A keresztények hogyan viszonyulnak a párhuzamos világok elméletéhez?
Vannak olyan fizikai jelenségek, pl. ami a kvantumfizikai kettős rés kísérletnél tapasztalható, amelynek párhuzamos világok megléte lenne az egyik lehetséges magyarázat a több közül. Kérdés, hogy ez is hordoz-e afféle filozófiai zavarodottságot a keresztények körében, mint ahogy pl. az evolúcióelmélet okozott? Keresztények, hogyan viszonyultok a multiverzumhoz, ellenkezik-e ez a hitetekkel?
(Arra gondolok ugyanis, hogy végtelenszámú univerzumban bármilyen 0-nál valószínűbb esemény, így az élet kialakulása is törvényszerűen kialakul valahol az univerzumok némelyikében. És mivel mi egy ilyen világban létezünk, ez is lehet egy ésszerű magyarázat, hiszen elvileg sem tudunk megfigyelni olyan világegyetemet, ahol nem jöttünk létre, pontosan azért, mert ott nem jöttünk létre. A multiverzum-elmélet fölöslegessé teheti Isten létezését, nem?)
válasza:Igen, kereszténynek vallom magam:)
De nekem nem a Biblia az alapkönyvem, hanem aszerint gondolkodok hogy valaminek köze van a szeretethez vagy nincs.
Attól még lehet valaminek tudata, hogy nem emberi tudata van. Lehet ezek a spontán dolgok sem teljesen véletlenek, csak annak tűnnek. Ki tudja más világok is hogyan hatnak erre a világra.
Nem tudom, hogy van-e szentlélek. Én a lélekben hiszek. De az is lehet, hogy tényleg csak idegekből és sejtekből állok. Az is lehet, tényleg csak véletlen jöttem létre egy sex miatt.
Bár mi alapján dőlik el, hogy véletlen volt? Most akkor lehetne mondani, hogy ha nem véletlen volt, hanme megvolt írva, akkor nincs szabad akaratunk. Szerintem nem zárja ki. Végülis bármi lehetséges amit nem tudunk még megérteni.
Én abban nem hiszek, hogy emberek égni, szenvednek, gyötrődni fognak. Isten egy tetű lenne, ha ezt engedné. Ha pedig nem lenne tudatom, olyan édes mindegy mi van ott.
Én olyasmikre tippelek, hogy magam ítélem el magam. Átérzek mindent amit másonak okoztam, amit okoztak nekem. Ilyenek is voltak a fejmben, hogy saját magammal fogok találkozni anélkül, hogy tudnám, hogy a másik ember én vagyok és meglátnám, hogy élnék együtt magammal, mit gondolnék magamról stb...Csak tippelni tudok. Nem tudom mi van halál után. Nem zavarna, ha semmi nem lenne. De az olyan furcsa, hogy lettem, hogy aztán megszűnjek. Szerintem nem tudom felfgoni mi van utána. És így van. Sok mindenben nem értek egyet a Bibliával, de úgy gondolom keresztény vagyok.
válasza:Annak lettem nevelve xD
Egyébként nem azért.
Máté 22.
34
A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala, egybegyűlének;
35
És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván:
36
Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
37
Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
38
Ez az első és nagy parancsolat.
39
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
40
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Én ebben hiszek. És a keresztény az, aki követi Krisztust.
Nekem a sok hülyeség mellett az eset le az egész Bibliai tanáításból, hogy a szeretetnek van értelme, az kedves az Istennek és én is úgy gondolom, hogy ennek van értelme.
válasza:Lehet rosszul gondolom és nem vagyok keresztény. De szerintem az egésznek ez a mondanivalója, legalábbis Jézusnak ez volt.
Nem látom értelmét "rombolni", másokat elnyomni.
válasza:Én senkit nem ítélek el. És úgy gondolom nem az számít, hogy kinek mi a vallása, hanem hogy milyen belül. De én a miértet is mindig figyelem.
Nem gondolom, hogy Jézus halálán lenne a fő hangsúly. Szerintem az sokkal fontosabb, hogy itt volt és tanított. Hogy példát mutatott az embereknek, segítette őket, szeretetet adott. Lehet ilyesmin gondolkodni, hogy a halála is példa volt, hogy a bűn mennyire rossz tud lenni, hogy ártatlan, normális emberrel így bánnak.
Az én fejemben a Jézusban való hit = azzal, hogy úgy cselekedni mint ő. Jó emberként élni.
