Mennyi pénzt adnátok a – 17 éves - kamasz lányotoknak? Szerintetek mennyi a reális havonta?

Mivel lehetne ráhatni? Ezt komolyan, tanárként kérdezed??

Semmi, tényként közölni vele és nem felvenni az esetleges hisztiket, érzelmi zsarolásokat. "Azzal érvel, hogy a barátnőinek is van" ÉÉÉÉÉS? Akkor mi van?

Tanár szüleim voltak (illetve vannak, csak már nyugdíjasok), apám közben polgármester lett. Nagyjából a negyedét kaptam anyagilag annak, ami belefért volna. Adtak pénzt, de ésszel. Hatvanadik ugyanolyan pólómat nem kaptam meg, mert van már elég.

Viszont amikor volt egy alma-mániás időszakom, apám ültetett almafákat, mert tényleg ipari mennyiségben ettem.

Belegondoltál, hogy ha ennek gyorsan nem vettek véget, akkor milyen jövő vár rá? Pénz kell, munka inkább nem, hopp egy kopasz BMW-s csávó majd kitart. Vagy főiskola alatt rájön, hogy hanyatt fekve egész jól lehet keresni.

Ezzel a kockázattal számoltatok?

Nem olvastam el a válaszokat, szóval ne haragudj, ha valakinek a válaszát ismételném.

Nem vagyok sokkal idősebb a lányodnál, én 23 vagyok. És én pl sosem kaptam zsebpénzt. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem kaptam pénzt, hanem azt, hogy nem volt ilyen kialakult szokásunk, hogy hetente x ezer forint. Ha szükségem volt pénzre, akkor kértem. És ha tudtak adtak, ha nem tudtak, akkor nem adtak. De utóbbiból sosem csináltam gondot. Volt, hogy csak egy ezrest kaptam, de volt olyan is, hogy 10e Ft-ot, ebben az esetben pl a hónap többi részében nem is kértem több pénzt. Pedig már kamasz koromban is cigiztem - én marha - és mégis ki tudtam gazdálkodni magamnak ami kellett.

Nekem is vannak olyan barátaim akiknek jól megy, most is vannak és régebben is voltak. És miután valódi barátok ezért nem kellett megfelelnem az ő pénztárcájuknak. Pedig most még annyi pénzem sincs mint kamaszkoromban.. Mivel pályakezdő munkanélküli vagyok, de egy forintot sem kérek a szüleimtől, mert rémesen érzem magam hogy ennyi idősen még mindig hozzájuk kell fordulnom.

Javaslom: küldjétek el dolgozni! Nem mondom, hogy innentől kezdve dolgozzon folyamatosan. De majd ha dolgozik néhány hónapot egy mekiben, vagy 12 órás egy helyben ácsorgós hostessként dolgozik akkor rájönne, mit jelent a pénz, és nem terem a fán.

Kérdező, ne is vedd úgy, hogy rád céloztam, tudom, hogy te is átlátod a helyzetet. Viszont másoktól kaptam ilyen jellegű kritikákat, ahogy olvashattad is. Arra viszont tényleg figyelj oda, hogy mostanra már csak minimálisat lehet a lányodon csiszolni, és valóban eltér az ő pénz-fogalma a helyestől - továbbra is azt tartom, hogy van, amire felesleges tízezrekkel többet költeni - kezdve a 20 ezres csizmától a kétrétegű mintás-illatos wc papírig.

Üdv: 'mindenki kedvence': 19L

Anyuka, neked meg sok sikert, és csak határozottan! ;) Meg tényleg ajánlom, hogy egy papíron vázolj neki mérleget a bevételekről meg a kiadásokról.

41-es vagyok. Bár a zsebpénz nálunk nem volt téma, mert ilyen szempontból azonnal le lettem ugatva (tanárosan, udvariasan, de ez volt a lényege :)), ha valami hülyeségre akartam pénzt, de két dolog beugrott 18 éves koromból, egyetem első évéből:

Kitaláltam, hogy kell egy kutya. Mentettem egyet. Albérletet fizették a szülők, kaptam annyi pénzt, hogy kaja-tisztítószerek beleférjenek, eléggé kicentizve.

Amikor felszerszámoztam a kutyát (tálak, póráz, nyakörv, kaja neki, stb), rögtön elköltöttem fél havi apanázsomat.

Kuncsorgás szülők felé. Oké, adtak két kutyakonzervet, de a kutyát én vállaltam, úgyhogy oldjam meg, ezért nem kapok több pénzt. (Tanulmányi és eü célokra volt csakis nyitva a pénzcsap, szótárakat, tankönyveket tonnaszám vettek, illetve ha beteg lettem, akkor legjobb orvos, stb.)

Második hónapban feleztük a konzerveket a kutyával. Amikor ráuntam a kutyakajára, akkor elkezdtem nyelvet tanítani diákoknak. Kevés pénz, de a kutya visszakapta az egész adag konzervet. Aztán rájöttem, hogy alkesz a lakótársam, úgyhogy gyűjtöttem a sörösüvegeit, visszaváltottam, még több pénz.

Majd a többi kutyás kutyáját sétáltattam. Összehaverkodtam kisgyerekesekkel, hajnalban felkeltem, átmentem, gyerekeket elvittem oviba. Szülők hétkor mentek munkába, én kicsit még maradtam,aztán felöltöztettem, megetettem a gyerekeket és bevittem őket az oviba.

Aki kórházban dolgozott és ötre ment, ahhoz háromnegyed ötre átmentem, lefeküdtem a kanapéra, óra felhúzva negyed nyolcra. Negyed nyolckor gyerkőcöt kiimádkoztam az ágyból, reggeli, öltözés, bármi egyéb, amit még kért, aztán irány az ovi. A mai napig utálok korán kelni, de akkor megoldottam. Amíg a gyerkőc burkolt, addig én toltam lefelé a kávékat.

