Két idézet a Bibliából, ami teljesen leomlasztja a szentháromságot?

Jeremiásnak az Újszövetséggel kapcsolatos nagy próféciája megmutatja, hogy nemcsak a zsidók, hanem a keresztények is Jehova nevének népévé lesznek. Ha a Bibliád fordítói helyesen alkalmazták Isten nevét ott, ahol az előfordul az eredeti héber szövegben, akkor ezt kell olvasnod:

„’Íme, jönnek napok’ — ez Jehova kijelentése —, ’amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Juda házával... Mert ez az a szövetség, amelyet kötök Izrael házával ama napok után’ — ez Jehova kijelentése —, ’törvényemet bensőjükbe adom és szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népemmé lesznek. És nem tanítja többé mindegyik a társát és mindegyik a testvérét e szavakkal: Ismerjétek meg Jehovát! Mert mindannyian ismerni fognak engem a legkisebbtől egészen a legnagyobbig’ — ez Jehova kijelentése” (Jeremiás 31:31–34).

Pál, a keresztény apostol a Zsidókhoz írt levél néven ismert könyvben négy fejezetet (7–10 fejezet) szentel annak, hogy megmagyarázza ezt az új szövetséget, amelyet Isten a szellemi Izraellel kötött. Pál nem azt sugallja, hogy ennek a szövetségnek Krisztus a szerzője (jóllehet az ő vére emelte azt érvényre vagy jogerőre), hanem azt mondja, hogy Krisztus annak „Közbenjárója”. A szövetség létrehozója Jehova Isten. A közbenjáróról pedig ezt mondja Pál: „Krisztus ugyanis... magába a mennybe ment be, hogy most megjelenjen értünk Isten színe előtt” (Zsidók 8:6; 9:15, 24).

Jeremiás szerint ki a keresztények Istene az új szövetségben? Jehova! Ugyanis Jehova mondja: „... kötök,... adom,... Istenük leszek”. És ez a prófécia azt mondja az új szövetségbe felvett keresztényekről: ’Mindannyian ismerni fognak engem a ,legkisebbtől egészen a legnagyobbig’ — ez Jehova kijelentése.” Tehát mindazok, akik valóban a keresztény új szövetséghez tartoznak — valamint a velük társult többi hithű keresztény is —, olyanok, akik ismerik és szolgálják Jehovát!

Jézus napjaiban az ő hallgatói jól ismerték Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét. Őseik Jehovát imádták, s ott állt még előttük Jehova temploma. Csupán arra volt szükség, hogy belássák, mennyire fontos tisztelni és követni Jézust. Ezért Jézus kijelentette, hogy „mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát tiszteli. Az, aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát sem tiszteli, aki őt elküldte” (János 5:23).

Ma visszájára fordult a helyzet. A kereszténység egyházainak tagjai sokat beszélnek a Fiúról, de figyelmen kívül hagyják az Atyát, aki őt elküldte. Isten volt az, aki Jézust felmagasztalta „mindenkinél magasabb állásba és kegyesen olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött áll, úgyhogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon: a mennyeieké, a földieké és a föld alatt levőké, és minden nyelv nyíltan vallja, elismerje, hogy Jézus Krisztus Úr, az Istennek, az Atyának dicsőségére” (Filippi 2:9–11). (Igen, "minden más", mert a szűkebb és tágabb szövegkörnyezet alapján világos, hogy az "Atyján kívül"!)

Mi nem hagyhatjuk figyelmen kívűl — mint oly sokan teszik — azt a tényt, hogy Jézus megvallása „Istennek, az Atyának dicsőségére” kell hogy szolgáljon. Sok mai vallási vezető, és velük együtt a híveik is, mindannyian megfeledkeznek az Atyáról. Pedig mennyei Atyjához intézett imájában Jézus ezt mondta: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent...” Ámde ez nem elég. Meg kell ismernünk és követnünk kell azt is, akit Isten küldött. Ezért Jézus így folytatta: „...és akit küldtél Jézus Krisztust.” (János 17:3)

Ha figyelsz, itt is világos különbséget tesz Jézus, az EGYEDÜLI igaz Isten és Önmaga között, ezen kívül kihangsúlyozza az alárendelt szerepét (ami nem a földön kezdődött) Istennel szemben.

