Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Én reagálom túl vagy igazam...

Én reagálom túl vagy igazam van? Többi lent.

Figyelt kérdés
Azt mondják, h mióta megszultem, elviselhetetlen vagyok, ha alszik a kicsi. Múltkor jött váratlanul az 1. csaladtag, ezerrel nyomta csengőt, én meg jól megszoltam neki,mert épp előtte sikerült nagy nehezen elaltatni a kicsit(már nagyon álmos volt) , és épp vendégeket vártunk.Azota kikapcsoltuk inkább. Mi nem szoktuk sehol csengőt megnyomni ha olyanokhoz megyunk, akiknél kisbaba van. Inkább SMS-t írunk, h hamarosan érkezünk. Valamelyik nap pedig a szomszéd elinditotta a fűnyírót, mikor látta, h kint alszik a babakocsiban a kicsi(átlátni hozzánk, amúgy is mindig leselkedik). Perszehogy felkelt rá. Aztán mrgkerdezte, h ő keltette fel? Mérges lettem, mert alig aludt csak, és nem tudtam visszaaltatni. 😏 Nemrég törtent az, h jött at másik szomszéd, jó hangosan nyitotta és csukta be a kaput, épp kint alattam a kicsit. Halkan mondtam neki, h ne jöjjön ide, mert altatom(anyum is kint volt, ő is mondta neki, h altatom. őt nem érdekelte, és be akart lesni a kocsiba. Na akkor már nagyon felmergettem, h nem tartja tiszteletben a kérésemet. Hirtelen felindulásból hangosan raszoltam, h tűnjön innen, mert majdnem már aludt a kicsi és már arra kinyitott a szemeit, ahogy bejott, és nem tudja elkepzelni gyerek nélkül, h milyen az, ha akarod, h a kicsi aludjon, de nem hagyják. Aztán meg is bántam, ahogy beszéltem vele, és elnézést is kértem tőle rögtön, de láttam, h megsértődött, amit meg is értek. Én reagálom túl ezt az altatás dolgot?

#kisbaba #altatás #de nem hagyják
2019. ápr. 24. 12:36
1 2 3 4 5 6
 41/56 anonim ***** válasza:
80%

"Ha egész délelőtt nem volt sürgős neki, akkor várhatott volna mondjuk du. 4-ig"


Jaj, hagyjad már magad! Nehogy engedélyt kérjen a szomszédjától, hogy beindítsa a fűnyíró... Meg szóljunk a Földnek is, hogy ne forogjon, nehogy felébredjen a baba.

Mint látszik, felnőtt embernek az ebéd utáni idő nem alvásidő. És talán azért nem délelőtt vágott füvet, mert akkor épp más dolga volt(ami a történet szempontjából lényegtelen)?

2019. ápr. 25. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/56 A kérdező kommentje:
Elemes csengőre fogjuk cserélni amit akkor kihuzom ki a konnektorbol, amikor akarok. Nekünk az a régebbi fajta van most, amit ha 1 másodpercre nyom meg valaki, akkor is olyan hangos, h szinte ordít. Na tessék, pl. a 39es sem ért velem egyet, de normális és nem támadó hangnemben irta le. De amúgy írtam, h nem is a fűnyíró eset zavart a legjobban a 3 eset közül amit leírtam, úgyhogy béke. 🙂❤️
2019. ápr. 25. 06:48
 43/56 A kérdező kommentje:
Ja és hogy mindenki megnyugodjon, probalom a jövőben lazábban venni a dolgokat,mert tisztában vagyok vele, h nem áll meg a világ, mert nekem gyerekem van csak eddig eléggé ragorcsoltem arra amikor aludt, de próbálok rajta változtatni. Koszi😉
2019. ápr. 25. 06:53
 44/56 anonim ***** válasza:
72%

#40:

Úristen, neked valami nem stimmel az emeleten az tuti. Könyörgöm, nehogy már engedélyt kelljen kérnem, hogy mikor akarok füvet vágni! Nevetséges komolyan. Az ilyen “mindenki igazodjon hozzam” típusú szomszédtól mentsen meg mindenkit a jó Isten.