Önmagában mind kevés pénz volt, de összességében kigazdálkodtam a kutya ellátását.

Majd első év végén rájöttem, hogy nekem nem jön be ez a szak, váltani akarok. Szülői részről ellenállás, jajj nem lesz diplomám. Apám mondta, hogy mint a szüleim, laknom és ennem lesz hol/mit. Egyébként most felhívja a helyi papírgyár igazgatóját, úgyis jó haverja, ma este kocsival eljön értem, holnap reggel kezdhetek szalag mellett. Enni kapok, lakhatok náluk bármeddig, de minden egyebet én fogok finanszírozni.

Egyből találtam jobb munkát és fenntartottam magam, amíg szakot és várost váltottam.

Most, tíz évvel később ott tartok, hogy férjnél vagyok, jól keresünk, sok mindenre futja. Közben 17-18 éves korom óta csorgatom a nyálam egy mellműtétre, mert a természet finoman szólva nem volt bőkezű. Beleférne anyagilag. Mégis halogatom, mert egyszerűen sajnálom rá a pénzt. Ezt utólag is köszönöm a szüleimnek, mert ha nem így nevelnek, akkor már annyi csecsem lenne, mint egy anyadisznónak.

Így még az egy páron is morfondírozok, pedig tényleg tíz éve tervezgetem és sokat dobna a fizikai önbecsülésemen, férjem is támogatná. Mégis visszatart, hogy baromi sokba kerül.

Egyébként megkövetlek, mert kamaszkoromban nem egyszer megkaptam, hogy "két osztálynyi gyerekkel elbírok, de a saját kölykömmel meg nem??". Hűűű, de sokszor hallottam, pedig nem is voltam annyira rossz gyerek, velem inkább olyan gondjuk volt, hogy lusta voltam tanulni és nagyon kreatívan mentettem ki magam a feladatok alól.

De az egész gimnáziumi időszakot végigkísérte ez a mondat :) (Mondjuk megoldották, mert a tanárokat hetente riportoltatták, hogy mit csinálok és jött a feketeleves, ha sunnyogtam valamiben...)

Szerintem nagyon gyorsan tedd helyre a lányod. Mindenképp változtass ezen.

A történeted kísértetiesen emlékeztet arra, amit a szüleim játszottak az öcsémmel, késői gyerek volt, elkényeztették. Iszonyatos mennyiségű pénzt kapott a semmire. De sosem volt neki elég. Mindig többet és többet kért. Aztán nem kért, hanem kivette valamelyikük pénztárcájából. Aztán amikor a szüleim már nem tartottak otthon készpénzt, elkezdett lopni a boltokból. Persze idővel elkapták, úgyhogy tizenévesen már priusza van. A javítóintézettől épphogy megmenekült.

A szüleimmel számtalanszor beszéltem előtte, de úgy éreztem, NEM MERNEK rászólni a gyerekre. Mire rájöttek, addigra a szép szó már nem használt, mire a pénzüket elrejtették, addigra a gyerek értékrendje már csak annyiból állt, hogy kellenek neki a drága cuccok, mindegy milyen áron.

Ne várd ezt meg. Semmi baja nem lesz a lányodnak, ha azt mondod, hogy kap pl. havi 10 ezer zsebpénzt, és ennyi. Ha kell valami, akkor vagy gazdálkodja ki, vagy szóljon neked, és ha úgy látod, hogy az adott dologra valóban szüksége van, és az ár-érték aránya megfelelő, akkor megveszed. Ezek után ha hazaállít, hogy neki kell a húszezres pulcsi, akkor viszont mondd meg, hogy egy pulcsiért nem vagy hajlandó kiadni ennyit, maximum **** Ft-ot. Ha meg akarja venni, két hónap alatt összespórolhatja.

A telefonod meg zárold le, hogy ne tudja használni. És persze a kívánságlistájáról is válogatva vásárolj, csak azt, aminek te is értelmét látod.

Ha nem elég neki a pénz, akkor meg küldd el dolgozni. 17 évesen semmi baja nem lesz tőle, bár ki fog borulni, amikor meglátja, hogy az egész napos szívás után milyen összeggel "szúrják ki a szemét".

Aztán van egy másik megoldás is, ami nem ennyire poroszos. Üljetek le, amikor megjön a jövedelmetek és osszátok el. Bejött ennyi. A számlákra kell ennyi. A kajára kell ennyi. Félreteszünk a nehéz időkre ennyit. A maradékot osszátok el annyifelé, ahányan vagytok. Na az a rész az, amit beoszthat magának ruhákra, szórakozásra. Így feketén-fehéren látni fogja, hogy ennyi pénz van, felesleges is kérni, mert nincs több.

Bocsi, de te (is) vagy az, aki adja alá a lovat. Nem valószínű, hogy valaha is mértéket szabtatok neki, azért képtelen most felfogni a pénz értékét.

Én a helyedben nem tennék neki félre egy fillért sem, megnegyedelném a havonta kapandó pénzt (azaz 10 rugónál többet nem kapna), aztán ha nem tetszik neki a rendszert, menjen el dolgozni. Ha van egy kis esze, akkor hamar leesik neki, mennyire érdemes dolog nem elszórni a pénzt, hanem szépen félrtenni.

Hamarosan egyetemre megy, talán koleszba, ha tovább asszisztálsz neki ehhez az életmódhoz, sose lesz egészséges, önellátó felnőtt ember a lányodból!