Igazság szerint nem nagyon tudom, hogy mit gondoljak.
Nem gondolom, hogy a halálát kellene elfogadni, hanem a mondanivalóját. Az fontosabb. A halál csak abban lényeges, hogy bár sokan szerették őt és gyűlölték, nem használt ki senkit, nem akart hatalmat, nem tagadta meg az elveit semmilyen kín és megaláztatás ellenére. Mindhalálig jó volt.
válasza:Keresztényként engem semmiben nem befolyásol, hogy lehetnek párhuzamos világok is - sőt mi más is az egész zsidó-keresztény hitvilág, ha nem egy párhuzamosuniverzum-elmélet? :) Az egész hitünk arra épül, hogy egyszerre létezik egy látható anyagi világ, és egy láthatatlan szellemi világ. Valójában a szellemi világ is csak a szemünk számára nem látható, de a szellemünkkel "láthatjuk", azaz meg tudjuk tapasztalni. Egyik kommentben kérdezted is:
"hogyan bizonyosodsz meg olyannak a létezéséről, ami nem anyagi? Mi erősíti meg a hitedet, ha Istenre elméletileg sem lehetne ezek szerint bizonyítékot szolgáltatni?"
Ez a "hit botránya" vagy mondhatnánk "misztériuma": úgy viselkedünk, mintha látnánk a láthatatlant. Mi sem tudjuk senkinek bebizonyítani Isten létezését, ha az illető nem *hiszi* el. A Biblia szerint a hitnek nincs köze sem a tudathoz, sem a meggyőzéshez: az szellemi képesség. (A bibliai emberkép alapján [ember = szellem+lélek+test] a tudat mint a lélek egyik része, különbözik a szellemtől, mely az ember Istentől kapott, Isten-lényegű [Tőle, az Ő leheletéből származó] része. A lélek és a szellem különbségét abban foghatjuk meg, hogy a lélek [pl. érzelmek, tudat, értelmi képességek stb.] függ a testünkben lejátszódó anyagi folyamatoktól, a szellem viszont nem.)
Ezért én hiszem, hogy Isten létezéséről csakis szellemi módon lehet megbizonyosodni. Mivel a természettudomány jelenleg tulajdonképpen abszolút értelemben materialista (vagyis még a legmagasabb rendű lelki folyamatok is, amelyek működését elismeri, csak olyanok lehetnek, melyekre van anyagi magyarázat, vagyis meg lehet feleltetni valamilyen materiális folyamatoknak a szervezetünkben), ezért nagyon nehéz "szót érteni" velük Isten vonatkozásában. Saját gondolatmenetedben is kiválóan tetten érhető, hogy a természettudomány, ha gondol is párhuzamos univerzumokra, kizárólag anyagi univerzumokra gondol, és kizárólag az anyagból szerveződött élet lehetőségére. Tehát ha úgy vesszük, kevesebb lehetőséggel számol, mint egy keresztény hívő, aki eleve feltételez legalább két párhuzamos univerzumot: egy anyagit, amelyben élünk, és egy szellemit, mely bizonyos mértékben interakcióban, térben és időben nem (teljesen) elkülönülten működik, vagyis egyszerre ebben a szellemi univerzumban is élünk.
Egy ilyen szellemi univerzummal az a fő probléma, hogy nem lehet a létezését tudományos eszközökkel sem bizonyítani, sem cáfolni, és nem az eszközök korlátozottsága miatt, hanem elméletileg nem.
Ez pont olyan egyszerű, mint amilyennek látszik: az anyaggal foglalkozó tudomány számára egyszerűen nem létezIK szellemvilág. Viszont - szerintem - sajnos, a tudományos világ képviselőinek nagy része ebből azt a következtetést vonja le, hogy nem is létezHET semmilyen szellemvilág. "Amit nem ismerhetek meg, az nincs" alapon veti el a tudomány Isten vagy bármiféle szellem létezését, nem bármiféle logikai vagy más módon bizonyítható alapon.
Egy másik fontos problémára is rá szeretnék világítani. Érdekesen írtad le a kérdésmagyarázatot, melynek végén eljutsz addig a kérdésig: "A multiverzum-elmélet fölöslegessé teheti Isten létezését, nem?" Bár erre a kérdésre a válaszom egyértelműen nem, de nem szeretném ilyen egyszerűen elintézni.
