Két idézet a Bibliából, ami teljesen leomlasztja a szentháromságot?

„Az "isten" címmel kapcsolatban helyesen jegyzi meg a Biblia, hogy "van sok isten és sok úr".” – A lényeget kihagytad. Ezek csak ÚGYNEVEZETT (ti. annak mondott, nem valóságos) istenek. Ezek istenségét nem azzal cáfoljuk meg, hogy kisbetűvel írjuk a nevüket, hogy jaj kitoljunk velük mint a nemecsekernővel. Ezek nem egy létező, ámbár kisebb illetve gonosz "istenek", hanem képzelt, valójában nem is létező "istenek". Így az általad beidézett vers, éppen a te felvetésed dönti romba, ugyanis itt Pál ezen "isteneket" nem azzal cáfolja meg, hogy a kezdőbetűkkel játszadozik, hanem hogy ezeket eleve úgynevezett (vagyis annak hitt, annak tekintett) "isteneknek" nevezi, ti. amik a pogány (politeista) vallásokban vannak. Így tehát az "úgynevezett istenek" kifejezéssel nem sikerült egy Jézusnak előkészített "kisistenségi" kategóriát megalapoznod, hiszen ezek nem létező, hamis istenek (pont hogy ahogyan az elején állítottam vagy igaz Isten, vagy nemlétező, hamis "isten", ugyanis ezek kategóriájába pedig úgy vélem aligha akarnád a Fiút besorolni.

Így itt is a monoteizmus elve kerül alkalmazásra: valaki vagy az egy igaz Isten, vagy pedig egyáltalán nem az. Valaki vagy az egy igaz THEOSZ, vagy pedig nem az, hanem legföljebb képzelt, hamis "isten".

Jó nagy különbség van az úgynevezett istenek istensége és az Atya, Fiú és Szentlélek közös természete között, és én csakugyan nem vagyok hajlandó ez embert istenné tenni az utóbbi értelemben. Vannak olyan igehelyek, ahol istennek vagy isteneknek nevezi az embert az Írás: "Istenévé teszlek a fáraónak és Áron lesz a prófétád," "Istenek vagytok," "Jahve ítél az istenek közt." E helyeken semmiképpen nem ugyanannak a természetnek a birtoklásáról van szó, hanem valamiféle viselt méltóságról. Ez meg is látszik abban, ahogy másutt Jahve az idegen isteneket magához képest semmiknek állítja: ők nem teremtették a világot, nem kősziklák, és így tovább. Ugyanígy az általa megítélt "isteneket" is halandónak mondja és megfeddi a zsoltárban. Az énáltalam itt alapul vett istenségfogalom szükségképpen magában foglalja az imádhatóságot is, csakúgy, mint a teremtőséget. Ebben az értelemben viszont az ember nem Isten (és sosem lesz az), míg a Fiú az (és mindig is az volt).

„Ennek a címnek a birtoklása még nem tesz senkit a Mindenhatóvá, akit szintén gyakran illetnek ezzel a címmel.” – De viszont ennek a címnek a valóságos és pozitív állítása, továbbá a csak a Mindenható Isten által birtokolható tulajdonságok állításával EGYÜTT viszont már Mindenhatóvá teszi. Püff.

A Szentháromság titok voltát kend hittársaihoz hasonlóan félreérti. Nem arról van szó, hogy érthetetlen, vagy hogy tabu. A tétel kifejtése nagyon is érthető, sőt egyáltalán nem is nehéz. Arról van szó, hogy a tanítás belső mélységét ember nem foghatja fel, mégpedig azért, mert Isten lényére vonatkozik, Isten pedig végtelen, és a véges elme nem ragadhatja azt meg.

„Valójában ez tan semmivel nem járul hozzá egy valódi keresztény értékrendjéhez, csak elhomályosítja azt!” – Ez nem igaz, ez a nézet valójában abból fakad, hogy nem érted, hogy mire irányul ez a tan. Pediglen ez a tan az, amely elvezet a kereszténység mélységéig, amely nélkül tulajdonképpen nincs kereszténység, csak egy racionalista, emberi erővel pótolni megkísérelt neológ szisztéma, amely Jézusból csak annyit tud megragadni, mint a római katonák, akik megosztoztak a ruháján. Valójában az ariánus istenkép az, ami a kereszténységhez képest csak egy tökéletlen, ószövetségi-iszlámos istenképet tud nyújtani, amely szükségszerűen ki van téve a különböző panteista jellegű vagy éppenséggel nárcisztikus istenképet sugalló felfogásnak. De lássuk csak röviden, hogy miben áll a háromságtan fontossága:

Először is a tan elválaszthatatlan Isten egyik alapvető tulajdonságától. Ha Isten csak egy személyként létezne, nem lehetne az, aki. Isten ugyanis szeretet (1Jn 4:8), a szeretet viszont viszonyfogalom, és ha Isten csak egy egyedülálló lény lett volna a világ megteremtése előtt, akkor teremtményei nélkül nem lehetne maga a szeretet, szüksége lett volna másokra, hogy az legyen, aki. Isten azonban egyrészt a Mindenható, önmagában elegendő, másra nem szoruló Isten. Másrészt az Istenségen belül mindig is három személy volt, akik között már a világ megteremtése előtt is tökéletes szeretet létezett. Mégis csak az Újszövetségben, a Fiú és a Lélek külön isteni személyként való megjelenésekor lehetett kimondani, hogy "Isten szeretet" (1Jn 4:16)

Másodszor a tan elválaszthatatlan a megváltástantól. Mi bűnösök vagyunk, Isten pedig igazságos. Bűneinket vagy rajtunkkéri számon (igazságosan megtorolja), vagy a saját kárára vesz önmagának elégtételt (Ő maga ad engesztelést), és megbocsát (elengedi a tartozást). Ha Isten engesztelés, jóvátétel nélkül "csak úgy" megbocsátana, nem lenne igazságos. Mivel Őellene vétkeztünk, Tőle kell bocsánatot kapnunk, de senki sem késztetheti Őt megbocsátásra, és egyetlen teremtmény (ember, állat, angyal) sem adhat engesztelést a Teremtőnek önmagáért vagy egy másik teremtményért. Az állatáldozatok csak ideiglenesek voltak, és nem tudták megtisztítani a lelkiismeretet (Zsid 10:2-4). Ha Isten önkényesen kijelölt volna egy ártatlan teremtményt (pl. angyalt) az emberek helyett való bűnhődésre, akkor ezzel azt bizonyította volna, hogy igazságtalan, magától képtelen megoldani a helyzetet, és valójában ennek az angyalnak lennénk hálásak a bocsánatért, nem Istennek. Ha egy angyal magától jelentkezett volna bűnbaknak, akkor is ugyanez a helyzet lett volna: Isten igazságtalan lett volna, magától képtelen megoldani a helyzetet, és ráadásul még tartozik is egyik teremtményének, akinek a többi hálásabb lehet, mint neki... Isten azonban emberré lett Jézusban, és a kereszten "Isten … a saját vérén" váltotta meg egyházát (Zsid 9:12, Csel 20:28 vö. Jel 1:17-18). Isten igazságos, de úgy szeretett is minket, hogy nem akart minket büntetni: amikor a Fiú Jézusban emberré lett, a kereszten engesztelést szerzett az Atyának, mindez "Istenen belül" történt. Ha Isten nem Háromság lenne, nem lehetnénk megváltva úgy, hogy Isten mindenható marad, érvényt szerez az igazságnak, szeretete valóságos, és az egészért csak neki lehetünk hálásak.

Harmadszor a tan elválaszthatatlan a keresztény etikától. Az Istenség lényén belüli tökéletes kapcsolat példaadó a számunkra. Ahogy az Atya szerette a Fiút, úgy szeretett minket a Fiú, és nekünk is ezzel a szeretettel kell szeretnünk egymást (Jn 15:9-12). Ezt a szeretetet pedig a személyek isteni és személyes volta, illetve a Szentlélek munkálkodása teszi valóságossá, átélhetővé és továbbadhatóvá.

