Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Terhes vagyok, de nem biztos,...

Terhes vagyok, de nem biztos, hogy a páromtól. Mit tegyek most?

Figyelt kérdés

Kérlek, ha el is ítéltek, ne kezdjetek el itt szidni. Nem erre van szükségem most.

A férjem ma utazott el barátokkal, pénteken jön haza. A teszteket délután csináltam meg, mindkettő +.

5 hetes terhesség.

Ülök itt és egyszerűen minden erőm eltűnt, szorít a mellkasom, fáj a hasam.


Apasági tesztre gondoltam rögtön, de amit néztem, ott a 8. héttől lehetséges a mintavétel és a férjemtől szájnyálkahártyából kellene. Szóval még ha sikerülne is ez, egy hónapig akkor is úgy kellene tennem, mintha minden rendben lenne. Addig el sem mondhatnám neki. Ha pedig nem az övé, akkor hogy tudnék titokban tartani egy abortuszt?

Félek és kétségbe vagyok esve.

Amiket felvázoltam most, hogy hátha így megnyugszom kicsit:

1. Elmondom neki az egészet az elejétől, és bízom abban, hogy szeret annyira, hogy nem akar válni azonnal.

2. Nem mondom el neki sem azt, hogy terhes vagyok, sem pedig, hogy együtt voltam mással és valahogy itthon leveszem az apasági teszthez szükséges mintát tőle. Ha kiderül, hogy ő az apa, akkor elmondom neki, hogy babánk lesz. Ha nem ő az, akkor fogalmam sincs, mi lesz...


Nála jobb és tökéletesebb férjet, embert nem tudom, találhatnék-e.

Hülye vagyok, hogy egyáltalán szóba álltam mással, tudom. Visszacsinálnám az egészet, ha tehetném.


Írnátok pár bíztató szót?



2022. márc. 14. 22:25
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/155 anonim ***** válasza:
98%
Legyél őszinte. Mindenki érdekében! Soha nem lesz tiszta a lelkiismereted és nem leszel ilyen hazugsággal boldog. Ha megbocsát és az ő gyereke megtartjátok. Ha szét mentek mind a ketten újra tudjátok kezdeni! Előbb utóbb kiderül és utóbb 10000x rosszabb! Azért az,hogy rendszeresen megcsaltad kicsit fura ahhoz képest, hogy milyen jó férj és csak 1 éve a férjed.
2022. márc. 15. 04:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/155 anonim ***** válasza:
63%

A kapcsolatunk elején megcsaltam a párom. Nem éreztem teljesnek magam, előtte egy bántalmazó kapcsolatban voltam, aki főleg az érzelmeimre hatott folyamatosan. Lehetőségem volt elmenni egy pszichológushoz. Szerinte önmagamnak akartam bebizonyítani, hogy érdemes vagyok más férfiak figyelmére is. Szakítottam vele, mert úgy éreztem, hogy amíg magammal nem vagyok tisztában, nem rendezem le az előző párkapcsolat után maradt dolgokat, addig nem érdemli meg az újabb esetleges félrelépéseket. Eltelt egy év. Ezalatt az idő alatt rájöttem, hogy nem igaz, amit felállított a bántalmazó exem bennem, hiszen élveztem a szabadságom, az életem. De aztán valami hiányzott, már nem kerestem a férfiak társaságát, de egyedül se volt jó. Egy kávézóba ültem be munka előtt, ott volt az, akivel szakítottam egy évvel korábban. Beszélgettünk, nekem pillangók repkedtek a gyomromban, vonzott a jelleme. Aztán fél évig beszélgettünk, mire újra összejöttünk és teljesen új párkapcsolatnak nyitottuk. Onnantól még csak rá sem néztem másra és ennek már 14 éve.


Én azt mondom, hogy ha tartósan megcsalod, akkor hiába érzed azt, hogy jó férj, valamiért nem vagy teljes. Én bevallanám az igazat neki, kockáztatva a házasságom, mert ha tényleg olyan jó ember, megérdemli az igazat. Én is így tettem. Visszataláltunk egymáshoz.