Azt írod: "végtelenszámú univerzumban bármilyen 0-nál valószínűbb esemény, így az élet kialakulása is törvényszerűen kialakul valahol az univerzumok némelyikében". Igen, ez a klasszikus valószínűségelméleti tétel, hogy a nem 0 valószínűségű esemény, ha végtelen számú kísérletre van lehetőség, bekövetkezik.
Ugyanakkor a gondolatmeneted mögött ott van egy eddig soha nem bizonyított tétel: hogy az élet spontán kialakulásának valószínűsége nagyobb, mint 0 - ezért ha tényleg végtelen számú univerzum van, akkor valójában a nagy számok törvényének szükségszerű következménye volt, hogy a mi univerzumunk létrejöjjön.
Csakhogy egy bizonyíthatatlan állítás van a premisszáid között. Szerintem ugyanis pontosan 0 a valószínűsége, hogy az élet spontán kialakuljon. Mivel nem bizonyította még senki, hogy az élet spontán kialakulhat, ezért nem kezelheted ezt axiómaként. Az abiogenezis mindaddig hipotézis és nem tény (még csak nem is elmélet), amíg empirikus úton be nem lehet bizonyítani, hogy lehetséges. Viszont ha az abiogenezis (tfh) nem lehetséges, akkor akárhány univerzum is van, sosem lehet Istent "feleslegessé" tenni.
Ezért valójában nem a párhuzamos univerzumok és az esetleg ezek valamelyikében/némelyikében létező, az emberitől eltérő értelmes létformák felfedezése "veszélyeztetnék" Isten létezését, hanem az, ha az abiogenezis lehetséges lenne. Ha ugyanis biológiai élettel rendelkező, fennmaradásra és reprodukcióra képes lények az élettelen anyagból spontán kialakulhatnak, akkor valóban "nincs szükség" teremtő Istenre, és nem igaz az sem, hogy Isten maga az élet - következésképp a Biblia Istene nem létezik, tehát ha van is Isten, az nem a zsidó-keresztény Isten. Ugyanis a Biblia egyértelműen azt írja és képviseli mindvégig, következetesen, hogy *minden* élő (s a mi szempontunkból most kissé lényegtelen, de minden élettelen is) Istentől származik, és "nála nélkül semmi sem lett, ami lett". Ez azt jelenti, hogy ha feltesszük, hogy a Biblia Istentől ihletett (tehát igaz), akkor Isten egyértelműen tagadja az abiogenezist, hogy élettelenből spontán (kvázi az Ő direkt beavatkozása nélkül) bármilyen élő jöjjön létre.
Vagyis összefoglalva, megfogalmazhatjuk ezt nagyon érdekesen is: a Biblia Istene kihívást intézett a tudományos világgal szemben azzal az állításával, hogy "nála nélkül semmi sem lett, ami lett". Ezzel Ő maga állította fel a próba lehetőségét magával szemben: ha bárki élettelenből élőt tud előállítani, vagy a semmiből élettelent (vagy netán élőt!), anélkül, hogy Őrá szükség lenne hozzá, akkor Ő nem létezik.
Mivel én nagyon határozottan meg vagyok róla győződve, hogy Isten él és létezik, ezért teljesen kizártnak tartom, hogy valaha is akár csak egyetlen spontán abiogenezist is meg lehessen figyelni, vagy egyetlen "ősrobbanást".
Kérdezted, hogyan lehetne egy nem anyagi létező létezéséről megbizonyosodni. Azt hiszem, föntebb csak részben adtam erre választ: szellemi módon. Én hiszek abban, hogy Isten minden embernek, aki igazán, őszintén keresi Őt, és kéri, hogy adjon magáról valami "életjelet", megmutatja magát. Nem látható értelemben, természetesen. De előbb-utóbb el fog jutni odáig, hogy hit jön létre a szívében.
Azt sem nagyon tudom megmagyarázni, hogy én hogyan bizonyosodtam meg, azt pedig végképp nem tudom, hogy másoknál hogy történik. :) De hadd hívjam segítségül Isten Igéjét, amely szintén tanít erről:
"Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság." (1Ján 5:6)
A "Szellem" itt Isten Szent Szellemét jelenti, és az újszövetségi tanítások szerint Ő az, aki "bizonyságot tesz" (martüreó = tanúskodik, bizonyít) az embereknek arról, hogy az evangélium igaz, vagyis Jézus feltámadott a halálból. Én nagyon is úgy gondolom, hogy minden hívő, aki átmegy az "újjászületés"-en, vagyis befogadja Krisztust a szívébe (ez egy konkrét döntés, általában nem több, mint egy ima szívből való elmondása és elköteleződés Jézus mellett), megkapja "a hit ajándékát" a Szent Szellem érintése által, aki valamilyen (fogalmam sincs :D) módon "tanúskodik", bizonyítja személyesen a hívő számára Jézus feltámadását, mert a legtöbb hívőnél ez Isten létezésének végső bizonyítéka: hogy biztos abban, hogy Jézus feltámadott a halálból.
