és ne legyek mérges, csak jót akart az anyja, és ő különben se osztja anyuci álláspontját.

Én megértettem ezt, de képtelen voltam szó nélkül hagyni, ezért megvártam, amíg megnyugszok, mert nem akartam az anyukájával összeveszni, csak tisztázni akartam a dolgokat, és pár óra elteltével írtam neki, hogy ez nekem nagyon rosszul esett. Nem bunkón, nem szemtelenül, csak ennyit. Ő tajtékozva hívta fel a fiát, hogy mi az, hogy elmesélte nekem, és én ezt hogy képzelem. A barátom most engem okol a történtekért, de azt mondta, hogy ő is ugyanezt tette volna a helyemben... (igen, a logika...)

Értem én, hogy nem kellett volna visszamondanom, de azért ez nem az én hibám volt szerintem... Ti mit gondoltok? (18L, 18F, 2 éve együtt)


2013. jún. 13. 16:05
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
77%
Az anyja most csalódott és nem akarja, hogy a fia is ilyen helyzetbe kerüljön. Amúgy szerintem sem kellett volna neked ezt elmesélni, mert gondolhatta, hogy ezt most csak idegből mondja és téged csak fel fog vele idegesíteni. De ha már elmondta, akkor neked sem kellett volna foglalkoznod vele, csak gondolj bele, hogy érezheti magát, hogy vége a 20+ év házasságának.
2013. jún. 13. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
75%

Jogosan háborodtál fel...



DE,

borzasztóan visszaltél a párod bizalmával. Nagyon gyerekes dolog volt, hogy ezt a felháborodásodat az anyjával is közölted.


Velem is mindent megbeszél a párom, olyatbis amit az anyja elmond, de soha nem élek ezzel vissza, főleg, hogy az anyja nincs tisztában azzal, hogy mindent tudok.

Ezek után ne lepődj meg, ha nem avat be dolgokba a párod....

2013. jún. 13. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
47%

Jogos.


Magamat ismerve én amit mondtam volna,azt nem teszi zsebre.


Attól mert neki sz.r,más még lehet boldog.

2013. jún. 13. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 A kérdező kommentje:
Tudom, ezért is vártam azzal, hogy írok neki, míg megnyugszom, nem akartam tovább stresszelni, csak tisztázni akartam a dolgot, hiszen nagyon jóban voltunk előtte, nem értettem, hogy miért kell ez. És nem akartam, hogy hülyeségekkel tömje a barátom fejét. Itt a kérdés igazából az, hogy a barátom jogosan okol (csak!!) engem a történtekért?
2013. jún. 13. 16:12
 5/35 anonim ***** válasza:
51%

Ui



Amúgy is az anyjából az indulat beszél, meg valahol érthető, ha azt akarja, hogy a fia boldog egyen és nála hibának bizonyult az, hogy haar megállapodott, nem kellett volna magadra venni, de senki nem tudna rá ennyi idősen meg főleg legyinteni....


A lényeg, hogy az anyuka nem csak a férjében, hanem a fiában is csalódott...ő is jogosan bántódott meg

2013. jún. 13. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
37%
Igen, mert bozalmasan avatott be, hogosan okol a barátod....
2013. jún. 13. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
50%

Igen, mert bizalmasan avatott be, jogosan okol a barátod....



(Bocsi)

2013. jún. 13. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
85%
Éretlen volt a reakciód és a PÁROD JOGOSAN haragszik rád. Gondolkozzál már milyen most anyósnak meg a párodnak is. Elég önző, hogy most emiatt kivered a balhét, inkább a párod mellett kéne állnod, nem b*sztatnod még ilyenekkel
2013. jún. 13. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
72%

Jogosan háborodtál fel, de vannak dolgok, amiket nem kell tisztázni.


Ezzel most azt érted el, hogy legközelebb a barátod valószínűleg nem mondja majd el, hogy mit mond az anyja, neked meg majd a hajad hullik az idegtől, hogy vajon mond-e neki valamit, meg miket meg egyáltalán úristen.

2013. jún. 13. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
63%

szerintem is magából indul ki. nem akarja, hogy a fia is úgy járjon,mint ő. hagyd a fenébe, majd megnyugszik. egyébként valóban nem kellett volna visszamondanod, de ezzel már semmit sem tudsz tenni. annak meg örülj, hogy ilyen rendes barátod van :)

22/l

2013. jún. 13. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!