Jézus, mikor a földre jött, valóban megüresítette magát a korábbi helyzetéhez képest, de ebbe szintén csak belemagyarázni lehet, hogy az a helyzete egy háromszemélyű istenség második, mindenben (tudásban, hatalomban, örökkévalóságban) megegyező személyét jelentette. És ezt is persze, a Biblia erre vonatkozó kijelentéseivel ellentétben, hiszen ezekből az derül ki, hogy Jézus odafent is alárendelt szerepben volt!

Fil 2:6 Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az ISTENNEL EGYENLŐ,

Ebbe semmit nem kell belemagyarázni ,mert az hogy az Istennel egyenlő,azt jelenti hogy az Istennel egyenlő.:)

PEACE

Miután Jézus a mennybe ment, követői továbbra is azt tanították, hogy az Atya nagyobb a Fiúnál. Több mint 20 évvel később Pál ’a mi Urunk Jézus Krisztus Istenéről és Atyjáról’ írt (Róma 15:6). Jól figyeljük meg ezeket a szavakat. Pál Jézus Istenéről beszél. Ezt a megkülönböztetést Pál nemcsak az Atya és Jézus között teszi hanem Isten és Jézus között. Istenről és Krisztusról ír. Pál a leveleiben ezt a szokásos üdvözlést használta: „Ki nem érdemelt kedvesség és béke Istentől az Atyától és az Úr Jézus Krisztustól!” (Róma 1:7; 1Korinthus 1:3; 2Korinthus 1:2; Galata 1:3; Efezus 1:2; Filippi 1:2). Azonkívül Pál nem azt írta, hogy Krisztus az Isten, hanem azt, hogy ő „az Isten képmása’; vagyis hogy tökéletesen képviseli Istent (2Korinthus 4:4).

A The Living Bible fordítója azonban, abban a hiszemben, hogy Isten egy háromság, ezt a részt megváltoztatta, így: „Krisztus, aki az Isten.” De mivel a Biblia szövege valójában nem ezt mondja, a lábjegyzetben hozzáfűzi: „Betű szerint: ’aki az Isten képmása’.”

Ennyit a háromság hamisításáról - ez egy a sok közül.

A bibliai Jelenések könyve szintén különbséget tesz nemcsak Jézus és az Atya, hanem Jézus és Isten között is. (Persze, modalizmus, csakhogy rangban is!) Így kezdődik: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki” (Jelenések 1:1). Több mint 60 évvel Jézus mennybemenetele után, a Jelenések könyve idézi a mennyei dicsőségre emelt Jézust, s a következő szavakat tulajdonítja neki: „Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenem templomában... ráírom az én Istenem nevét és az én Istenem városának nevét, az Új Jeruzsálemét, amely a mennyből, az én Istenemtől ereszkedik alá; és azt az új nevemet” (Jelenések 3:12).

Ezek szerint Jézus Istennek (a képzeletbeli háromságban), Istene Isten? A háromság nem ezt mondja!

Ez a rangbéli megkülönböztetés Isten és a Bárány Jézus Krisztus között egészen a Biblia legutolsó fejezetéig végigvonul, ahol is a nagyszerű Új Jeruzsálem nem úgy szerepel a leírásban mint egy képzeletbeli háromság trónja, hanem mint „az Isten és a Bárány trónja” (Jelenések 22:1, 3). Ezeket a kifejezéseket nem nehéz megérteni, hacsak valakit nem arra tanítottak, hogy olyasmit magyarázzon beléjük, amit nem mondanak.

Jézus első tanítványai olvashatták Isten nevét a Septuagintá-ban, a Biblia görög nyelvű fordításában. Az első keresztények ezt a fordítást használták tanításaikban és írásaikban. Igaz, volt egy idő, amikor az volt az általános vélemény, hogy Isten neve nem szerepelt a Septuagintá-ban. Ma már kétségkívül tudjuk, hogy ezt a nevet annyira tiszteletben tartották, hogy a tetragrammát (a bibliatudósok ezt a kifejezést használják az isteni név jelölésére) Héber betűkkel másolták át közvetlenül a görög szövegbe.

Aquila a második században Isten héber nevét betű szerint átírta a görög szövegbe. A harmadik században Origenész azt írta, hogy „a legmegbízhatóbb kéziratokban A NÉV héber betűkkel volt leírva”. A negyedik században Jeromos bibliafordító ezt írta: „Még napjainkban is találkozunk Isten négybetűs, eredeti betűk szerint leírt, azaz יחוח nevével, bizonyos görög kötetekben.”