Úgy gondolom, hogy velem is ez történt, és ezért nem vagyok képes kétségbe vonni Isten létezését: mert személyes bizonyítékot kaptam Istentől. Ezt nem vagyok képes egy az egyben átadni másoknak, ezért mások számára ez nem fog bizonyítékként szolgálni, mert nem biztos, hogy hisznek nekem. De ha hisznek Istennek, és kérik Őt, szintén megkaphatják a saját személyes bizonyítékukat. Nagyjából így tudnám ezt kifejezni a tapasztalataim alapján.
Sok esetben van olyan, hogy valakit keresztény kultúrában nevelnek föl, akár jár is hosszabb ideig keresztény közösségbe, de igazából nincs meg neki az a fajta "plusz", ami miatt, ha igazán őszinte magához, el tudná mondani, hogy tényleg nem 90 vagy 95, hanem 100,00%-ban biztos abban, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból. Védheti mindenféle érvekkel, amiket meg tud tanulni, de önmagát nem tudja becsapni: belül mindig megmarad valamilyen kétely. Régen én is tudtam kételkedni. Volt valami "hit-félém", de nem születtem újjá, ezért fel tudtam tenni magamnak azokat a kérdéseket, amiket mindenki fel szokott tenni Isten létezésével kapcsolatban. Amikor azonban a Szent Szellem kijelentette Őt a szellemembe, tudtam, hogy az a világ, ahol most Jézus Krisztus van, nemcsak hogy valóságos, hanem még valóságosabb, mint amelyikben én vagyok. Amikor ez a fajta hit létrejön az ember szívében, akkor olyan, mintha már nem is hinne, hanem ismerne, tudna. Egy olyan tudással rendelkezik, amit nem bizonyíték és logikus meggyőzés hozott létre benne (mint mondjuk amikor tudom, hogy kell egy másodfokú egyenletet megoldani, mert megtanítják nekem a megoldóképletet), hanem egy érintés, egy kijelentés, "logosz", Istentől, neked.
Ami ezután jön, az már mind csak "hab a tortán". Amikor a hitedet elkezded alkalmazni az életben, és megtapasztalod, hogy az imáidat Isten nemcsak meghallgatja, hanem meg is válaszolja, az csak tovább és tovább erősíti a meggyőződésedet - de közben végig azt a pillanatképet látod "lelki szemeid" előtt, amit Isten Szelleme jelentett ki a szívedbe, aki feltámasztotta Jézust a halálból: hogy Jézus Krisztus ott ül Isten jobbján a Mennyben.
Nem tudom, hogy érthető-e legalább egy kicsit, milyen értelemben beszélek meggyőződésről és tudásról Istennel kapcsolatban. Nem tartom kizártnak, hogy a normális olvasó számára úgy tűnik, mintha valami őrültséget olvasna. Ez részben azért is van, mert nagyon nehéz leírni, amit egy 100%-os hívő érez. Én biztos vagyok benne, hogy ennek semmi köze nincs az anyaghoz. Lehet, hogy nem győzök meg vele egyetlen tudóst sem. De az biztos, hogy ők sem tudnak már soha meggyőzni, akármit is találjanak ki, mert amit hiszek, azt már szinte látom is.
Ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője mondja Mózesről: "erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant."
válasza:Egyébként én mindennap szoktam imádkozni és úgy gondolom, Jézusnak sem lett örökre vége. Úgy gondolom Isten szeret engem is és másokat is. Úgy gondolom, hogy ő a mi atyánk.
Mindig igyekszem reálisan, logikusan gondolkodni és néha elég hitetlen vagyok mindennel kapcsolatban, annak ellenére hogy úgy gondolom bármi lehetséges. Ennek oka, hogy szeretek tudni dolgokat biztosan és szeretek tapasztalni.:) Nem szeretem megölni a kreativitást. Viszont nehéz kiszűrni ebben a világban, hogy mi igaz, mi nem. Olyan mintha, ha az eszem és a szívem nem mindig lenne szinkronban teljesen.
