Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Én reagálom túl vagy igazam...

Én reagálom túl vagy igazam van? Többi lent.

Figyelt kérdés
Azt mondják, h mióta megszultem, elviselhetetlen vagyok, ha alszik a kicsi. Múltkor jött váratlanul az 1. csaladtag, ezerrel nyomta csengőt, én meg jól megszoltam neki,mert épp előtte sikerült nagy nehezen elaltatni a kicsit(már nagyon álmos volt) , és épp vendégeket vártunk.Azota kikapcsoltuk inkább. Mi nem szoktuk sehol csengőt megnyomni ha olyanokhoz megyunk, akiknél kisbaba van. Inkább SMS-t írunk, h hamarosan érkezünk. Valamelyik nap pedig a szomszéd elinditotta a fűnyírót, mikor látta, h kint alszik a babakocsiban a kicsi(átlátni hozzánk, amúgy is mindig leselkedik). Perszehogy felkelt rá. Aztán mrgkerdezte, h ő keltette fel? Mérges lettem, mert alig aludt csak, és nem tudtam visszaaltatni. 😏 Nemrég törtent az, h jött at másik szomszéd, jó hangosan nyitotta és csukta be a kaput, épp kint alattam a kicsit. Halkan mondtam neki, h ne jöjjön ide, mert altatom(anyum is kint volt, ő is mondta neki, h altatom. őt nem érdekelte, és be akart lesni a kocsiba. Na akkor már nagyon felmergettem, h nem tartja tiszteletben a kérésemet. Hirtelen felindulásból hangosan raszoltam, h tűnjön innen, mert majdnem már aludt a kicsi és már arra kinyitott a szemeit, ahogy bejott, és nem tudja elkepzelni gyerek nélkül, h milyen az, ha akarod, h a kicsi aludjon, de nem hagyják. Aztán meg is bántam, ahogy beszéltem vele, és elnézést is kértem tőle rögtön, de láttam, h megsértődött, amit meg is értek. Én reagálom túl ezt az altatás dolgot?

#kisbaba #altatás #de nem hagyják
2019. ápr. 24. 12:36
1 2 3 4 5 6
 21/56 anonim ***** válasza:
81%

Annyira imádom, amikor egyből jönnek itt az önkormányzati szabályozással, meg kiélezik a témát a szomszédra, hogy egyébként is tapintatosnak kéne lennie és így és úgy, ahelyett hogy felfognánk, csak azért mert gyerekünk van, még nem állt meg a világ és nem várhatom el senkitől sem, hogy azért legyen csendben vagy halassza el a dolgát, mert én altatok. Vagy talán a postásokra is van külön szabály, hogy hova mikor csengethetnek be, ha pl levelet kell átadni, mert nehogy épp altatni próbálunk valaki az adott házban/lakásban?! Azért ne esssünk már át a ló túl felére. Nem is biztos, hogy a szomszéd látta, h kint alszik a gyereket, mint ahogy az sem, hogy egyébként a környező lakhelyén van-e korlátozás fűnyírásra és az sem biztos, hogy ha van is, akkor megszegte a szomszéd.

Ahelyett, hogy egyből szabályokkal vagdalóznánk, el kéne fogadni, hogy nem minden van/lesz úgy, ahogy nekünk az megfelel. Ez van. Akinek meg tényleg az az első gondolata és teendője a szomszéd fűnyírása kapcsán, hogy el kezd kutatni/keresgélni érvényben lévő szabályokról, hogy jól odavághassa neki, hogy áháá, mégis hogy merészelte, az nekem legkevésbé sem a jó szomszédi viszonyról árulkodik..

