Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Férfi észjárás-miért hazudtok?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férfi észjárás-miért hazudtok?

Figyelt kérdés

A pasik miért hazudnak/füllentenek az első randin?

Egy srác két évvel idősebbnek hazudta magát, holott ugyanaz az évjárat vagyunk, illetve azt mondta, hogy Phd-n tanul, de amúgy csak Bsc-n. Ez utóbbit "nehezebben" derítettem ki, mert amerikában jár iskolába, habár gyanús volt, mert az évek sehogy sem passzoltak. De a születési évét is a közösségi média segítségével derítettem ki.

Akkor nem izgattak nagyon ezek a dolgok, meg csak kicsit gondolkoztam el rajta. Nyár volt, és tudtuk, hogy amúgy is csak "arra" kellenénk a másiknak-habár nem mondtuk ki, de azért így volt.

De gondolom miután feltűnt neki, hogy nem vagyok egyéjszakás, és nem tudott ezekkel lenyűgözni, talán nem is kamuzott több dologról (vagyis nem tudok többről haha).

És aztán nyár után is sokat beszélgettünk, de akkor már nem találkozhattunk.


De a lényeges kérdés: miért hazudnak a férfiak szépeket? Én ezt e felé a srác felé konkrétan szomorúnak és nevetségesnek tartom, hogy úgy gondolta, hogy ŐMAGA nem elég nekem. De azért csalódott is vagyok persze. Vagy belőlem azt nézte ki, hogy nekem kell az összes arany, hogy elvarázsolódjak akár csak egy menetre? Még arra is gondoltam okként, hogy egyáltalán nem ugyanolyan színű rassz vagyunk - és ebben viszont biztos vagyok, hogy bármennyire is frankó gyerek, megríkatja az önbizalmát, amíg nem lesz tutibiztos abban, hogy nekem is bejön.

Kedveljük/tük egymást és kellettünk egymásnak, szóval ezt amolyan summer-loveként írnám le, nem pedig össze-vissza etye-petye :D

És tudom, hogy amiben nem mondott igazat, nem eget rengető dolgok, de pont emiatt is csodálkozom, hogy miért érezte szükségét, hogy hazudjon ezekről.

Na meg akkor az is hazugság, hogy "szép vagy" és "hiányzol" és társai?



2020. ápr. 24. 22:13
1 2 3
 21/23 anonim ***** válasza:

Jajj ezt irhatnam hogy a nők miért hazudnak ?


Én SPEC nem hazudtam egyszer se, de alapvetően minden nő a Facebook rózsaszín világában él ahol minden férfi egy csoda, mindenki phd-s mellette űrhajós, feltaláló, erőemelő , hosszútávfutó, az ágyban egy akrobata.


Ez a minimum elvárás. De legtöbbet még ez is kevés

2020. ápr. 25. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
Azért a nők is gyakran hazudnak ! Hányszor olvasni itt, hogy az első randin kiderül, mégsem olyan mint a képen stb. Meg nekem volt egy olyan barátnőm, akinél fél év után, lavinaszerűen dőlt össze az addig kitalált élete. Az egy dolog, hogy hazudott a koráról, mert előszört azt mondta, hogy csak 4 évvel idősebb, aztán kderült, hogy 10-zel. Meg ilyen, meg olyan sulijai vannak, amik szintén nem igazak, mert vagy nem volt olyan szak, vagy később alapították a sulit. A legdurvább az volt, hogy még az anyját is eltemette, és nekem azt adta be, hogy mennyi pénzt örökölt, sőt még egy lakásvásárlást is megindított, és az ügyvédnél csinálta a fesztivált. De ez csak pár dolog, volt még néhány igazán érdekes hazugsága.
2020. ápr. 25. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:

"lavinaszerűen dőlt össze az addig kitalált élete. Az egy dolog, hogy hazudott a koráról, mert előszört azt mondta, hogy csak 4 évvel idősebb, aztán kderült, hogy 10-zel."


Ó, te jó ég!

Együtt tudok veled érezni, nekem is volt hasonló férfival.

Nekem is fél év után zuhant össze.

A legszörnyűbb az az egészben, hogy nem csak tudatos hazugságok voltak benne, hanem konfabulál is komplett sztorikat az életéről, ami egy mentális betegség.

És amikor ez kiderült, a környezete nem ordított fel, hogy úristen, mi baj van a Tamással, hogy ezt megcsinálta és összevissza beszélt... Én akartam orvoshoz küldeni egyedül.

2020. ápr. 26. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!