Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Ilyen viselkedés után hogy...

Ilyen viselkedés után hogy büntetnétek meg a gyereketeket? Túl szigorú lenne ez?

Figyelt kérdés

Tegnap felhívott az egyik barátnőm, akinek a lánya az én lányommal jár egy osztályba, hogy egy anyuka kéri tőle a telefonszámomat személyes ügyben, megadhatja-e. Nem tudtam, hogy ki a hölgy, vagy miért keres, de mondtam, hogy nyugodtan. Ma felhívott...


Kiderült, hogy a lányom szeptember óta piszkálja az ő lányát (9.-es gimisek), és már ott tart a dolog, hogy az ő kislánya nem akar iskolába menni, szeretne másik középiskolába járni. A fő ok az, hogy a lány szülei nem túl tehetősek, és ez látszik a ruháin, dolgain. A lányom, és a barátnői pedig ezért piszkálják, csúfolják. Olyanokat mondott, hogy többször visszakérdeztem, biztos az én lányomról van-e szó?! Mert sehol nincs rá panasz, illedelmes, tisztelettudó. Négyesnél rosszabb jegyet sosem kapott, félévkor és év végén mindig kitűnő volt. Ahol fogadóórákon voltam, mindig csak dicsérték. Engem ez azért érint különösen rosszul, mert anno általános iskolásként nekem is iskolát kellett váltani költözés miatt, 7.-8.-ban célponttá váltam. Így pontosan tudom, milyen gyomorideggel öltözni, számolni az órákat, hogy mikor mehetek már haza és még sorolhatnám... Szóval ez történt, és egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Félek, hogy egy beszélgetés, "ilyet nem szabad" nem lenne elég, főleg a lányomnál... Most lesz márciusban a születésnapja, és imádja a felhajtást, azt, ha körülötte forog a világ. A születésnapjára ez különösen igaz, az utóbbi 2 évben már külön tematika alapján tartott bulit. Idén is ez a terv, már megvan a helyszín, a téma a dekorációra és a tortára, le van adva a rendelés a süteményekre, nasikra is. Mivel ez lenne az első gimis bulija, belementem abba is, hogy legyen alkohol is, valamint hogy mi nem leszünk ott, csak a féltestvérem (21 éves, hogy legalább egy felnőtt legyen). Plusz még az ajándékai...


Ezután legszívesebben lemondanám az egészet. A férjem szerint ne ezzel büntessem, mert csak haragudni fog a lányra és még jobban rá szállna a barátnőivel. De nem értem a viselkedését, hogy ez mire fel van... Szeretetben neveljük, mindent elmondhat nekünk, és eddig úgy éreztem, hogy nagyon jó a kapcsolatunk is. Amit szeretne, azt megkapja. Most is elengedtük síelni péntektől jövőhét végéig a nagynénjével, előtte Bécsbe akart menni, az apja első szóra vitte két kis barátnőjével.


Ezek után viszont nem tudom, mit gondoljak. Köpni-nyelni nem tudtam, miután meghallgattam az anyukát. Mondta azt is, hogy már beszélt kétszer az osztályfőnökkel, tőle is próbálta megszerezni a telefonszámomat és ő ígérgette, hogy elrendezi majd, de semmi eredménye nem volt.



2020. febr. 26. 11:43
 61/94 anonim ***** válasza:
94%
Én sem értek egyet azzal, hogy egy 14-15 éveseknek szóló buliban alkoholt kellene venni. Azt még aláírom ha mondjuk amikor koccintanak a szülinaposra mindenkinek jut 1-1 pohár fröccs vagy cider, remélem más erősebb piát nem fogtok tányéron felszolgálni ilyen fiataloknak. Az pedig, hogy a lányod minden hétvégén pl megiszik 2-3 koktélt ilyen idősen, hát őszintén ha az én lányom inna minden hétvégén rendszeresen nem lennék valami boldog, pedig én elég liberális gondolkodásúnak tartom magam illetve a rendszeres alkohol fogyasztás eléggé káros, főleg ilyen fiatalon. Szerintem ezt azért nem ártana átgondolni még egyszer, minden rossz indulat nélkül mondom.
2020. febr. 26. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/94 anonim ***** válasza:
79%
Utolsó. Ez régen tényleg így ment, manapság ez már nem divat. Nem ettől lesz menő valaki. Itt szimplán a szülőknek sikerült elbaszni a nevelést.
2020. febr. 26. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/94 anonim ***** válasza:
87%
Ha azért piszkálják mert nem túl tehetősek a szülök mostantól beszüntetnem a kényeztetést. Se márkás ruha, telefont elvenném, max valami gagyit kapna helyette, se Bécs, se zsebpénz. És nagyon alaposan elbeszélgetnek vele, hogy mit képzel magáról.
2020. febr. 26. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/94 anonim ***** válasza:
21%

Off: mennyi itt az álszent. 30 vagyok. Soha annyit életemben nem pialtam mint 15-17 éves koromban. Az itt válaszoloknak nem volt kamasz kora vagy csak elfelejtettek? És nem, nem en egyedül. Hanem az egész évfolyam. Elit gimi volt amúgy, Szoval meg csak nem is a lepukkant réteg.

