Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem van a baj, hogy a páromban a szövetségesemet is keresem?
40+os pasi vagyok. Volt már több párkapcsolatom a párhetes „együttjárástól” a másfél évtizedet is átfogó együttélésig többféleképpen. Előre bocsátom, hogy semennyire nem érdekel ez a tipizált közhelyes „nemek harca” és alapvetően nem vagyok sem nőgyűlölő, sem feminista, de hímsoviniszta sem. Nekem pusztán annyi a nézetem, hogy férfi és nő nem csak testileg különböznek. De kb ennyi.
Amit sajnálatos módon volt alkalmam megtapasztalni, hogy nagyon sok esetben, mintha egyesek úgy kezelnének egy párkapcsolatot, mint valamiféle szellemi párbajt, ahol győzni, vagy legalábbis bizonyítani kell. Mintha kötelező lenne, hogy egy kapcsolat egyben egy ilyen megfelelési kényszerrel átitatott folyamatos kihívás legyen.
Azután szintén eléggé ellehetlenítőnek érzem az állandóan kritikus, bíráló, el nem fogadó, belső feszkókat a másikra projektáló hozzáállást. És ez nem- és korfüggetlen. Ez nem férfi vagy női specifikáció.
De pl kaptam már meg velem együtt élő partnertől, amikor ingatlanozni mentem, hogy nincs fix, hogy miért kell ügyeletet tartani, miért megyek bele bizonytalanba, stb, ahelyett, hogy buzdított és biztatott volna, vagy legalább mellettem áll. Ehelyett nekem nem volt elég a bizonytalansággal megküzdeni, még pluszban jól le is húzott lelkileg. De ez csak egy példa. Ráadásul olyan élethelyzetben voltunk, hogy az ebbéli kiesés semmilyen szinten nem veszélyeztetett semmit, pusztán eltérő volt az értékrend. Ő az alkalmazotti jogviszonyt ismerte csak el én pedig inkább mindig szabadúszó és vállalkozó típus voltam, vagyok. De sorolhatnám. Közösen sok zenét hallgattunk, de ami neki nem csak nekem tetszett az le volt cikizve. Aztán egy másik kapcsolatomban megkaptam, hogy szerinte túl őszinte vagyok és értetlenül állt a hölgy azelőtt, hogy nem manírral viselkedem, hanem csak önmagamat adom stb stb.
Az én olvasatomban egy párkapcsolat nem egy ellenzékiség, hanem egy egymást támogató, egymásért kiálló, egymást biztató, buzdító szövetség. Tehát nem egy olyan viszony, ahol szándékosan terheljük egymást elvárásainkkal és kritikáinkkal, hanem ahol asszertíven állunk egymáshoz. Nyilván nem arra gondolok, hogy ne lehetne megbeszélni ha nem tetszik valami. SŐT! Igenis megbeszélni kell és nem passzívagresszíven jelenetezni és játszmázni. Ezekből is jutott már.
Savazások és ellenségképkeresés helyett normális, témába vágó, korrekt véleményeket kérnék. Nem egymás ellenségei vagyunk, csak beszélgetünk, ötletelünk.
válasza:46F vagyok.
Teljesen igazad van, kérdező!
Egy konkrét dologra reagálnék: A vállalkozói szemléletű és az alkalmazotti szemléletű emberek általában nem tudnak szót érteni egymással. Pláne, ha az egyik fél azt képzeli, csakis neki lehet igaza. Én pl. egy időben hivatalban dolgoztam, egyik rokonom meg vállalkozó volt. Tőle rendszeresen meghallgattam, hogy a hivatalnokok semmit se csinálnak, fölöslegesen cseszegetik a vállalkozókat, akiknek az adójából őket is fizetik. Aztán bementem a munkahelyemre, ahol meghallgattam a kolléganőimtől, hogy a vállalkozók mind adócsalók, és ha pluszköltségekre kényszerítjük őket a nyakatekert jogszabály-értelmezésünkkel, akkor nem kell sajnálni őket, telik nekik arra.
Van egy olyan gyanúm, hogy te, kérdező az uralkodó típusú nőket fogtad ki (és ennek megvan a lelki oka!) ezért nem találtál olyat, akivel egyenrangú emberként szót értenél.
Illetve sajnos tudomásul kell venned (vennünk), hogy Magyarországon nagyon alacsony a lakosság lelki kulturáltsága. Elég ha csak arra gondolsz, hogy egy átlagmagyar munkahelyen, ha probléma adódik, az a legelső kérdés, hogy ki a felelős, kit lehet lecseszni érte. Boldogabb helyeken az, hogy hogy lehet helyre hozni, és mit kéne másképp tenni legközelebb, hogy ne kövessük el ezt a hibát. Namost ugyanez megy a párkapcsolatokban is...
válasza:Szerintem is annak kéne lennie egy kapcsolatnak.
