Hogy fogadjátok el hogy nincs évek óta, esetleg soha nem lesz párod?

Kedves 50

Nyitott tudok lenni,de azert az utcán pl ne én menjek már oda a másikhoz, hanem hagyjak ennyi minimum elvárást a férfiakkal szemben.

Nekem nem azért megy nehezen, mert ilyen netes oldalakon annyira esélytelen lenne a helyzet, hogy senki nem ír, hanem szimplán nagyon nem egy az elképzelés általában a jövőképet illetően.

Szintén 28 évesen én csak a netre vagyok ráutalva, a munkahelyemen sajnos ez esélytelen.. :D

Nem mondtam hogy ez mindig happy finish, hisz én se panaszkodnék akkor arról, hogy ez milyen nehéz is. Csupán azon akadtam fent még a 43. írásomnál, hogy erről már mindenki kb lemondott, pedig a legtöbb személy fiatalnak tűnik, és ertelmesnek is.

Kedves 51#

Senki nem várja el hogy nőként te szólíts le bárkit is, csupán arra gondoltam talán a nyitottságot nem sugárzod a környezeted felé, vagy ha megtetszik valaki ismerős talán nem mersz te magad is óvatosan közeledni felé.

Az elvárásaid ne add fel, nekem is megvannak, az önbecsülés fontos része, ha nem irreálisok.

Viszont ami nálad alap hogy írnak társkeresőn az sok férfinál úgy néz ki hogy még csak nem is válaszolnak a nők, elég lehangoló dolog. Tehát nem véletlenül mondanak le a nőkröl viszonylag fiatalon is, a sok kudarcélmény, vagy inkább a sikerélmények hiánya megteszi a hatását

Legtöbbünk azért persze próbálkozik, de a magabiztosság hiánya meglátszik

Kedves Szössz*.*, #42es válaszoló vagyok.

Azt kell, hogy mondjam, igazad van, a hozzászólásom valóban nem a legpozitívabb gondolatom volt és nem célom az, hogy bárki az én példámat kövesse, viszont jelenleg tényleg én így lettem boldogabb és elégedettebb az életemmel és ezért írtam le az én látásmódomat. Nem tudom, tapasztaltad-e már az elutasítások sokaságát, hogy ha közeledsz, folyamatosan átnéznek rajtad, vagy legyintenek, hogy "bocs, nem" és minden egyes szombat esti készülődés előtt azt érzed a gyomrodban, hogy már megint hányingered van elmenni bulizni, de adsz még egy esélyt. Évek így teltek el, hogy talán ma este, talán majd most este... maradtak a csalódások. Tuti, hogy én is tehetek róla, biztos, hogy van tőlem 100x kitartóbb ember, sőt. De az ebből keletkező önbizalom-hiány, az idő múlásával erősödő tapasztalatlanságnak a tudata, a pszichológusokhoz járás-menés, a tömegiszony, ami 4-5 évig jelen volt az életemben, az alvászavarok, amikor azon kattogott az agyam, mit kéne tennem a jövőben, hogy egy számomra szimpatikus nőnek én lehessek a "férfi" a szemében, ezt mind ezeknek az "élményeknek" köszönhettem. Hála Istennek ezek mára elmúltak és enyhültek, tényleg boldogabb és elégedett embernek vallom magam. De ez azért van, mert fejben igen, feladtam és nem foglalkozom vele. Hogy a jövőben változik-e, nem tudom, jelenleg ezt érzem. Viszont aláírom, biztos van, amit nem a legmegfelelőbben fogok fel a témával kapcsolatban. De ez én vagyok.

Kedves 52

Nem volt szándékomban ennyire alapos elemzésekbe belemenni, mert nyilván én a másik oldalon állok, így nem azt tapasztalom, amit ti. Ezek a netes dolgok alapbol szörnyűek, és sokszor lehet, hogy pont az ellenkezőjét váltják ki az emberekből, csak a csalódást tapasztalják, épp emiatt, mert még nagyon válaszolni sem hajlandó a 90%.

Ugyanakkor ti sem láthatjátok, hogy ilyen helyeken mindenki támad a friss húsra, erőszakosan, alkalmanként pucér fotókat csatolva, összefüggéstelenül helyesírást nem ismerve, majd heves reakciókkal válaszolva ha épp nem járnak sikerrel. És azért mindenkinek esélytelen megfelelni.. Nyilván ez nem magyarázat arra, hogy tágyként kezelik az embereket, de mindig vannak kivételek is.

