Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Ilyen viselkedés után hogy...

Ilyen viselkedés után hogy büntetnétek meg a gyereketeket? Túl szigorú lenne ez?

Figyelt kérdés

Tegnap felhívott az egyik barátnőm, akinek a lánya az én lányommal jár egy osztályba, hogy egy anyuka kéri tőle a telefonszámomat személyes ügyben, megadhatja-e. Nem tudtam, hogy ki a hölgy, vagy miért keres, de mondtam, hogy nyugodtan. Ma felhívott...


Kiderült, hogy a lányom szeptember óta piszkálja az ő lányát (9.-es gimisek), és már ott tart a dolog, hogy az ő kislánya nem akar iskolába menni, szeretne másik középiskolába járni. A fő ok az, hogy a lány szülei nem túl tehetősek, és ez látszik a ruháin, dolgain. A lányom, és a barátnői pedig ezért piszkálják, csúfolják. Olyanokat mondott, hogy többször visszakérdeztem, biztos az én lányomról van-e szó?! Mert sehol nincs rá panasz, illedelmes, tisztelettudó. Négyesnél rosszabb jegyet sosem kapott, félévkor és év végén mindig kitűnő volt. Ahol fogadóórákon voltam, mindig csak dicsérték. Engem ez azért érint különösen rosszul, mert anno általános iskolásként nekem is iskolát kellett váltani költözés miatt, 7.-8.-ban célponttá váltam. Így pontosan tudom, milyen gyomorideggel öltözni, számolni az órákat, hogy mikor mehetek már haza és még sorolhatnám... Szóval ez történt, és egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Félek, hogy egy beszélgetés, "ilyet nem szabad" nem lenne elég, főleg a lányomnál... Most lesz márciusban a születésnapja, és imádja a felhajtást, azt, ha körülötte forog a világ. A születésnapjára ez különösen igaz, az utóbbi 2 évben már külön tematika alapján tartott bulit. Idén is ez a terv, már megvan a helyszín, a téma a dekorációra és a tortára, le van adva a rendelés a süteményekre, nasikra is. Mivel ez lenne az első gimis bulija, belementem abba is, hogy legyen alkohol is, valamint hogy mi nem leszünk ott, csak a féltestvérem (21 éves, hogy legalább egy felnőtt legyen). Plusz még az ajándékai...


Ezután legszívesebben lemondanám az egészet. A férjem szerint ne ezzel büntessem, mert csak haragudni fog a lányra és még jobban rá szállna a barátnőivel. De nem értem a viselkedését, hogy ez mire fel van... Szeretetben neveljük, mindent elmondhat nekünk, és eddig úgy éreztem, hogy nagyon jó a kapcsolatunk is. Amit szeretne, azt megkapja. Most is elengedtük síelni péntektől jövőhét végéig a nagynénjével, előtte Bécsbe akart menni, az apja első szóra vitte két kis barátnőjével.


Ezek után viszont nem tudom, mit gondoljak. Köpni-nyelni nem tudtam, miután meghallgattam az anyukát. Mondta azt is, hogy már beszélt kétszer az osztályfőnökkel, tőle is próbálta megszerezni a telefonszámomat és ő ígérgette, hogy elrendezi majd, de semmi eredménye nem volt.



2020. febr. 26. 11:43
 31/94 anonim ***** válasza:
74%
Sielni sem engedném elmenni, átadnám a helyét a kislánynak, akit alázott.
2020. febr. 26. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/94 anonim ***** válasza:
83%
Egyet értek a felháborodásodban. Leírok egy történetet. Az unokaöcsém kopaszodó kamasz volt, aki kezelt skizofrén betegségben szenvedett. A kamasz osztálytársak csak azt vették észre, hogy ő más és milyen undorító, hogy ilyen fiatalon kopaszodik. Lelkileg és volt, hogy fizikálisan is bántalmazták, hiszen rajta tényleg lehetett fogást találni. Hiába lett másik iskolába íratva, ott is megtalálták a menőbbek. Ennek az lett a következménye az alapbetegségét tekintetbe véve, hogy felakasztotta magát 16 évesen.Nem hiszem, hogy a büntetéssel bármit elérünk... Nem azért nem csinálok meg valamit,mert börtönbe kerülök, mert anu és apu elzárja a pénz csapot, vagy azért nem szekalok valakit mert nem lesz netem vagy a hétvégi buliba kerülhet. Az eletunkhoz tartozik, hogy hibákat követünk el és tanulunk belőle. Első körben sztem leülnék vele, talán megmutatnám az itt feltett kérdést és válaszokat neki. Elmondanam, hogy rohadtul el vagyok keseredve, hogy ekkorát csalódtam pont benne, de nem kezded el büntetni mint ahogy azt más szülő tenné, hanem adsz neki esélyt arra, hogy helyre hozza.
2020. febr. 26. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/94 anonim ***** válasza:
72%
Én valami olyasmivel büntetném, hogy a drága cuccait elvenném, had lássa milyen szar csórónak lenni.
2020. febr. 26. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/94 anonim ***** válasza:
92%