Az, hogy vannak elvilágiasult lelkületű keresztények az nem von le a Szentháromság értékéből. Bizonyára Jehova Tanúi is nagyrészt a tekintély okán fogadják el, azt hogy ők az újszövetségi ígéretek nagy részéből kirekesztett másodosztályú kaszt, stb.

„Tehát azt állítod, hogy ott azt lehet kihámozni a szövegből, hogy a "Szónak", vagyis Jézusnak nincs kora, vagyis hogy nem volt kezdete?” – Még csak kihámozni sem kell: e szerint a vers szerint Jézus már kezdetben meg volt: János Jézus Krisztusnak nem az időben és e világban való megjelenésével kezdi evangéliumát, hanem visszatér a "kezdethez", amikor még nem volt anyag, s így nem volt világ, nem volt tér és idő, de az Isten örök akaratából az ő "legyen" szavára létrejött a világ... Ebben a kezdetben már VOLT az Ige a Logosz, Jézus Krisztus isteni természete. Pedig ha nem így lett volna, akkor úgy kellett volna kezdődnie, hogy „Kezdetben teremtett Isten az Igét…” stb. Ezt megerősíti azt, hogy a János 1:1 párhuzamos az 1Mózes 1:1-el, így tehát a hasonló helyzet, hasonló megfogalmazásmódot igényelne.

„Ezzel csak az a baj, hogy a többi írásszöveg ugye...” – A többi írásszöveg sem állít olyat, hogy Jézus időbeli kezdettel, teremtéssel jött volna létre. Tán kend tud ilyet?

„Mintha a hindukat hallanám, végül is ott sincs "több isten", csak egy, akinek rengeteg a megnyilvánulása...” – Ezt benézte kend. A hinduizmusban nincs ilyesmi:

„…detractors claim that the Hindu "trimurti" - Brahma, Vishnu and Siva* - was another model for the Christian Trinity. (You can view a picture of the Hindu trimurti at another site ) Yet scholars tell us that this "trimurti" only appears in Hinduism during the fourth century after Christ. Christians had been professing belief in One God in Three Persons for four centuries by then! If the Holy Trinity concept predates the Hindu trimurti, the former could not have been copied from the latter. In fact, given Hinduism's tendancy to absorb concepts from other religions, and the fact that Christianity reached India in the first century, it is quite possible that the Hindu sages developed the trimurti along the lines of the Trinity-concept professed by Indian Christians!

Yet the former is not an exact copy of the latter. Hindus do not consider Brahma, Vishnu and Siva to be three persons in one God, but three distinct gods who each manifest part of Brahman, the impersonal Absolute. Some sages even add a fourth god, Ishvara, to this triad, and claim that he is the first - antecedent to the other three! This demolishes the threeness which seems to parallel the Trinity.

Moreover, Brahma, Vishnu and Siva each have a goddess consort - Sarasvati, Lakshmi and Sakti respectively. That would make not three but six. Add Ishvara and his consort, Maheshvari, and you now have eight primary manifestations of Brahman! Yet these are only eight among millions of divinities in the Hindu tradition, all of which are considered various manifestations of the Absolute.

Thus any alleged Hindu parallel with the Trinity quickly dissolves into a modalistic polytheism and finally a monistic pantheism, in which all diversity in the universe merely manifests an underlying spiritual Unity (a concept not shared by orthodox Christianity).”

Amit meg a végén ír, hát kend elmegy a lényeg mellett: Jézusnak eszerint minden hatalma megvan. Ami pedig viszonylagos, az mindjárt nem minden, ez megint csak pusztán logika. Azt alighanem senki sem állította, hogy az Atya a Fiúnak alávetettje volna: azt pedig, hogy az Ige létét és istenségét az Atyától kapta, azt a szentháromság is fenntartja, azzal, hogy ez nem időben történt. Az 1Kor 15:27-28 megint csak nem von le semmit, hiszen ott az előző vers egy zsoltáridézet, amely elárulja hogy Jézusnak mint embernek vettetik alá minden. Érthető módon emberként fog ő is alávettetni az Atyának.

„A Jn 3:35 szerinted különbözik ebben a tekintetben az előzőtől?” – Nem, szerintem mindegyik azt bizonyítja, hogy mivel Jézus minden hatalmat megkapott, az azt jelenti, hogy Ő az istenség teljességét, az Atya egész lényegét közölte vele.

[János 5:19] „Ez azt jelenti tán, hogy hatalomban a "minden" abszolút és nem viszonylagos?” - Nem, hiszen a János 5:19 nem a mindenhatóság relativizálja el, hanem azt tanítja, hogy az Ige isteni hatalm az Atyáétól elválaszthatatlan. De hát ki állított olyasmit, hogy tőle független lenne? Az lenne bizony a triteizmus. Eszerint arról van szó, hogy a Fiú isteni művei az Atya művei is. A Fiú csak azt cselekedheti, mit ő isteni lényegében, melyet Atyjától nyert, szemlél; s így cselekszi mindazt, mit az Atya cselekszik, a Fiú is, a mennyiben a Fiú ugyanazon isteni valóság erejével működik, mint az Atya. Egyenlőképpen működnek, mivel egészen egyenlő természetűek; csak hol a lételnek nincs egyenlősége, ott nem lehet a működésnek egyenlő módja. Hogy itt csak tisztán isteni cselekedetekről van szó, önmagától értetik, mert a Fiúnak amaz isteni tettei, melyek egyszersmind emberiek voltak, p. o. szenvedései, csak annyiban cselekvényei az Atyának is, a mennyiben az ő akaratával egyezők, de nem tulajdon cselekvényei; mert az Atya nem lett a Fiúval együtt emberré. A mennyiben a megtestesülés által némi létkülönbség állott be az Atya és Fiú között, így az istenemberi cselekvények nem lehettek az Atya tulajdon cselekvényei.

Kend konzerve ezt írja:

Jézus „most megdicsőített szellem, "Isten lényének pontos képmása". Ez egyáltalán nem vonja maga után azt az állítást, hogy az Atya és a Fiú egyazon isten…” – De bizony, hiszen itt a görög hüposztázisz szó szerepel, amit az ógörögben kvázi-szinoním volt az ousziával, a lényeg szóval, ha pedig pontos mása, akkor egyenlő lényegű vele. Eszerint tehát Jézus az Atya dicsőségének visszaverődése és lényegének benyomott képe, tehát a hasonlat jellegéből adódóan minden részletében azonos vele. Személy szerint természetesen nem, de ilyen csak a modalisták állítottak. Kendtek tehát itt gyáván kifarolnak a vers tanulsága elől: mégis hogyan lehetne egy angyal Isten LÉNYÉNEK PONTOS mása?

„…mert a Zsidók 1:3 hozzáfűzi, hogy Jézus "helyet foglalt az isteni Fölség jobbján" [Katolikus fordítás], más szavakkal: "a magasságban a Felség jobbjára ült" (ÚV.)” - E hivatkozással kendnek ismét csak a modalizmust sikerült megcáfolnia. Ehelyett a trinatarizmus azt állítja, hogy az Atya és a Fiú két személy (létállapot), de egy Isten. Egyébként itt tetszett belefutni a tulajdonítás (appropriáció) problémájába: [link]

