Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Én reagálom túl vagy igazam...

Én reagálom túl vagy igazam van? Többi lent.

Figyelt kérdés
Azt mondják, h mióta megszultem, elviselhetetlen vagyok, ha alszik a kicsi. Múltkor jött váratlanul az 1. csaladtag, ezerrel nyomta csengőt, én meg jól megszoltam neki,mert épp előtte sikerült nagy nehezen elaltatni a kicsit(már nagyon álmos volt) , és épp vendégeket vártunk.Azota kikapcsoltuk inkább. Mi nem szoktuk sehol csengőt megnyomni ha olyanokhoz megyunk, akiknél kisbaba van. Inkább SMS-t írunk, h hamarosan érkezünk. Valamelyik nap pedig a szomszéd elinditotta a fűnyírót, mikor látta, h kint alszik a babakocsiban a kicsi(átlátni hozzánk, amúgy is mindig leselkedik). Perszehogy felkelt rá. Aztán mrgkerdezte, h ő keltette fel? Mérges lettem, mert alig aludt csak, és nem tudtam visszaaltatni. 😏 Nemrég törtent az, h jött at másik szomszéd, jó hangosan nyitotta és csukta be a kaput, épp kint alattam a kicsit. Halkan mondtam neki, h ne jöjjön ide, mert altatom(anyum is kint volt, ő is mondta neki, h altatom. őt nem érdekelte, és be akart lesni a kocsiba. Na akkor már nagyon felmergettem, h nem tartja tiszteletben a kérésemet. Hirtelen felindulásból hangosan raszoltam, h tűnjön innen, mert majdnem már aludt a kicsi és már arra kinyitott a szemeit, ahogy bejott, és nem tudja elkepzelni gyerek nélkül, h milyen az, ha akarod, h a kicsi aludjon, de nem hagyják. Aztán meg is bántam, ahogy beszéltem vele, és elnézést is kértem tőle rögtön, de láttam, h megsértődött, amit meg is értek. Én reagálom túl ezt az altatás dolgot?

#kisbaba #altatás #de nem hagyják
2019. ápr. 24. 12:36
1 2 3 4 5 6
 11/56 anonim ***** válasza:
85%

Maximálisan egyetértek az előttem szólókkal. Te reagálod túl, még hozzá nem is kicsit. Valóban, honnan kéne bárkinek tudnia, h te mikor altatod a gyereket?? Ha a postás csengetett volna, mert ajánlott levelet hozott, őt is elküldted vna a francba, mert h merészeli végezni a munkáját?

Az pedig nonszensz, hogy szerinted a szomszédnak hozzád és a gyerekedhez kellene igazodnia és figyelnie kell, mikor van kint a gyereked, mielőtt füvet nyír. Kicsit el vagy tájolva, nem állt meg a világ, mert te szültél és nem is forog körülöttetek!

2019. ápr. 24. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/56 anonim ***** válasza:
52%
Valóban túlreagálod, mint mi, kisbabás anyukák mindannyian. Akik itt lehordtak, azoknak van pici gyerekük? Vagy ha csak volt, emlékeznek még rá, milyen volt? Amikor egy áthisztizett 2-3 óra után 45 perc ringatással végre azt látod, hogy becsukná a szemét, mire a szomszéd bekapcsolja a fűnyírót, a postás becsönget, anyós telefonál, a nagytesó földhöz vágja a legóit. Tutira senkinek nem szakadt még ki ilyenkor egy ordas káromkodás a száján??? Igen, a kisbabás évek már csak ilyen túlreagálósak. És a jó fej ismerősök próbálnak kicsit segíteni az anyukának, és halkabban csapkodnak.
2019. ápr. 24. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/56 anonim ***** válasza:
39%
Egy nehezen alvó, sokat síró baba mellett ilyenné válik az ember. Én akkor kapcsoltam ki a csengőt amikor a második is megszületett kis korkülönbséggel. Hát éppen elég volt hogy egymást felkeltették folyton, pont letojtam hogy ki akar bejutni hozzánk, a barátok tudják a telefonszámom. Odatolakodni megnézni faragatlanság, a fűnyírással mondjuk nem tudsz mit tenni. Én panelban élek, folyton fúr valaki, ez van.. Viszont vannak irtó kedves emberek is! A szomszédban felújítás volt, és a kivitelező (!) megkérdezte mikor alszanak a picik, és tényleg csendben voltak addig.
2019. ápr. 24. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/56 anonim ***** válasza:
69%

Jőhogy a szomszédomnak nem kell engedélyt kérnie tőled, hogy lenyírja a füvet a kertjében. Anyám, de egy hisztérika lehetsz.

Nekem annyi kérésem szokott lenni, hogy ha alszik, akkor ne üvöltözzön itthon senki sem. Lévén, hogy van már 2 nagyobb gyerekem alapzaj az rendesen van, de ha fentebb emelkedik a zajszint, akkor szólok. No de nem a szomszédra...

