Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Óriási hibát követtem el?

Óriási hibát követtem el?

Figyelt kérdés

Amióta az eszemet tudom, a vallás és a kereszténység vett körül. A szüleim, rokonok és a legtöbb barátom, keresztény.

Én alapból kerülöm a szeszes italokat, cigit, csúnya beszédet meg hasonló mocskos dolgokat.

Suli után szeretnék egy nagyon komoly döntést hozni, az Urat szeretném szolgálni= apáca szeretnék lenni( ne ítéljetek el!)

Még nem volt egy komoly kapcsolatom, 5 napja történt...


A barátikörömben megismertem egy igazán szimpatikus, udvarias, kedves fiút, igazából semmit sem tudtam róla, új fiú volt!

1 hónapig jártunk, nem olyan rég 5 napja lefeküdtem vele. Amit így utólag százszor megbántam.

A fiúról kiderül, hogy sátánista, amit én és a barátaim persze nem tudtunk.

Amint megtudtam szakítottam vele, és minden kapcsolatot próbáltam vele elkerülni, töröltem az ismerőseim közzül, nem beszélek vele.


Ez volt az első több értelemben is, első együttlét és első alkalom, hogy egy sátánistával voltam együtt.


Úgyérzem, hogy ez amit tettem megbocsáthatatlan, szégyellem akár elmondani egy papnak mindezt.

Főleg, hogy egy igazán szoros kapcsolat fűz a paphoz, persze nem olyan!

Ezzel úgyérzem, hogy minden elrontottam.

Persze tudtommal a szüzesség a fogadalom után lép érvénybe, de akkor is.


Engedtem a csábításnak, nem tudom, hogy mi ütött akkor belém, teljesen magamon kívül voltam, mármint az az érzés ami akkor elfogott, olyat még nem éreztem.


Kérlek adjatok néhány tanácsot, mit? Hogyan csináljak? Vagy mégis nézzek szembe a gonosszal? Mondjam el mindezt egy papnak?



2019. ápr. 26. 00:59
1 2 3 4
 21/34 Lux morulus ***** válasza:
Ez annyira klisés, hogy én ezt nem veszem be. Ez egy promóciós duma.
2019. ápr. 26. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
95%
Csak (rejtett vagy nem rejtett) manipuláció folytán alakul ki valakiben olyan vágy hogy apáca legyen. Ez nem jó szellemiség.
2019. ápr. 26. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
Apáca akarsz lenni, de már az első héten felfalod a sátánista fiúkat?
2019. ápr. 26. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
88%

Szerintem ez egy kitalált történet.


Én katolikus vagyok, és házasságig nem fekszem le a barátommal, akkor egy apácának készülő pláne nem tenné meg egy hónap után, sőt! Egy mélyen hívő csak olyat választ párnak, akivel egész életre el akar majd köteleződni, és családot szeretne; akkor viszont már nem készül apácának...

2019. ápr. 26. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 A kérdező kommentje:

Bizonyítani nem tudom, hogy igaz e vagy sem.

Én szenvedtem utána nem ti, nem rólatok találtak ki történeteket(pletyka aminek fele sem volt igaz).

Oh egek, annyi hozzám hasonló vetkezett, mindannyian megbánták tetteiket. Hisz köztetek sincs szent ember, aki nem vétkezett soha.

Ha tehetném bebizonyítanám, hogy 100% igaz amit leírtam.

Az apáca dolog, nos ez egy igen komplikált dolog, itt hiába írnám le a magánéleti dolgaimat, mindig van valami, amit kiemeltek! Nem tartom kötelezőnek, hogy itt kitálaljak mindent.

2019. ápr. 26. 19:34
 26/34 anonim ***** válasza:

Rengeteg olyan keresztyén, kik olyan komolyan veszik ezt az egész dolgot, képesek minden bűnös gondolat, tett után az önbántalmazásra, megannyi hasonló film, történet létezik.

Inkább engedj a vágynak és őszintén bánd meg amit tettél, és tanulj a hibáidból.

2019. ápr. 26. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 Rachel Warner ***** válasza:
Emberek,milyen sátán kísértése? A csaj meg a többiek a leírás alapján nem is tudtak róla,hogy sátánista -már ha ez volt a fő gond-. Egy igazságos isten pedig nem ítél el olyanért,amiről nem tudtál,ugye? Az meg,hogy házasság előtt feküdtél le valakivel,keresztény megközelítésből valóban nem helyes,bár vannak irányzatok,amik már engedtek ezzel kapcsolatban,de hát nem te vagy az első,ha ezért mindenki pokolra jutna,akkor a menny elég visszhangos egy hely lenne.
2019. ápr. 26. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
Bátorság, Isten megbocsát. Ha azzal kezded, hogy tettél valamit, amit nagyon bánsz és nagyon szégyellsz, hogy nem bírod elmondani, a pap a szexre fog gondolni.
2019. ápr. 26. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 jdfGabrella ***** válasza:
Kerüld azt a fiút!
2019. ápr. 27. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:

(Anime fan)

Neee XD nem röhögni, de nekem a Black Butler egyik része ugrott be (17 rész) aki kiváncsi nézze meg XD

2019. ápr. 27. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!