Én nem tagadom Isten létezését és azt sem, hogy Jézus nem szűnt meg létezni. De szerintem Istennek, legalábbis amiben én hiszek semmi köze nincs a rossz, gonosz dolgokhoz és senkit nem motíválna gyilkolni. Az én Istenemtől nem kell félni. Szerintem nem teljesen olyan az Isten, mint a Bibliában, csak az ember nem tudná felfogni pontosan, legalábbis az eszével. Ezért gondolom magamat kereszténynek, mert abban hiszek, hogy az atyához tartozom még így a bemocskolt lelkemmel is. De azért, mert hiszek a teremtő szeretetben, nem jelenti azt, hogy elítélném a tudományt és annak bizonyított állításait. Sőt nagyon is támogatom. Viszont én sem vagyok materialista felfogású 100% ezért sem törődöm Isten bebizonyításával, mert nagy valószínűséggel lehetetlen. hit kérdése az egész. Bármilyen felfedés történik, nem fogja kizárni Isten létezését. Viszont Isten létezése sem zárja ki a tényeket, gondolom ez evidens mindenkinek.
01:02-nek nagyon köszönöm a kifejtett választ, ment is a pontozás. :)
Rólam azt kell tudni, hogy több mint 10 éve én is megtértem, sőt bemerítkeztem (baptista gyülekezetbe jártam). Mégis ennek ellenére, mostanában (meg régen is többször volt ilyen) teljesen elbizonytalanodtam, sőt a történések alapján sokszor az ateizmusra szoktam következtetni. Azt szoktam mondani, hogy nem vagyok ateista, de minden okom megvan rá, hogy az legyek. Kicsit furán hangzik, de azért fogalmazok így, mert soha semmilyen állítást nem tudok és nem is akarok elfogadni 100%-osan, leginkább azért, mert lehet, hogy tévedek, ez mindig benne van a pakliban. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. De belül ez engem teljesen felőröl, ugyanis többé-kevésbé zsarolva érzem magam Isten által, hogy ha nem hiszem el a világképét, akkor a pokolba jutok.
Azt gondolom – talán veled ellentétben (bár majd megválaszolod) – hogy a tudomány és hit közötti ellentét nem ott húzódik meg, hogy az egyik anyagi, a másik szellemi. Az valóban diszkrimináció lenne a tudomány részéről, hogy „csak azt fogadom el igaznak, ami anyagi/energiai folyamatokra visszavezethető”. Ez egy a priori kijelentés lenne, amelyet a tudományos módszertan nem engedhet(ne) meg magának. Megjegyzem, sok tudós sajnos mégis így gondolkozik, de itt ez talán újabb vitatémát indíthatna, hogy akkor most a tudomány, vagy csak néhány tudósnak a hozzáállása ellenkezik a hittel. De ami a lényeg, hogy a határ tehát szerintem nem ott húzódik, hogy az egyik anyagi, a másik szellemi, hanem ott, hogy az egyik falszifikálható, a másik nem. A falszifikáció annyit tesz, hogy ki lehet találni olyan elméleti (és bekövetkezése esetén megtapasztalható, leellenőrizhető) eseményt, amely megdöntené az adott állítást. Ez minden tudományos elméletre jellemző. Pl. a realtivitáselmélet egyik fontos alappillére megdől, ha mégis találnak fénynél gyorsabban száguldó valamit. Vagy az evolúcióelmélet megdől, ha mondjuk a kambriumi rétegekben emlőst találnak. Tehát ezek mind-mind falszifikálható (azaz elméletileg cáfolható) állítások, és egyébként látható, hogy ez a tulajdonság valóban a tudományos eseményekre jellemző.
Az egyik nagy probléma, hacsak nem a legnagyobb probléma számomra az Isten-hittel nem az, hogy képtelenségnek tartanám, hanem az, hogy nem tudom módszertanilag sehogyan sem elképzelni, hogyan is kellene ennek működnie. Én ellentmondást tapasztalok itt valamely dologban, és ez nem csak rád igaz, hanem minden igaz keresztényre. De hát úgy vagyok vele, hogy ha ennyien mondják, csak van a dologban valami. :) Ezért szeretném, hogy rámutass a logikai bukfencre, amit elkövetek, mert valószínűleg elkövetek, ha neked, ill. a keresztényeknek van igazuk.
