Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Jogos volt a bukásom?

Jogos volt a bukásom?

Figyelt kérdés

Ma tettem egy sikertelen vezetői vizsgát.. Debrecenben volt a vizsga.

Annyi a történet, hogy egy 3x3 sávos úton a piros lámpa miatt feltorlódott a forgalom, miközben a külső sávból egy fehér mercis elém szemtelenkedve akart besorolni. Én ezt nem akartam engedni, ezért előrébb gurultam, azonban mikor megindult a sor, ő padlógázzal elém vágott ezért pedig besatuztam, de mérgemben rányomtam egy hosszas dudát és elhangzott egy kicsit hangos "k*va any*dat"

Ekkor annyit hallottam, hogy a vb előre szól az oktatómnak, hogy vezessen el olyan helyre ahol félre lehet állni, majd amint erre sor került, el is hangzott, hogy a legközelebbi lehetőségnél húzódjunk félre, majd amint félrehúzódtam annyit mond a vb, hogy "ez a vizsga most nem sikerült, egy kicsit több toleranciát vár el, nincsen helye aggresszivitásra a volán mögött, meg kell tanulni intelligens ember módjára kezelni az ilyen közlekedési szituációkat"


Oktatóm meg miután kiszálltunk csak rám nézett és ennyit mondott nekem, hogy "Hát Ádám! Ezt a f*zságot" - majd ezután eltűnt

Ebből az jött le, hogy tényleg jogos volt a bukás...

Szerintetek is?



2019. dec. 16. 19:47
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem kamu a kérdés akkor teljesen jogos volt.
2019. dec. 16. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
90%

jogos volt, jól tette, hogy megbuktatott.

Elég gáz, hogy már most ilyen idegbeteg vagy. Mi lesz pár év múlva?

Főleg vizsgán nem viselkedünk így, de amúgy sem kellene.

Ha menni akar a barom, menjen.

Remélem tanultál belőle!


Ha korábban is viselkedtél már így, akkor az oktatódnak gratulálok, hogy nem szólt érte.

2019. dec. 16. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
100%
Az életben igazad volt, nyilván nyomja az ember a dudát az ilyen parasztokra, ez alól egy kivétel van: pont a forgalmi vizsgán, az életben egyszer ellen kell állni a kísértésnek. Tehát jogos a bukás, nem azért mert rádudáltál, meg nem engedted be, hanem mert olyan agyatlan voltál hogy addig a fél óráig sem bírtál viselkedni amíg a vizsgabiztos a hátad mögött ül.
2019. dec. 16. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 Ékezetes billetyűzet ***** válasza:
100%
Teljesen jogos.
2019. dec. 16. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
93%
sajnos igen, de amúgy tök igazad van
2019. dec. 16. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 Beviz Elek ***** válasza:
100%

Vizsgán nem kellene ilyeneket csinálni, jogos


Csak egy apróság hogy megtanuld. 2x3 sávos vagy 3+3 sávos.

2019. dec. 16. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
76%

Teljesen jogos a bukás.

A leírásod alapján arról sem vagyok meggyőződve, hogy szemtelen volt a mercis, lehet, hogy csak simán beljebb akart sorolni valami miatt (pl. balr kanyarodik, megszűnik a sávja, akármi). Tehát már az egy tahóság volt, hogy nem engedted be. Az ok nélküli dudálás, káromkodás egyértelmű jele, annak, hogy pszichológiailag alkalmatlan vagy a közúti vezetésre.

2019. dec. 16. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:

Értem, köszönöm a válaszokat :)

Majd legközelebb erre figyelek..


Igazából vizsga előtt elláttak egy olyan tanáccsal, hogy határozott légy és ne légy előzékeny mert ezért képesek buktatni.. Ezért is engedtem meg magamnak, de ezek szerint túl gondoltam.

2019. dec. 16. 20:10
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

"határozott légy"

attól még nem küldünk el senki a durva anyjába...


"ne légy előzékeny"

ezt a tanácsot kitől kaptad?

pont az ilyenek miatt van dugó!

ha beengedsz egyet, aztán téged is beengednek , stb. ,stb lassan, de haladna a forgalom.

Amikor két ökör összeakaszkodik és egyik sem engedi e a másikat akkor van baj.

2019. dec. 16. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
30%
Heteske, te egy földre szállt angyal vagy az úton, ugye?
2019. dec. 16. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!