Hogy fogadjátok el hogy nincs évek óta, esetleg soha nem lesz párod?

A csajozáshoz, hogy sikerek legyenek, önbizalom kell. De ahhoz, hogy legyen önbizalmad, sikerek kellenek. Ördögi kör.

De valahol mégis el kell kezdeni.

32 éves férfi vagyok, elég régóta nem volt párkapcsolatom, szerintem ilyen 10 éve kb, azok is néhány hetesek-hónaposak lehettek. Jó pár évvel ezelőtt, azóta ha próbálkoztam, szinte mindig a csalódás jutott, ami által baromi önbizalom-hiányosnak éreztem magam egy idő után és egy pár éve jutottam el arra a pontra, hogy egyáltalán nem próbálkozom, nem keresem a lehetőségeket, mondhatni mélyen belül teljes mértékben feladtam egy kapcsolat lehetőségét. Viszont érdekes, azóta úgy érzem, több önbizalmam van, amióta úgy képzelem el az életemet, mint egy független magányos farkas és azt érzem, a függetlenség is egy olyasvalami, ami baromi nagy ajándék a mai világban, ha jól él vele az ember és megbecsüli. Szerintem több embernek meg kéne becsülnie a függetlenséget, amit sokan észre sem vesznek, hogy nekik már megadatott.

Másfelől meg ahogy hallom az ismerőseimet, akik épp válnak és nem tudják feldolgozni, vagy akit ép megcsal a párja évek óta és csak most derült ki, vagy akik adósságban élnek hitelek miatt és a feszültség veszi körül őket, vagy akiket a gyerekük nyír ki idegileg, esetleg az anyós- vagy apósjelölt teszi körülményesebbé az életüket, megmondom őszintén, összeteszem a két kezem, hogy én ezekből kimaradtam, ahogy hazaérek a melóból és azt csinálhatok, amihez csak kedvem van.

Természetesen nálam is vannak pillanatok, amikor hiányzik valaki, egy lány, akivel működnének a testi-lelki kontaktusok, de szerintem ebben a mai világban egyre több ember van és lesz is a jövőben, akik egyedül maradnak és egyedülállóként kell leélni az életük nagy részét és így vagy úgy, de emiatt nem szabad, hogy az ember feladja a belső értékeit és fölöslegesen szenvedjen olyasvalaki miatt, aki érte sose szenvedne.

Fuu mennyi negatív hozzáállás van itt!!...

A párkapcsolati életem sosem volt még igazán a csúcson, pedig mindig nagyon igyekeztem, de úgy gondolom, rossz helyen próbálkoztam. (Hiába mondja mindenki, hogy házias, önálló,gondoskodó, türelmes párt keres, ha csak azt nézi, kinek milyen feszes a cickója pl)

Azonban mégsem gondolom azt, hogy fel kellene adni már most, hiszen huszon-harminc évesen sem áll meg az élet! Nem minden úgy történik, ahogy azt előre elképzeltük, vagy amit az ismerősök körében, esetleg a filmekben látunk, de sosem adnám fel a próbálkozást, nem hagynám annyiban, hogy akkor mostantól mindvégig egyedül térek nyugovóra.. 50 évesen már lehet hiába siránkoznék, és ezeket a kommenteket végigolvasva, ha a 30as férfiak így gondolkodnak, jo eséllyel haladok ugyan abba az irányba... de csak magunk tehetünk ennek a jo irányba billentése érdekében.

Ritka szép gondolatok itt egy nőtől, nem túl jellemző

Amúgy a férfiak nem igazán szoktak válogatni feszes cickók szerint, legfeljebb azok akin csüngenek a nők.

Aki párt keres annak nem a cicik állaga a döntő szempont, jellemzően

Tudtommal nem a nők szoktak próbálkozni, a férfiak dolga. Aztán mivel sok ilyen férfi van ez elvileg rontja a nők helyzetét is, de a nőket nem nagyon hallottam még emiatt siránkozni. Inkább kárörömmel szokták nyugtázni hogy a másik oldalon mennyi szerencsétlen van

Ezen az oldalon ez jól megfigyelhető, a nőknek mintha nem volna szüksége ezekre a férfiakra

A női empátia általában nem olyan fejlett mint mondjuk nálad

Kedves 47 :)

A próbálkozást úgy gondoltam, hogy magában a párkeresési témában hogyan lehet előrébb jutni. Én se hiszem, hogy odamennék kezdeményezni, mivel szerintem az a férfi dolga az első körben.

Szerintem (szinte) mindenki megtalálja a párját, csak merni kell bővebb körben gondolkodni

Kedves 49#

Úgy gondolom hogy nőként még mindig komolyabb esélyeid lehetnek a társkeresésben, viszont ha neked nehezen megy akkor több nyitottságra, vagy akár némi kezdeményezőkészségre volna szükséged

Mert láthatod itt is hogy nem mindenki találja meg a párját, bármennyire is alapszükséglet az embereknek hogy ne legyenek egyedül

Én például 28 évesen hiába próbálkoztam társkeresőn, vagy a munkahelyen (egyedül utcán nem, azt nem nekem találták ki) hosszú évek óta senki nem jött össze, van rá esély hogy nem is fog

Mert a sikertelenség nem sok pozítívumot ad az embernek, ezért lesznek ilyen negatívak és letörtek, az önbizalomnak, magabiztosságnak is betesz az ilyen helyzet