Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Ilyen viselkedés után hogy...

Ilyen viselkedés után hogy büntetnétek meg a gyereketeket? Túl szigorú lenne ez?

Figyelt kérdés

Tegnap felhívott az egyik barátnőm, akinek a lánya az én lányommal jár egy osztályba, hogy egy anyuka kéri tőle a telefonszámomat személyes ügyben, megadhatja-e. Nem tudtam, hogy ki a hölgy, vagy miért keres, de mondtam, hogy nyugodtan. Ma felhívott...


Kiderült, hogy a lányom szeptember óta piszkálja az ő lányát (9.-es gimisek), és már ott tart a dolog, hogy az ő kislánya nem akar iskolába menni, szeretne másik középiskolába járni. A fő ok az, hogy a lány szülei nem túl tehetősek, és ez látszik a ruháin, dolgain. A lányom, és a barátnői pedig ezért piszkálják, csúfolják. Olyanokat mondott, hogy többször visszakérdeztem, biztos az én lányomról van-e szó?! Mert sehol nincs rá panasz, illedelmes, tisztelettudó. Négyesnél rosszabb jegyet sosem kapott, félévkor és év végén mindig kitűnő volt. Ahol fogadóórákon voltam, mindig csak dicsérték. Engem ez azért érint különösen rosszul, mert anno általános iskolásként nekem is iskolát kellett váltani költözés miatt, 7.-8.-ban célponttá váltam. Így pontosan tudom, milyen gyomorideggel öltözni, számolni az órákat, hogy mikor mehetek már haza és még sorolhatnám... Szóval ez történt, és egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Félek, hogy egy beszélgetés, "ilyet nem szabad" nem lenne elég, főleg a lányomnál... Most lesz márciusban a születésnapja, és imádja a felhajtást, azt, ha körülötte forog a világ. A születésnapjára ez különösen igaz, az utóbbi 2 évben már külön tematika alapján tartott bulit. Idén is ez a terv, már megvan a helyszín, a téma a dekorációra és a tortára, le van adva a rendelés a süteményekre, nasikra is. Mivel ez lenne az első gimis bulija, belementem abba is, hogy legyen alkohol is, valamint hogy mi nem leszünk ott, csak a féltestvérem (21 éves, hogy legalább egy felnőtt legyen). Plusz még az ajándékai...


Ezután legszívesebben lemondanám az egészet. A férjem szerint ne ezzel büntessem, mert csak haragudni fog a lányra és még jobban rá szállna a barátnőivel. De nem értem a viselkedését, hogy ez mire fel van... Szeretetben neveljük, mindent elmondhat nekünk, és eddig úgy éreztem, hogy nagyon jó a kapcsolatunk is. Amit szeretne, azt megkapja. Most is elengedtük síelni péntektől jövőhét végéig a nagynénjével, előtte Bécsbe akart menni, az apja első szóra vitte két kis barátnőjével.


Ezek után viszont nem tudom, mit gondoljak. Köpni-nyelni nem tudtam, miután meghallgattam az anyukát. Mondta azt is, hogy már beszélt kétszer az osztályfőnökkel, tőle is próbálta megszerezni a telefonszámomat és ő ígérgette, hogy elrendezi majd, de semmi eredménye nem volt.



2020. febr. 26. 11:43
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
 91/94 anonim ***** válasza:
97%

Ahogy a lányod elmeséli máshogy a sztorit ti szépen majd bòlogattok, hogy biztos a másik lány kezdte ès nem lesznek itt szankciòk.


Nálunk volt gimiben egy lány aki öngyilkos lett, pont ugyanezèrt. Mert alig volt pénzük. És nem egy leszakadt valami kis gimnáziumròl beszélünk értelmiségek jártak oda is (méghigy nem az a réteg..:)) )


Akinek több volt a pénz otthon látszott is hogy velejéig romlott mert amíg ök az uj iphonnal menöztek a másik lánynak alig volt valamije, tényleg látszott higy nincs sok pénze. És én nagyon sajnáltam milyen megaláztatàsokon ment keressztül, de a tanár se hitte el mert ide èrtelmiségi gyerekek jàrnak (szerinte), meg hát jajj a Kinguska minek bántana egy szegènyebb gyereket, ök tehetösek, nincs erre szüksége. Az lett a végw, hogy addig addig szekálták a lányt, és csak szòban, hogy egyszer bejött az ofö, hogy az osztàlytàrsunk tegnap este sajnos elhunyt....


Az meg hogy mert a lànyod versenyszerüen sportol meg nyelvvizsgázik nem egyenlö azzal hogy belül az értékrendje nem rohad. 15 évesen nekem is volt 2 nyelvvizsgám felsöfokon, én is versenyszerüen sportoltam (röplabdáztam), de ha anyàm csak hallott volna egy olyat akàr alaptalanul is hogy én szekáltam valakit mert nincs pénze, olzan büdös nagy pofont kapok hogy a fal adja a másikat.


Az alkohol miatt nem szòlok, az nem az én tisztem eldönteni, viszont a lànyod egy elkényeztetett pitsa, és addig neveljètek meg normàlisan, amíg vèletlen nem vele fognak kikezdeni aztán majd öt szekàlni( jobbik esetben), rosszabbik esetben meg ha valakit majd szekál a lányod aztàn az illetö beveri az orràt, majd tudja a leànyzo miert lesz.


