Ettől én miért lennék rossz anya?

#24 amúgy az én első babámat is mindig úgy hozták vissza, mint aki le van szedálva! Volt, hogy szoptatás közben vitték el megetetni!

Amúgy igen, én pl nem tarom normálisnak az ilyet, épphogy kijött az a gyerek, neki kizárólag te kellettél volna, neked meg a pihenés...

De ha neked így jó volt hát ez van, de ha kérdezel ne akadj ki ha nem azt a választ kapod amit olvasni szeretnél

31- 3 gyerekem van, mindegyik amint lehetett, végig velem volt szülés után éjszaka is, sőt, itt a nővérek nézték furán, ha ilyent kért a friss anyuka.

De azt, hogy az ilyenek még az apjuktól is féltik, nettó baromság. A férjem első perctől bevállalta azt is, hogy vele van, amíg én elmentem mondjuk vásárolni és nem, nem vittem magammal, mert jaj, ha pont akkor enne,pedig mindhárom gyerek hosszan szoptatott, stb.

3 gyerekemet császárral hoztam a világra. Az esti császárom után másnap reggelig nem állhattam föl, érthető, hogy nem hagyták bent velem a fiam, csak szoptatni hozták. A délelőtti császárok után este már felállítottak, én azonnal mentem (csoszogtam, vonszoltam magam csillagokat látva) a babáimért. Órákig kézben tartottam Őket, szoptattam Őket, mert valamiért nem aludtak, szopizni akartak. De estére be kellett látnom, hogy frissen vágott-varrott hassal valamennyit feküdnöm kellene, úgyhogy eszméletlen lelkifurdalással, de bevittem a babáimat éjszakára a csecsemősökhöz. Egész éjjel álmatlanul forgolódtam, annyira bántott, hogy én ott fekszem, a babáim pedig egy másik helyiségben abban a kiskocsiban, ki tudja, mennyire sírnak, a csecsemősöknek vajon mennyire van idejük dajkálni őket. De éreztem, hogy legalább a hegemet pihentetem kell, mert kora reggel megyek a babáimért és kezdődik az életre szóló feladat-felelősség Velük, nem lesz még egy éjszaka, hogy a hegem miatt beadom Őket. Így is lett, a következő hajnalban kivánszorogtam a csecsemősökhöz, kikértem Őket, onnantól velem voltak. Brutál kimerítő volt, mert addig nagyon nyugtalanok voltak, amíg, nem lövellt be a tejem. Szinte egész nap mellen tartottam Őket, az ágy szélén ülve, kétrét görnyedve a frissen varrott hasammal, de megérte, mert harmadik napon belövellt a tejem, a babáim pedig onnantól kezdve teli pocakkal úgy aludtak, mint a bunda.

Szval van előnye (nagyon is sok) az első perctől megkezdett rooming-innek. Ha nem extrém problémás a szülés (császár, altatás, vérveszteség), akkor nem látom, indokoltnak napokra bent hagyni a babát a csecsemősöknél. Gondolj bele, az én babáim folyton a cicit keresték, nyűgösek-nyugtalanok voltak, de ahogy fel tudtam állni, azonnal magamra tettem Őket, annyit szopiztak, amennyire szükségük volt. Ha bent hagytam volna Őket a csecsemősöknél, hogyan tudtam volna ezt megadni Nekik?

Anyává váltál, innentől kezdve (minimum a gyermekágy időszakában) a babád igényei az elsők, majd pihensz akkor, amikor az ő igényeit kielégítetted (ehhez hozzátartozik a testközelség is, amit két szobával arrébb nem tudsz megadni neki).

Kedves kérdező! Sajnos most megtapasztaltad, hogy ide nem szabad kérdést kiírni, mert mindig lesznek, akiknek az a szórakozás, hogy másokat a sárba tiporjanak.