Először is idéznék tőled:
„Lehet, hogy nem győzök meg vele egyetlen tudóst sem. De az biztos, hogy ők sem tudnak már soha meggyőzni, akármit is találjanak ki, mert amit hiszek, azt már szinte látom is.”
„Ezzel Ő maga állította fel a próba lehetőségét magával szemben: ha bárki élettelenből élőt tud előállítani, vagy a semmiből élettelent (vagy netán élőt!), anélkül, hogy Őrá szükség lenne hozzá, akkor Ő nem létezik.
Mivel én nagyon határozottan meg vagyok róla győződve, hogy Isten él és létezik, ezért teljesen kizártnak tartom, hogy valaha is akár csak egyetlen spontán abiogenezist is meg lehessen figyelni, vagy egyetlen "ősrobbanást"”
Elsőre nem biztos, hogy látszik az ellentmondás (és lehet, hogy egyáltalán nincs is), azonban nekem mégis szemet szúr valami. Azt mondod tehát, hogy semmilyen tudományos felfedezés nem tudná megingatni a hitedet, igaz? Ha ez így van, akkor valóban úgymond falszifikálhatatlan módon hiszel Istenben. De itt nincs vége a történetnek. Ugyanis azt is írod, hogy ha élettelnből élőt, vagy semmiből valamit létre lehetne hozni, akkor nem lenne Istenre szükség. Akkor ezek szerint mégis falszifikálható a kérdés? Mert ezek szerint van olyan elméleti lehetőség (az elméletit ne úgy értsd, hogy apró matematikai valószínűség van rá, hanem hogy az ember fejében létezik egy olyan lehetőség), ami kizárja Istent. Vagyis ha FELTESSZÜK, hogy az ember valaha létrehoz élettelenből élőt, az befolyásolná a hitedet?
a) Ha nem, akkor a hited feltétel nélküli, azaz falszifikálhatatlan, ez esetben azonban megdőlne azon állításod, miszerint az élet létrejötte szükségtelenné tenné Istent.
b) Ha igen, akkor viszont a hited feltételes, azaz falszifikálható, így viszont azon állításod dőlne meg, hogy bármit hozna a tudományos világ, az téged nem ráz meg.
Tehát azt látom, hogy valahol ígyis-úgyis sántít ez a hit dolog. Mert ha egyértelműen ki lenne jelentve, hogy a hit falszifikálhatatlan, akkor oké, legalább tudnám, hogy hol keressem. De sajnos nincs ez kijelentve. És ne ijedj meg, szerintem itt nem a te megfogalmazásodban volt a hiba. Hanem ezt én általános jelenségnek látom a keresztények körében. Ugyanis azt mondják tehát, hogy semmilyen elméleti lehetőség nincs arra, hogy elveszítsék a hitüket, de mégis miért van hitük? Mert tapasztaltak (megtapasztalták Isten jelenlétét). Vagyis ellentmondanak saját maguknak, mert nem derül ki, hogy akkor most a hit feltétlen és tapasztalatoktól független dolog, vagy a tapasztalatok miatt jött létre a hit? Ez az én örökös problémám már hónapok, sőt lassan évek óta, és ezért nem tudok szót érteni hívő családtagjaimmal sem.
Egyébként meg csak egy szó erejéig visszatérve a semmiből létrejövő valamire: A kvantumfizikusok rendszeresen megfigyelik az úgynevezett vákuumfluktuáció jelenségét, ahol pontosan ez történik. Hogy a semmiből, vagy a láthatatlanból jönnek-e létre ezek a részecskék, azt nem tudom, és azt se tudom, hogy lehet-e ekvivalensnek tekinteni a két dolgot. Azonban tény, hogy ez egy megfigyelt jelenség, már csak az a kérdés, hogy mennyiben befolyásolja ez a hitedet. :) Azt gondolom, hogy bárhogyan is válaszolsz erre a kérdésre, mindenképpen ellentmondasz önmagaddal. Ha mégsem, akkor kérlek mutasd meg, hogy hol a hiba a gondolkodásomban.
