ADHD-s gyermekem hamarosan gyógyszert fog kapni. Milyen változást várhatok ettől?

Tudom, hogy régi bejegyzés, de azért írok én is.

Kipróbáltátok a gyógyszert? Végül használt?

Nekem 2 adhd-s gyerekem van, és tudom, hogy nagyon nehéz. Engem leginkább az készít ki, hogy én a lelkem kiteszem, és mégis mindenkitől azt hallottam, hogy alkalmatlan vagyok az anyaszerepre. Látom a kommentjeidből, hogy te is megvívod a magad harcait. Én már idegeneknek nem is magyarázok, mert ugye mindenki első ránézésre nagyon jól tudja, hogy hol rontottam el a gyereknevelést. De hogy mi van a háttérben, azt nem tudják, de én már nem is magyarázok senkinek. Kinek mi köze hozzá, mindenki söprögessen a saját háza táján.

A hallásterápiáról annyit, hogy szerintem ez is része az adhd, és autizmus körül épült üzletnek (nekem még víztisztító-berendezést is akartak eladni olyan ürüggyel, hogy a klóros víztől adhd-s). Mi elvittük a gyereket, nevetséges volt az egész. És persze semmit nem használt.

Istentelen sok dolgot, és sok hülyeséget is kipróbáltunk már, és azt mondom, hogy ezek közól még a gyógyszer a legértelmesebb. Az én fiam 2 évig szedte, igaz, a Stratterát, Ritalint nem mertem neki adni. Vagyis a mi dokink azt mondta, hogy a fiam olyan típusú gyerek, hogy csak rontana a helyzeten. Másik doki meg azonnal felírta volna neki, de mindegy is. Mi azért álltunk le vele, mert nagyon lefogyott, ez sajnos gyakori mellékhatás, de lehet, hogy felsőben el kell megint kezdeni, mert sajnos a tünetek megint erősödnek.

Na végül adtál rá szert, vagy szenvedsz?

Mivel ettől a cucctól meggyógyulni nem fog senki, és életbevágó szükség sincs rá, feleslegesen nem károsítanám még tovább az agyát.

Igaz könnyebb úgy nevelni, hogy be van állva mint a gerej, de mikor már nem élsz, akkor iszza majd meg a levét, mondhatni szó szerint.

Ezek kémiai vegyszerek, komoly mellékhatásokkal, bár ezt szeretik bagatelizálni főleg a szakmában dolgozók...

Én minden esetre nem ajánlom ennek a használatát, mivel javítani nem tud maradandóan, de károsítani igencsak.

Ha nincs más választás én még akkor is keresnék mást.

Jól tetted, hogy utánanéztél, és nem mindent ész nélkül elhittél.

Ha nagyon durva a helyzet, (magában is kárt tesz) akkor nyilván nincs mit tenni.

De míg van másik út addig azt kell járni.

93-as, és neked van ilyen gyereked? és kipróbáltátok? Mert mi igen, és nem, nem áll be tőle a gyerek. Kicsit kezelhetőbb lett, ennyi, de egyáltalán nem zombult be tőle a gyerek. Nevelni, foglalkozni vele ugyanúgy kellett, csak egy kicsit lettek enyhébbek a tünetek. Szóval nem, nem azért ad ilyet a szülő a gyerekének, mert nyugodtan akar újságot olvasni.

Amúgy mi 2 évig szedtük, egy éve már nem. Most már jobb a helyzet, de a suliba nem tudott volna nélküle beilleszkedni.

Én ellenzek mindenféle értelmetlen káros "kezelést".

A problémát nem oldja meg, csak elnyomja, de okozni már tud.

Itt nem az a lényeg hogy valós-e a helyzet, mert tudom, hogy létezik ilyen gyerek, mivel én magam is ilyen voltam.

Súlyos magatartászavar, és figyelemzavar volt a diagnózis, meg még egy csomó "mellék betegséggel" magyarázták meg nekem, és a szüleimnek, hogy vegyünk részt ezen az értelmetlen kezelésen...

Hogy tartalma is legyen amit írok: tényleg durva volt a helyzet, csodálkozom is, hogy birtak elviselni anélkül hogy félholtra vertek volna...

Nekem a ritalint írták fel, engem az kiütött mint a 220.

De amikor kimenőben volt a hatása durvább volt a helyzet mint szerek nélkül.

Hozzá teszem én magam is betegnek gondoltam magam, tehát emögé bújtam a lelkiismeretem elől, és így bármekkora baromságot megtehettem.

És én is "gyógyszer" párti voltam, akartam hogy felírják, mert akkor nem viselkednék kényszeresen rosszul.

Igazából úgy beszéltem mint aki bedobott egy felest, de jó gyerek lettem tőle, és dícsértek is, kedvet kaptam olyan dolgok tanulásához is, amik egyáltalán nem érdekeltek.

De ez a sok jó csak addig tartott míg a szer hatott.

De mivel egynap rosszul lettem tőle, így nem szedtük tovább,

és látszott hogy nem oldott meg semmit.

A valódi probléma szerintem az osztályommal volt, ami csak és kizárólag fiúkból állt, én nem akartam abba az osztályba menni még 2.-asként (általános) mondtam hogy nem szeretnék odajárni.

De persze oda raktak, és onnan kezdődött el a vesszőfutás.

Romlottak a jegyeim, majd ötödikes voltam mikor jött a diagnózis: ADHD

ebben az évben voltam a legrosszabb állapotban, csoda hogy meg nem buktam.

De a kamaszkor előrehaladtával rohamosan javult, majd 14 éves koromra teljesen megjavult a magatartás problémám.