Először is: egyáltalán nem igaz, hogy minden ember lepihen ebéd után!! Nálunk speciel soha senki nem pihen le ebéd után. Se én, se a férjem, se a 15 éves lányunk, anyumék se és a barati társaságunk se senki. Max leülök 10-15 percre a kanapera és belenézek a TV-be, amiben kicsit sem zavar, ha a szomszéd füvet vág! Továbbá érdekelne hol írt olyat a kérdező, hogy a szomszéd közvetlen ebéd után állt neki a fűnek?! Az, hogy ti pl délben ebédeltek, nem jelenti azt, hogy más is. Van, aki fel12-kor, van aki fel1-kor, 1-kor, de olyat is ismerek, aki 2-kor ebédel. Szóval nagyjából 11:30 és 14:00 között bármikor ebedelhet az ember... Egy gyerek ebed utáni altatása és tényleges alvás ideje is nagyjából 1-2 órás időintervallumban mozoghat. Na már most te sem gondolhatod komolyan, hogy majd mindenki azt fogja árgus szemekkel figyelni, hogy te vagy a gyereked épp mikor eszik és akar lepihenni/aludni! Meglepő, de nem körülötted forog a világ és lehet az is meglepő, hogy az ember akkor csinálja a dolgát, amikor épp ráér. Ha ez délután 1, akkor délután 1. Ha meg délelőtt 10, akkor annyi. Nem arról volt szó, hogy hajnali kettőkor állt neki zajongani a szomszéd.. Nem is értem milyen jogod akarsz bárkit is elszámoltatni.

Ha addig raert, akkor már várhatott volna? Arra esetleg nem gondolsz, hogy addig MÁS DOLGA volt?! Vagy hogy délután 4-kor pl el kell mennie és addig be akarja fejezni?? Tényleg totalisan abszurd, hogy egyesek úgy gondolják mindenki az ő kedvük szerint kéne pattogjon. De fogadni merek, ha délután 4-kor áll neki, akkor meg az a baj, mert tudom is én, akkor megy valami sorozat/film a TV-ben, amit nézni akarsz és mekkora tahó már a szomszéd, hogy nem csak azután vág füvet..:D

Imádom, hogy az ilyen kötözködő, mindenen problémázó emberek úton-útfélen hangoztatják, hogy rajuk mennyire tekintettel KELL lenni, ellenben ők aztán a világon senkire nem szeretnek tekintettel lenni. Igen például te is nyugodtan tekintettel lehetsz a szomszédra, aki délután 1kor vag füvet, hogy csak akkor bírt ra időt szakítani, mert mellette ezer más dolga van. De neeem, nehogy már, ez csak addig érvényes, amíg az a te kényelmedet szolgálja. Barátnőmeknek volt ilyen idiota szomszédja. Mindenen problémázott, egyszer azért ment át, mert bogracsoltak és ő pont akkor teregette ki a frissen mosott ruhákat és büdös lesz. Egyszer azért, mert hogy barátnőm a konyha ablakban cigizett és állítása szerint a füst egy éles jobb, majd bal kanyarral épp az ő ablaka alá szallt...:DD Persze az nem volt gond, hogy az kutyája 0-24-ben ugatott, sőt még ki is kérte magának. Az ilyet jól helyre kell rakni már az első alkalommal a tisztán látás végett, csak hogy tudja kinek “hol a helye”!!

2019. ápr. 25. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/56 anonim ***** válasza:
66%
#44: Maximálisan egyetértek minden szavaddal. Szánalmasak ezek a "mindenki igazodjon hozzám es ugráljon az en elvárásaim szerint", kötözködő emberek. A Nap is süssön úgy, ahogy neki jó kb.. Mindenben talál valami hibát, problémát, amin lovagolni tud. Nekem is volt ilyen agyhalott szomszédom, rendszeresen hisztizett mindenen, elsőre még normális voltam, de mikor azzal jött át másodjára fél3-kor, hogy azonnal kapcsoljam ki a normal hangerőn szóló rádiómat a kertben, mert ő pont most akar a hintaágyban szunyókálni, na akkor úgy helyreraktam, hogy egy életre elment a kedve az idióta mindenen pampogastól. Ezekkel így kell, másképp nem értenek es majd ők akarják megszabni, hogy a SAJÁT otthonodban mit csinálhatsz!
2019. ápr. 25. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/56 A kérdező kommentje:
Mivel már írtam, h próbálok nem görcsölni a kicsi alvásan, ezért lazábban is fogom venni a dolgokat. De látom, h majdnem mindenki a fűnyírós storyval van elfoglalva, közben meg írtam, h az a szomszédon akadtam ki, aki 2x lett szépen megkérve , h ne jöjjön oda hozzám addig, amíg altatom a gyereket, de ő nem vett tudomást róla. Amúgy épp ma tisztaztam vele a dolgokat, és mondta, h ő is hibás volt nem csak én, szóval minden rendben. Azt nem mondanám, h minden úgy legyen, ahogy én akarom,mert csak 3 esetet írtam. Annyi esetet le lehetne írni, amire normálisan reagáltam, pedig máshogy is lehetett volna, de minek húztam fel magam. És aki ismer, tudja, h alkalmazkodó és barátságos vagyok,csak vannak helyzetek, napok, amikor besokall az ember. Szerintem én se így reagáltam volna lehet az utolsó 2 esetre, ha nem vagyok akkor annyira fáradt. Most a sogornom jutott eszembe, akinek, ha a gyerek alszik, szinte susogva kell beszélni. De ha ők vannak nálunk, és az én gyerekem alszik, nem szólok rá az övére, h ne kiabaljo, pedig az nagyon megy neki. De hát gyerek, ha ő úgy játszik, akkor ez van, jatszon. Úgyhogy tényleg nem gondolom magam hisztisnek, mert annyi mindenben ki tudnék akadni, de minek, csak magamat idegesitenem fel
2019. ápr. 25. 22:27
 47/56 Coffelia ***** válasza:
29%

