Van itt olyan, akinek még nincs gyereke, évek óta küzd meddőséggel, és szívesen beszélgetne sorstársakkal? (kérdések a leírásban)

3 éve próbálkozunk a babával most vagyok 31. Nálam IR és korai petefészek kimerülés derült ki az évek során. Páromnál pedig hullámzó de gyenge spermiumszám.

2 inszem és 3 lombik után még mindig van egy icipici reményem, de úgy látom még a legközelebbi rokonaim és a párom is "túlságosan" optimista, mintha nem értenék, hogy gyakorlatilag most kezdődik nálam a menopauza.. Az emberek nem hiszik el hogy ez 31 évesen is megtörténhet. (Pedig a ciklusom még mindig óramű pontos, de az FSH és AMH szintjeim rosszak)

Utoljára akkor sírtam igazán amikor elvetéltem 7 hetesen, ennek már 2,5 éve. De legalább azóta már nem akadok ki egy-egy sikertelen hónap után. Vannak depressziós időszakaim, ilyenkor a legjobb munkával elterelni a figyelmet. Ja igen, munka: amikor eldöntöttem hogy elkezdem az alapos kivizsgálásokat és a lombikot, átváltottam részmunkaidőre, azóta is ebben vagyok, de elég rugalmas az időbeosztásom, ezért nagyon hálás vagyok. A munkakedvem persze drasztikus fordulatot vett, 4 éve karrierista álmaim voltak, ma már azt is bánom hogy egyáltalán elvégeztem az egyetemet és nem házasodtam meg 18-20 évesen. A teljes világképem megváltozott.

A párkapcsolatomra ahogy én látom semmilyen hatással nincs a dolog, párom velem egy idős, szerintem Ő úgy van vele hogy ráér még apa lenni 10 év múlva is. Hát nem tudom persze mennyire fogta fel, hogy 10 év múlva velem már max. csak örökbefogadni tud. Beszélgettünk örökbefogadásról és petesejt donációról is, ezek lennének majd a B és C terv, egy-két év múlva, amikor már a lombik doki szerint se lesz értelme engem tovább stimulálni.

Az önértékelésemre nem hagyom hogy hatással legyen, mert ugye "betegen" is lehetsz hasznos tagja a társadalomnak, és ha egyszer mégis örökbe fogadunk, boldog kiegyensúlyozott anyukája szeretnék lenni a kölyöknek.

Szerencsére nem kapok tapintatlan kérdéseket, én ahol csak tudom őszintén elmondom a problémáinkat, ha rákérdeznek. Persze kapok extrém tanácsokat, például, hogy többször kellene szoknyát hordanom, biztos nem érzem magam eléggé nőnek :P, de már megbeszéltük az illetővel, hogy hülyeségeket beszél.. Jól érzem magam a bőrömben.

#9 vagyok

Igen, dicsőség az Úrnak, hogy meghallgatott minket és elvezetett a megoldáshoz. Úgy gondolom, hogy többféleképpen is tud csodát tenni. Lehet, hogy nektek éppen küld majd valakit (pl.egy jó orvost) akin keresztül segít. Bárhogy történhet, csak nyitottan kell hozzáállni, és több oldalról is megközelíteni. "... kérjetek, és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek." Lk.11:9

Nekem HSG-m volt, de szerintem nem azon múlik, hogy mivel készítik a képeket - röntgennel vagy ultrahanggal - az a része nem volt rossz. Ha nincs komolyabb elzáródás, letapadás, akkor az egész nem vészes, csak olyan "legyen már vége" érzés, kb.mint a fogorvosnál. Abszolút túlélhető, nem kell félni tőle. Nekem akkor kezdett fájni, amikor mondták, hogy kész van, öltözhetek. Meg, amikor mentem hazafelé, akkor is majdnem elájultam. Sajnos kísérő nélkül mentem.

Ez az én kérdésem volt, és leírtam utána a tapasztalataimat is a HSG-vel kapcsolatban: https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__teher..

Anikó vagyok: Jó olvasni a sikersztorikat is :-)

Kedves Kérdező: igen az első vetélésnél mi is ezzel vígasztaltuk magunkat, hogy legalább most már tudjuk, hogy teherbe tudok esni. Viszont a következőnél már a pozitív tesztnek is kevésbé tudtunk örülni, mint ez elsőnél. A héten azon agyalunk nagyon, hogy mi lenne a jó döntés: még idén menni a 4.lombikra, vagy inkább pihenni kicsit. Kb pont karácsonyra derülne ki, hogy sikerült e vagy nem. Ha negatív a teszt akkor csalódottak leszünk, és szomorúak. Sokan mondhatják, de ha pozitív akkor az milyen szép karácsony. Hát 2 vetélés után több lenne benne már a félelem, mint az öröm. Tudom nem szabad ilyenre gondolna, de ha az is rosszul végződne, akkor 3 vetélés lenne 2020-ban. Szóval most még gondolkozunk.

Bromocriptint már kb 2 éve szedem. Szerencsére a Kaáli intézetbe lecsökkentette a doki az adagot, így már kevésbé vagyok rosszul tőle.

