Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Férfi észjárás-miért hazudtok?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férfi észjárás-miért hazudtok?

Figyelt kérdés

A pasik miért hazudnak/füllentenek az első randin?

Egy srác két évvel idősebbnek hazudta magát, holott ugyanaz az évjárat vagyunk, illetve azt mondta, hogy Phd-n tanul, de amúgy csak Bsc-n. Ez utóbbit "nehezebben" derítettem ki, mert amerikában jár iskolába, habár gyanús volt, mert az évek sehogy sem passzoltak. De a születési évét is a közösségi média segítségével derítettem ki.

Akkor nem izgattak nagyon ezek a dolgok, meg csak kicsit gondolkoztam el rajta. Nyár volt, és tudtuk, hogy amúgy is csak "arra" kellenénk a másiknak-habár nem mondtuk ki, de azért így volt.

De gondolom miután feltűnt neki, hogy nem vagyok egyéjszakás, és nem tudott ezekkel lenyűgözni, talán nem is kamuzott több dologról (vagyis nem tudok többről haha).

És aztán nyár után is sokat beszélgettünk, de akkor már nem találkozhattunk.


De a lényeges kérdés: miért hazudnak a férfiak szépeket? Én ezt e felé a srác felé konkrétan szomorúnak és nevetségesnek tartom, hogy úgy gondolta, hogy ŐMAGA nem elég nekem. De azért csalódott is vagyok persze. Vagy belőlem azt nézte ki, hogy nekem kell az összes arany, hogy elvarázsolódjak akár csak egy menetre? Még arra is gondoltam okként, hogy egyáltalán nem ugyanolyan színű rassz vagyunk - és ebben viszont biztos vagyok, hogy bármennyire is frankó gyerek, megríkatja az önbizalmát, amíg nem lesz tutibiztos abban, hogy nekem is bejön.

Kedveljük/tük egymást és kellettünk egymásnak, szóval ezt amolyan summer-loveként írnám le, nem pedig össze-vissza etye-petye :D

És tudom, hogy amiben nem mondott igazat, nem eget rengető dolgok, de pont emiatt is csodálkozom, hogy miért érezte szükségét, hogy hazudjon ezekről.

Na meg akkor az is hazugság, hogy "szép vagy" és "hiányzol" és társai?



2020. ápr. 24. 22:13
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
Ha csak szexkapcsolat volt, akkor miért rugózol még mindig ezen, mit számít már?
2020. ápr. 24. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:

"Én ennek a srácnak semmi olyasmi jelet nem adtam, hogy erre lenne igényem..."

Lehet, hogy te nem, de a nők többségénél valószínűleg ezt tapasztalta. Valószínűleg nem a kisujjából találta ki, hogy na, most ezt fogja csinálni, minden előzmény nélkül.

2020. ápr. 24. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:

Azért mert kedveljük egymást, ami eléggé nyilvánvalóvá vált számomra. A világ két felén vagyunk, de beszélgetünk, hogy kinek hogy megy az élet. A full szexkapcsolat szerintem meg ott végeszakadt volna, amikor utoljára találkoztunk, mert ha csak szex, akkor nem igazán érdekel, hogy mi van a másikkal.


Mellesleg meg majd a jövőben lehet, hogy jól jönne, ha ismét ilyen faszit “fogok ki”, akkor tudom a dolgok miértjét.


Ergo csak jó tanulni a dolgokból, ennyi az okom.

2020. ápr. 24. 23:43
 14/23 A kérdező kommentje:

12-es: ez amúgy konkrétan elszomorít, ha belegondolok, hogy sok csajnál ezt tapasztalhatta. Mármint női szemmel, hogy miért ilyenek.

Számomra ez a srác (bsc-vel is haha) abba a kategóriába esik, hogy ha megkérné a kezem, igent mondanék haha. Szóval tényleg imádnivaló, ennek ellenére sem tudom utálni (csodálatos vagyok :D).

Abban “reménykedem” csak, hogy tényleg a különböző bőrszínünk miatt érezte a kamuzás szükségét :(

2020. ápr. 24. 23:47
 15/23 anonim ***** válasza:
Én csak azt nem értem, miért kell ezt férfi észjárásnak tulajdonítani? Miért kell általánosítani? Írom ezt nőként.
2020. ápr. 24. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%

"Én ennek a srácnak semmi olyasmi jelet nem adtam, hogy erre lenne igényem..."


Nem körülötted forog a világ csajszi!


Nem kellett neked bármi jelét adni, bőven elég, ha a srác azt gondolta, hogy ezek segítenek neki. És, hogy ő miért gondolta? Azt sosem fogjuk kitalálni. Lehet, hogy korábbi tapasztalat, lehet, hogy valakitől hallotta, lehet, hogy egyszerűen magától gondolta így, és semmi racionális oka nem volt rá.



Te viszont mindenképpen valahogy magadhoz akarod kötni a dolgot, pedig ez nem rólad szól.

2020. ápr. 24. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:

15-ös: valamelyik kommentben írtam, hogy én sajnos mindig kimondom, amit gondolok, ezért gondolom tudat alatt elvárom másoktól is. Illetve a férfiak vadásznak, köztudottabban ők hazudnak, hogy megkapják, amire vágynak. DE igen, aláírom, hogy nem csak ők és nem is mindenki :)


16-os: az a randi akkor körülöttem IS forgott :D de oké, köszönöm a sok-sok lehetséges indokot, ez a kérdésemre seems to be an answer :)

2020. ápr. 25. 00:15
 18/23 anonim ***** válasza:
0%

Nem hazudok. Nekem is csak arra kellenél ( esetleg )

Ötenes F

2020. ápr. 25. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:

"De a lényeges kérdés: miért hazudnak a férfiak szépeket?"


Ez érdekes, nekem hátrány lenne, ha 2 évvel idősebb lenne, csökkenti a vonzalmat.


Biztos megvan az elérhetősége, nem kérdezed meg tőle? Most már nem számít, valószínűleg válaszolna - ha nem személyiségzavaros.

Vannak személyiségzavarok, amiknél van egy kattanása, hogy akkor is hazudik, ha az hátrányos neki.


Lehet, nem akart lerázni, ezért mondott egy olyan adatot, ami miatt te fogod lerázni. Passz.

2020. ápr. 25. 02:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
100%

16:

"Te viszont mindenképpen valahogy magadhoz akarod kötni a dolgot, pedig ez nem rólad szól."


Egészséges ember az aktuális szitura, emberre, stb. reagál.

Nekem se fordulna meg a fejemben, hogy nem a szituban volt az ok, amiért így tett.

2020. ápr. 25. 02:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!