Hogy a kérdésre válaszoljak: nálunk az volt a menetrend hogy 9-kor vitték el mindenhonnan a babákat, nyilván ha valaki akarta volna, hogy maradjon, biztos megengedték volna, de nálunk mindenki egytől egyik örült, hogy egy kicsit pihenhetett. Nem mindenkinek olyan könnyű ám hirtelen átállni agyban, hogy hűha, mostmár nincs olyan, hogy én, csak olyan, hogy MI.

Egyáltalán nem ezen múlik, hogy valaki milyen anya. Természetesen miután hazaértünk a kórházból, azóta velem van, 2.5 éves és még sosem aludt másnál, azt sem bírnám, ha a mamájánál aludna. Nagyon jó a kötődés köztünk, minden igényére válaszolok, sose hagytam sírni itthon, imádjuk egymást. Az apja is ugyanúgy, itthonról dolgozik, össze vagyunk nőve így hárman.

Ne hallgass itt a sok megmondó tökéletes anyukára, és még egyszer mondom, hogy IDE NEM SZABAD KÉRDÉST KIÍRNI!!

jó babázást.

Utolsó, ha neked ebből ez jött le... a válaszadó csak azt írta, a kérdező oldala is normális. Nincs azonnali átállás, ahogy írta.

Aki ebből azt szűri le, hogy akkor a másik a hülye, az magából indul ki, mert ő ilyen fekete-fehéren képes csak gondolkodni.

Meg elgondolkodnék a helyedben, miért van üldözési mániád, hogy ezzel már mindjárt titeket támad/minősít bárki is. Azt ti teszitek.

De mire kell átállni? Oké, hogy az embert esetleg nem önti el katarzis nyomban, de attól még nem sajnálja azt a gyereket semennyire? Nem is érzett iránta semmit 9 hónapig, ennyire semleges, hogy nem érdekes, hogy érzi magát az a pici újszülöttnek ott idegenek között?

Nem kell azonnal imádni ahhoz, hogy az emberben legyen némi empátia, szerintem. Egy kölyök macskát is megsajnálunk, ha nyávog az utcán az esőben, nemhogy egy gyereket.

Nem érted, látom. Olvass utána. Épp ez a szülés utáni depressziók fő kiváltója: anyuka várja a babáját, megszületik, és bumm: nem azt érzi, amit gondolt, hogy érezni fog. Ellátja a babát, gondoskodik róla (mert a kérdező sem hagyta felügyelet nélkül, tehát ne vegyük ezt annak, hogy a baba egész éjjel ellátatlanul volt!), de mégsem tud úgy átállni, mint amit mindenkitől hall: első pillantástól fogva teljes az összetartozás.

Emiatt a kismama bűntudatot érez, hogy ő biztos selejtes, hisz várta a babát, mégsem azt érzi, amit mások szerint kéne.

Na, ha ebbe az állapotában még kapja is az ívet, borítékolható, hogy taccson lesz.

Ehhez kéne némi empátia, remélem megérted így. Talán a szülés utáni depressziót is uri huncutságnak tartod? Pedig az pont az ilyen anyáknál van jelen.

52-es, te nem érted, látom.

Szerintem nem kell ahhoz egyből "szeretni" a babát, hogy az anyja ellássa, ehhez elegendő némi felelősségtudat. Hogy ott van az a gyerek, egyedül van, éhes, fázik, fél, basszus, olyan idegen nekem, de azért ilyen helyzetben mégsem hagyhatom magára.

És bocs, de ne akarjátok már megmagyarázni se nekünk, se magatoknak, hogy minden normális. Nem, nem normális az, hogy egy anyukának 9 hónap után annyi felelősségérzete sincs a saját gyereke iránt, hogy képes legyen ott hagyni sokkolódva, stresszelve a pár órás újszülöttet, aki csak az anyjára vágyik.

Ismétlem, szerintem ehhez még szeretni sem kell azt a csecsemőt, csak beleképzelni magunkat a helyzetébe, és tudni, mit vállaltunk, 9 hónapunk volt rá.

Szóval bocsi, nyugtassátok csak magatokat, hogy normális ilyen érzéketlennek lenni, mikor más még az idegen gyerekét is megsajnálja, ti meg a sajátotokat sem, de nem az.