Igen, nálam sokszor jön anya azzal, hogy sokaknál ha elengedik a témát akkor jön össze. Ebben én nem tudok hinni már, amennyi probléma kiderült elég nagy csoda lenne. Én ki tudok akadni az ilyen mondatoktól, hogy: engedd el, ne stresszelj rá, ne görcsölj rá, úgyis sikerülni fog. Tudom vígasztalni, meg bíztatni akarnak az ilyenekkel, de ha nem tudja az illető, hogy mit mondjon, akkor inkább semmit se mondjon.

Köszi a drukkolást, én is mindig úgy szurkolok itt a gyakorin egyeseknek, mintha ismernénk egymást:-)

11-es válaszoló: teljesen megértelek, igaz nálunk kevesebb idő telt. A sok negatív teszt után amikor pozitív lett, én is csak annyit tudtam mondani férjemnek, hogy ez szerintem az. Remélem pozitív lesz nálatok, sokaknak sikerül az inszem is.

Szomorú, hogy itt mindenki ilyen fiatal de remélem mindenkinél minél hamarabb lesz egy sikersztori is.

1. 33 leszek nemsokára, kb 4 éve akarunk gyereket.

2. Alapvetően nem ez határozza meg az életem, talán egyszer sírtam el magam amikor megjött (az első inszem után).

3. Az első két inszemben még nagyon bíztam, tömtem magam vitaminokkal, figyeltem magamra, nem stresszeltem, de nem lett eredménye. Most tartok a 4-nél, hát itt már annyira nincs nagy remény bennem, egyáltalán nem izgulok a teszt miatt (pár nap múlva kell csinálnom), mert szinte biztosra veszem az eredményt. Valahol tudom, hogy ez a gondolkodásmód is hátráltathatja a dolgot, de nem akarok csalódni megint. Nemsokára kezdjük a lombikot.

5. A férjem már jóval hamarabb akart gyereket mint én, de én még nem éreztem magam akkor késznek rá. Borzalmas lelkiismererfurdalásom van felé, hogy most miattam nincs még neki gyereke (neki minden eredménye tökéletes). Persze ő ezt soha nem éreztette velem.

6. A munkámra annyiban hat, hogy már egy ideje fel akarok mondani, de így, hogy próbálkozunk nem fogok átmenni máshova. Nem jelentettem be amúgy a szándékomat, a vizsgálatokat megoldom munkaidőben, vagy veszek ki szabit ha kell.

9. Minden babának őszintén tudok örülni a környeztemben, tudom, hogy másnak semmi köze az én problémámhoz. Ugyanakkor több pár is hasonló gondokkal küzd mint mi, ez kicsit erőt ad. Azért a facebook üzenőfalam mostanra tele van kisgyerekes posztokkal, ha sok ilyet látok egyszerre azért el szokott szorulni a szívem. :)

10. Szoktam persze kérdéseket kapni, főleg 30 felett, úgy, hogy 6 éve vagyunk házasok. Gyűlölöm őket, nem szoktam rá jól reagálni. A mélypont az volt, amikor tavaly ősszel egy hosszabb nyaralásból hazaérve az egyik 4 gyerekes 40-es kolléganőm gúnyosan megjegyezte, hogy karriert építgetek és utazgatok ahelyett, hogy gyereket vállalnék végre, mert már ideje lenne. Csak azért nem küldtem el melegebb éghajlatra, mert a főnökünk is ott volt, és nem akartam megmondani, hogy évek óta próbálkozunk.

Röviden ennyi :)

De jó, hogy rátaláltam erre a kérdésre! Csatlakoznék a rövid történelemmel.

1. 4 éve szeretnénk kisbabát. Az első másfél évben reménykedtem, hogy természetesen megfogan de sajnos még egy halovány pozi tesztem sem volt. Eleinte izgatottan kerestem a tüneteket minden hónap más volt, ezért reménykedtem a sikerben aztán mélységesen letaglózott minden hónap. Elindultunk a kivizsgálások rögös útján és kiderült, hogy a párom rendben van egyedül bennem van a hiba... Persze ez is különösen megviselt. PM alulműködés, enyhe IR, van némi endometriózis, a legutóbbi vérvételen magas lett a prolactinom és ösztrogéndominanciám van. Most Tűű doktor páciense vagyok, bízom benne tartom a diétát és várom a következő konzultációt. Többet nem tehetek.

2. Olyan mint egy hullámvasút, most arra koncentrálok, hogy az orvos utasításait betartva mihamarabb jó eredményeket produkáljak. A teherbe esésre nem görcsölök rá mert a testem jelen állapotában nem alkalmas megfoganni. Ezzel a hozzáállással nyugodtabbá váltak a mindennapjaim.

3. Eleinte míg nem ismertem az egészségügyi akadályokat minden hónapban izgatottan reménykedtem, majd elkeseredetten. Végül annyira kikészültem, hogy amikor egyedül voltam csak zokogtam nem ismertem magamra, nem vártam semmit nem örültem semminek....depressziós lettem. Most, hogy sorban kiderültek a gondok megnyugodtam, hogy nem a sötétben tapogatózok és a megoldásra koncentrálok.