Az öcsèmet is piazkàltàk a fociedzèsein mert hogy tùl vèkony, nem olyan izmos mint a többiek. Szòvàltàsba is keveredtek miatta sokszor valami oknàl fogva, egyszer öcsèm be is vàgott a gyereknek egy jobbost, amikor folyamatosan gùnyoltàk meg anorexiàs lànyok testère ragasztottàk a fènykèpèt ès lobogtattàk az orra elött.. ne félj többet nem piszkàltàk :)


A gyerekekk sokkalta gonoszabbak tudnak lenni mint amit mi hiszünk. Àltalànosba egyik osztàlytàrsam (nem volt dagi csak kicsit restesebb a csontozata miatt egyèbkènt sportolò volt a fiu), Hajas volt a vezetèkneve de a többi gyerek szerint dagi volt szòval mindenki Hàjasnak hìvta. Nemrèg összefutottam vele beszèlgettünk, ès azòta is nagyon bàntja a dolog egyszerüen nem tudta rendesen feldolgozni azt a 8 èvet az àltalànosban....



Ha az èn lànyom lenne olyan pofont kapna valòszinü, hogy majd ràjön abbòl, de ha pofont nem is, telefon el, internet korlàtozva van, baràtnök szintèn korlàtozva, a kimenöt meg felejtsük el, nincs pènzszòràs, nincs kimenetel, helyette mondjuk segìthet takarìtani, vagy elolvashat egy jó könyvet...

2020. márc. 1. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/94 anonim ***** válasza:
90%
Én megbüntetném. A bulit nem fújnám le viszont utána beszélgetés és szankciók. Mondjuk azzal kezdeném, hogy megcsappan a ruhatára. Meghagynék neki egy heti cuccot (3 nadrág, 7 póló, 1 pár cipő, 3 pulcsi/kardigán) , minden mást elraknék. Ha visszaszeretné kapni dolgozhat és visszavásárolhatja, vagy vehet boltból újat. Tanulja meg a pénz értékét.
2020. márc. 1. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/94 anonim ***** válasza:
47%

Kedves Kérdező!

Nehéz erre a kérdésre objektív választ adni, az itteni válaszadók többsége is negatív irányban elfogult a lányoddal kapcsolatban, vagy azért mert gyerekként őket is piszkálták, vagy azért, mert olyan anyagi körülmények között élnek, hogy a síelés, a tematikus születésnapi bulik, a bécsi vásárolgatás és a márkás ruhák elérhetetlenek számukra.

Így ezeket a véleményeket fenntartással kell kezelni.

Én viszont próbálok objektív lenni!

Első lépésként leülnék a férjeddel és a lányoddal hármasban beszélni erről, majd pedig átmennék a lányhoz és vele illetve az ő családjával is beszélnék. ALAPSZABÁLY, hogy nem hozunk addig semmilyen döntést, ameddig mindegyik felet nem hallottuk, úgyhogy saját maguk mondják el mi történt, és nem, hogy azt hallottam, hogy X azt hallotta, hogy Y azt mondta, hogy...

NEM, mindenki mondja el a saját szemszögből a történetet, bármiféle döntést csak ezután hoznék!

Második ALAPSZABÁLY, hogy az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! Azt a születésnapi bulit a lányodnak már megígértétek, úgyhogy azt kapja is meg! De mondjátok is meg neki, hogy mérgesek vagytok rá, rosszat csinált, de megkapja a bulit, mert megígértétek, és az adott szó szent!

A büntetés egy érdekes dolog. Vannak, akik azt vallják, hogy "szemet szemért, fogat fogért", minél nagyobb bűnt követ el valaki, annál nagyibb büntetés járjon érte! A lányotok nagyon rossz dolgot tett, ezért nagyon komoly büntetés járjon érte: vegyétek el a cuccait, ne mehessen ide-oda, nyilvánosan kelljen bocsánatot kérnie stb.

Azt lenne fontos itt figyelembe venni, hogy ezt a lányt NEM BÜNTETNI KELLENE, HANEM TANÍTANI! Nem azt kellene éreznie, hogy nem piszkálom ezt a lányt, mert különben elveszik a méregdrága cuccaim, hanem azt, hogy nem piszkálom ezt a lányt, mert nem piszkálunk valakit olyasvalamiért, amiről nem tehet! Ezt kellene valahogy megértetnie vele!

Te és a férjed büszkék lehettek arra az anyagi helyzetre, amit elértetek, de a lányotok csak beleszületett ebbe! Ő az iskolai eredményeire, és a nyelvvizsgáira lehet büszke! Szóval azt kellene vele megértetnie, hogy nagyon szerencsés, és nagyon hálásnak kellene lennie nektek, és nagyon hálásnak kellene lennie a Sorsnak, hogy ilyen életet kapott! Ezzel szemben viszont azokat, akik rosszabb körülmények közé születtek, nem lenézni és bántani kellene, hanem segíteni és támogatni!

Ha ezt képes lenne valahogy megérteni, akkor abból hosszú távon is sokat profitálhatna!

2020. márc. 3. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/94 anonim ***** válasza:
51%
Kedves Kérdező, szerintem a 93-as mondja el legjobban, mi a helyes megoldás, úgyhogy az ő véleményét támogatom.
2020. márc. 9. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!