Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Nem akarok gyereket, de...

Nem akarok gyereket, de terhes vagyok?

Figyelt kérdés

Inkább írok ide, a másik kategóriában csak hülyék vannak.

Együtt élünk, jegyesek vagyunk, de mostanában nem a legjobb a dolog. A vőlegényemről kiderült, depressziós, és én nem tudtam emiatt elhagyni, mert nem hagyta a lelkiismeret, hogy azért dobjam ki, mert beteg, attól még szeretem.

Anyukám többet volt a pszichiátrián, mint otthon, apu ki akarta semmizni, mikor megtudta, hogy beteg, majdnem intézetben végeztük a húgommal. Ez motivált abban, hogy támogassam a párom.

Mondta, hogy ő babát akar. Mondtam neki, hogy ez sem anyagilag nem megoldható, sem a kapcsolatunk nem kész rá. Vele is olyan már, mintha lenne egy gyerekem.

Mindig védekezünk, ellenőrizzük az óvszert, ennek ellenére mégsem jön meg, lehet, terhes vagyok.

Szeptember óta nincs munkám, hiába keresek, ő meg nem tud és nem akar dolgozni. Ha terhes vagyok, éhen fogunk halni kisbabástul. Persze ő örült, amikor mondtam, mert hogy az lesz, amit ő akar, végre.

Annyira nem tudom, mi lenne a helyes megoldás. Családom nincs, akikre számíthatok.

Ha szakítottunk volna, a barátaim befogadtak volna, amíg találok munkát megint, de kisbabástul ez már nem lehetséges.

Tényleg csak neki akartam segíteni, erre a saját életemet tettem tönkre.


Mit tegyek?


20l


2014. dec. 10. 13:35
1 2 3 4 5 6
 41/52 anonim ***** válasza:
100%

Szia kérdező!:)

Ha mem szeretnél gyereket, véletlen se szülj! Lehet kérelmezni csökkentett díjú abortuszt, menj be a tanácshoz!

A párod nagyon hamar vidd orvoshoz, ez nem játék!

2014. dec. 10. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/52 anonim ***** válasza:

Ismét nem olvastam el az összes válaszod....Melyik országban vagy??

Keress takarítói munkákat privát lakásnál, be kell hogy jelentsenek még akkor is ha csak pl heti egyszer mégy.

2014. dec. 10. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/52 A kérdező kommentje:

Tudom, milyen depressziós emberrel együtt élni, anyukám 10 éve az.

És írtam, hogy igen, a barátaim be tudnának fogadni, de nem úgy, hogy holnap megyek, hanem ahhoz idő kell. Nem menne máról holnapra.

2014. dec. 10. 14:34
 44/52 A kérdező kommentje:

Németország

Már a takarítástól a WC pucolásig mindenre jelentkeztem, de nem akarnak felvenni, mert hogy idegileg instabilnak tűnök. (Sok a stressz, le vagyok fogyva..)

2014. dec. 10. 14:35
 45/52 anonim ***** válasza:
91%
ha nem is menne máról holnapra de legalább eljutnál A-ból B-be addig éltél depis ember mellet amíg te sem látod a jövő képed és elhiszed nincs más lehetőséged,ez szomorú
2014. dec. 10. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/52 anonim ***** válasza:
100%
Ha te magad látod hogy stresszelsz és le is fogytál, akkor miért problémázol rajta, hogy nem jött meg. Ilyen élet mellett ez teljesen normális.
2014. dec. 10. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/52 anonim ***** válasza:
100%

Én hónapokig keresgéltem:/ találsz, ne félj! Ne tudd meg, én hogy indultam neki! Igen kemény depresszióban szenvedtem, de sikerült! Rettegtem munka előtt mindig. Most már jól vagyok. Fogd fel úgy, hogy új életet kezdesz!

Mennyire beszélsz németül?

2014. dec. 10. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/52 A kérdező kommentje:
B1 szinten beszélek, érteni valamivel jobban értek. Van mellé egy felsőfokú angolom, de az nem jó semmire sajna.
2014. dec. 10. 15:19
 49/52 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező! Szerintem első körben bizonyosodj meg arról, hogy egyáltalán babát vársz-e, mert a menstruáció kimaradása a te esetedben egyáltalán nem biztos, hogy terhességet jelent. (írtad, hogy nagyon lefogytál. A szervezet védekezőmechanizmusaként egy bizonyos testzsír% alatt leáll a ciklus, mert az utód kihordása és felnevelése "nem biztosított", ez pusztán evolúciós eredetű dolog).

Ha nem vagy várandós, akkor is van mit rendbe tenned az életedben, ezt te is tudod, de ha mégis babát vársz, jóval nehezebb dolgod lesz...


Nem vagyok abortuszpárti, de a ti esetetekben nagyon megfontolnám a dolgot, biztosan vannak Németországban is olyan szervezetek, alapítványok, akik a nehéz helyzetben levőkön próbálnak segíteni, ha más nem, vezetgetnek a bürokratikus útvesztőkben, gondolom bevándorlóként ez is nagy segítséget jelentene számodra.


Egy baba érkezéséhez ideális esetben stabil kapcsolat, rendezett anyagiak szükségesek, nálatok pedig nem ezek a körülmények állnak fent.


Írtad, hogy a párod depressziós, és ő akarta a gyereket, most pedig örül. Nem akarok vészmadár lenni, de kétlem, hogy egy depressziós beteg számára pont egy kisbaba lenne a gyógyír. Imádnivalóak, tündériek a csecsemők, de rengeteg energiát, türelmet, odafigyelést igényelnek, ami sokszor még egy teljesen stabil mentális állapotú embert is ki tud facsarni. (gondolok itt a hasfájós, sírós, nyűgös, fogzós éjszakákra, csak, hogy pár példát említsek). Azt is említetted, hogy munkakeresésnél a te idegi állapotodat is kifogásolták, nyilván ennek is van valami alapja, valamint az írásaidból számomra is kicsit zavartnak tűnsz.


Kérlek szépen vegyél egy tesztet, nézd meg, hogy valós-e az aggodalmad, majd az eredménytől függően kezd el rendbeszedni az életedet! Tudom, néha piszok nehéz felállni, de muszáj próbálkozni! Kérj segítséget ismerősöktől, barátoktól, a fent említett szervezetektől, nem szégyen az, ha az ember néha nem boldogul magától.


Jelentkezz majd.

2014. dec. 10. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/52 anonim ***** válasza:
100%

1. Az sem biztos, hogy terhes vagy. Sőt, ha tényleg rendesen védekeztetek, akkor jó eséllyel nem vagy az.

2. A férfi akarata ne számít a abortusz esetén.

3. Az abortuszért bizonyos esetekben nem kell fizetni.

4. Nem lesz a fejedre írva, hogy volt egy abortuszod. Nem igaz, hogy emiatt biztos nem lesz majd párod.


Ezzel persze nem az abortuszra akarlak rábeszélni, a te döntésed, csak azt akartam megmutatni, hogy butaságokat írsz.

2014. dec. 10. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!