Ezt én annak tudom be, hogy 'benőtt a fejem lágya'

ahogy tartja a mondás.

Ami a figyelemzavart illeti, memóriakártyában mindíg én vagyok az utolsó, de nem lehet mindenki mindenben egyforma.

Elfogadtam, hogy van amiben rosszabb vagyok mint mások, de van amiben meg jobb.

Tehát nem azt tagadom hogy a probléma, ami sokszor nehézséget is okoz, létezik-e, hanem hanem ez is egy személyiség jegy, és nem betegség.

Meg kell tanulni együttélni vele, hacsak nem akarsz az életed végéig "gyógyszert" szedni rá.

Nem kell rá életed végéig gyógyszert szedni. A Ritalinon kívül van még a Strattera. A Ritalint én is hallottam, hogy durván hat valakire, de nem mindenkire. Nem véletlenül orvos írja fel, és orvosi ellenőrzés mellett lehet csak szedni. Ha ilyen durvák a hatások, akkor mérlegelni kell, hogy mi a jobb. Én is hallottam olyat, hogy a gyerek mindenkinek nekiment este, amikor kiment a szer belőle. Viszont enélkül csak a fogyatékos iskolába lett volna esélye járni, így az anyuka bevállalta. Szerintem egy próbát megér, és ha nagyon rosszul hat a gyerekre, abba lehet hagyni.

Értem én, hogy ezek a gyerekek mások, meg a közösség az oka. De közösségben élünk. Nem lehet azt, hogy valaki csúnyán néz rá, és dührohamot kap, mert hamarosan minden iskolából kirúgják az ilyen gyereket.

Amikor ilyet kérdez valaki, akkor már minden mást kipróbált, és ilyenkor nem azt kell válaszolni, hogy jaj, csak azt ne, találj más megoldást, mert akkor már nincs más megoldás! Inkább bátorítani kell a kérdezőt. Sok gyerek szed. Inkább keress a Fb-on ilyen szülőcsoportot, ahol megosztják a tapasztalatokat a szülők, és nem ítélkeznek egymás felett.

Nem telik olyan gyorsan az idő mint gondoltam.

Én ilyenben bátorítani senkit nem tudok, mert a tapasztalatom negatív.

Nemrég olvastam egy érdekes megfigyelést, miszerint az elmaradott országokban sokkal magasabb a pszichiátriai betegségek gyúgyulási aránya.

Azzal magyarázták, hogy ott nem kiáltanak ki mindent gyógyíthatatlan kezelést igénylő betegségnek, és nem adnak gyógyszert fűnek fának, csak aki már valóban menthetetlen eset.

Így marad a pszichológus aki képes szerek nélkül hosszútávú javulást elérni a gondolkodásmód megváltoztatásával.

Nehéz kérdés ez, én csak a saját esetemet ismerem teljes körűen, és így azt tudom csak mondani, hogy aggodalomra semmi ok, el fog múlni.

Régen ezt "gyerek betegségnek"

tartották ami arra enged következtetni, hogy az igazán zavaró magatartási tüneteket idővel kinövi.

A figyelemzavar az meg fog maradni, azt nem lehet elmúlasztani, tehát nem is érdemes a teljes gyógyulás lehetetlen útját hajkurászni.

Remélem nincs igazam.

De nálam a figyelemzavar megmaradt.

Régen tévesen hitték azt, hogy ez gyerekbetegség, ráadásul az érintett gyerekeket is sokszor csak szófogadatlannak, neveletlennek, rendetlennek gondolták, hiszen pl. 30 éve Magyarországon még nem is nagyon volt ismert ez az állapot. A felnőtteket pedig legfeljebb beskatulyázták, mint hirtelen természetű, gyermeklelkű, stb. Engem vittek nevelési tanácsadóhoz, fel sem merült benne, hogy ADHD-s lennék, aztán felnőttként szembejött egy ADHD-s gyerekekről szóló cikk, és olyan kedvemben voltam, hogy rákattintottam, és megvilágosodtam, hogy egész életemben miért voltam kívülálló, miért volt a viselkedésem, az emberekhez való viszonyom, a velük való kapcsolatom más, mint a többségnek. Pedig addig végig azt hittem, normális vagyok, aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, nem mindenkinek az agyában folynak állandó beszélgetések, nem mindenki rágódik állandóan a múltbeli és jövőbeli szituációkon, nem mindenkinek terelődik el a figyelme százszor egy öt perces beszélgetés alatt, és arra is rájöttem, hogy miért vagy képtelen rendet tartani, és rendszerben élni az életed. Nagyon is szabálykövető vagyok, és jól nevelt, és segítőkész és jólelkű, stb., de a legtöbb társaságba nem tudok beilleszkedni, mert csak a kedvenc témáimról szeretek beszélgetni, és mert ha kérdeznek tőlem valamit, sokszor a kályhától indítom a választ, egyik gondolatomról eszembe jut egy másik, amit okvetlenül bele kell szőnöm a történetbe, így lefárasztom az embereket, miközben az ő mondandójukra alig bírok figyelni, hiszen bármilyen zaj, fény, mozgás kizökkent, vagy egy szónál leragadok, és azon kezdek el tűnődni.

Az elmúlt években igyekszem kicsit visszafogni az ADHD által okozott furcsaságaimat, de sok minden van, amit nem tudok, és akkor még nem beszéltem a szinte állandó nyomottságról, fáradtságról, a stressztől, amit az okoz, hogy nem tudom a környezetemet rendben tartani, akárhogy és akárhányszor próbálom, és ez milyen szégyenérzetet vált ki bennem, illetve néha párkapcsolati feszültséget is.

Felnőttként is vannak kirohanásaim.