Fél karom adtam volna már néha, ha ilyen értelmes emberekkel is lehet ott ismerkedni, mint akik itt összegyűltek pl..

Kedves 42 és 53

Fuha, nem is gondoltam, hogy ez ilyen mélységekig tud fajulni, nem akartam beleokoskodni az életedbe, csak megakadt a szemem a sok kommenten belül 1-2 mondaton..

Sajnos én is tapasztaltam már nem egy visszautasítást, persze nem kerültem ilyen állapotba, mint amiről te meséltél..

Csak próbáltam volna egy kis lelket önteni belétek, mert nem szeretem a szomorúságot :)

Sajnos sok időt voltam én is fent ilyeneken, tapasztaltam már sok mindent :D

Pedig szerintem nem vagyok az a hű de nagy durranás, de akkor mit kaphatnak a jo csajok??:D mondjuk vèlhetőleg ők azok, akik leszarják az egyszerűbb embereket..

De sajnos igen, ez szerintem a legrosszabbat is ki tudja hozni az emberekből. Azért néhany ilyen para ember után nehéz nyíltnak lenni, és megbízni egy/töbn idegenben

Válaszoltam itt már korábban.

Nekem az is hozzátartozik, hogy én próbálkoztam/próbálkozom. Ha egyedül is maradok, legalább elmondhatom, hogy én mindent megtettem.

Utóbbi években gyakorlatilag állandósult az a helyzet, hogy aki nekem megtetszett, az mind foglalt volt. De tényleg, kivétel nélkül, bármilyen fronton. Akár társaságon keresztül, akár szórakozóhelyen, akár még az utcán is (én nem vagyok rest odamenni ahhoz, aki tetszik, természetesen, tudomásul veszem a nemet, nem vagyok zaklató; és igen, volt már eredménye, volt már egy kapcsolatom így).

Szóval, ebbe futottam bele, hogy akit kinéztem magamnak, foglalt volt (legtöbb esetben tényleg így is volt és nem pedig ezzel ráztak le).

Ha nagyritkán én megtetszem valakinek, ő nekem nem tetszik meg. És még azt se mondanám, hogy csak 10/10-es Instacica kell nekem. Egyszerűen, nem tetszettek, akiknek én igen. Azért meg nem fogok leállni valakivel, mert hurrá, legalább tetszem neki.

És ha szökőévente kölcsönös a dolog, akkor meg kibuknak olyan dolgok, amelyek miatt esélytelen köztünk a közös jövő (dohányzás, akar gyereket-nem akar gyereket stb.).

Nem mondanám magam sikertelennek a nőknél. Most persze mondhatjátok, hogy panaszkodom vagy dicsekszem. Van két szexpartnerem, igen, vágyom az intimitásra. De ők is olyanok, hogy bizonyos tulajdonságaik miatt komolyat nem lehet velük elképzelni. Különben, nem szexpartner lenne egyik sem.

És hiába van nemi életem, az hiányzik, hogy meglegyenek mellé az érzelmek, hogy valakire úgy nézzek, hogy valaki úgy nézzen rám.

Idén leszek 29 és azért kezdek ebbe beletörődni, hogy komoly nem lesz, mert a kortársaim jó része (legalábbis, a környezetem) elkelt, ha 30 felé nézek, még inkább, 25 alattiakhoz képest meg egyre öregebb leszek és azt veszem észre, hogy nekem olyan 4 év korkülönbség fér bele. Nekem egy 20-22 éves már nagyon fiatal, fejben még gyerek, nekik is megadtam az esélyt, de mindig az jött ki, hogy éretlenek.

Magamat nem mondanám taszítónak, magas is vagyok, sportolok, öt nyelven beszélek, felsőfokú végzettségem van, nem áll előttem talán rossz jövő. Volt már több hosszú kapcsolatom, tapasztalatlan sem vagyok ilyen téren.

És mégis a magánéletben nincs szerencsém. Éppen ezért, ennyi dolog mellett jutottam arra, hogy akkor megpróbálok kevésbé ráfeszülni. Nyitott szemmel járok, de egyre erősebb bennem, hogy hagyni kellene.

Ha ilyen reális képet látsz magadról, az bizony rendes magabiztossággal és önismerettel is párosulhat, ami azért szexi :D

De sajnos ilysnkor jön a gonosz igazság, hogy ha az élet más terúletein ilyen sikeres vagy, akkor ez mar lehet hogy nem jön össze olyan könnyen.. :/