Kegyetlenség "elvenni" egy 5 éves átmeneti szobáját az apuka lakásában, amit alig használ, hogy az állandóan ott élő gyereknek legyen?

Előző.

Nem örök megoldás kell, hanem olyan, ami most jó.

Másrészt mi baja lesz attól valakinek, egy csecsemőnek/kisdednek, hogy a szobájában más gyerek, a testvére néhány holmija is ott van? Nem értem. És amikor édestestvérek egy szobában laknak?

Ezer jó megoldás van, de az, hogy az 5 évest a vendégágyra parancsolják, az nem az. Igen, mert károsítja a lelkét. Majd később meg lesznek lepve, ha jönnek a következmények.

Ráadásul ezekben a nagyon érzékeny és nehéz helyzetekben a hozzáállás, a gyerekkel kommunikáció rengeteget számít. Érintettként írom.

Gyereknek a szimbólumok, időzítés, a közlés módja rengeteget számít. Főleg hogy ennek a gyereknek volt helye és most vendégágyra kerül, és ezek szerint nem vette jól, nem értette úgy, hogy ez nem jelent semmit. Miközben jobb kommunikációval, több érzékenységgel ez elkerülhető lett volna.

Engem a sírás kerülget az egész sztoritól és a kommentektől. Hogy ennyi ember hiszi, hogy az 5 évesnek a birtokolt szobák szßma számít, és nem az, hogy úgy érzi, része a családnak. Láthatóan ez a nevelőanyunak is felfoghatatlan.

51es, mert gondolom az 5 éves kényszerítette erőszakkal a kérdezőt meg a pasiját hogy csináljanak neki testvért ugye? meg azt is ő akarta hogy a szülei kapcsolata menjen tönkre és alig láthassa a saját apját.

Oké, neki van saját szobája, ahol a hónap nagy részében egyedül lehet, a kicsinek meg van saját apja, aki egyedül csak az övé a hónap nagy részében. Ki is járt jobban a sztoriban?

A válásnak mindig vannak követlezményei. Az is hogy az ember új életet kezd. A gyerekek mindig azt szokják meg, amiben vannak. Igen, megszokják. Ez csak a felnőtteknek nehéz. A kicsi is megszokja az újszülött meg belenő a helyzetbe. Kiváncsi lennék itt hány embernek van 5 éves korából maradandó emléke, és mennyi. A szüleim akkor váltak el, semmire nem emlékszem. Az anyam állandóan puffogott mindenert, az apamnak uj csaladja lett

2 hetente mentem, amikor megszülettek a hugaim a szobámat persze hogy megkapták. Amikor ott voltam a folyóson aludtam, mert már csak ott volt hely. Imádtam. Zseblámpával aludtam és a tesoim oda feküdtek egy csomoszor mellém a legjobb emlékeim a gyerekkoromból. Nem az a lényeg, hogy van e saját szobája, hanem az, hogy hogyan van tálalva.

De ő nem imádja, hanem kiakadt!

És ez meg, hogy kinek milyen emléke van, annyira messzire vezet, mert sok emlék nem tudatos, és pszichés sérülés eredetét keresve hozzák elő az emberekből hosszú terápiák során.

Ez nem Rád írom, nem ismerlek. De itt a posztban nem az a szitu, mint ami Veled.