„Az olyan írásszövegek, mint a Zsidók 2:10 és 5:5, 8, szintén azt mutatják, hogy Jehova felsőbbrendű a Fiúnál.” – Azon túl, hogy „Jehováról” sem a kérdéses írásszövegek, sem általában az Újszövetség nem beszél, ez a hivatkozás ócska blöff. A első vers Jézust az angyalokkal állítja szembe, továbbá az az előtti zsoltáridézet elárulja, hogy a levél szerzője a zsoltárt az emberré lett Fiúra, az Emberfiára alkalmazza, aki emberi természete szerint ugyan kisebb az angyaloknál, de minthogy személye isteni, a szellemi teremtmények fölött is uralmat gyakorol. Ha az Atya mindent uralma alá vetett, akkor az angyalokat is. Krisztus egyetemes uralmát egyelőre csak a hitben ismerjük fel. A másik pedig a főpapi minőségéről szól, az pedig, a változással, megdicsőültetéssel és felkenetéssel egyetemben nem az ő istensége, hanem az emberségére vonatkozik: A "tetszett" pedig nem jelent holmi visszavonható kiváltságot, hiszen Jézusról írva van, hogy (a papság dolgában) neki megesküdött az Atya, és nem bánja meg soha. Tehát ő nem járulékosan, hanem elidegeníthetetlenül rendelkezik az istenség egész teljességével. Ez a részlet ehelyett szépen összefoglalja, >mennyiben< tulajdonítható az ő alacsonyabbá válása >az emberré lételének< (5,7-9): "Ki az ő >testének napjaiban< könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő >istenfélelméért<. >Ámbár Fiú<, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az >engedelmességet<; és tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek." Vagyis ha nem lett volna emberré, nem kellett volna sem könyörögnie az Atyához, sem megtanulni az engedelmességet, hiszen arra Fiúként nem volt rászorítva. Az ember Krisztust tehát az Atya örök rendelése tette főpappá. Amikor a Fiú emberi természetet vett magára, isten-emberi mivoltában közvetítő lett az Isten és az emberek között. A 7-8. vers azért utal a szenvedésre, hogy igazolja valódi emberségét. Csak úgy lehetett főpapunk, ha közülünk való. Értünk való imáját és áldozatát teljes emberi érzéssel vitte az Atya elé.

„Ámde Krisztus még így is „kiválóbb nevet rangot vagy hírnevet visel, mint az angyalok” (Zsidók 1:4).” – Bizony, és e szerint Jézus nem tartozik „az angyalok” közé, hiszen mindegyikük fölé tartozik.

„Vajon Jézus rászorult a "tökéletessé" tételre?” – Bizony, és az hogy miért, és mire nézve kellett helyre állítani, azt a Filippi levél 2. fejezete árulja el, ti. az ő önkiüresítése embersége okán. Itt pedig érteni kéne az önkiüresítés (kenózis) fogalmát Jézus vonatkozásában: Jézus lemondott isteni tulajdonságainak önerőből való használatáról. Ezáltal nem az egy igaz Isten üresedett meg (sem a Szentháromság, sem a Fiú), hanem az történt, hogy az Istenség második személye rangrejtve megjelent a teremtményi világban. Nem ragaszkodott az Istennel való egyenlőséghez, mint valami mindenáron megtartandó zsákmányhoz, hanem az isteni (lét)forma (morfé) alá alázta magát, emberi-szolgai (lét)formát vévén magára. Tehát nem az isteni lényegből, létből üresítette ki magát, hanem az isteni rangjából és hatalmából. Emberségénél és önkiüresítésénél fogva valóban kisebb volt az Atyánál, amíg a Földön járt. Feltámadása után azonban visszanyerte azt a dicsőségét, amit kezdettől fogva birtokolt, és akkor már ismét tudta mind a napot, mind az órát. Jézus emberségénél és önkiüresítésénél fogva is mondható kisebbnek az Atyánál. De istenségénél fogva mondható Vele egyenlőnek is, ahogy a Fil 2,6-ben is áll. Ha Jézus megüresítette magát, akkor nyilván volt mitől: az "Isten formájától." Az ortodox teológia ezt úgy fogja fel, hogy Jézus egy időre megszüntette isteni hatalma használatát. (Így mondja a Zsidó levél is: "Rövid időre kisebbé tétetett az angyaloknál." Zsid 2:9)

Az Atya és a Fiú között a szentháromságtanban is van személyi különbség, tehát amit őróla vallok, az nem azt jelenti, hogy az Atya helyébe lép Jézus. Hanem azt, hogy ő az Atya Egyszülötte, az ő természetét birtokolja, és őt képviseli az emberiség (meg az angyalok stb.) előtt. Ezt jelenti az, hogy a Jézus nevében cselekszünk mindent, meg hogy őáltala megyünk az Atyához. Nevezhetjük ezt megbízásnak is, de nemcsak erről van szó, mert megbízást egy angyal is kaphat. Ő az Isten dicsőségének képmása vagy lenyomata, őbenne lakozik az istenség teljessége testileg, úgy kell tisztelni, mint az Atyát, följebbvaló az angyaloknál, Istennek szólítja az Írás, és így tovább. Nem valami alárendelt Isten, hanem az Istenségnek az a személye, akiben nekünk az Atya kinyilatkoztatta magát. Kisebb is csak azért lett, mert megalázta és kiüresítette magát, holott azelőtt egyenlő volt Istennel. Mint szolgaállapotú Fiú aztán nem hasztalan nevezte Istenének az Atyát, imádkozott hozzá és így tovább.

Hogy miképpen marad a két (illetve három) megkülönböztethető személy ellenére is egy az Isten, arra a szentháromságtan úgy válaszol, hogy Istenben megkülönböztet lényeget (természetet), amely egy, és személyeket (létállapotokat), akikből viszont három van.

„Ha a háromság szerinti, "ugyanannak az Istennek egy másik személye" lenne Jézus, akkor igenis lenne benne olyan, amit csiszolni, tökéletesíteni kell - de ez nem igaz!” – De bizony, hiszen Jézus felvette az emberséget is, embersége szerint pedig nem Isten, ugyebár. Az Írás állítja azt is (nyilván amazt meg az istenségéről), hogy ugyanaz mindörökké – tehát arra nézve pedig nem változik. A szentháromságtan nem állítja Jézus emberségének istenségét, tehát mint ember – természetesen nem is része a Szentháromságnak, tehát nem is állítjuk arra nézve, hogy az Istennek egy személye volna. De akkor mit jelent Jézusban az (időbeli) megdicsőülés, ergó a mennybemenetel? Jézus – nyilván innentől már, mint ember - visszatért az Atyához a magasabb létrendbe. Jézus Krisztus mint Isten sosem változik. De mert az emberi testet és lelket magára vette és vele személyileg egyesült, mennybemenetele után benne és általa valamiképpen az emberi természet is megdicsőült. Nem úgy, hogy részévé vált a Szentháromságnak, hanem úgy, hogy köze lett hozzá; közelébe került és kiárad rá mindörökké a Szentháromság isteni fénye és áldása. Mivel Jézus emberi természete is megdicsőült, minket is bekapcsol Isten háromságos életébe.

„Vajon hogyan fér ez össze azzal, hogy az előző válaszomban vizsgált "minden" kifejezés abszolút hatalmat és ezzel együtt, a Mindenhatót jellemző abszolút tudást, stb. feltételez Jézusnak?” – Úgy, hogy az egyik kijelentések az emberségére, mások pedig az istenségére vonatkoznak.

Az proszküneó valóban jelentHET emberek iránti tisztelést is, azonban az csak a kendtek teológiájából következne, hogy itt ténylegesen azt kellene, hogy jelentse. Az, hogy itt konkrétan melyiket jelenti, arra Jn 5:23 megadja a választ, ti. ugyanolyan hódolati fok vonatkozik a Fiúra, mint az Atyára, tehát az imádja a helyes fordítás.

Persze a főnökeidnek az ezzel kapcsolatos felfogása is változgatott az „egyre növekvő világosság” varázsigéjével összhangban:

1879 igen, még Mihály arkangyal is őt imádja

1952 nem, neki csak hódolat jár

A Társulat ma tagadja, hogy Jézust bármilyen formában és értelemben imádni kellene vagy szabadna. Ez azonban nem mindig volt így:

Zion’s Watch Tower, November 1879 (p. 48)

Az ő helyzete van szembeállítva az emberek és angyalok helyzetével, mivel mindegyiknek Uraként az övé ״minden hatalom mennyen és a földön". Ezért mondja: ״És imádja öt Isten minden angyala" (aminek magába kell foglalnia Mihály főangyalt, mivel Mihály nem az Isten Fia), és ennek az az oka, hogy ״különb Nevet örökölt amazoknál".

