Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan háborodtam fel?

Figyelt kérdés

A barátom szülei huszonpár év után válni készülnek. Az anyukájával nagyon jó a viszonyom, egy igazán kedves nő, de hangulatember. És most csalódott és dühös.

A párom elutazott néhány napra, és az anyukája felhívta, beszélgettek. Azt mondta neki, hogy ott a sok csinos lány, ne siessen el semmit, éljen, próbálja ki milyen mással (ez nekem úgy jött le, hogy csaljon meg engem/hagyjon el), stb. A barátom ezt elmesélte nekem, de úgy, hogy ne mondjam vissza, és ne legyek mérges, csak jót akart az anyja, és ő különben se osztja anyuci álláspontját.

Én megértettem ezt, de képtelen voltam szó nélkül hagyni, ezért megvártam, amíg megnyugszok, mert nem akartam az anyukájával összeveszni, csak tisztázni akartam a dolgokat, és pár óra elteltével írtam neki, hogy ez nekem nagyon rosszul esett. Nem bunkón, nem szemtelenül, csak ennyit. Ő tajtékozva hívta fel a fiát, hogy mi az, hogy elmesélte nekem, és én ezt hogy képzelem. A barátom most engem okol a történtekért, de azt mondta, hogy ő is ugyanezt tette volna a helyemben... (igen, a logika...)

Értem én, hogy nem kellett volna visszamondanom, de azért ez nem az én hibám volt szerintem... Ti mit gondoltok? (18L, 18F, 2 éve együtt)


2013. jún. 13. 16:05
1 2 3 4
 31/35 A kérdező kommentje:
amúgy részemről mindenkinek ment a zöld kéz (kivéve 28as, nem volt túl sok értelme idetalálnod :D), és köszönöm. Nem értem miért vannak annyian lepontozva. :|
2013. jún. 13. 17:11
 32/35 anonim ***** válasza:
51%

De mit nem értesz ezen? Azért 18 évesen lehetne már picikét több eszed.


Az ilyen húzásokkal éket versz csak magad és a pasid közé! Érteeem? Ez nem megbeszélés, meg tisztázás tárgya. Ezt tudomásul veszed, megjegyzed magadnak a későbbiekre és ennyi.


Mit nem fogsz fel azon, hogy most csak ennyit mondott, de ha itt aggódsz, hogy jaj később ki tudja miket mond, akkor pont ezért kellett volna hallgatni, mert eddig legalább, mint a mellékelt ábra mutatja a pasid elmondta mit mond az anyja magyarul tudhattad hányadán állsz vele, és hogy kell viszonyulni hozzá, mi a legokosabb ÉS hogy kell viszonyulni a pasidhoz, hogy nehogy igaza legyen, hogy megmutasd neki, hogy az anyja hülyeségekkel tömi a fejét.


Ehelyett most fennáll a lehetősége, hogy eljátszottad a pasid bizalmát és a későbbiekben teljesen sötétben fogsz tapogatózni anyóst illetően, mert nem fogja a fia elmondani mi van! Esetleg már anyós is tudja, hogy a fia úgy is mindent visszamond, így ha valamit el akar érni, akkor alattomosabb, finomabb módszerekre vált, hogy ne legyen a fiának mit visszamondani, de lassú víz partot mos alapon előbb-utóbb célba érjen.


Most jól betartottál saját magadnak. Azt még megértem, hogy 18 éves vagy, tapasztalatlan, naiv stb. de hogy ennyire "egyszerű" legyél, hogy meg sem érted mi a baj azzal, amit csináltál, csak magyarázod, hogy de hát meg kellett beszélni.. Nem kellett! Vannak dolgok, amiket a saját érdekedben jobb, ha nem beszélsz meg...

2013. jún. 13. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:
37%

Szerintem a kérdező tanult az esetből, különösen az anyós reakciója volt árulkodó.


Nagyon bevitt téged a kiserdőbe, mert a viszonyba, amit leírtál, nem passzol a beszólás... de most már tudod, hányadán állsz.


A barátoddal próbálj nagyon jóban lenni, elérni, hogy megbízzon benned megint; anyóssal szemtől-szemben lehet tündibündizni, részt venni a játékában, de most már semmi fontosat ne bízz rá, ne bízz meg benne.


Sok sikert hozzá!

2013. jún. 13. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen mindenkinek :)) mentek a zöld kezecskék :)
2013. jún. 17. 15:26
 35/35 anonim ***** válasza:
57%

Miért ne hihetné 18 évesen, hogy ő lesz a felesége? 16 évesen is rátalálhat valakire a szerelem. Én is 18 vagyok, mégis tudom, hogy ki lesz a férjem, blee. ^^

És szerintem jogosan háborodtál fel, attól, hogy ő az anyja, és nehéz helyzetben van, még nem mondhat ilyesmit úgy, hogy ne is legyen számonkérve. Egyszerűen bunkóság volt veled szemben.

2013. jún. 18. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!