17 éves vagyok,4 napja szültem.2 nap múlva írom alá az örökbeadásról szóló papírokat, de biztos, hogy ez a helyes?

Szerintem ne add örökbe. Már más is írta: anya csak 1 van.

Itt, ahol élek, Angliában nagyon sok veled egy korú anyuka van. És sajnos nem olyan komoly gondolkodásúak, mint te. Legtöbbjük nagy ribanc, és mégis felnő a gyerek. Ha ők fel tudják nevelni a gyereket, te is!

Sok választ kaptál és nagyon vegyesek a válaszok.... magadra hallgass.

Én csak annyit írnék, hogy sok olyat láttam már, hogy egy anya elhanyagolja a gyerekét, mert más dolgok fontosabbak neki például sokat van a nagymamával stb, de amikor a meglátja a gyermeke abban a percben a kisgyerek otthagy csapot-papot és már repül is az anyukájához. Hidd el nálad sokkal rosszabb anyukák is vannak, mert ahogy olvasom amiket írsz, józanul gondolkodó, és szeretetreméltó és szeretetadó lány lehetsz. Egy gyermek mindig szereti az anyukáját lehet bármilyen is az az anya.

Lehet az első pár év nehézkes lehet, de a későbbiekben lehet anya-barátnői kapcsolatotok. És 17 évesen persze fontos a haverok , buli és szerintem ha van segítséged meg is tudnád oldani, nem akkora bűn (van aki üti vágja a gyermeket, a szülők alkeszok stb).

Azzal szerintem meg ne foglalkozz (ha esetleg van ilyen), hogy a korodbéliek mit szólnak vagy megszólnak, hidd el ha egyszer elviszed a picidet és mindenkinek megmutatod, hogy ő a te szemedfénye, mindenki imádni fogja!:-) Ja és még egy pár év és sokan irigykedni fognak, rád, hogy ők akkor kezdik a pelenkázást, te pedig már szabadon mehetsz nem vagy helyhez kötve. És az sem mellekes, hogy szerintem nem rossz fiatalon szülni így biztos , hogy megéred (több az esély), hogy dédszülő legyél. Én most látom, 28 évesen szültem és 1 dédimamija van a kislányomnak és a dédim is nagyon boldog, hogy ezt megérhette és ilyenkor elgondolkozom, hogy ha a lányom is 28 évesen fog szülni akkor nem biztos , hogy meg fogom érni, hogy dédi legyek!

Bocsi, hogy hosszú voltam. Kitartást kívánok neked bárhogy is döntesz!

Ha már a kétely felmerült benned, hogy vajon jó döntés-e az örökbeadás, talán a lelked mélyén érzed, hogy nem ez lenne a helyes döntés.

Ez lehet abból is következik, hogy csak 9 hónapig hordtad a szíved alatt, érezted minden rezdülését, mozdulatát, csuklását, megszülted, megláttad, megölelted. Anya lettél!

Én a 2.kisfiam elveszítettem 33.hetesen, nem mertem megnézni őt, mert örök életemre az a kép maradt volna bennem. Így is pokoli nehéz volt őt elengedni, de mi lett volna, ha még magamhoz is ölelem a kis testét. És tényleg, én most az a szülő vagyok, aki mit nem adnék egy babáért! Rettenetes érzés elveszíteni a gyermeked, akár így, akár úgy. Én nem adnám oda másnak. Életem végéig üldözne a lelkiismeretem! (pl. a kisfiamat eltemettük, nem pedig a kórház gondjaira bíztuk, mert ő már a mienk volt, egész életemben megbántam volna ha másként döntünk akkor)

És ahogy írtad, ha a szüleid melletted állnak mindenben, akkor ne félj! Nyilván a döntéseket, a nevelést neked kell vállalni, de egy biztos anyagi-lelki háttérrel könnyebb, csak bízz magadban! Ne légy önző, hogy miről mondasz le a gyereked miatt.Ő sokkal többet nyújt neked, egy életen át! És hidd el, gyerek mellett is jól lehet magad érezni, csak jól kell szervezni a dolgokat!

Nem hiába adta neked a jó Isten azt a gyermeket!!! (tőlem pedig nem hiába vette el!!!) Mindennek oka van.

Kívánom, hogy hozz megfelelő és mindkettőtök számára jó döntést! És jó egészséget neked is és a gyermekednek is!

szia!

én sem adnám oda a babámat senkinek, bár a miénk nem olyan helyzetben fogant és született, mint a tiéd, ezért nem is ítélkezhetek feletted.

én ismerek egy lányt, aki 16 évesen szült, az anyukája maradt otthon a picivel és a lány folytatta a tanulmányait (nyári szünet elején szült, volt 2 hónap "szabadja" a picivel). Sokszor beszélgettem vele és azt mondta, nagyon nehéz volt neki a suliban, állandóan a babája járt a fejében, hogy mi lehet vele otthon. Aztán idővel csillapodott ez az érzése, befejezte a sulit, leérettségizett. Dolgozik, a babáját vagy most már inkább gyerekét (7 éves) a szüleivel neveli, bár az apukája is látogatja és szereti, de nem maradtak együtt. Ebben az esetben én a lány szüleit is hibásnak tartom, mert megengedték, hogy a lányukhoz ilyen fiatalon fiú járjon, sőt nála is aludjon, viszont a biztonságról nem beszéltek nekik (a lány legalábbis ezt mondta). Hát nem tudom, mit gondoltak, hogy a két fiatal éjszakákon át Gazdálkodj okosant játszik odabent a szobában?

Szóval, ez a Te döntésed. Anyukád egyébként mit mond? Mit tanácsol? Lehetne az is egy megoldás, hogy megpróbálod nevelni az anyukád segítségével és ha tényleg nem megy, akkor örökbe adod, bár később még nehezebb odaadni más szülőknek. Kitartás! Remélem, jó döntést hozol és nem fogod megbánni.

Azt írod, hogy a kicsi, egészséges, gyönyörű lányod! Ebből látszik, hogy szereted őt, ne dobd el magadtól. Bánni fogod.

Apukája nem támogat titeket?

22:18 - as vagyok

még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Te babád egészséges kislány és mégis el akarod dobni magadtól. Gondolj bele, mennyi anya tartja meg fogyatékos babáját. Mi is ebben a cipőben járunk, downos babánk született, születésekor derült ki, de van aki úgy is vállalja, hogy tudja, beteg babát fog szülni. Tőlem páran megkérdezték a kórházban a születése után, hogy hazavisszük - e. Eszembe sem jutott elhagyni őt. Szerintem egy esélyt mindeképpen megérdemel az a pici lányka.

Viszont van egy "anya" a rokonságban, aki azért hagyta ott a kórházban a fiát, mert nem fejlődött ki a jobb kezén a kéztő és az ujjak. A nagyszülők hazahozták, felnevelték. a fiú a keresztnevén szólítja az anyját és nem is tekinti anyjának. Vannak testvérei, akik a szüleivel élnek, akiket vernek és irigykednek erre a fiúra, mert őt a nagyszülők nem bántják.