Russell tehát ekkor Jézust még többnek tartotta arkangyalnál, és nem azonosította Mihállyal. A Bibliából azt is igazolta, hogy Krisztus imádandó:

Zion's Watch Tower, March 1880 (p. 3-4)

Egy hamis Krisztus imádni valóban bűn lenne, de Krisztust imádni bármilyen formában nem lehet rossz, mert amikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: ״És imádják őt az Istennek minden angyalai", és ismét: ״Te uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz ... és palástként összehajtod azokat, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak." (Zsid 1:6,10,12)

Zion's Watch Tower, May 15,1892 (p. 157)

Kétségtelenül eléggé helyes számunkra kéréseinket Megváltónk és Pártfogónk elé terjeszteni, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk. Még mindig érdek- lődik irántunk, és még mindig szeret minket. (...) És bár sehol sem vagyunk ar- ra utasítva, hogy kéréseket terjesszünk elé, nyilvánvalóan nem lehet helytelen, ha így teszünk, mert az ilyesmi sehol sincs megtiltva.

Zion's Watch Tower, April 15, 1893 (ρ. 114)

A feltámadása óta jutott tovább az üzenet ״Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön." Következésképpen csak azóta lehet őt Mindenhatónak hívni (mint a Jel 1:8-ban).

Russell logikusan még Mindenhatónak tudta hívni Jézust, a mai Társulat már nem, mert szerinte Jézus csak hatalmas vagy erős Isten, de nem a mindenható Isten. A Biblia szerint azonban a ״hatalmas Isten" vagy ״erős Isten" is Jehova címe (Ézs 9:5 vö. 10:21, 5Móz 10:17, Józ£ 22:22, Jer 32:18 vö. Jel 18:8).

Zion's Watch Tower, July 15,1898 (p. 216)

Igen, mi hisszük, hogy amíg a mi Urunk Jézus a földön volt, valóban imádták, méghozzá helyesen. Bár nem volt az Isten, Jehova, egyIsten volt.

The Watchtower, August 15,1941 (p. 252)

A Logosz mindig tisztelte Atyját, megvédve jó nevét és hírét, és önként ment át a gyalázatos halálon, hogy bevégezze Atyja akaratát; ésaz Atya gondoskodik arról, hogy az egész teremtés imádja a Fiút.

Allegheny County Pennsylvania Charter Book Vol. 70 (p. 172)

[Ez az Őrtorony Társulat 1945 januári bírósági végzésének egy részlete; azt sorolja, hogy miért jött létre mint non-profit szervezet:] ...férfiak és nők tanítására, gyakoroltatására, felkészítésére és kiképzésére szolgáknak, misszionáriusnak, evangélistáknak, prédikátoroknak, tanítóknak és előadóknak; otthonokról, helységekről és épületekről gondoskodására és ezek fenntartására a diákok számára ingyenes szállásul (...) keresztény misszionáriusok, tanítók, és Bibliát, illetve bibliai irodalmat tanítók felkészítésére, támogatására, eltartására és kiküldésére a világ különböző részére, és a Mindenható Isten és Krisztus Jézus nyilvános keresztény imádatára.

Jehova Tanúi 1969־es évkönyve (50. oldal) is idézi az okiratot, de a ״Jézus Krisztus" szavakat a mondatból kihagyta, és ״..."-tal helyettesítette.

A keresztények sohasem lettek volna képesek tudatosan egy teremtményt imádni. Ha Krisztust nem tartották volna Istennek, sosem imádták volna. A Társulat és a Tanúk tömegei azonban egészen az ötvenes évekig, hét évtizeden át képesek voltak egy általuk csupán teremtménynek tartott személyt imádni.

A Társulat saját bibliafordításának első kiadásában a Zsid 1:6-ot így találjuk:

The New World Translation, 1950 d. (p. 634, Hebrews 1:6)

Mikor pedig ismét elhozza Elsőszülöttjét a lakott földre, ezt mondja: És imádja őt Isten összes angyala [And let all God 's angels worshiphim.]

A Társulat a ״Győződjetek meg minden dologról" című, érvelni segítő kiadványában is így buzdított a ״Kereszt" témáját tárgyaló cikk egyik összefoglaló címsora:

Make Sure of All Things, 1953 ed. (p. 85, ״Cross") *

Krisztus dicsőséges szellemként imádandó. Győzelmes a halál és a kínoszlop fölött.

A Társulat csak 1952-ben kezdett változtatni a véleményén:

The Watchtower, January 1, 1954 (p. 31)

Következésképpen, mivel az írások azt tanítják, hogy Jézus Krisztus nem az Atya trinitárius személytársa, hanem egy másik személy, az Isten Fia, a fenti kérdésre adott válasz az kell, hogy legyen, hogy nem kell külön imádatot bemutatni Jézus Krisztusnak, aki most a mennyben van megdicsőülve. Az imádatunknak Jehova Istenre kell irányulnia (...) magát az imádságot nem Jézushoz, hanem Istenhez, az ő Atyjához kell címezni. A ״Győződjetek meg minden dologról" későbbi kiadásában ennek megfelelően a kissé átrendezett, de azonos szócikkben az alábbi alcímet találjuk:

Make Sure of All Things, 1965 ed. (p. 140, ״Cross")

Krisztus emberi testéről Isten gondoskodott, nem szabad imádni a feszületen

A NWT 1984-es revideált referenciakidása is „kiigazította” a szöveget, hogy ne mondjon ellent a Társulat új tanításának:

The New World Translation, 1984 revised ed. (p. 1438, Hebrews 1:6)

Mikor pedig ismét elhozza Elsőszülöttjét a lakott földre, ezt mondja: És hódoljon előtte Isten minden angyala [And let all God's angels do obeisance to him.]

Ha ma a Társulat bárkit tévtanítónak nevez, aki tagadja, hogy Jézus azonos lenne Mihály arkangyallal, aki Jézust Mindenhatónak nevezi, aki Jézushoz imádkozik, vagy Jézust imádja, akkor Szerinted a Társulat mai tanai alapján minek lehetne nevezni Rusellt és a Társulatot egészen 1952-ig?

Ne felejtsd el, hogy ugyanarról a Társulatról van szó! A Társulat pedig sohasem vallotta be, hogy tévtanokat tanított és terjesztett sokmilliós példányszámban. Mindig csak ״kiigazításról" beszél, miközben másoktól azt követeli, hogy egyházuk tanítását mint tévtanttagadják meg, és egyházukat mint hamis vallást hagyják el.

Tehát nem én "keverem" össze az imádást a hódolással, hanem a Szentírás nyelvhasználata, nézd csak:

"Uradat, Istenedet imádd [proskuneó - προσκυνέω], s csak neki szolgálj!"

"Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: Imádja [proskuneó - προσκυνέω] őt Isten minden angyala."

Tehát ugyanaz a görög szó: proszkuneó („imád, hódol") szerepel, mint az Atyára, mind a Fiúra vonatkoztatva.

Az az imádat, amely egyedül Istent illeti, és amelyet az angyaloknak nem szabad elfogadniuk, ugyanaz az imádat és hódolat, amellyel Zsid 1,6 szerint az angyalok imádják az elsőszülöttet.

Vagyis ha itt "összemosással" vádolsz valakit, akkor ez ügyben a Szentírást ihlető Istennél kellene perelned. Lám, nagy talány ez az Őrtoronynak: ugyanazt a szót használja az Írás, mind az Atya, mint a Fiú hódolatára, ők mégis kettébontják. Ugyanolyan kezdőbetűs ISTENnek nevezik mindkettőjüket (nem volt kisbetű), ők ezt is kettébontják. Lám, pedig aki anno elolvasta az eredeti görög nyelvű szöveget, ilyen felismerésre nem igen juthatott volna.

Aztán ami továbbiakban írsz az "imádat" szó félreértése: az imádás nem hajbókolás, nyalizás, csetlés botlás, térden csúszkálás, címkórság, mittomén. Valójában az imádás annyi, mint Isten gyanánt elismerés és Istenként való tisztelés. Az imádás által az értelmes teremtmény elismeri Isten abszolút fensőbbségét, egyedüliségét és az Ő szeretetében megalapozott teljes függését.