4. Rengeteg munka a ház körül, nem unatkozom, így a gondolataim sem nyomasztanak. Sokat segítenek a barátok, élénk társasági élet, könnyed összejövetelek.

5. A párom mellettem van, de nem az a közlemény alkat, nem szereti felfedni az érzéseit.. De biztosan tudom, hogy ő is szenved. Lelkiismeretesen hoz- visz kivizsgálásra, de nehéz erről vele beszélni, időnként nagyon magányosnak érzem magam.

6. A munka most jó mert kizökkent, jót tesz a kollégák csipkelődő humora. Megpróbálom a munkát a magán élettől teljesen elkülöníteni máshogy nem megy, ott nem zuhanhatok össze.

7. Rosszul érint, hogy bennem van a hiba. Az szintén, hogy ha a párom nem engem választ már apa lehetne...

8. Már megválaszoltam.

9. Szeretnék szívből örülni és gratulálni de nem tudok. Más sikerét a saját kudarcomnak élem meg. Be kell vallanom borzasztóan irigy vagyok, nincs bennem rosszindulat, de majd meg szakad a szívem.

10. Gyűlölöm a tapintatlan kérdéseket. Mikor lesz már baba? jaj majd ti is megtudjátok.... Manapság már csak rá vágom: tudod nekünk 4 éve nem jön! Ha az illető kapcsol kicsit elszégyelli magát vagy nem... Ilyen is akad a közvetlen környezetbe. Akár hányszor találkozunk vagy össze ülünk 80 százalékban csak a gyerekéről tud beszélni, nincs benne semmi tapintat így hát inkább elkerülöm. Az emberek nagy része egyébként megérti a helyzetet nem is firtatja tovább. Egyébként szerintem a helyzetünk nem szégyen, sokan járunk hasonló cipőben, de tényleg az érti csak igazán, aki végigjárja ezt a kálváriát.

Anikó vagyok:

Kedves 15-ös te nagyon jól viseled ezek szerint ezt a dolgot. Én a sikertelen inszemeket is nagyon rosszul viseltem. Hátha pont most sikerül neked a 4. inszem, és nem kell lombikra menni.

Megértelek, hogy lelkiismeretfurdalásod van. Nekem is sokszor eszembe jut, hogy mivel velem vannak problémák így miattam nincs még gyerek. De persze tudom, hogy erről nem tehetek.

Sajnos vannak tapintatlan emberek, pedig tisztában lehetnének azzal, hogy manapság sok párnál nehezen jön össze a baba.(de azért jó bunkó kollégád van)

Kedves 16-os: Én se görcsölök rá a teherbeesésre természetes úton, hogy tudjuk a problémákat. Ez végülis jó ahogy olvastam az írásod, mert legalább ezen nem stresszelek. Igaz férjem még hisz benne. Szoktam mondani, hogy addig jó ha kiderül egy probléma amíg azt lehet kezelni, és még lehet olyan is van amiről nem tudunk. Mi is éljük a társasági életünket, de az kicsit azért nehéz, hogy a baráti pár akivel vagyunk van egy másféléves gyerek (mi vagyunk a keresztszülei), és novemberben jön a következő (ő az akivel egyszerre estünk teherbe márciusban). Az apuka sajnálkozott amikor megtudta, hogy ismét lánya lesz, és nem lesz a vezetékneve sem így továbbörökítve, mert nem akarnak 3.gyereket. Hát nem tudtam akkor kicsit sem sajnálni…. nekünk mindegy lenne a neme, csak egészséges legyen. Tudom ez egy közmondás, de egy meddő párnál ez nagyon igaz.

Lelkidolgokban az én párom se túl közlékeny, de sokszor neki is rossz. Mi is legtöbbször együtt megyünk a vizsgálatra ha meg tudjuk oldani.

Tőlem is régen megkérdezte valaki, hogy én ezt szégyellem, hogy titkolom. Mondtam neki, hogy nem erről van szó, csak nem mindenkivel akarok pl erről beszélni. Vagy ha pont olyan hangulatban vagyok akkor éppen senkivel nem akarok róla beszélni. Manapság már sokkal jobban megnyílok ilyen téren. Próbálok segíteni másnak is ha valaki hasonló cipőben van. A vetélésről viszont kevesebb emberrel beszélek, az sokkal fájóbb pont, és sokszor el is sírom magam ha arról beszélek.

Sziasztok, J vagyok. Kicist elúsztam a héten a munkában, most volt csak időm végigolvasni mindenki sztoriját.

Anikó: igazán lehengerlő történet, minden elismerésem a tiéd, hogy még egyben vagy lelkileg valamennyire. Kitartást kívánok nektek!

Én ma beszéltem az orvosommal, sajnos még nem állt teljesen helyre az IR-em, de jó úton haladunk. Igazából most kicsit lesúlytott, hogy várhatóan karácsonyig nekünk sem lesz már sikersztori, pedig én titkon abban reménykedtem. Na nem baj, az a lényeg, hogy haladunk. 🙂