Arról szól a kapcsolatot, hogy tamogatjatok,tisztelitek és szeretitek egymást. Ha valaki lehúzó, akkor az nem jó.
válasza: válasza:Első vagyok, nekem is későn volt már a témához. :)
Szóval elgondolkodtató volt kérdező az írásod, én is ezt fogalmaztam meg a páromnak, hogy szövetségest szeretnék a kapcsolatomban, ugyanis én ezt éltem át korábban egy hosszú kapcsolatban, és tudom, hogy az milyen jó.
Szerencsére olyan párom van, aki hasonlóan gondolkodik, azonban ez, minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb. Mindenki sérült és cipeli a batyujat, így sokkal több idő és türelem szükséges egy ilyen kapcsolat eléréséhez. Bízom benne, hogy nem lehetetlen, de az őszinte kommunikáció elengedhetetlen.
És igazad van, én is ezt tapasztaltam: sokan nem is tudják elkepzelni, hogy ilyen kapcsolat lehetséges, azt sem tudják, miről beszélsz.
Kívánom, hogy találj olyat, aki ezt értékeli és akivel ez megvalósítható.
Sziasztok. Nagyon köszönöm a válaszokat és a hangvételt. A vállalkozói vs alkalmazotti szemléletmód egyébként csak egy példa volt, mely sajnos be-begyűrűzott, mint potenciális problémaforrás az életünkbe. Holott én el tudnám képzelni egy esti beszélgetést: "Szia drága, milyen napod volt? Rendes volt a főnököd? Sikerült mindent megoldani? Persze, szerencsére igen, még jobban, mint előre gondoltam volna. És nálad mi volt? Nem volt nehéz ügyfeled? Hát volt, de szerencsére sikerült vele végülis kiegyezni úgy, hogy a végén elégedett volt, sőt tovább is ajánlott. Úgyhogy akkor ma megünnepeljük, mindketten sikeresek voltunk a magunk területén."
Tudjátok én így nőttem fel. A szüleim nem párbajoztak, hanem támaszai és jó értelemben vett inspirálói voltak egymásnak. Volt vita náluk is, de sosem érzelmizsarolás. Addig nem feküdtek le, amíg meg nem beszélték vagy rendezték mindenki számára közösen elfogadott és megnyugtató módon. Nem az volt a fő motívum, hogy egymás vérét szívják, hanem afféle win-win asszertív volt a kapcsolatuk. Ebbe nőttem bele, ebben nevelkedtem. És higgyétek el, annál nagyobb kognitív disszonanciaélmény a világon nincs, amikor ilyen hozzáállással kezdek kiépíteni egy kapcsolatot és a másik meg kekeckedik, kötekedik, nem azt keresi, ami összeköt, hanem inkább ami elválaszt. Csak a hibákra fókuszál és nem megoldandó feladatot lát bennem hanem konfliktusforrást. Néha már azt hiszem, hogy én vagyok az, aki a Marsról jött és nem tudja felvenni a fonalat. Idén 6 éve, hogy a 15 éves kapcsolatom végetért. Azóta meg csak ilyen ellenségképkereső, projektáló partnereket siekrült találnom. Volt jópár kapcsolatom, a kétnapostól a két hónaposig, de kiszálltam belőlük, mivel nem csatatérre vágyom, hanem támogató nyugalomra, amiben én is megadhatom a másiknak a szövetséges támogató hátteret.
Értelemzavaró vesszőhiba bocsi
" Csak a hibákra fókuszál és nem megoldandó feladatot lát bennem hanem konfliktusforrást"
Bennem helyett benne,
Tehát helyesen:
Csak a hibákra fókuszál és nem megoldandó feladatot lát benne, hanem konfliktusforrást
válasza:Akkor ő nem a szövetségesed, csak egy felszínes önző pötsch.
Ha nekem lenne egy nő parterem, aki a szövetségesem, nyilván ő is öregedne, de én is. Ez tök természetes. Sőt együtt idősódve csak mélyülne a szövetség.
válasza: válasza:Nagyon sok ember azt hiszi, hogy játszma nélkül élni se lehet, a feszültség hiányától fel, hiszen szokatlan számára.
Önmenedzselés a fontos, hogy te most ezt egy cégnél vagy a cégedben teszed, mond1.
Igen furán néznek rám is amikor mondom, hogy a megoldás érdekel, utána majd tanulunk belőle.
A kifelé mutogatás, más felelős az életemért mögé nagyon sokan bújnak, bújtak.
Kevés a felnőtt, aki vállalja amit gondol, tesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!