Dr. Paul E. Kahle írja: „Ma már tudjuk, hogy a zsidók által zsidóknak írt görög bibliai szövegben [Septuagintá-ban] az Isteni Nevet nem fordították le ky′rios [Úr] szóval, hanem megmaradt héber vagy görög betűkkel írt tetragramma formájában ezekben a kéziratokban.” — The Cairo Geniza, 222, 224. oldal.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy akár a hébert beszélték, akár a görögöt, amikor Jézus hallgatói olvasták a Szentírást, látták ott Isten nevét. Ésszerű, hogy amikor idézték ezeket a szövegeket, követték a megfigyelt szokást, vagyis Jehova nevének négy héber betűjét átírták a Keresztény Görög Szent Iratokba.

A Journal of Biblical Literature című folyóiratban George Howard, a Georgia Egyetem helyettes teológia professzora ezt írta: „Mivel a görög Bibliának, a korai egyház akkori Szentírásának másolataiban még mindig átírták a tetragramot, ésszerű az a következtetés, hogy az Újszövetség írói a Szentírásból való idézeteikben, a bibliai szövegben megőrizték a tetragramot.”

Úgy tűnik, hogy az isteni nevet mind a Septuagintá-ból, mind az Újszövetségből később egyszerűen kihagyták, amikor a nem-zsidó keresztények már nem értették a héber betűket. Dr. Kahle ezt írja: „A keresztények voltak azok, akik a tetragramot a ky′rios [Úr] szóval helyettesítették, mégpedig akkor, amikor a héber betűkkel írt isteni nevet már nem értették.” — The Cairo Geniza, 224. oldal.

Mennyire jelentős ez a kihagyás? Howard ezt mondja: „A tetragram elhagyása — nézetünk szerint — zavart keltett az első pogányokból lett keresztények elméjében, hogy kit értsenek az ’Úr Isten’ és az ’Úr Krisztus’ kifejezésen.” — A már idézett cikk 63. oldalán.

Például a Zsoltárok 110:1. verse ezt mondja: „Ez Jehova kijelentése az én Uramhoz.” A Máté 22:44 ezt az idézetet közli, de Jehova nevének teljes kihagyása miatt a legújabb fordítások szerint ez a vers így hangzik: „Az Úr szólt az én Uramhoz.” A kereszténység egyházainak hívei számára az a megkülönböztetés, hogy Jehova („az Úr”) és Jézus („az én Uram”) teljesen megszűnt.

Jajj, Istenem… komolyan mondom, amit kend itt művel, az – és ezt minden bántás nélkül mondom – az valami siralmas. Semmiféle konkrétumra nem felel, ehelyett bemásol egy rakat Őrtornyot, mintha kenden és a rajongótársain kívül bárkit is kötelezne a magát rabszolgaosztálynak nevezi brooklyni tanítóhivatal tekintélye. Például nemrég még nagy magabiztossággal adta elém, hogy „számtalan” olyan vers van, amely azt állítja a Fiúról, hogy időben teremtett volna. Kértem, hogy hozzon akár csak egyet is – mivel hogy ilyet nem kaptam, ezek szerint nincs ilyen. Meg se nézi már, hogy mit másol be, csak úgy „nagyjából a háromságról szól, hát idemásolok nekik hat húsos cikket, had rágódjanak rajta a hitehagyott pogányok”. Ez effajta kapdosás a rövid lélegzetű, híg és vitára alkalmatlan felekezeti szajkózógépek sajátja, akik nem tudván arra felelni, amit az ellenfél mond, megkeresik az ahhoz szavak szintjén úgy-ahogy odafércelhető őrtornyos ócsárlóprogramot, és mikor az ellenfél abbahagyja beszédét, le is futtatják - függetlenül attól, hogy megcáfol-e valamit amabból.

Nagyon helyesen idézted ezt a részt, azonban a Zsidó levélnek az 1. és nem az 5. fejezetét kéne nézni, hiszen utóbbi csak felidézi ezt.

"Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma >szültelek< téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?" (Károli)

"Mert melyik angyalnak mondotta valaha: Fiam vagy, te én ma >nemzettelek< téged? És ismét: Én Atyja leszek neki és ő nekem fiam leszen?" (Káldi)

Az itt szereplő kérdéses görög szó a gennaó (γεννάω), jelentése: nemzeni, megszületni. Érdekességképp megjegyzem, hogy az itt szereplő görög szó, a gennaó ugyanaz a szó, ami a niceai hitvallásban (ami eredetileg görög nyelven íródott, csakúgy mint az újszövetségi Szentírás) is szerepel, amikor azt mondja, hogy a Fiú „született, nem teremtetett”, tehát a trinitárius teológia szóhasználata itt éppen egy az egyben követi a Szentírás nyelvhasználatát. A gennaó szó NEM azonos a női szüléssel ("tiktó"), inkább nemzésnek fordítható. Azt fejezi ki, hogy a Fiú lényege az Atya lényegével egyazonos, és nem teremtmény.

Figyelmedbe ajánlanám, hogy az Atya így szól: „ma nemzettelek”. Ha Isten időn kívül van, akkor mikor van számára „ma” ? Neki nincs tegnap, meg holnap, neki örökké „ma” van. Tehát ha Isten számára „ma” nemzette a Fiút, akkor az időtlen, örökkévaló nemzést jelent.

Az Atya senkitől nem lett: sem nem teremtetett: sem nem született. A Fiú egyedül az Atyától van: nem lett, nem teremtetett: hanem született. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól van: nem lett, sem nem teremtetett, sem nem született: hanem származik.

Mivel a szentháromsági személyek mindegyike Isten, Isten pedig öröktől fogva létezik, teljességgel lehetetlen, hogy bármelyik isteni személy időben megelőzze a másikat, vagy oka legyen a másiknak. A szentháromsági eredések (processio) tehát csak logikai egymásutánt jelentenek. A Szentháromság esetében négy vonatkozás (relatio) ismeretes: atyaság (paternitas), fiúság (filietas), lehelés (spiratio activa) és lehelődés (spiratio passiva), de ebből csak az első három személyalkotó vonatkozás (relatio subsistens). Ez az egyeden „különbség" a szentháromsági viszonyokban. Ahogy a Firenzei Zsinat fogalmazott: „Mindhármuké az egy lényeg, egy természet, egy istenség, egy mérhetetlenség, egy örökkévalóság, és minden egy, ahol nem merül fel a viszonyulások szembenállása (oppositio)” (DH 1330). Az Atya eredet nélküli. A Biblia a másik két isteni személynek tulajdonít eredetet, az Atyának soha.

A Fiú nemződés útján születik az Atyától, de a nemzést nem a hétköznapi értelemben kell érteni. „A Fiút az Atya tisztán szellemi nemzessél, lényegének korlátlan közlése révén származtatja” (DS 526). A Fiú születése tehát Isten értelmi tevékenysége. A születést itt szűkebb értelemben kell venni. (Tágabb értelme ui., hogy ami nem volt, létrejön, a szűkebb azonban csak annyit tesz, hogy élő ered az élőtől, és e kettő azonos természetű.)

Mellesleg – és ez itt lényeges, úgyhogy figyelj – nem pontos úgy mondani, hogy „a földi léte alatt” mondjuk alacsonyabb státuszúnak, hanem az ő embersége szerint. A feltámadt, mennybement Fiú nem kevésbé ember, mint mikor a földön járt (ez is csak afféle jehovista „Jézus angyallá teremtődött újra” apokrifusból következhetne), így hát be is dől azon hivatkozás, hogyaszongya ezt a mennybemenetele után írja, tehát az emberség itt nem játszik.

Kend téve, ugyanis Jézusnak a Márk 10,17-18-nál nem azt mondta, hogy csak az Atya jó, hanem azt, hogy csak az Isten. Na már most az Isten az több, mint az Atya (Fiú és Szentlélek is), épp ezért nem tagadta el magától az abszolút jóságot sem, hiszen nem azt mondta, hogy ő nem jó, hanem megkérdezte, hogy na vajon, miért mondható ő jónak? Hát azért, mert Isten.

Hiába bla-bla-blázik ezek szerint megcáfolni nem tudja Jézus hüposztatikus egységét. Mert ha gúnyolja, azzal még nem cáfolta meg.

„Jézus a válaszában Atyjára irányította az igazi "jóság" dicséretét.” – Nem, hanem az isteni jóságra, amelyből nem rekesztette ki önmagát, hanem rákérdezett az illetőnél, hogy rávilágítsa, hogy az ő jóságának forrása nem pusztán emberi jóság, hanem isteni.

