El akarom hagyni a párom, de kiderült, hogy súlyos betegsége van. Most mit csináljak?

Már kifejtettem a véleményem, de még hozzáteszem: teljesen egyetértek azzal a hozzászólóval aki azt írja,hogy legalább ne szard ebben a helyzetzben...

Számomra olyan, mintha magadat mentegetnéd azzal,hogy egyébként is egy szaralak volt és már régen el kellett volna hagynod. miért nem tetted akkor, és miért pont most teszed?

A véleményemet úgy írom,hogy hosszú ideig ápoltam Hozzád hasonló korúként a férjemet.... Nekünk gyerekünk is született, természetes volt,hogy Vele maradok. De ha nem tettem volna se tudtam volna bántani az egyébként is kissé reménytelen helyzetében.

Többen írják,hogy ne hagyd,hogy érzelmileg zsaroljon a párod. Én nem hinném,hogy így van. Az,hogy ragaszkodik Hozzád valószínű azért van mert még mindig szeret. Ha ismer tudja,hogy nem számíthat rád, nem hinném,hogy a betegségét érzelmi zsarolásként használja fel.

A betegségtől teljesen függetlenül,ha nem szereted ,ha nem akarsz vele lenni,ha undorodsz tőle akkor szakitsatok.

Itt teljesen mindegy,hogy beteg vagy nem....

És igaz ami igaz,ezt már hamarabb is meg kellett volna tenned.Hiszen nem most lett ilyen sz @r a kapcsolatotok.

De jobb későn mint soha.

Semmi értelme bűntudatból vele maradni. May mond meg neki, hogy barátként támogatod a betegségben akármi, de nem akarsz vele maradni, kész.

Nem vagy szemét, csak mert a saját boldogságod a prioritás.

Aki szerint szemétség most lépnie,kérdezem,akkor meddig kellene ebben a kapcsolatban maradnia? Amíg meg nem hal a férfi? Ápolja,mert ő súlyos beteg lett és adja fel a saját életét? Hát nem! Ha nem működött eddig sem és ez dobott még egyet rajta,költözz el!

Ha szeretné a kérdező,biztos vagyok benne,hogy a betegség mellett is együtt maradnának és ápolná ha arról lenne szó!

Ne áldozd fel a fiatalságod csak azért,hogy másnak megfelelj! Lépj!

Azta kérdező. Eléggé hasonlít a sztorid az enyémhez.

Én 5 évig voltam az exemmel, nagy szerelemmel indult, mesébe illően, ahogy te is fogalmaztál.

Aztán az utolsó két év rémes volt, ő mondjuk egy lusta, munkakerülő ember volt, de míg nem éltünk együtt, ezt nem vettem észre, mert az első években voltak alkalmi munkái.

Összeköltöztünk és kb eltartottam. Ami pénze volt, azt elköltötte a saját dolgaira. Dohányzott, azt finanszírozta, emiatt büdös volt. Amikor összejöttünk, nem zavart, mert mindig figyelt rá, hogy ha együtt voltunk, nem gyújtott rá, vagy egyből ment megmosni a kezét, fogat mosott, rágó, miegymás. Később már nem érdekelte, persze az nem tetszett neki, hogy elhúzom a fejem, ha meg akar csókolni, mert olyan büdös volt, mint egy csöves.

Én is külön aludtam már tőle később, mert esténként bepiált (jaj egy két sör miaz?), horkolt, büdös volt, stb.

Nekünk nem volt közös lakásunk, de így is sokáig halogattam a döntést, pedig majdhogynem egy évig terveztem! Utólag már én is bánom, miért nem előbb tettem meg? Csak húztam, halasztottam, hogy majd-majd, az idő meg telt. Én léptem, és nagyon jól tettem, bár én még 25 évesen tettem meg, így is azt érzem, rengeteg időm ment kárba.

Azt mondom, ne áldozd fel magad tovább ennek a "kapcsolatnak" az oltárán. Mivel nem szereted, nem is tudnád szívvel lélekkel ápolni.

Érdekes, a közös anyagi teher olvasásánál nekem egyből lejött, hogy nem ő a pénzes, és eltart, hanem közösen vállaltatok anyagi terhet olyan tételekben, amik nagyobbak, mint egy vasaló...

Ezeket ahogy tudjátok, rendezzétek, és lépj ki. Sajnálatos a betegsége, de én sem akarnám, hogy szánalomból maradjon velem valaki, aki nem is szeret, sőt, undorodik tőlem...

Sok erőt!

26L