Eme vers pedig teljes mértékben igazolja, hogy ugyanolyan fokozatú hódolattal kell illetni a Fiút, mint az Atyát:

„…mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli…”

(Jn 5:23)

Kár lenne elbeszélned mellette, és nem is tisztességes. Ha kell, olvasd el kétszer, háromszor ezt a mondatot. Mindenki tisztelje a Fiút, ahogy tisztelik az Atyát.

Tehát vedd alapul az Atyának adott tiszteletet és terjeszd ki a Fiúra, amint a szöveg kívánja. A Jn 5,23 konkrét szövege éppen nem embertiszteletről szól, és mégis embertiszteletet próbálsz belemagyarázni.

Aztán tedd fel a kérdést: egy teremtmény illethető-e olyan ("úgy... ahogy...")tisztelettel, mint az Isten. A válasz egyértelműen nem, tehát a Fiú nem egy teremtett angyalka, hanem egyszülött Isten (μονογενης θεος).

„Ha valaki szívesebben használja az „imádni” kifejezést, nos, ez az imádat viszonylagos, mert Jézus ezt mondta Sátánnak: „Jehovát, a te Istenedet imádd [a proskyne′o szó egyik formája], és csak neki végezz szent szolgálatot!” (Máté 4:8–10).” – Itt a görög szöveg szerint Jézus semmiféle „Jehovát” nem mondott, továbbá ez nekünk semmiféle gondot nem okoz, hiszen Jézus nem Jehován kívüli Isten, hanem maga JHVH-nak, az Istennek egyik subsistentiája.

"Kiragadott két olyan példát, amit önmagában nézve félre lehet magyarázni, és ebbe belekapaszkodva támadja a kereszténység tanításait."

"Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya."

Mark 13, 32

Erre például semmi értelmes és következetes válasz nem érkezett! Csak betoldások az Írásba és spekulációk. A Jézusi "kettős természet" szintén egy írásellenes tan!

Kérdeztem, hogy ha Jézust korlátozta is az emberi volta, a szent szellem vajon miért nem tudja azt a napot és órát?

Mert a vers egyértelműen kijelenti, hogy csakis az Atya tudja egyedül. Meg sem említi a szent szellemet, mint "személyt", a "háromság harmadik személyét" (szerintetek,) pedig nagyon is komolyan szóba jöhetne, - ha tényleg az! Nem, ehelyett Jézus felsorolja az összes főbb és szóba jöhető VALÓSÁGOS személyeket, de csak az Istennél köt ki.

A Lukács 10:22-ben Jézus azt mondta: "Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és senki sem tudja, hogy ki az Atya, csak a Fiú". Megint csak mi a helyzet a szent szellemmel? Az miért nem tudja?

Az első is értelemszerű. Milyen válasz jött rá?

"Márk 10:17-18: Az ifjú jónak nevezi Jézust, s az Úr látszólag visszautasítja azzal, hogy ez a megszólítás csak az Istent illeti meg, s ezt arra használják fel a kereszténység ellenségei, hogy Krisztust csak embernek tartsák. Az evangélista legrégebbi magyarázója erre vonatkozólag megjegyzi, hogy Jézus gyakran válaszolt azok gondolata szerint, akikkel beszélt. Az ifjú úgy jött Jézushoz, mint emberi tanítóhoz. Jézus az ifjú dicséretét akarta visszautasítani, s rávezetni őt arra, hogy a földi jóság felett van égi jóság is: az Isten, őt illeti meg minden dicséret."

Na, ez aztán az erőlködés, a szemfényvesztés, - "látszólag visszautasítja..." - durva, hogy egyesek mire nem képesek az Írásokkal, csakhogy beletaszigáljanak egy hazug tant. Te szerinted Jézus akkor nem volt egy egyenes jellem. Miért kell Őt is ilyennek feltüntetni? Csak mert az állítólagos követői ilyen ámítók, azt tanítják Jézusról, hogy Ő is ilyen volt. Na ne!

"...hogy a földi jóság felett van égi jóság is..."

Nem, nem azt mondja, hogy általában van egy valamilyen égi jóság is, hanem határozottan, konkrétan EGYETLEN személyre irányítja a figyelmet: kizárólag Jehovára.

"De Jézus igenis hirdette a maga istenségét, például ott, ahol azzal vádolták, hogy "ember létére Istenné teszi magát," és ő nem tiltakozott, hanem igazolta eljárását egy ószövetségi hivatkozással..."

Először is: amikor okot kerestek, hogy halálra adják őt, Jézus ellenségei nem azt kérdezték tőle, hogy Istennek állítja-e magát, hanem azt, hogy vajon ő „a Krisztus, az Isten Fia”. (Máté 26:63)

Akkor most miről beszélünk?

Még az ellenségei sem vádolhatták Jézust azzal, hogy Istennek mondta magát. Sőt, azt mondták róla: azzal teszi magát „Istennel egyenlővé”, hogy Atyjának nevezi az Istent.

A nem hívő zsidók érveltek úgy, hogy Jézus egyenlővé próbálja tenni magát Istennel, amikor azt állítja, hogy Isten az Atyja. Jóllehet Jézus helyénvalóan nevezte Atyjának Istent, sohasem állította azt, hogy egyenlő Istennel.

Ugyanezek a nem hívő zsidók állították azt is, hogy Jézus megszegi a szombatot, vagyis a sabbatot, de ebben is tévedtek. Jézus tökéletesen betartotta a Törvényt, és kijelentette: „Szabad tehát szombaton jót tenni” (Máté 12:10–12). Vagy szerinted ott is igazat mondtak? Pont a hamis vádaskodás volt a lételemük!

Jézus nyíltan válaszolt a zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát” (Ján 5:19, lásd még: János 10:36; 14:28).

Pont itt a János 14:28-as versében mondja Jézus, hogy "...az Atya nagyobb nálam." Ezt azzal csapjátok el, mint a háromság elleni érvet, hogy "itt a földi természete, alacsonyabb rangja miatt mondta ez".

Na ja, de akkor máshol viszont miért adjátok Jézus szájába azt, amit amott se mondott?

Abszolút következetlenség, amit csináltok. Ha Jézus a János 14:28-ban a viszonylagosan alacsonyabb helyzete miatt mondta azt, amit mondott, akkor a zsidók vádjára miért ismerte volna el, hogy Ő valójában "egyenlő Istennel"?

Mekkora marhaság!

"...mindeközben hangsúlyozva, hogy az ő Istennek nevezése sokkal magasabbrendű, mint amazoké, akikhez az Ige szólt..."

"Jézus így válaszolt nekik: „Nincs-e megírva a Törvényetekben: »Én mondtam: ,Istenek vagytok.’« Ha »isteneknek« nevezte azokat, akik ellen az Isten szava szólt — és az Írás nem tehető semmissé —, akkor nekem, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, azt mondjátok: »Káromlást szólsz«, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?" (János 10:34-36)

Jézus itt valójában szembe állította a két szélső pontot: egyfelől az Írásokban leírt tökéletlen emberek, mint akiket "istenek"-nek neveznek, másfelől Ő, akit az Atya megszentelt és tökéletes volt, valamint az égből lett leküldve és magát csak "Isten Fiának" nevezi.

Itt nem arról van szó, hogy "mennyivel jogosabb" Őt Istennek hívni, mert pont nem ezt mondta! Jézus a vádlói KÖVETKEZETLENSÉGÉRE hívta fel a figyelmet. Ez pedig abban állt, hogy az Írások egyes embereket még "isteneknek" is neveznek, ezzel szemben Jézus csak "Isten Fiának" hívja magát, mégis hazugságokkal vádolják és üldözik.

Egyébként mit olvasunk itt? Azt hogy Jézust Isten "megszentelte", majd "elküldte a világba". Akkor, mielőtt Jézus nem volt "megszentelve" - még az égben -, valaminek a híján volt? Akkor hogyan lehetett a tökéletes és hiánytalan Isten része a háromságban?