A szomszéd lakást felújítják, február végén kezdték és csontra pucoltak mindent, még falakat is raktak arrébb. Márciusban a majdnem háromévesünk alvóhelye mellett vésték a másik oldalról a falat. Sajnos a hálószobánknak két különböző fala is szomszédos a másik lakással, így amikor a vakolatot kalapálták le, meg az elektromos vezetékeknek véstek, az másfél hét kőkemény agybajt jelentett. Tényleg baromi hangos volt, zengett a háló. Eleinte mázlink volt, nálunk a gyerek korán eszik, így az alvása beleesett a munkások ebédidejébe. De aztán amikor a harmarik nap nem tudott már délután elaludni, és a fülére tapasztott kézzel sírt, hogy anya, aludni akarok és nem tudok, védj meg... akkor átmentünk, és megkértük őket, hogy ha lehet, időzítsék úgy, hogy 12 és 2 között azokon a falakon ne kalapáljanak, mert közvetlenül az alvóhelyek vannak ott, és tényleg a fejünk mellett szól.

Teljesen jófejek voltak, úgy időzítették a munkwkat, hogy a fiunk is alhasson. Egy háromévest már nem lehet kitolni babakocsiban, otthon alszik és kész, az alvása pedig mindannyiunk életminőségi kérdése. Teljesen alap volt, hogy figyelembe veszik, és ha a házban lenné másik kisgyerek, nekem is az lenne.

2019. ápr. 25. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/56 anonim ***** válasza:
65%
Aterzem a helyzetedet de valoban a faradtsag miatt tulreagalod. Ez egy ilyen korszak, majd elmulik. Mi sorhazban laktunk amikor szuletett a lanyom, majd amikor a szomszed no latta h le van huzba a szobaban a redony (eleg sokat volt a no a kertben kint es pont a mi szoba ablakunkra jo volt a ralatasa), tudta ha le van huzva felig a redony napkozbe akkor alszik a kicsi. Plusz bukora nyitott ablaknal, elkezdtek szerelni nala a klimat, azt a falat furtak pont ahol a kisagy volt. Hat a hajamat teptem h fel ora ringatas utan vegre alszik, 10 perc utan meg sikitva orditva ebredt a furora. Ez egy egesz napkos program volt aznap nala, de meg veletlenul se szolt at, h ez lesz, altassam a szuterenben, vagy menjunk a mamaekhoz. Eleg sok hasonlo eset volt ezzel a novel. Nem erdekelte h nalunk baba van, de azert illett volna atszolni 1-1 ilyen egesz napos furos nap elott, h ez lesz. Vannak ilyen kedves emberek. Azota elkoltoztunk 😄
2019. ápr. 26. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/56 Coffelia ***** válasza:
Észrevettétek, hogy azokat pontozzák le, akiknek kedvesen figyelembe vették a szomszéduk a kérésüket, hogy találjanak közösen optimális megoldást? Az miért baj, ha az emberek kompromisszumkészek, és mindenki jobban jár?
2019. ápr. 29. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/56 anonim ***** válasza:
0%
Nem baj de a kérdező családi házról beszél nem lakás vagy társasház vagy sorház.
2019. ápr. 29. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!