Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Én reagálom túl vagy igazam...

Én reagálom túl vagy igazam van? Többi lent.

Figyelt kérdés
Azt mondják, h mióta megszultem, elviselhetetlen vagyok, ha alszik a kicsi. Múltkor jött váratlanul az 1. csaladtag, ezerrel nyomta csengőt, én meg jól megszoltam neki,mert épp előtte sikerült nagy nehezen elaltatni a kicsit(már nagyon álmos volt) , és épp vendégeket vártunk.Azota kikapcsoltuk inkább. Mi nem szoktuk sehol csengőt megnyomni ha olyanokhoz megyunk, akiknél kisbaba van. Inkább SMS-t írunk, h hamarosan érkezünk. Valamelyik nap pedig a szomszéd elinditotta a fűnyírót, mikor látta, h kint alszik a babakocsiban a kicsi(átlátni hozzánk, amúgy is mindig leselkedik). Perszehogy felkelt rá. Aztán mrgkerdezte, h ő keltette fel? Mérges lettem, mert alig aludt csak, és nem tudtam visszaaltatni. 😏 Nemrég törtent az, h jött at másik szomszéd, jó hangosan nyitotta és csukta be a kaput, épp kint alattam a kicsit. Halkan mondtam neki, h ne jöjjön ide, mert altatom(anyum is kint volt, ő is mondta neki, h altatom. őt nem érdekelte, és be akart lesni a kocsiba. Na akkor már nagyon felmergettem, h nem tartja tiszteletben a kérésemet. Hirtelen felindulásból hangosan raszoltam, h tűnjön innen, mert majdnem már aludt a kicsi és már arra kinyitott a szemeit, ahogy bejott, és nem tudja elkepzelni gyerek nélkül, h milyen az, ha akarod, h a kicsi aludjon, de nem hagyják. Aztán meg is bántam, ahogy beszéltem vele, és elnézést is kértem tőle rögtön, de láttam, h megsértődött, amit meg is értek. Én reagálom túl ezt az altatás dolgot?

#kisbaba #altatás #de nem hagyják
2019. ápr. 24. 12:36
1 2 3 4 5 6
 51/56 A kérdező kommentje:
Azt én se értem, h mi alapjan adják a %-ot. Ha valakinek válaszolok, szerintem nem szoktam hulyesegeket írni, mégis csak 65-70% kozott vagyok.
2019. ápr. 29. 14:36
 52/56 anonim ***** válasza:
A szomszédunk egy szép alkoholista család. Egésznap flexelnek, a hét minden napján. Ha esetleg mégsem flexelnek, akkor berúgnak és veszekednek. Ha nem a testvérével vitatkozik, akkor a feleségével, vagy a fiával. Ha velük sem, akkor a kutyájával. Ha a kutyát békén hagyja, akkor a mi kutyákat szidja. Szóval színes a paletta😀 szóval én megértelek.
2019. máj. 3. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/56 A kérdező kommentje:
Na "jó" helyen laktok Ti. 🙄Szerencsére nálunk nem ilyen durva a helyzet.
2019. máj. 3. 14:05
 54/56 anonim ***** válasza:
87%
Szia. Most hú de le leszek pontozva de azért válaszolok :) igen most szültél és túl reagálod. Igen ezt mind a hormonoknak köszönheted. Én is totál ki voltam borulva sokmindenen, és utólag vissza gondolva totál gáz voltam :D egyszer anyukám át jött konkrétan le kiabáltam, hogy miért lépked olyan hangosan... 😂 De utána egész gyorsan észhez tértem mikor át gondoltam a dolgokat és utána már inkább előbb gondolkodtam mint beszéltem. Én meg értem, hogy kiborultál és hirtelen felindulásból írtad ki egyáltalán a kérdést is, azóta lehiggadtál, átgondoltad, minden oké. És azt is elhiszem, és még is értem, hogy rohadt rosszul esik amikor valaki úgy állít be mint ha azt hinnéd, hogy rólad szól minden. És amúgy ha jobban bele gondolsz, még jó, hogy a te életedben rólad és arról ami neked fontos szól minden. Igen túlzás volt, de majd idővel jobb lesz. Sok sikert és jó szívvel ajánlom a magne b6-ot. Kelleni fog 😅
2019. máj. 3. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/56 A kérdező kommentje:
Szia. Miért lennél lepontozva? Én legalábbis zöld kezet nyomtam. 😊Azért, mert nem értettél velem egyet? Nem is kell. Azért írtam ki, mert a véleményekre voltam kíváncsi. Te legalább normális szavakkal írtad le, ahogy 1-2 emberke itt. De most már eljutott, h tényleg én reagáltam túl. A MagneB6-ot lehet szedni szoptatás alatt is?
2019. máj. 4. 06:09
 56/56 anonim válasza:
43%
Rohadtul tulreagalod. Ha engem akarna a szomszedbol egy hiszterika szabalyozni, valoszinuleg mindig az ablaka mellett turaztatnam a nem eppen halk sportkocsim, amig az en picim az olemben ulve tapsikol ra, hogy apu megegyszer :) Ne gondold mar, hogy majd haptakba vagva fogja figyelni valaki, hogy te mikor mit csinalsz a gyerekeddel. Ha megszulted, neveljed. Mi is megbirkoztunk vele repter kozeleben is, pedig azok szinte mindent uberelnek. Sot, neha a szel is megfujja a gyereket es nem lett total agyhalott...:)
2019. jún. 19. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!