Én ezt tenném:


1. Leülnék otthon elbeszélgetni a férjemmel, hogy a mit rontottunk el, és hogy legyen ezután.

2. Leülnék otthon a lánnyal megbeszélni, hogy mitől érzi magát többnek, mit gondol, milyen értékei vannak, amit nem pénzen vettek meg neki a szülei, és hogy mitől érzi a másik lányt kevesebbnek.

3. Elmondanám neki, amit már régen kellett volna: hogy a kocka fordulhat. (És sokszor fordul is)

4. Felhívnám a másik anyukát azzal, hogy elmehetünk-e hozzájuk.

5. Fognám a leánykámat, elvinném hozzájuk, és elvárnám tőle, hogy bocsánatot kérjen a másik kislánytól, és ugyanazzal a lendülettel bocsánatot kérnék a leány anyjától.

6. Közölném leányommal, hogy jóvátétel is szükséges. Pl. meg kéne hívni azt a lányt az ő szülinapjára, ahol NEM LESZ ALKOHOL.

7. S ettől kezdve nem kapna meg mindent. Ha durcáskodni meg hüppögni is fog szegényke, felnőtt korában majd megérti, hogy nem a majomszeretet az igazi szeretet, sőt, aki azzal szeret, az nem az meg mindent, hanem inkább elveszi a lehetőséget, hogy a gyermek megfelelő értékrenddel nőjön fel, és majd valóban boldog legyen (meg általa mások is).

2020. febr. 26. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/94 anonim ***** válasza:
87%

Sajnos a lelketlenség, a másik ember semmibevétele, eltaposása nagyon jellemző a mai tinikre és akárhogy is fáj, ez a szülők hibája nagy részben! Az osztályfőnököt is számon kérném, hogy mégis miért nem tájékoztatott erről időben, miért nem foglalkozott megfelelően az üggyel? A lányommal együtt elmennék az iskolapszichológushoz is és tőle kérnék tanácsot, hogy a gyerekemből ne legyen még nagyobb szörnyeteg. A mai gyerekek nagy része szinte mindent megkap kérés nélkül, nekik minden jár alapból, akik kevésbé jómódúak, még azoknak is megvan a márkás sportcipő és a százezres telefon. Mi szülők rontjuk el őket! Én akkor kaptam észbe, amikor a 10 éves lányom nem tudott mit kérni szülinapjára, mert nevetve mondta, hogy mindene megvan. Ez a nagy baj! Nincs bennük vágyakozás, sóvárgás semmi iránt, mert minden könnyen jön. Mindenféle vágyat, motivációt, tenni akarást kiirtunk a gyerekeinkből, egy borzalmas, csak a külsőségekre, felszínességre, anyagiaságra szűkülő világba kényszerítjük őket.

Kérj tanácsot az iskola pszichológustól, biztos, hogy fog segíteni. A lányod pedig kérjen bocsánatot az osztálytársától, hívjátok át őket magatokhoz egy vacsorára, vagy üljetek be valahova, mindenképpen szemtől szembe ezt meg kell beszélni!

Az szemétkedésre, mások alázására, kigúnyolására nincs mentség, ezen sürgősen változtatni kell!