Ami engem illet, azt lehet mondani, hogy pont a tapasztalataim alapján vesztettem el a hitemet. Én ugyanis tervszerűséget kerestem az életemben. Látni akartam, hogy Valaki felülről kezében tartja az eseményeket, és célszerűen, láthatólag előre gondolkodva vezeti a lépéseimet. Részemről ez a falszifikálható hit kategóriába esik, és nekem az a véleményem, hogy te is, és minden őszinte igaz keresztény (vagyis aki nem [csak] vallásosságból hisz), az falszifikálható módon hisz. Vagyis van oka a hitének, nem csak eldöntötte, hogy ezt fogadja el és kész. Hanem valami erre a következtetésre kellett, hogy vezesse. De ha nem döntés a dolog, hanem valami alapján következtetsz Isten létére, azt gondolom, hogy az a falszifikálható hitnek a jele. Azért hiszel Istenben, mert pl. tapasztalod Isten jelenlétét, tapasztalod, hogy szól hozzád, stb. Miért falszifikálható ez a hit? Azért, mert ha nem tapasztalnád ezeket, akkor nem is hinnél. Tehát én azt látom, hogy elméletileg semmiben sem különbözik (KÜLÖNBÖZNE) a hit a tudománytól, már ami a következtetési rendszerét illeti. A tudomány azért hiszi, hogy van gravitáció, mert megtapasztalja azt. A hivő azért hiszi, hogy van Isten, mert megtapasztalja az ő jelenlétét. Akkor miben különbözik egy hívő egy tudóstól? Én maximum abban látom (LÁTNÁM) a különbséget, hogy a tudományos jelenségek bárki által elvégezhetők. Nem azért hiszem el tehát, hogy van gravitáció, mert Newton megtapasztalta, hanem azért hiszem el, mert én is megtapasztaltam. Vannak olyan tudományos jelenségek, amelyeket én nem tapasztalok meg, de a tudósok azt állítják, hogy ők megtapasztalják (pl. relativitáselmélet). Nem érzem okát annak, hogy kételkedjek az állításukban, így én ELHISZEM, hogy igaz, amit állítanak. Vagyis az én szemszögemből, aki közvetlenül nem tapasztalja meg a tudományos eredményt, továbbra is csak hit marad a dologból. De azért hiszem el, mert nem látok ellentmondást a tudományos eredmény és a tapasztalataim között, másrészt kicsinek tartom a valószínűségét, hogy ennyi tudós egyszerre tévedne. Az Isten-hit abban különbözik pusztán ettől a hittől, hogy senki más nem tudja megismételni azt a „kísérletet”, amit te „elvégzel Istenen”, ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni. Te viszont elvégezted a kísérletet, tehát számodra alá van támasztva Isten létezése. Ugyanakkor számodra is falszifikálható kellene, hogy a legyen a dolog, mert ha más a tapasztalatod, akkor más fog meggyőzni (pl. hogy nem létezik Isten). Ha viszont nem győzne meg semmiféle ELMÉLETI személyes tapasztalat arról, hogy Isten nem létezik, akkor a hited falszifikálhatatlan, feltételn nélküli, amit én szvsz egyenértékűnek tartok azzal, hogy az a te személyes döntésed, hogy ebben hiszel.
Pl. kiskoromban hittem a Mikulásban. Nem gondolkodtam el rajta, hogy hogyan működhet, egyszerűen csak elfogadtam, hogy ő van, és kész. De a hitem nem volt falszifikálhatatlan, mert anyukám egyszer elmondta, hogy a Mikulás nem létezik. Tehát volt egy elméleti esemény, amelynek esetén lemondtam volna a Mikulásban való hitemről (mégpedig az, hogy éppen maga a szülőm állítja azt, hogy nem létezik), és ez a gyakorlatban is bekövetkezett.
Egy szó mint száz, akkor le kellene tisztázni a dolgot. Az Istenben való hit falszifikálhatatlan vagy falszifikálható? Esetleg van más kategória is? Mert az egy dolog, hogy nem találom Istent, de legalább azt tudnám, hogy hol kéne keresni. Az én tapasztalatom az sajnos a környezetemben, hogy bármilyen esemény történik, abba valahogy belemagyarázzák Istent. Azért történt ez és ez, mert Isten így látta jónak. Nincs olyan elméleti lehetőség, amire azt mondanák, hogy ő nem létezik. De akkor mégis milyen alapon tudom kijelenteni igaznak, hogy ő létezik? Mert ez a módszer csak annyit tesz, hogy értelme van a dolgoknak, mert értelme kell, hogy legyen, hiszen Isten áll minden fölött. De akkor ezek szerint nem az események győznek meg Istenről, hanem az Istenben való hitem győz meg arról, hogy van értelmük az eseményeknek. A sorrend szerintem nagyon nem mindegy, és el kéne végre egyszer valahára dönteniük a hívőknek, hogy akkor most melyik a módszertan a kettő közül.