2019. ápr. 24. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/56 A kérdező kommentje:
#Goldmund valaszolo# szombat délután volt, benzines fűnyíró. Neki is van pici unokaja pár hónapos különbséggel(és tudom, h ott a menykecske nem szereti az ilyen hangzavarokat), igaz az unoka más faluban lakik. Van még 1unokajuk,veluk lakik, ő már nagy. És amig kicsi volt, én szoktam nyírni itthon a füvet, tudtam, mikor altatja az az anyja, és csak később szoktam neki állni magamtol.Meg akkor is, ha bent aludt a gyerek. És akkor még csak tizen' éves voltam.De igazából nem is ez a fűnyíróstol borultam ki, hanem az utolsó esetről. De utána nagyon rosszul ereztem magam. Nem mentegetozni akarok, de most én is fáradtabb vagyok, kevesebbet alszom jócskán, kicsi óránként fent van, és múlt hetem olyan volt, h le se tudtam pihenni, mikor ő is aludt. Akkor volt ez a szitu. Ha nem vagyok ilyen állapotban, lehet nem is így reagálok,mert amúgy nem gondolom magam hisztisnek.
2019. ápr. 24. 14:47
 23/56 A kérdező kommentje:
Utolsó válaszoló, de látta, h kint alszik a kicsi. De ahogy elobb írtam, nem is ezen az esetén borultam ki. És nekik semmi rosszat nem mondtam, amitől megsértődött volna,mert nem szokott a kicsi felkelni rá, csak mostanaban
2019. ápr. 24. 14:52
 24/56 A kérdező kommentje:
Ja és a postás az más, mert ő a munkáját végzi, kotelessege. De az olyan rokon, aki tudja, h kisbaba van, és hosszan nyomja a csengőt, na az kicsit eszetlenseg szerintem. Mert a másik rokon viszont tisztában van vele, h ne nyomja, mert lehet alszik a kicsi. És nem én szóltam neki, magától van annyi esze, h kopogjon inkabb
2019. ápr. 24. 14:56
 25/56 anonim ***** válasza:
66%
Ha valóban nem zavart volna a szomszéd, akkor azt meg sem említed, pláne nem hangsúlyozva, hogy biztos látta, hogy kint a gyerek, mert amúgy is mindig leskelődik. Egyébként őszintén kíváncsi vagyok rá, a rokonnak pontosan honnan is kellett volna tudnia, hogy a te gyereked épp alszik??
2019. ápr. 24. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/56 A kérdező kommentje:
"kedves" legutolso# Ha tudnál olvasni, akkor nem azt írtam, h nem zavart, hanem, h nem azon borultam ki. A 2 kicsit más. Mivel beszelo viszonyban vagyunk. És nem először, nem másodszor és nem is utoljára látja kint hátul a kocsit, és mikor úgy kérdi, h ő keltette fel?.. Na onnan tudta, h aludt.
2019. ápr. 24. 15:27
 27/56 A kérdező kommentje:
Ja most olvasom, h a rokonnak honnan kellett tudnia, h aludt mivel a fűnyírósra szomszédot irtam(amúgy ő is rokon). De a kérdésedre a válasz,mert látom, csak kotekedes céljából írsz. Nem kellett tudnia, de mivel van kisbaba, bele gondolok, h lehet alszik, de nem biztos, inkább nem csengetek. Csak kis ész kell hozzá.
2019. ápr. 24. 15:30
 28/56 A kérdező kommentje:
#7es# masik szomszédban itt is építkezés van, és nem zavar se engem, se a kicsit, és nem mentem át szólni, h ne kalapaljanak és ne zorogjenek egész nap.
2019. ápr. 24. 15:52
 29/56 anonim ***** válasza:
71%

Csak ne kelljen már mindenkinek hasra esni attól, mert te szültél egy gyereket! Igen, marhára túlreagálod.

És ha majd lesz tesója , akkor addig kivágod az utcára a nagyot míg a kicsi alszik?

Attól, hogy gyereked van, nem körülötted forog a világ.

2019. ápr. 24. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/56 anonim ***** válasza:
66%

A szomszedtol nem varhato el, hogy normal ebrenleti idoben hetkoznap hozzatok igazitsa, hogy mikor nyirja a fuvet.


Tudom, milyen ez, ha nehezen elalvo gyereked van. En ugy alltam hozza, hogy se besotetiteni nem fogok, se csondben lenni, szokja a zajt, aztan lett egy olyan babam, akit egyreszt baromi nehez volt elaltatni, masreszt MINDEN zajra felebredt, es azonnal orditott, ket csukott ajto mellett nem tudtam mosogatni, mert felebredt ra, persze mar annak is orultem, ha leraktam.


De lett megoldas, bent altattam feher zaj mellett. Letoltottem egy appot, de youtubeon is van fent rengeteg jo hosszu, pl. porszivohang. Az en gyerekem legtobbszor ilyen hangos oceanhangra, vagy vihar hangjara aludt. Igy nem volt gond, ha csongettek, es zajongni is lehetett. Baratnom kislanya mellett besotetites nelkul recsego padlon jarkalva, hangosan beszelgetni is lehetett, ugyis aludt 3-4 orat a gyerek, de o ejjel sem ebredt 6-8x, mint az en gyerekem.


Aztan olyan 2,5-3 eves kora kozott lett jobb a helyzet (sosem nyugodtam bele, hogy nem lehet zajongani), mostmar beviszem a szobaba, elalszik 5-10 perc alatt, es siman lehet zajongani. Olvastam, hogy ez idegrendszeri erettseg kerdese is, ez nalunk bejott, idovel valtozott szerencsere a helyzet, mar reg nem kell feher zaj.


Ha teged zavar a szomszed, altathatod bent feher zaj mellett. A felsoszomszedaink eleg nyugis emberek, de a ferfi koran kel hajnalban, es motorral tavozik. Masik szomszed kint van a teraszon a kicsi gyerekevel, aki kiabal az enyemnek, mert nagyon joban vannak, mikor az enyemnel mar alvasido van, es hallja is a gyerekem, mert ugye melegben nyitva hagyjuk jobban az ablakot.


Masik megoldas elkoltozni mindenkitol tavol egy tanyara, es akkor nincs, aki zavarjon :D

2019. ápr. 24. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!