Hogy fogadjátok el hogy nincs évek óta, esetleg soha nem lesz párod?

azokra a dolgokra fokuszáltam, amiket pár nélkül is szívesen csináltam (sőt, akár egyedül jobban ment). szabad voltam mint a madár, ezekben az években buliztam a legjobbakat, ekkor jutott a legtöbb időm a barátaimra, hobbijaimra.

na meg igyekeztem emberileg fejlődni a magányos években is, mert úgy voltam vele, hogy ki tudja, nem jön-e össze. (és tényleg)

Úgy, hogy egyszer volt egy 3 éves kapcsolatom, így én is megtapasztalhattam, milyen ha az ember együtt van valakivel, annak jó és rossz oldalát egyaránt átéltem.

Ezzel nyugtatom magam, hogy legalább nekem is volt részem egy kapcsolatban, engem is szeretett valaki és én is egy másik embert, nem maradtam ki semmiből.

Így el tudom fogadni, hogy többé úgysem kellek senkinek és, hogy soha nem éesz családom.

Sőt igazából beigazolódott az is, amit mindig éreztem, hogy nekem nem való a kapcsolat, egyszerűen nem olyan az alapvető személyiségem.

A testi dolgok pedig szerencsére nem befolyásolnak, nem igénylem különösebben a szexet, elvagyok bőven nélküle is, illetve meg tudom oldani magamnak is.

A Tinderre hatványozottan igaz, ami az összes többi társkeresőre, sőt, igazából az egész életre: az előnyös (és fotogén) külső a beugró. Úgyhogy nem.

Különben sem fogom kitenni magam annak, hogy az ocsmány képemen gúnyolódjanak, kiröhögjenek ilyen-olyan csoportokban stb. Attól, hogy ronda vagyok, agyhalott még nem...