Remélem érthető a problémám, és remélem, hogy tudsz válaszolni a kérdéseimre, ugyanis a legtöbb hívő emberben nem látok vitapartnert, mert nem értik meg a problémám lényegét. Azt mondják, hogy azért nem hiszek, mert nem akarok hinni. Ezzel csak két bajom van, egyrészt véleményem szerint a hit nem akarat kérdése kellene, hogy legyen. A valóság akaratom ellenére meg kellene győzzön önmagáról, mert én nem azért fogok vagy nem fogok elfogadni valamit, mert akarom vagy nem akarom, hanem egyszerűen az akaratomtól függetlenül a megtapasztalásaim erre a következtetésre kellene, hogy juttassanak. A másik bajom ezzel, hogy ráadásul én akarok hinni! Akarom, hogy Isten létezzen, hiszen sokkal megnyugtatóbb, hogy van fölöttem valaki aki vezet, szeret, és hogy a mennybe jutok, mint hogy semmiféle Istenség nélkül bolyongok ezen a földön, és a halállal véget ér az életem. Mégis, annak ellenére, hogy hinni AKAROK Istenben, nem tudok hinni, mert egyszerűen nem találom a módszertanát, hogy hogyan és miben kellen őt keresni. És azzakl is tisztában vagyok teljesen racionális módon, hogy az én akaratomtól teljesen független az, hogy Isten maga létezik, vagy sem. Éppen ezért nem is értem, hogy miért pont az akaratom kellene, hogy Isten felé vezessen.
Még egy apró megjegyzés: Az még mindig egy dolog, hogy hallod Isten hangját. Én anyukám is azt mondja, hogy hallja, de mégis át tudta verni egy olyan ember, aki prófétának tettette magát, közben meg kihasználta őt is, a családunkat is, és mindenkit, akivel kapcsolatba kerül. Azt nem értem, hogy aki hallja Isten hangját, az miért nem értesül arról, hogy ne higgyen ennek az embernek, mert mert be fogja csapni? Vagy nem hallja Isten hangját mégsem, vagy Isten nem szól neki erről. Tehát itt nem csak az a kérdés, hogy hallod-e Isten hangját, hanem az, hogy hallod-e hogy mit mond, és van-e tényleg megtapasztalható valóságtartalma a hallott hang állításainak? Ha pl. belül azt érzem, hogy „hajtsd oldalra a fejedet”, és pl. meg is teszem, és akkor látom, hogy valaki pont meg akart dobni egy kővel, de ez által, hogy engedelmeskedtem a hangnak, így nem sikerült az illetőnek medobnia, akkor ez valóban meggyőzne arról, hogy ez a belső hang valóságos. Tehát tapasztalnom kell, hogy a belső hang összefüggésben áll a tapasztalataimmal, és számomra – ezt így ki merem jelenteni – igenis tudományos bizonyítékot nyert Isten létezése. Nem tudok elképzelni olyan bizonyítási módszert, ami nem tudományos. Még egyszer hangsúlyozom, egy megfigyelés nem amiatt tudományos, mert anyagi okra eredeztetem vissza, hanem amiatt, mert látom az összefüggéseket, vagyis falszifikálható a megfigyelés. Ha viszont azt mondod, hogy hallod Isten hangját, de ez számodra csak valamiféle lelki békét jelent, de tulajdonképpen nem érted magát az információ tartalmát, amit Isten mond neked, az akkor hogyan győz meg téged? Ismerősöm ugyanis azt mondja, hogy a lelki megnyugvás bizonyítja Isten jelenlétét, de hát könyörgök, nem tud ugyanúgy megnyugtatni mondjuk egy szép zene, vagy egy kiruccanás a szabadba, vagy ilyesmi? Azt gondolom, hogy pusztán maga a hit, hogy te elhiszed, hogy Isten ott van melletted, az is megnyugtathat, ékesen mondva „lecsendesítheti a szívedet”. De ez önmagában nem falszifikálható, az viszont igen, ha tervszerű, a valósággal összeegyeztethető információkat közöl velem Isten (lásd a kődobós példát).
Na nagyjából leírtam mindent, várom mihamarabbi válaszodat, persze másét is szívesen. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!