2019. ápr. 24. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/56 anonim ***** válasza:
8%

Én mondjuk a fűnyírózást is elég tapintatlan dolognak tartom. Még az is más, ha reggel óta nyírom a füvet, és ebédelni sem megyek, hanem folyamatosan csinálom, hogy be tudjam fejezni. De ha addig nem nyírtam, mondjuk nem akkor állok neki pont akkor, amikor altatják a szomszédban a babát. Kérdező nem írta, mikor történt. Az ebéd utáni alvás nagyobb gyereknél, felnőttnél, idősnél is természetes, tehát akkor MINDENKI érdekében próbálnék csendesebb munkát végezni (vagy éppen én is aludnék). Az se mindegy, hét közben vagy hét végén történt. Hét közben illik jobban tolerálni a zajos munkát, talán még szombaton is, de vasárnapi ebéd után fűnyírózni elég nagy böszmeség. Ill. ha már itt tartunk: elektromos vagy benzines? A benzines aránytalanul zajosabb, azzal illene jobban tekintettel lennie másokra a szomszédnak.

Mondjuk, ha alapvetően törekszik a szomszéd arra, hogy ne zavarjon, akkor évente egy-két rossz időpontban végzett zajos tevékenységet illik lenyelni.


A csengőt megoldottátok, ezzel nincs többé gond.


Aki odament megnézni a babát, kérésed ellenére, ott teljes joggal küldted el mérgesen. Nem kellett volna utólag sem elnézést kérned.

2019. ápr. 24. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/56 anonim ***** válasza:
82%

15.figyu már, a szomszéd ne kérje ki a kérdező véleményét, hogy mikor dolgozhat a satát kertjében és mivel??

Ha nem este 22 és reggel 8 között nyír füvet, akkor nem értem ezt a hisztit!

2019. ápr. 24. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/56 anonim ***** válasza:
66%

12-vel egyet értek! Akinek kisgyereke van, az fáradt, kimerült, és hisztis, vagy inkább csak hamarabb elszakad a cérna. Nálunk is sikerélmény ha sikerül elaltatni az gyereket és igen, morcos leszek ha becsenget valaki vagy a szomszédnak akkor támad kedve füvet nyirni. De ez van, nem lehet elvárni senkitől hogy lábujhegyen járjon.

Én is azt mondom hogy a gyereknek szoknia kell a zajokat, főleg ha van nagytesó.

2019. ápr. 24. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/56 anonim ***** válasza:
15%

Pedig a szomszéd sem tehet meg akármikor akármit. És nemcsak éjjel nem. Sok helyen pl. önkormányzati rendeletben hétvégén korlátozzák a zajos tevékenységeket, pont a fűnyírást is (és nem tesznek különbséget benzines és elektromos között, pedig ég és föld a zajbeli különbség). Tudok olyan kisvárost, ahol szombaton 8-12 óra között lehet füvet nyírni (és egyéb zajos tevékenységet végezni). A hétvége többi részében TILOS. Hét közben lehet.


De a szabályoktól teljesen függetlenül tekintettel volnék a szomszédomra, még akkor is, ha nem kisgyerekről van szó. Miért? Mert a jó szomszédi viszony nekem fontos. Akinek nem, az úgysem érti, miről beszélek.

Nyilván ésszerű dolgokra gondolok, ezért is mondtam, hogy ha egész délelőtt nem nyírtam füvet, talán nem szieszta időben állok neki. Várok még két órát, és 4 órakor állok neki. Sokszor egészen apró dolgokkal sokat lehet tenni a jó viszonyért - vagy lehet ellenséget csinálni a melletted lakóból. Döntsd el, melyik a jobb neked.

2019. ápr. 24. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/56 A kérdező kommentje:
Nem szoktam altatni síri csendben, sokszor megy tv neki vagy szól a zene halkan. Szoba mellett van a fürdő, ahol alvása közben is megy a mosógép, ami elég hangos és zuhanyozni is szoktunk. Ha kisgyerekes vendégeink vannak, és a kicsi alszik, becsukom nála az ajtót, és arra nem kel fel. És nem szólok rá a gyerekekre, h ne hangoskodjanak, mert alszik a gyerekem. 🙂Mostanában kezdem észre venni,h zavarja őt a fűnyíró pedig azelőtt a férjem is szokta nyírni, mikor a kicsi kint aludt az udvaron és nem kelt fel rá. Csak azon húztam fel magam az utolsó esetnel, h ketten is szoktunk, h altatnom, de nem tartotta tiszteletben.
2019. ápr. 24. 14:19
 20/56 anonim ***** válasza:
14%
Én is ölni tudtam volna az ilyenek miatt, utólag túlreagálás, de akkoriban túl sokat szenvedtem az altatással, úgyh megértem. Szerintem is elvárható a szomszédtól hogy legyen tapintatos, én panelban lakom, ha a 4 emelettel fentebb lakó fúr,hát istenem,de a közvetlen szomszédunk mindig szól(t) h buliznak, tudják hogy baba/kisgyerek van. Nem szoktattam a gyerekem síri csendhez, az apja fúrt mellette babakorában, de már nagyobb, és felébred ha valaki hirtelen felröhög mellette mint egy bivaly, ahogy egy felnött is.
2019. ápr. 24. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!