2022. márc. 15. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/155 anonim ***** válasza:
25%

22es jó nap papucs a pasi hogy megbocsájtott. Remélem azért párszor ő is megcsalt, hogy érezd a törődést :-D


Komolyan, a fajtátok miatt vannak lenézve a normális nők is, akik komoly, őszinte kapcsolatot szeretnének, nem bárki alá aláfeküdni, mint egy ösztönlény.

2022. márc. 15. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/155 anonim ***** válasza:
63%
Hát nem érzem papucsnak, mert az első megcsalást követően szakítottam vele. Én sem éreztem fernek vele szemben ezt. És eltelt másfél év közötte. De hát gyk-n senki sem hibázhat, mert akkor vagy ő sz@r vagy a párja, aki megbocsátott🙄 S már ne is haragudj, de 14 év után azt mondom, hogy mindkettőnknek kellett az az egy év. Nekem meg kellett találnom magam, hogy neki is tudjak adni annyit, amennyit megérdemel és ő is csak fejlődött személyiségben azalatt a rövid idő alatt is... De mondjuk minek is magyarázkodom? 🤦
2022. márc. 15. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/155 anonim ***** válasza:
90%
Első házassági évforduló és te már félre is keféltél?Mi lesz a 20.nál,ha egyáltalán lesz!Nincs több kérdésem
2022. márc. 15. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/155 anonim ***** válasza:
11%

Gyerekek amúgy ne áltassuk mar magunkat. Nincs monogám kapcsolat. Én mar kb. 500 megcsalasnak voltam tanúja az elmúlt években. Nagyon sok FÉRJ, barát velem akarta megcsalni a párját, vagy meg is tette csók erejéig.

Ha mutattok nekem egy hűséges kapcsolatot, utalok pénzt. Komolyan

2022. márc. 15. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/155 anonim ***** válasza:
93%

Vetesd el.


Annyit kamuzz, hogy nem művi, hanem vetélés.


Ha tényleg a férjeddel képzeled el az életed..



Véleményem van, de megtartom magamnak.

2022. márc. 15. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/155 anonim ***** válasza:
100%

Az utolsó ciklusodban együtt voltál mindkettőjükkel védekezés nélkül?

Vagyis biztos hogy nem lehet kizárni az egyik fél apaságát?

2022. márc. 15. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/155 anonim ***** válasza:
87%

Képes lennél úgy tenni hogy minden oké, ha kiderül hogy mégis a férjedtől van? Örülne szerencsétlen a babának, nem is sejti hogy félre keféltél. Másrészt ritka igénytelen vagy,hogy nem húzattál gumit 🤦‍♀️


Legyen már annyi gerinced,hogy a férjed elé állsz,ha már eddig elcseszted. Majd eldönti igényt tart-e rád ezek után.

2022. márc. 15. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/155 anonim ***** válasza:
93%
Hát ez a tetteid következménye. Hacsak nem színesbőrű az apa, nem derül ki. Ha kiköpött másik pasas lesz később, akkor kiderül. Ha a másik pasas felfedi magát, kiderül. Elég nagy az esélye, hogy kiderül, meg még ott a lelkiismereted is. Az abortusz is kiderül, ha később gyereket akarsz. Ha netán kórházba kerül a gyerek, ott is kiderülhet, hogy tök más a vércsoport. A bizalom már oda. Szerencsétlen férjed mit vétett, hogy egy éven belül meg kellett csalni? Milyen házasság ez? Jobb is, ha vége lesz. Ha a férjedé is, akkor is megcsaltad. Mit tegyél? Élj együtt ezzel a tudattal vagy valld be? Még el is vetélhetsz. Szakítsd meg a kapcsolatot a 2. pasassal először is. Aztán mondd el a férjednek, ennyi megérdemel. Én nem biztos, hogy elválnék tőled, de ennek a házasságnak reszeltek.
2022. márc. 15. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!