Látomást találhatunk Dánielnél, az Öregkorúval kapcsolatban. Dániel a következőket írja: „Láttam éjszakai látomásban: Íme, az egek felhőiben az ember fiához hasonló valaki jött és bebocsátást nyert az Öregkorúhoz, és elébe vitték, egész közel. És kapott uralkodást, méltóságot és királyságot, hogy a népek, nemzeti csoportok és nyelvek mind neki szolgáljanak. Uralma határtalan ideig tartó uralom, amely el nem múlik, s az ő királysága el nem pusztul” (Dániel 7:13, 14).

Akárcsak sejthető-e ebből a "háromszemélyű istenség" mítosza? Vagy inkább egy teljesen különálló személyről kapunk itt leírást, aki nem rendelkezett mind ama hatalommal, amivel az "Öregkorú"? Jézus nem volt azonos az Öregkorúval hatalomban sem, hanem ő volt az Emberfia.

Az 1Korinthus 2:16-ban Pál azt mondta: "Ki ismerte meg Jehova értelmét,... De mi Krisztus értelmével rendelkezünk". Hogyan lehetséges "Krisztus értelmével" rendelkezni és mégsem ismerni "Jehova értelmét" — ha az Atya és a Fiú egyenrangúak és egy istenséget alkotnak?

Ha a 'Krisztus az Isten elgondolás' keresztény tantétel volna, akkor az arra vonatkozó bizonyíték világos fénnyel törne elő az Új Szövetség minden részéből.

A zsidók számára, akik az „egy Jehovában” hittek, nagyon nehéz lett volna megérteni, hogyan lehetne Krisztus egyenlő Istennel. Miért nem találunk tehát a bibliaírók részéről magyarázatot a háromságtanra vonatkozóan, a zsidók részéről pedig támadást a tantétel ellen, amely gyűlöletes lett volna előttük?

Kedves tanú testvérem!

A Újszövetségből igenis "árad" a sok bizonyíték Jézus Krisztus Isten voltáról, ugyanis Krisztus isteni tulajdonságokkal rendelkezik:

Mindenható: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt. 28:18, és Jn. 17:2)

Mindentudó: benne "van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse eljretve" (Kol. 2:3)

Mindenütt jelenvaló: "Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt. 28:20, vagy Mt. 18:20).

Istensége révén természetéből fakadóan rendelkezett a mindenütt jelenvalóság képességével, de a testet öltött Krisztus önként korlátokat szabott magának ezen a téren, és úgy döntött, hogy a Szentlélek által lesz mindenütt jelenvaló (Jn. 14:16-18).

Változatlan: "Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz" (Zsid. 13:8).

Önmagától való létezését bizonyította a már korábban idézett igében (Jn. 5:26). "Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága" (Jn. 1:4). "Én vagyok a feltámadás és az élat" (Jn. 11:25).

Aztán a szentség természete, része "Szentnek hívatik, Isten fiának" (Lk. 1:35), "Te vagy az Istennek Szentje (Mk. 1:24).

Ő maga a szeretet (I.Jn. 3:16)

Örökkévaló: "Örökkévalóság atyja" (Ésa. 9:6), "Öröktől fogva van" (Mik. 5:2), "Előbb volt mindennél" (Kol. 1:17), "Minden Őáltala lett" (Jn. 1:2-3).

Isten tetteit a Biblia Jézusak tulajdonítja: Teremtőnek (Jn. 1:3, Kol. 1:16), Fenntartónak (Kol. 1:17, Zsid. 1:3) nevezi, Életet ad (Jn. 5:28-29), megítéli a világot (Mt. 25:31-32), Megbocsájtja a bűn (Mt. 9:6, Mk. 2:5-7)....stb.

Talán a legfájóbb pont nektek, hogy az Ószövetségben Istenre használatos szent nevet, amit ti igyekeztek kisajátítani, és csak az Atyára alkalmazni (JHVH, Jahve) az újszövetség bizony Jézusra is alkalmazza. Például Mt. 3:3 az Ésa. 40:3 szavaival mutatja be azt az előkészítő munkát, ami megelőzte Krisztus küldetését: "Készítsétek JHVH útját". De talán még egyértelműbb János apostol azonostása, aki a trónján ülő "Seregek JHVH-jával" vagy ismertebb nevén "Seregek Urával" azonosítja Jézust: Jn. 12:41 vesd össze: Ésa. 6:1!

Már idéztem Tamás felkiálltását (Jn. 20:28), de Pál apostol is úgy utalt rá a Róma 9:5-ban, mint aki "mindenek felett örökké áldandó Isten", a zsidókhoz írt levél pedig Istennek és a teremtés Urának nevezi (1:8,10). Jézus is magára alkamazta az isteni nevet: "Én vagyok" (Jn. 8:58), amiért meg is akarták kövezni, sőt az isteni dicsősége is megnyilvánult ekkor (Jn. 18:6)!

Lehetne még sorolni az un. keresztségi szöveg (Mt. 28:19) a teljes apostoli áldás (II.Kor. 13:3), Jézus búcsúbeszédei (Jn. 14-16), valamint Pál felsorolása a lelki ajándékokról (I.Kor. 12:4-6), mind-mind tényként állítják be Jézusnak az Atya Istennel való egyenlőségét. A Szentírás úgy mutatja be Krisztust, mint aki az Atya dicsőségének visszatükröződése, az ő valóságának képmása (Zsid. 1:3), és Jézus is azt mondta, hogy "aki engem látott látta az Atyát" (Jn. 14:9). Mi kell még ennél több?!

Az emberek imádattal fordultak hozzá (Mt. 28:17, Lk. 14:33), imádták őt az angyalok (Zsid. 1:6), nevére minden térd meghajol (Fil. 2:10), szinte minden befejező áldás neki ad dicsőséget örökkön örökké (II.Tim. 4:18, Zsid. 13:21, II.Pt. 3:18...stb).

Üdv. Péter

"Jehova tanúinak, Jézus istenféle mivolta politeizmus."

Szerintem te nagyon nem látod a fától az erdőt!

Elég tömör volt?

Lesz bővebb is, de az valszeg nem neked szól.

"Mindenható: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt. 28:18, és Jn. 17:2)"

Az előzőekben is leírtam, hogy ezek a versek így kiragadott félremagyarázások. A "minden" jelentése, a többi hasonló versel együtt világossá válik, vagyis csak viszonylagosan értendő, hiszen csakis az Atyján kívül "minden".

"Mindentudó: benne "van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse eljretve" (Kol. 2:3)"

Azt mondja talán ezekben a versekben Pál apostol, hogy a Krisztusban levő "teljesség" Krisztust magává Istenné teszi? A Kolosszé 3:1 szerint nem, mert itt azt olvassuk Krisztusról, hogy "az Isten jobbján ül".

Az Ógörög—magyar szótár szerint a the·o′tész (alanyeset, amelyből a the·o′té·tosz származik) jelentése: "istenség, isteni természet". Istensége vagy isteni természete nem teszi Jézust mint Isten Fiát az Atyjával egyenrangúvá és hasonlóan örökkévalóvá, mint ahogy az "emberiség" vagy az "emberi természet" sem jelenti azt, hogy minden ember egyenrangú vagy egyidős.

Van-e valami Krisztusban, ami azért a sajátja, mert ő Isten, egy háromság része? Vagy a ’teljesség’, amely benne lakozik, másvalaki döntése alapján lett az övé? A Kolosszé 1:19 szerint azért lakozott Krisztusban az egész teljesség, mert az "tetszett az Atyának".

Egyértelmű alárendeltség mutatkozik, de nem csak a földön, hanem a mennyben, előtte és utána is. Már önmagában ez is ellentmond a háromságnak.

Hogy ez nem jelent feltétlen Teremtő-Teremtmény kapcsolatot? A Biblia alapján pedig nagyon úgy fest.

"Mindenütt jelenvaló: "Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt. 28:20, vagy Mt. 18:20)."

A "veletek lenni" kifejezés sokféleképpen érthető. De mindenesetre Jézus az Atyjától megkapott minden olyan képességet, amivel sikeres lehet a tanítványaival való kapcsolattartásban, mint Isten királyságának királya.

