Ez normális hozzáállás egy nagyszülőtől?

Nekem is nehéz ezt megértenem, de el kell fogadnom, hogy nem minden nő anyatípus, és ha nem az, akkor nyilván nem is nagymama-típus. Más országokban ez teljesen normális, nekünk furcsa, mert nálunk a család még most is az összetartásról, az együtt töltött idő öröméről szól, jó esetben. Ahogy a barátainkat sem próbáljuk pszichiáterrel pótolni, a nagymamák helyett sem alkalmazunk bébiszittert.

El kell fogadnod, hogy a te anyukád ilyen nagymama. Sajnos ez szomorú dolog, nem mert neked nehéz elintézned a hivatalos ügyeidet vagy nem tudsz elmenni gyerek nélkül ünnepelni a házassági évfordulódat, hanem mert a gyereknek kimarad az igazi nagymama-élmény. Tetszik viszont amit előttem írt valaki: gondolj arra, hogy így legalább nem szól bele anagymama minden mozdulatodba!! :)

Tanács: ha valami teendőd van, add be családi napközibe (persze ehhez az kell, hogy odajárjatok időnként együtt is).

Nem tudom, kezdem azt hinni, hogy én gondolom rosszul, mert egyre több az olyan vélemény, hogy igen, túl sokat várrok el a nagyszülőktől, vagyis én azon az állásponton vagyok, mint Te.

Nekem fiatalos, 50-es szüleim vannak, a gyerekkorom csodálatos volt, mindent megadtak nekem. Egyke vagyok. Fiatalon szültem, harmonikus családi életünk van. amikor kicsi voltam, nekik sem volt semmi segítségük, még a szülők sem (nincsenek nagyszüleim). Megoldottak mindent egyedül, ketten.

Nekem 2 fiam van. A férjem nagyon sokat dolgozik, 2 helyen is, már én is dolgozom, nagy a hajtás, evés az idő. Egymásra semmi időnk nincsen. Ha szeretnénk együtt lenni kettesben, és megkérjük a szüleimet, akkor vállalják el, ha nagyon nincs más lehetőség. Maguktól még soha nem ajánottál fel, még akkor sem, amikor beteg voltam, hogy tehermentesítenek. Nem esik le neki, vagy nem tudom. Én nem szeretek könyörögni, nagyon cikinek érzem, mert valahol én is úgy vagyok, vele, hogy ennek örömnek kéne lennie, hogy unokázhatnak, és nem muszájosnak. Mióta elváltak egymástól, még nehezebbezt összehozni, lényegében éjszakára fél éve nem vállalták el a gyerekeket (korábban 22-3 havonta volt rá példa, hogy a mamánál aludtak. Ma ez már esélytelen). a gyerekek is mondogatják, hogy miért nem mehetnek többet hozzájuk, ez nekik egy kis kaland lenne, kis kimozdulás, de nem. Nem tudom ők hogyan látják, nem vagyunk rosszban, de ezt nem tudnám a képükbe vágni, hogy basszus miért nem segítetek többet. Vaahol igaznak érzem, hogy én szültem, ketten vállaltuk, ne tegyük kötelezővé a nagyszülőséget...de a lelkemnek jólesne, ha olyan szüleim lennének most is, mint amilyenek gyerekkoromban voltak.