„Ebbe semmiképpen nem lehet belehallani Jézus háromság-istenségét, csak akkor, ha eleve ebből az alaphipotézisből indulunk ki.” – Nem is ebből a versből vezettük le a háromságot (Jézusnak nem háromság-istensége van, hanem istensége, hiába gúnyolódik kend), hanem azokból a bibliai kijelentésekből, amelyek Jézus valóságos istenségét tanítják, e szerint az egy isteni valóságot több személy birtokolja. Ez nem valami gaz előítéletből fakadó „alaphipotézis”, hanem arról van szó, hogy egy beszédesebb állítás itt nincs ellentétben ezzel a verssel, amint azt már kimutattam. Ha pedig nincs ellentétben vele, akkor probléma szerint.

Az amit meg kend ideír, az csak e versnek az őrtornyos-ariánus „alaphipotézisből” kiinduló kiforgatás, hiszen Jézus nem azt mondta, hogy „engem nem mondjál te jónak”, hanem rákérdezett arra, hogy miért (ti. mi okból) mondható jónak, ha egyszer egyedül Isten jó. Azt pedig kenddel ellentétben nem mondta, hogy „csak az Atya a jó egyedül”, ez már csak kend körkörös érveléséből következik, hogy ha csak az Atya lehet Isten, akkor ide automatikusan az Atyát kell csak idegondolni. Kár, hogy Jézus nem ezt mondta.

Kend szerint a Fiú önmegerősítésébe „csak belemagyarázni lehet, hogy az a helyzete egy háromszemélyű istenség második, mindenben (tudásban, hatalomban, örökkévalóságban) megegyező személyét jelentette.” – hát de mégis mit akar ezzel mondani kend? Hát nemde elmagyaráztam, hogy az önmegerősítésből mi fakadt? Az isteni méltóságról és az isteni hatalom használatáról való ideiglenes lemondás, és az emberi természet felvétele? Az pedig ezek szerint kend nem akarja felfogni, hogy mi nem tanítjuk Jézus emberségének istenségét, úgyhogy Jézus, mint ember nem Isten, és nem is része a háromságnak. Kend ismét csak a saját logikáját akarja belelátni, és gúnyolódik egy maga csinálta karikatúra ellen tombolva. Kendnek nem valamiféle „alárendeltséget” (ami így önmagában nem is egyértelmű kategória) kellene bizonyítani, hanem azt, hogy Jézusnak 1) időbeli kezdete van, hogy 2) teremtve lett, hogy 3) nem Isten, hanem egy angyal. De mivel ilyen kijelentések pechjére a Bibliában nincsenek így ez a kínlódás marad.

„A JHVH, vagyis Jehova nevének a háttérbe szorítása…” - Tudjuk jól, hogy ez nem a modern fordításokkal kezdődött. Már Dániel összeköti az Isten nevét az "ég" szóval, és kétszer helyettesíti is vele. Ezt átvéve mond Máté "mennyek országát" (királyságát) az Isten országa helyett. A tetragrammát a zsidók, mióta csak pontozzák a kézirataikat, az "Úr" (Adonáj) szó magánhangzóival látják el, jelezve, hogy mit kell ott olvasni. A Septuagintában sem azért hagyták benne (némelyik kéziratban), hogy kiejtsék: egyik tábor kiejtette, másik nem. De akik kimondták, azok sem lehettek benne biztosak, hogy helyesen mondják.

Hogy az apostolok, mikor a Septuagintát idézték, nem Jahvét írtak, az nyilvánvaló a kéziratok nagy tömegéből. A p46 (a Ryland-papiruszok egyike a Kr. u. 200 körüli időből; az egyik legkorábbi papirusz, ami hosszabb szöveget tartalmaz) ugyanúgy Kürioszt ír a Rm 9,29-ben, mint a nagy kódexek. ("Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk magot" stb.) És érdekes módon a "seregek"-nek fordított "szabaóth"-ot nem akarta Pál görögre fordítani, amiből arra következtethetünk, hogy őelőtte vagy az emlékezetében egy olyan görög ószövetségi szöveg feküdt, amiben Jahve nevének tiszteletének okából a tetragrammát Küriosszal adták vissza, de a Cevaótot csak átírták görög betűkkel.