"...de a testet öltött Krisztus önként korlátokat szabott magának ezen a téren, és úgy döntött, hogy a Szentlélek által lesz mindenütt jelenvaló."

(János 14:16-18) "én pedig kérni fogom az Atyát, és másik segítőt ad nektek, hogy az örökre veletek legyen, az igazság szellemét, melyet a világ nem kaphat meg, mert nem is látja, és nem is ismeri. Ti ismeritek, mivel nálatok marad, és bennetek van. Nem hagylak árván benneteket. Eljövök hozzátok."

Ki döntött erről? "Mivel pedig fiak vagytok, az Isten elküldte szívünkbe a Fia szellemét, és az ezt kiáltja: „Abba, Atyám! Így tehát nem vagy már rabszolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is Isten által." (Gal 4:6-7)

"És íme, elküldöm rátok, amit megígért az én Atyám. Ti azonban tartózkodjatok a városban, míg fel nem ruháznak benneteket erővel a magasból." (Luk 24:49)

Itt mellesleg "erőnek" nevezi a szent szellemet.

"Változatlan: "Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz" (Zsid.13:8)."

De semmiképpen nem úgy változatlan, mint az Atyja, ti. Jehova teljes állandóságához képest Jézus helyzete igen nagy változásokat él át. Jézus személyisége és minden ezzel kapcsolatos pozitív tulajdonsága "ugyanaz".

"Önmagától való létezését bizonyította a már korábban idézett igében (Jn. 5:26)."

Jézus a követőiről is úgy beszél, mint akiknek ’életük van önmagukban’ (János 6:53) Ezen kívül én is leírtam, hogy ez mit jelent Jézussal kapcsolatban. A Mindenhatóval való egy istenbeli tömörülését biztos nem.

"Én vagyok a feltámadás és az élat" (Jn. 11:25)."

De semmi nem az Ő hatalmából van meg benne, hanem mindent az Istenétől kapott!

"Aztán a szentség természete, része "Szentnek hívatik, Isten fiának" (Lk. 1:35), "Te vagy az Istennek Szentje (Mk. 1:24)."

Kinek a szentje? Valakinek, aki ezek szerint felette áll? Nem "szent angyalok"-nak nevezik-e Isten mennyei szolgáit? (Márk 8:38). Nem úgy hívják-e Isten hatékony, tevékeny erejét: az ő szent szelleme? S nem hivatkoznak-e joggal Isten Szavára mint "szent Iratok"-ra? (2Timótheus 3:15).

Jehova Isten azt parancsolja, hogy mint az ő tanúi, maradjunk tiszták, vagyis szentek, makulátlanok, igazságosak és szeplőtelenek.

"Összhangban a Szenttel, aki elhívott titeket, legyetek ti is szentek egész viselkedésetekben, mert meg van írva: 'Legyetek szentek, mert én szent vagyok!'" (1Péter 1:15, 16)

"Ő maga a szeretet (I.Jn. 3:16)"

"Mert az Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen." (Ján 3:16)

Akkor ki szeretete és akarata érvényesült mindenek előtt?

"Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja a barátaiért." (Ján 15:13)

Akkor Jézus szerint lehet-e utánozni a szeretetét? Igen lehet, ha kell ilyen formán is.

Itt jönne képbe az a fontos érv is, hogy Jézus tisztán valóságos emberkén halt meg és valóban meghalt, nem élte túl valami halhatatlan része a halálát, csakúgy, mint Ádám esetében sem. Ezzel tudta tökéletes áldozatát bemutatni.

Nem volt "Isteni természete" is, ami nem halhatott meg, mert akkor nem lett volna tökéletes egyensúlyban az áldozata Ádáméval. Az isteni igazságszolgáltatás értelmében Jézus tökéletes emberi élete volt a „megfelelő váltságdíj” — se nem több, se nem kevesebb.

Ha Jézus az Istenség egyik tagja lett volna, a váltságdíj végtelenül magasabb lett volna, mint amit Isten saját törvénye előírt (2Mózes 21:23–25; 3Mózes 24:19–21). Édenben egy tökéletes ember, Ádám, és nem egy Isten(ember) vétkezett. Így a váltságdíjnak, hogy az isteni igazságszolgáltatást tökéletesen kielégítse, ezzel szigorúan egyenértékűnek kellett lennie — vagyis Jézusnak egy másik tökéletes embernek, „az utolsó Ádámnak” kellett lennie. Amikor tehát Isten elküldte Jézust a földre váltságul, hogy az igazságszolgáltatásnak eleget tegyen, Jézust nem istenemberré, vagy Isten megtestesülésévé tette, hanem tökéletes emberré alkotta, aki „alacsonyabb lett az angyaloknál” (Zsidók 2:9; vö. Zsoltárok 8:5, 6, [8:6, 7 Károli]). De hogyan lehetett volna alacsonyabb az angyaloknál a mindenható Istenség — az Atya, a Fiú, vagy a szent szellem — akármelyike?

"Örökkévaló: "Örökkévalóság atyja" (Ésa. 9:6), "Öröktől fogva van" (Mik. 5:2), "Előbb volt mindennél" (Kol. 1:17), "Minden Őáltala lett" (Jn. 1:2-3)."

Néhány cím, amely Jézus Krisztusra vonatkozik:

Az Ámen (jelentése: ’úgy legyen’, illetve ’biztosan’). Őbenne teljesednek Isten ígéretei (2Korintusz 1:19, 20)

Örökkévaló Atya. Jehova hatalommal ruházta fel, hogy a tökéletes, földi örök élet lehetőségét adja az embereknek (Ézsaiás 9:6)

Főpap. Képes megtisztítani bennünket a bűntől, és megszabadítani annak halálos következményeitől (Héberek 3:1; 9:13, 14, 25, 26)

Királyoknak Királya. Isten kinevezett égi Királyaként felette áll minden földi uralkodónak (Jelenések 17:14)

Béke Fejedelme. Isten Királyságának az Uralkodójaként soha meg nem szűnő békét hoz el, mely az egész földre kiterjed (Ézsaiás 9:6)

Csodálatos Tanácsadó. Tanácsai mindig gyakorlatiasak és tökéletesek. Ha megfogadjuk azokat, megmentést nyerünk (Ézsaiás 9:6; János 6:68)

A Szó. Ő Jehova Szószólója (János 1:1)

"Isten tetteit a Biblia Jézusak tulajdonítja: Teremtőnek (Jn. 1:3, Kol. 1:16), Fenntartónak (Kol. 1:17, Zsid. 1:3) nevezi, Életet ad (Jn. 5:28-29), megítéli a világot (Mt. 25:31-32), Megbocsájtja a bűn (Mt. 9:6, Mk. 2:5-7)....stb."

Miért idézi a János 1:23 az Ézsaiás 40:3 szavait, és miért alkalmazza arra, amikor Keresztelő János előkészítette az utat Jézus Krisztusnak, noha az Ézsaiás 40:3 egyértelműen kijelenti, hogy az utat Jehova számára készítik elő? Azért, mert Jézus az Atyját képviselte. Ő az Atyja nevében jött, és biztos volt benne, hogy az Atyja mindig vele van, mivel azt tette, ami az Atyjának tetszik (Ján 5:43; 8:29).

Miért vonatkoztatja a Zsoltárok 102:26–28 szavait a Héberek 1:10–12 a Fiúra, holott a zsoltáríró azt Istennek szánta? Mivel Isten a Fiú révén valósította meg a zsoltáríró által megfogalmazott teremtési munkát. (Lásd: Példabeszédek 8:22, 27–30; Kolosszé 1:15, 16.) Ne kerülje el a figyelmünket, hogy a Héberek 1:5b idéz a 2Sámuel 7:14-ből, és Isten Fiára alkalmazza. Bár ez az írásszöveg első ízben Salamon esetében teljesedett be, később pedig Jézus Krisztuson is, ez mégsem jelenti azt, hogy Salamon és Jézus azonosak. Jézus ’nagyobb Salamonnál’, s olyan munkát végez, amelyet Salamoné árnyékolt elő (Luk 11:31).

