Exfeleség "bosszúhadjárata"?

Az ex lelki problémái nem tartoznak rád. Neki magának kell megoldania. Tehát felesleges azon tűnődnöd, hogy ő miért tesz ezt vagy azt. Segíteni nem nagyon tudsz neki, hiszen valószínűleg ellenségének tekint. Ezen nem változtat, hogy ő kezdeményezte a válást. Freud egyszerűen péniszirigységnek írná le azt, ahogyan az ilyen nő kontrollálni akarja a környékén fellelhető férfiakat. Mind. (Az még nekem nem derült ki, hogy a gyerek fiú-e, de ezek alapján erre tippelnék, ha kellene.) :)

Na mindegy, ez amúgy is Freud problémája részben. :P

Az viszont saját tapasztalat, hogy hiába a nő kezdeményezi a válást, attól még érezheti úgy, hogy a férje tehet "mindenről", ő csak áldozat, tehát neki több joga van. Ez teljesen független a valóságtól, az ő fejében létezik. Tenni sem lehet ellene. Hasonló a helyzet azzal, ahogyan a környezetéhez viszonyul valaki. Minél kevésbé biztos magában, a helyzetét minél bizonytalanabbnak érzi, annál inkább lehet kényszeres igénye arra, hogy mindent ő kontrolláljon. Ez nagyon fura lehet, annak, akinek nincs ilyen problémája, de attól még sűrűn előfordul.

Ezek egyike sem végzetes gond, csak másoknak nagyon nehéz együtt élni velük. Így nem irigyellek.

Amit te tehetsz, az az, hogy a párod mellett állsz. Beavatkoznod nem tanácsos. Neki kell kezelnie a helyzetet, beleértve a közös gyerek nevelését is. Az én véleményem szerint megéri ilyen helyzetben a gyerekkel őszintének lenni. Nem támadni a másik szülőt, nem rakni terheket a gyerek vállára, nem kényszeríteni őt döntésre. Ez egyébként is lehetetlen, a gyerek mindkét szülőjét ösztönösen próbálja egyformán szeretni, akkor is, ha egyik sem tökéletes. Nem fog választani köztük, legfeljebb megtanul alakoskodni, kétszínű lesz, mindenkinek azt mondja, amiről úgy véli, az illető hallani akarja. Ezért ezt nagyon nem tanácsolom.

Amit meg lehet tenni, az, hogy őszintén beszélsz neki a saját érzéseidről. Elmondod, hogy neked milyen kellemetlen, hogy ilyenek történnek, mennyire sajnálod, hogy nem lehet minden héten veletek, és még amikor lehetne, akkor is ilyenek történnek. Ehhez mindenkinek joga van, míg a másik fél szapulása nem szerencsés megoldás. Ha következetesen vagy őszinte vele, a gyerek úgy is levonja a maga következtetéseit. (Ettől még mindig nem fogja kevésbé szeretni az édesanyját, erre egy ilyen idős gyerek nem képes. De nem is ez a cél.)

Ahhoz, hogy "kibéküljetek", ez nem elég, tudom. Viszont a helyzet kezeléséhez elég.

Ui.: A pszichológusok is sokfélék, de az kb. 100%, hogy nem akarnak ártani a gyereknek, aki hozzájuk kerül. Nem tudom, miért kellene félteni a gyereket ettől? Nem lehet, hogy neked vannak rossz élményeid, előítéleteid az ügyben? Ugyanakkor a pszichológus nem is old meg semmit. Egy ilyen helyzetben véleményt mond, ha kérik tőle. Ennyi. Se több, se kevesebb. Ettől ti még mind azt tesztek, amit a saját lelkiismeretek diktál nektek. Egy kivétel jut eszembe, van olyan, hogy egy pszichológus vállal közvetítést a felek között. Ezt úgy hívják, mediáció. Keress rá erre a szóra, ha érdekel!