Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért viselkedik így velem a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért viselkedik így velem a férjem?

Figyelt kérdés
A férjemmel 2 éve házasodtunk össze, előtte 1,5 évig éltünk együtt. Mielőtt elvett azt mondta, hogy miután összeházasodtunk majd jöhet a gyerek, de azóta kb fel sem hozhatom neki, mindig csak annyit mond, hogy majd-majd. A másik problémám, pedig, hogy kb úgy élünk egymás mellett, mint két albérlő társ. Este hazajövünk a munkából és kb hozzám sem szól ő az egyik kanapén, én pedig a másikon fekszek, hozzám magától sose bújna, kb havi egyszer vagyunk együtt vele. Ő szerinte minden a legnagyobb rendben, van, mert még megbeszélni sem hajlandó velem ezt, mert azzal jön, hogy ne generáljam ezzel a problémákat, meg hogy ne sértegessem azzal, hogy keveset vagyunk együtt, hozzá teszem, hogy amúgy meg "egészséges". Ha együtt is vagyunk akkor is kb 2 perc az egész. Munkahelyi problémái nincsenek,mert saját vállalkozása van,amivel azért meg tudunk élni szépen. Semmi közös programunk nincs, mert vagy az unokahugát hozza velünk , vagy egyik haverját, ketten a tescon kívül nem nagyon megyünk sehova.Most jön haza egy haverja aki külföldön dolgozik és már szervezi a programokat vele, bezzeg velem semmit nem tervezne. Én 27 éves vagyok, ő pedig 40.

2016. ápr. 6. 11:40
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
18%
Egyébként nem én vagyok az, akitől nem akar gyereket a férje. Te nem érdemelsz gyereket.
2016. ápr. 6. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 A kérdező kommentje:
Biztos azért nem akar tőlem gyereket,mert BMW-énk van, ugye? Na írd már erre is azt légyszi...
2016. ápr. 6. 12:39
 33/51 anonim ***** válasza:
40%
Te meg állítsad már le magad. Nyílván okkal nem akar gyereket. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy csak főzni, mosni, takarítani kellesz.
2016. ápr. 6. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/51 A kérdező kommentje:
Hát igen...ezek a dolgok miatt én tuti nem érdemlek gyereket.. sőt, ha még jól is élek/élünk mellette, akkor meg depláne, mert az irigy, megkeseredett emberke megmondta a frankót :D :D :D
2016. ápr. 6. 12:42
 35/51 A kérdező kommentje:
Amúgy meg ha mosni, főzni, meg takarítani kellek csak , akkor meg nagyon jó vagyok, mert manapság a pasik tele vannak panasszal, hogy a mai lányokból ezek mind hiányoznak, csak ha én ezekbe ezek szerint jó vagyok,akkor a gyerek témában szerinted miért nem? Oda majd bejárónő kell? Csak mert most annyira Rádérek..
2016. ápr. 6. 12:45
 36/51 anonim ***** válasza:
0%
Én nem vagyok se irigy, se megkeseredett.
2016. ápr. 6. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 A kérdező kommentje:
Akkor mit keresel még mindig itt? Nincs jobb dolgod? Biztos Te mindent jól csinálsz az életben..
2016. ápr. 6. 12:48
 38/51 anonim ***** válasza:
49%
Na látod ez a kérdés már jobb. Ezt tedd fel a férjednek. Ha erre is azt mondja, hogy majd, vagy kitér a választól, akkor vállj el és keress egy olyan férfit, akivel jobban összeillesz, örömmel tervez veled programokat és gyereket is szeretne.
2016. ápr. 6. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 anonim ***** válasza:
33%
Gondolom arra még véletlenül se gondoltál, hogy azért nem tervez veled programokat, mert nem érzi jól magát veled. Azzal kapcsolatban, hogy nem akar gyereket, pedig azért nem mondja, mert akkor odaveszne az a kényelem, amit tőled megszokott. Hogy mosok, főzöl és takarítasz rá.
2016. ápr. 6. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 anonim ***** válasza:
Mosol* bocs
2016. ápr. 6. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!