Én nagyon hiányolom sok szülőből a határozottságot és következetességet. Sajnos tényleg a beszélgetések helyett mindenki azt a rohadt telefonját nyomkodja, tiszta zombik az emberek manapság :(

2020. febr. 26. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/94 anonim ***** válasza:
90%
Én lecsökkenteném a dolgait a piszkát lány szintjére
2020. febr. 26. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/94 anonim ***** válasza:
50%
Kedves válaszolók. 3 éves kisfiú anyukája vagyok. Mit csináljak másképp, hogy ne kerüljünk ebbe a helyzetbe? Hogy lehet nem elkényeztetni a mai világban egy gyereket? Retrenetesen sok játékunk van nekünk is. Segitsetek kérlek.
2020. febr. 26. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/94 A kérdező kommentje:

Végül az apjával arra jutottunk itt a nagy telefonálások közepette, hogy kora este leülünk vele beszélgetni, meghallgatjuk az ő oldalát is. Mert eddig ugye csak az anyukával beszéltem, lehet, hogy valamit ő sem tud, máshogy mesélte a lánya otthon, stb. Így szeretnénk hallani a lányunktól is a történteket, meg hogy miért csinálja/csinálják.


A síelésre nem fog elmenni helyette a lány, nem is értem, hogy az miért lenne jó. A társaságot sem ismeri, a rokonaink sem vinnének magukkal egy idegen kislányt. Azt, hogy barátkozzon vele, hívja el hozzánk, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne erőltetni. Mert nem az a baj, hogy nem kedveli, nekem is vannak olyan emberek az életemben. Hanem az, hogy bántotta, csúfolta.


A normálisabb ötleteket, tanácsokat elolvastam, megfontoljuk (a férjemnek is átküldtem a kérdést). A szankciók pedig attól függenek majd, hogy mit hoz majd a beszélgetés a lányunkkal.


Köszönöm a válaszokat, további szép napot Nektek!

2020. febr. 26. 13:35
 39/94 anonim ***** válasza:
88%
Teljesen elképedtem amikor olvastam, hogy alkohol lesz a lányod buliján.Az teljesen más amikor van egy csaladi esemény ahol egy csomó felnőtt van és megkóstol ezt azt, na de egy 14-15 évesnek szervezett bulin, az nagyon gáz.A többi szülő tudja, hogy a gyereke alkoholos buliba fog menni?Ha igen,minden szülő tapsikolva bólogatott, hogy persze ez így rendben van?Jaj es akkor ennyi erővel lehetne drog is a bulin, mert azt is sok fiatal kipróbálja, ja meg cigi is.....Ilyen az amikor a baránője akar lenni a gyerekének valaki, nem az anyja.
2020. febr. 26. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/94 anonim ***** válasza:
91%

Az én suliban vot egy hasonló esett. 5 éves történet már, a véget sajnos nem tudom, mert ballagtunk.

Volt egy lány, aki az egyik osztálytarsának VOLT pasijával kavart, emiatt a csajszi nagyon bepöccent, az egész osztályt, sőt még a másik osztályt is a lány ellen hangolta, de olyan szinten, hogy az valami hihetetlen, mint valami diktátor! Mindennap bántották a lányt, nem csak szóban, de fizikálisan is és ez addig fajult, hogy egy nap iskola után csapatostul követték a lányt, megverték, letaszították a földre megtaposták a koponyáját, a hajánál fogva logatták a lépcsőn, majd elengedték, betört a feje. És ott hagyták. Ha nem jár arra valaki, meghalok.

Persze a csapat tiltakozott, ők nem csináltak semmit, a lány hazudik, később már bevallották, hogy tényleg megverték, de nem taposták meg, ne lökték le a lépcsőn, sőt vissza is akarták húzni! A poén az, hogy azt állították, hogy a csaj felállt és elfutott, miután leesett a lépcsőről és betört a feje.

Úgy hallottam, hogy a lányt kivették az iskoából és fel is lettek jelentve a lányok és csak egyetlen egy lányt rúgtak ki és az a lány nem a felbujtó volt.


És honnan tudom ezt? Mert olyan büszkén mesélték el mindenkinek, hogyan verték át a szüleiket a tanárokat, és hogy milyen örömmel taposták meg a lányt. 🙂🙂🙂


Akár ez is megtörténhet. Gondolkodj el egy kicsit, kedves kérdező.

2020. febr. 26. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!