Velem van a baj, hogy a páromban a szövetségesemet is keresem?

40+os pasi vagyok. Volt már több párkapcsolatom a párhetes „együttjárástól” a másfél évtizedet is átfogó együttélésig többféleképpen. Előre bocsátom, hogy semennyire nem érdekel ez a tipizált közhelyes „nemek harca” és alapvetően nem vagyok sem nőgyűlölő, sem feminista, de hímsoviniszta sem. Nekem pusztán annyi a nézetem, hogy férfi és nő nem csak testileg különböznek. De kb ennyi.

Amit sajnálatos módon volt alkalmam megtapasztalni, hogy nagyon sok esetben, mintha egyesek úgy kezelnének egy párkapcsolatot, mint valamiféle szellemi párbajt, ahol győzni, vagy legalábbis bizonyítani kell. Mintha kötelező lenne, hogy egy kapcsolat egyben egy ilyen megfelelési kényszerrel átitatott folyamatos kihívás legyen.

Azután szintén eléggé ellehetlenítőnek érzem az állandóan kritikus, bíráló, el nem fogadó, belső feszkókat a másikra projektáló hozzáállást. És ez nem- és korfüggetlen. Ez nem férfi vagy női specifikáció.

De pl kaptam már meg velem együtt élő partnertől, amikor ingatlanozni mentem, hogy nincs fix, hogy miért kell ügyeletet tartani, miért megyek bele bizonytalanba, stb, ahelyett, hogy buzdított és biztatott volna, vagy legalább mellettem áll. Ehelyett nekem nem volt elég a bizonytalansággal megküzdeni, még pluszban jól le is húzott lelkileg. De ez csak egy példa. Ráadásul olyan élethelyzetben voltunk, hogy az ebbéli kiesés semmilyen szinten nem veszélyeztetett semmit, pusztán eltérő volt az értékrend. Ő az alkalmazotti jogviszonyt ismerte csak el én pedig inkább mindig szabadúszó és vállalkozó típus voltam, vagyok. De sorolhatnám. Közösen sok zenét hallgattunk, de ami neki nem csak nekem tetszett az le volt cikizve. Aztán egy másik kapcsolatomban megkaptam, hogy szerinte túl őszinte vagyok és értetlenül állt a hölgy azelőtt, hogy nem manírral viselkedem, hanem csak önmagamat adom stb stb.

Az én olvasatomban egy párkapcsolat nem egy ellenzékiség, hanem egy egymást támogató, egymásért kiálló, egymást biztató, buzdító szövetség. Tehát nem egy olyan viszony, ahol szándékosan terheljük egymást elvárásainkkal és kritikáinkkal, hanem ahol asszertíven állunk egymáshoz. Nyilván nem arra gondolok, hogy ne lehetne megbeszélni ha nem tetszik valami. SŐT! Igenis megbeszélni kell és nem passzívagresszíven jelenetezni és játszmázni. Ezekből is jutott már.

Savazások és ellenségképkeresés helyett normális, témába vágó, korrekt véleményeket kérnék. Nem egymás ellenségei vagyunk, csak beszélgetünk, ötletelünk.