Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Más nőbe szerelmes?

Figyelt kérdés

5 éve vagyunk házasok a férjemmel, abból két és fél évig egy olyan munkahelyen dolgozott ahol rengeteg a csaj, nő, asszony.Sokáig hozzájuk se szólt annak ellenére, hogy kértem, hogy ő is és én is beszélgessünk nyugodtan úgy másokkal, hogy csak ne a másik háta mögött. Ő egy darabig senkivel, majd elkezdték jelölgetni csajok, nem igazolta vissza őket...de én beszéltem velük és kiderült h bent szoktak beszélgetni és tök jóban vannak...ebből annyit szűrtem le , hogy ő nem vállalja saját magát ami nálam nagyon gáz.

Aztán szép lassan visszaigazolgatott több csajt is, és egy csajt feltűnően sokat likeolgatott pedig mindig is utálta a facebookot, nem is nagyon érdekelte ADDIG de mikor ismerőse lett ez a csaj onnantól furamód szerelmes posztokat, illerve szerelmes zenéket, főleg amiket a csaj osztott meg, poaztolgatta, valtozott de óriásit az öltözködése, aztán vallásos zenét is elkezdett hallgatni( ő??? ) én se pedig én hiszek Istenben ő meg deista, aztán addig nem fújkálta magát azután meg...plusz az egészségével is többet kezdett törődni, visszagondolva pedig...hónapokkal azelőtt a születendô lányát így akarta elnevezni ahogy a csajt hívják. Bejelöltem ismerősnek a csajt ,visszaigazolt és a pasiját is , de mikor ezutóbbit megtettem a csaj tiltott. És a pasija is.pedig semmit nem írtam még.( ők facebookon nagyon szerelmesnek tűnnek) aztán anno a csaj sorára akart menni dolgozni mert hogy ott nem lazsálnak legalább. Kértem ,tiltsa le, bent ugysnúgy nem bírta megàllni h beszêlgessenek, viszont azóta nen facebookozik. Eltettêk arról a műszakról és a férjem hirtelen leszámolt. Okê, ha mast is szeretett, a családját választotta ezek szerint, de kinek mi a véleménye?



2016. szept. 9. 11:03
1 2 3 4 5
 41/41 A kérdező kommentje:
Én bízom benne , hogy dűlőre jutunk.
2016. szept. 9. 18:21
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!