Ezen túl meg nem „a Bibliából”, hanem csak bizonyos bibliafordításokból vesszük ki a szent név betű szerinti (rekonstruált) alakját. És erre a fordítóknak jó okuk van. Hiszen a JHVH név nehezen fordítható, jelentése bizonytalan, és kiejtése is többesélyes. Egyedül akkor volna valami értelme a fordításba való (négy) betű szerinti átemelésének, ha nem törődnénk a bibliáink felolvashatóságával. Ha meg hibásan emelnénk át, és eközben olyan mágikus jelentőséget tulajdonítanánk neki, mint kendtek, akkor nagyobb hibát követnénk el, mint a név ősrégi idők óta gyakorolt helyettesítésével.

„…a közvetlenül neki mondott imák elmaradása…” – Mégis hogyan merészeli kend azt állítani, hogy a nem-jehovista kereszténységben az Atyához való imák „elmaradnak”? Tessék már elolvasni legyen szíves a misekönyvet, mielőtt ilyen szamárságokat állít!

„…ezek mások irányába történő megosztása…” – Kend itt mire céloz? Ha Jézus Isten, akkor őhozzá nagyon is lehet imádkozni, pláne, hogy erre példa is van, sőt kifejezett felszólítás, nézzen csak utána. Ha esetleg a szentekre céloz, akkor tudnia kell, hogy őhozzájuk nem is jár olyan értelemben vett ima, mint az isteni személyekhez, azt helyesebb lenne inkább kérlelésnek, könyörgésnek hívni, hiszen közbenjárás kérésére irányul, mégpedig az IstenHEZ:

„…is mind a háromság ködösítésének az eredménye…” – A háromság nem „ködösít” semmit, lám, kendnek csak ilyenekre futja, ahelyett, hogy példát hozott volna nekem arra, hogy hol nevezik Jézust teremtménynek.

„…nem is beszélve arról, hogy a mérleg másik serpenyőjében, a pozitív hatása nulla!” – De bizony, sőt a pozitív hatás éppenséggel itt a kereszténység lényege, az már csak kend problémája, hogy a kereszténységből csak egy amerikai stílusú túlmodernizált, kimért, racionalista pótvallásosságot tapasztalt, és ezért nem tudja felfogni mi az a kegyelmi teljesség, stb. Hogy mi a fontossága a háromságtannak, azt a 9. oldalon a tegnapelőtt 21:02-i hozzászólásban megtalálja.

A háromságtannak nem az a dolga, hogy az Egyház tagjai vétkezhetetlenné váljanak, így kend hiába próbálja meg ezt bevasalni rajtunk, gondolom ez is csak arról szól, hogy a konkrét felvetések elől beszaladjon a „bűnösegyházazás” zavaros málnásába. Egyébként ha itt tartunk, akkor az ariánus krisztológia, a kétkasztos rezsim stb. miért nem „mentette meg” a broklyni főnökeidet a be nem jött végidő-évszámzsonglőrködésektől, a belső szervezeti visszaélésektől és a néhány évtizedenként bekövetkező szakadásoktól (amikor ti. bedől egy újabb „világosság”)?

Kend itt a végén (ami nem saját szavai), hanem konzervehez fordult alighanem, újra elkövette azt a hibát, hogy a JHVH istennevet leszorította az Atyára, holott ez csak a Társulati logikából következik, továbbá a fiúságnak az appopriációt figyelmen kívüli hagyú magyarázásával egy bibliátlan következtetésre jutott. Ld. ehhez 8. oldalon a tegnapelőtt 21:01-i és a 10. oldalon a tegnap 11:31-i hozzászólást.

A legtöbbször azért történik konfúzió (ld. [link] a Szentháromságot illetően, mert nem értik pontosan, hogy mit is tanít az Egyház. A katolikus tanítás egyértelműen vallja, hogy EGY Isten van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ők hárman, három személyben Egy Isten (nem istenek!). Azaz a három személy együtt és külön-külön mindegyik az EGY Isten. Tehát, ha együtt nézzük az isteni személyeket: az egyedül igaz Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ha külön nézzük, kiemeljük a személyeket, akkor: az Atya az egyetlen igaz Isten; a Fiú az egyetlen igaz Isten; a Szentlélek az egyetlen igaz Isten. A Katekizmus így mondja:

A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: egylényegű Háromságot. Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetően. A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura.