Azóta meg kb sosem iszom, meg alkalmakkor is max pezsgőt. Néha egy pohár vörös bort, ha nagyon minőségi. Akkor meg... tescos vodka, volt minden. Jujj. De azért mind felnottunk, mindenkinek az osztályból rendes állása van, sokaknak családja is van (nekem is). Tiltani lehet, de a tinik isznak. Nemcsak manapság.

2020. febr. 26. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/94 anonim ***** válasza:
94%
Ugyan az emberek többsége ezt túlzásnak tartja, de az alkoholizmus ott kezdődik, hogy rendszeresen iszik valaki. A hétvégente rose vagy koktél, az rendszeres. 14-15 evesen meg aztán pláne nagyob a függés kialakulásának esélye. A csodálatos, kitűnő tanuló, nyelvzseni táncosnő gyermekedből rövid úton egy nagy nulla lesz.
2020. febr. 27. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/94 anonim ***** válasza:
86%

65-ös neked ha a hülyeség fájna már rég ordítanál. Képzeld el nekem tök jó kamaszkorom volt, buliból buliba jártunk és igen, rúgtunk is be szinte mindig, de 14-15 évesen nem ittam hétvégente koktélocskákat meg rozécskát mert otthon nem ezt láttam.

Most meg ugye menő mindig rozét inni, gondolom ezzel a lánnyal a szülők otthon is isznak. Elég szomorú szerintem.

Meg a felfogásod is.

2020. febr. 27. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/94 anonim ***** válasza:
85%
65-ös büszke lehetsz magadra... Képzeld piálás nélkül is lehet szórakozni. Én a legelső vodka-narancsomat 17 évesen ittam egy nyári táborban, és utána is csak nagyon elvétve. Egyedül Szilveszterkor ittunk többet, de akkor sem voltunk részegek. Szánalmasnak tartom, ha valaki csak akkor tud bulikázni, ha bepiál. Jah, és nem vagyok vén. 86-ban születtem. Szóval nem lehet arra fogni, hogy a régi korokban nevelkedtem.
2020. febr. 27. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/94 anonim ***** válasza:
17%

TI a valóságban éltek amúgy ? ez a sok meglepődés a pián, kb mindegyik 14 éves ivott már életében szerintem, sokszor buliban is. Ez 30-40 éve is így volt sőt az átkosban is.

De komolyan mintha ezen az oldalon mintha burokban élnének az emberek

Elmesélek egy történetek amely velünk esett meg 9-es gimisként osztálykiránduláson.

2005-ben osztálykirándulás előtt az ofő mindenkivel kb szerződést kötött hogy nem lesz pia , nem fog inni senki stb. erre már az első este az osztály 90%-a leitta magát és hányt( de elég durván). ennyit ér a tiltás. Azóta mindenkinek normális állása van ,egyeseknek családja is már.

2020. febr. 27. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/94 anonim ***** válasza:
95%

Nem veszitek észre hogy itt amúgy tökre más a gond? Hogy az elkényeztetett kislány bántja a másikat aki nem tehetős?

Itt az ivászat másodlagos dolog. Az is elég szomorú. De látom most nagyon rápörögtetek erre a témára. Persze hogy régen is ittak meg most is. Mi is ittunk, meg buliztunk és rúgtunk be. De nem ittunk minden hétvégén!!!!!!!!!!!!!!! 14-15 évesen meg főleg! Ha ti igen, akkor nálatok van gond.

2020. febr. 27. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/94 anonim ***** válasza:
18%

A kérdező lánya sem hétvégente iszik. de tudtommal ez egy születésnap . itt azért beleférhet egy kis pia nem?

Egyesek elfelejtik milyen tizenévesnek lenni. A tizenévesek többségének -mert van kivétel főleg ha erős traumatikus hatás éri az embert fiatalon- [bár az ellenkezőjét is kiválthatja) nem alakult még ki az önkontrollért felelős agyterület. Hatalmas mennyiségű új inger, és ingerületátvivő anyag áramlik át az emberen ebben a korban, amelyre a kortárs nyomás csak ráerősit. Ezért fontos a nevelés és a bizalom, (nem a túlzott engedékenység!). Van az a rész a black mirrorban amikor csak filmezik a tinik azt amikor az egyik gyerek megtámadja a másikat és nem tesz senki semmit. Igen ez rémisztő , de egy tizenéves még nem tud helyesen reagálni többségében ilyen helyzetben vagy lebénul vagy izgalmat érez , de nem tudja mit is csinálhatna.

A Likeok kérdése ugyanez , megy a versengés, egy kis figyelemért és boldogságérzetért (bár ez a munkahelyeken is nagy divat, szellemi és fizikai munkakörben is megy a "farokméregetés")

2020. febr. 27. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!