"ezeknek a napoknak a végén egy Fiú által szólt hozzánk, akit kinevezett mindenek örökösévé, s aki által a világrendszereket is alkotta." (Héb 1:2)

"számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala." (1Kor 8:6)

Világosan különválasztja a két személyt? Persze, a háromság is. Itt kijelentik, hogy "számukra egy Isten van". Csak egy, aki nyilván megegyezik Jehovával. És egy Úr, akit Jézusként azonosítanak. Már itt bukik a háromság, mivel az "egy Istentben" nincs más "személy", legfeljebb a szent szellem, aki itt (sem) téma. Mivel Jézus KÜLÖN van megemlítve, nem tartalmazhatja a háromság istenség Őt, mint második személyt. Itt aztán tényleg lett volna egy ragyogó alkalom arra, hogy pontosítsanak a bibliaírók és a háromság teóriáját kissé közelebb vigyék az olvasóhoz, de nagyon úgy néz ki, hogy ezt eszük ágában sem volt tenni!

Viszont a két külön személy szerepe nem egyforma - "egyikből" van minden, viszont a másik "által". Nagyon egyértelmű a Biblia egyéb írásaival a tárgyban, hogy az "Istenből van minden" kijelentés magában foglalja Jézust, hiszen ezért lett "Isten Fia". Az "általa lett minden" viszont arról szól, hogy Jehova rajta keresztül valósította meg teremtési szándékát. Ettől még Jehova nyugodtan hívható Teremtőnek, hiszen minden tőle indul, de jól érthetően rajta kívül mindennek van kezdete!

"Talán a legfájóbb pont nektek, hogy az Ószövetségben Istenre használatos szent nevet, amit ti igyekeztek kisajátítani, és csak az Atyára alkalmazni (JHVH, Jahve) az újszövetség bizony Jézusra is alkalmazza."

Nem fájó pont ez, honnan veszed? Nézd csak:

Abban az évben, amikor Júdea királya, Uzziás meghalt, i. e. 778-ban Isten prófétája, Ésaiás látomást látott Jehováról, aki magasztos trónján ült. Jehova ezt kérdezte: "Kit küldjek el és ki megyen el nékünk?" Ésaiás önként vállalkozott, de Jehova figyelmeztette, hogy izraelita társai nem fognak reagálni a kijelentéseire. János apostol az első századi hitetlen zsidókat az Ésaiás napjaiban élő emberekhez hasonlította, és megjegyezte: "Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét." Kinek a dicsőségét? Jehováét, és mellette az emberré válása előtti Jézusét az égi udvarokban (Ésaiás 6:1, 8–10; János 12:37–41).

Róma 9:5

A Kat. ezt írja: „Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.” (A B.—D. és a Kár. hasonlóképpen hangzik.) Az ÚV ezzel szemben így fogalmazza meg a vers második felét: „tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen.” (A Maszny., a Czegl. és a Kám. hasonló szóhasználattal él, mint az ÚV.)

Vajon azt fejezi ki ez a vers, hogy Krisztus "felette van mindeneknek", s ezért ő az Isten? Vagy Istenre és Krisztusra mint egymástól különálló személyekre utal, s azt fejezi ki, hogy Isten az, aki "felette van mindeneknek"? A Róma 9:5 melyik fordítása van összhangban a Róma 15:5, 6-tal, mely először is különbséget tesz Isten és Krisztus Jézus között, majd felszólítja az olvasót, hogy ’dicsőítse Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját’? (Lásd még: 2Korintusz 1:3 és Efézus 1:3.) Vizsgáljuk meg, mit mond a Róma 9. fejezete a továbbiakban. A 6–13. vers rámutat, hogy Isten szándékának megvalósítása nem a test szerinti örökléstől, hanem Isten akaratától függ. A 14–18. vers megemlíti Istennek a fáraóhoz intézett üzenetét, ahogyan az a 2Mózes 9:16-ban fel lett jegyezve, aláhúzva azt a tényt, hogy Isten az, aki felette van mindeneknek. A 19–24. vers is Isten felsőbbségét szemlélteti egy hasonlattal, mely a fazekas és az általa készített agyagedények viszonyát írja le. Mennyire illő tehát az 5. versben kifejezésre jutó gondolat: "Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen" (ÚV).

A The New International Dictionary of New Testament Theology kijelenti: "Vita tárgya a Róma 9:5 . . . Könnyűszerrel és nyelvtanilag tökéletesen vonatkoztatható Krisztusra. A vers akkor így szólna: »Krisztus, aki Isten mindenek felett, áldott legyen mindörökké. Ámen.« Krisztus még így sem lenne teljesen egyenlő Istennel, hanem csak isteni természetű lénynek tekinthetnénk a leírás alapján, mivel a theosz szó névelő nélkül áll... A sokkal valószínűbb magyarázat viszont az, hogy a kijelentés Istenre vonatkozó doxológia [Istent dicsőítő ima, illetve ének]"

János 8:58

Az ÚV a János 8:58 második részét így adja vissza: "mielőtt Ábrahám lett, én már voltam." (Ugyanezt a gondolatot közvetíti a Czegl.)

Melyik fordítás van összhangban a szövegkörnyezettel? A zsidók kérdése (57. vers), amelyre Jézus válaszolt, az életkorára, és nem a kilétére vonatkozott. Jézus tehát logikusan a korával, létezésének hosszával válaszolt. Érdekes módon még soha nem próbálták meg az e·gó′ ei·mi′-t mint címet a szent szellemre alkalmazni.

Az általad a végén felsorakoztatott versek csak mesék, a háromságot meg sem közelítik.

Vajon ezek a versek azt állítják, hogy Isten, Krisztus, és a szent szellem egy trinitáriusi Istenséget alkot, és hogy ez a három egyenlő lényegben, hatalomban, és örökkévalóságban? Nem, nem ezt jelentik, mint ahogyan három személynek, például Tamásnak, Dezsőnek és Jánosnak a felsorolása sem azt jelenti, hogy ők hárman egyek.

Az ilyen típusú hivatkozás — ismeri el McClintock és Strong Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature (Bibliai, teológiai és egyházi irodalmi enciklopédia) című műve — csak azt bizonyítja, hogy "van három megnevezett alany, de önmagában ez nem bizonyítja azt, hogy mind a háromnak szükségképpen isteni természetűnek kell lennie és mindegyiknek egyforma isteni megtiszteltetésben kell részesülnie".

"...mind-mind tényként állítják be Jézusnak az Atya Istennel való egyenlőségét."

Nem gondolod, hogy nagyon elragadtattad magad a valóságtól?

„Aki engem látott, látta az Atyát is” (János 14:9). Mindenben, amit mondott és tett, tökéletesen utánozta Atyját. Amikor tanított, erőteljes és megnyerő szavakat használt, a könyörület arra indította, hogy meggyógyítson másokat, az együttérzés pedig könnyekre fakasztotta. Tehát amikor Jézusról olvasunk a Bibliában, el tudjuk képzelni, hogy Jehova ugyanazt mondta és tette volna (Máté 7:28, 29; Márk 1:40–42; János 11:32–36).

Valójában minden egyes vers és Bibliai részlet a háromság nélkül érthető csak tisztán. Azzal együtt nagyon sok nehézségbe ütközik a tanulmányozó és nagyon sok következetlenséghez vezet.

Számtalan helyen megfigyelhető, hogy egy-egy kiragadott szó önkényes értelmezése révén akarod belelátni a szövegbe a dédelgetett tanodat. Nem érdekel az sem, hogy az adott szövegösszefüggés mit mond, csak torzítasz. Ilyen a Róma 9:5, ami a 15-ös fejezettel tökéletesen érthető - leleplezve egy nyilván szándékos félrefordítást.

De ilyen a János 8:58 is, ahol a közvetlen szövegösszefüggést teljesen figyelmen kívül hagyva hajtjátok a magatokét.

Na, ez a baj ezzel a hamis tannal...