A Jn 17,3 ugyanis azt mondja, hogy „az Atya az egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a katolikus tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni. A két tétel között világos különbség van. Egyébként olvassunk csak tovább: "részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett" (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében. Még tovább! "Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi." (11. vers) - vagyis az Atya és a Fiú teljesen egy. És még tovább, ez már nem igényel magyarázatot: "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél." (21-23. vers). Nemcsak ezen vers, hanem több más szöveg megértése szempontjából is fontos tudatosítanunk, hogy az "és" (kai) kifejezés az "azaz", a "pontosabban mondva" vagy az "illetve" jelentéssel is rendelkezhet. A "kai" kötőszó ilyen értelmű használatát illetően ld. például a Jn 15,8 és 18,35 verseit). A Jn 17,3 éppenséggel nem tagadja, hogy Jézus Isten, noha az önmegüresítés állapotában a Fiú érthető módon nem hangsúlyozta istenségét az imában. De ugyanaz az apostol a levelében (5,20) már így fogalmazta meg ugyanezt: "az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez (hútosz) az igaz Isten és az örök élet." Mivel az örök élet az 1Jn 1,2 szerint maga Jézus, az itt említett "ez" (hútosz) is ő, nem csupán az Atya. Ebből pedig következik, hogy Jézusról is elmondható, ami az Atyáról, hogy ő az igaz (vagy inkább "a valódi") Isten (ho aléthinosz theosz). Istent a Fiúban megismerni, abban, akit küldött, az örök élet.

A Szentírás általában attribútumokat használ az egy-egy isteni személlyel kapcsolatban, hogy megkülönböztesse az egy Istenségben a három személyt. De ezek az ismertető jegyek mind a három személyre egyaránt vonatkoznak. Vagyis a Szentírás az Atyát, a Szentháromság első személyét leggyakrabb ho Theosz-nak nevezi („az Isten”), a Fiút, a második személyt ho Küriosz-nak („az Úr”), míg a harmadik Személyt to pneuma to hagion-nak („Szentlélek”). Viszont ezek a nevek többször is felcserélődnek, azaz pl. a Fiút is nevezi ho Theosz-nak (Jn 20,28; Róm 9,5; Zsid 1,8; vö. még Tit 2,13; 1Jn 5,20; 2Pét 1,1.); a Szentlelket is nevezi ho Küriosz-nak (pl.2Kor 3,16-18; Zsid 10,15-16), és az Atyát is nevezi ho Küriosznak (Jak 3,9). Tehát a Jn 17,3-ban semmi más nem történik, mint hogy „saját nevén” nevezi az Atyát, viszont ez nem jelenti azt, hogy kizárólagos értelemben kellene érteni.

Ld. még:

[link]

[link]

The phrase “only true God” in John 17:3 is not intended to contrast the Father and the Son, but rather, to contrast the one true God with that of false gods (Jeremiah 10:10-11; 1 John 5:20). The Society has a valid point when they claim that Jehovah is the only one who is called “Almighty.” This is one reason why Trinitarians believe that Jesus is Jehovah. At Revelation 1:8, the “Alpha and the Omega” is called “Almighty,” and when we compare this with Revelation 22:12-13, 20, we find that this “Alpha and Omega” is Jesus Christ. Since we know that Jehovah is Almighty and that there can only be one Almighty, it is obvious that Jesus is Jehovah God!

Concerning the Hebrew plural term ’elo-him’ which is translated “God” in the Old Testament, it is true that various scholars feel that this term is used only to express God’s “fullness” of power rather than the persons of the Trinity. While this debate exists among recognized scholars, one should not accept or deny the Trinity solely on his personal interpretation of this term, because support for the doctrine of the Trinity is far more extensive than this.

The Arians, from these words, pretended that the Father only is the true God. St. Augustine and divers others answer, that the sense and construction is, that they may know thee, and also Jesus Christ thy Son, whom thou hast sent to be the only true God. We may also expound them with St. Chrysostom and others, so that the Father is here called the only true God, not to exclude the Son, and the Holy Spirit, who are the same one true God with the Father; but only to exclude the false gods of the Gentiles. Let the Socinians take notice, that (1 John v. 20.) the Son of God, Jesus Christ, is expressly called the true God, even with the Greek article, upon which they commonly lay so much stress.

Az újszövetségi jehovázással kapcsolatban az összes okoskodás itt alaposan meg van cáfolva:

* [link]

* [link]

Kár, hogy te csak kikapcsoltad az agyadd és rábíztad brooklyra - pedig egyébként nem vagy buta ember.