Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Egyházi középiskola? :O

Egyházi középiskola? :O

Figyelt kérdés
Üdv! A suli ahova járok egyházi fenntartású lett. Betarthatatlan és értelmetlen szabályokat hoznak, bele akarnak szólni a diákok életébe (öltözködés, zene stb.) Telefont még szünetbe a folyósón se lehet használni, bármi van egy sms-t se küldhetek a szüleimnek (órán soha nem használom amúgy). Máshogy kell köszönni, "Jó napot kívánok!" "Csókolom!" már nem jó, "Dicsértessék Jézus Krisztust!" kell köszönni. Vannak papok akik tanítanak is tantárgyakat. Még 3 évem van hátra. Nem ebbe a rendszerbe jelentkeztünk. Mit tegyek?

2014. szept. 2. 22:13
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/72 ceri ***** válasza:
25%

Te meg nagyon okosakat, csak köze nincs az élethez.

Amiről te beszélsz én azt nem írtam. Ki mondta, hogy az egyháziságból következik a szigor. Arról írtam, hogy nem árt. A ma pedagógusának alig áll rendelkezésére fegyelmező eszköz. Vannak gyerekek akiknek nem a tudás a tekintély hanem a kivagyiság, a csicsa, a pénz. Ha összejön 1 osztályban 4-5 fős ilyen csapat akkor tehet a tanár amit akar. Mondhat bármilyen okosakat. Ha a gyereket nem érdekli a dolog, akkor annak az hülyeség. "Majd apuka elintézi a dolgokat ha gond van" esetleg meg is fenyegeti a tanárt. Nem vagyok pedagógus, de beszélgettem néhánnyal -nem is butákkal.

Volt nekem is jó tanárom akire figyelt mindenki, és volt unalmas előadás is. Ez csak egyik oldala a dolgoknak. Viszont vannak gyerekek, akiknél a neveltetési alapok is hiányoznak, ezek ellen meg szinte semmit nem tud tenni a tanár. Az ilyen gyerekeknek csak egy 2 méteres kigyúrt atléta a tekintély. De vannak 160 centis szemüveges tanárnők is.

2014. szept. 3. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/72 anonim ***** válasza:
64%

csak hogy az egész oktatási rendszernek nincs semmi köze az élethez,a magyar oktatás csak butítja a diákokat és olyan dolgokkal,tantárgyakkal terheli meg amit az életbe nem fog használni és miután elballagott el is felejti azonnal,mert nincs rá szüksége,az életet nem az iskolába fogják megtanulni,még ha arra készítenének fel a tanárok akkor se,az életet az életbe fogják megtapasztalni,nem is értem ezt a hülyeséget.


"De a munkahelyeken sem lehet akármiben megjelenni, ott is van egyenruha. Ez pedig a ti munkahelyetek, nem divatbemutató" de az iskola nem munkahely a diákok számára,oda nem dolgozni mennek hanem tanulni,a munkahelyen meghatározó szerepe van az egyenruhának de ahhoz nem kell egységes öltözet hogy tanulj,aki akart az utcai ruhába is tanult,aki meg nem az egyenruhába se fog,ennyi erővel a tanárok miért nem járnak egyenruhába?azért mert semmi szükségük rá,mivel ők tanítani mennek oda és ahhoz az utcai öltözet is megteszi.



" akkor tehet a tanár amit akar. Mondhat bármilyen okosakat" "Nem vagyok pedagógus, de beszélgettem néhánnyal -nem is butákkal. "


csak hogy nem okosat kell mondani,nem az okos emberekből lesz a jó tanár.Van egy tanár a suliba aki katona volt,sokat vallatott és a pszichológia területén is jártas,csak mondom,hogy az egész osztály olyan csendben volt hogy még az olyan tanulók is akiket te is írtál,meg se szólaltak,pedig bármikor ordibálhattak volna vagy bármit csinálhattak volna,mert nem kiabált senkivel,nem fenyegetőzött semmivel,és nem mondott "okosakat",szóval nekem ne merd bemagyarázni hogy a mai generáció egy hulladék,akikből nem lesz semmilyen ember és nem tudják mi az a fegyelem,és hogy csak a te/ti generációtok volt a normális,mert minden idősebbtől ezt hallani...és egy ilyen képzést bárki elvégezhetne a tanárok közül,csak akkora egy hulladék az oktatási rendszer hogy nem nagyon indít ilyen tanfolyamokat,vagy ha indít is,nem nagyon használják ki,pedig szükségük lenne rá,mivel a tanárok 99%-a nem tud fegyelmet tartani

2014. szept. 3. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/72 ceri ***** válasza:
61%

"szóval nekem ne merd bemagyarázni hogy a mai generáció egy hulladék,akikből nem lesz semmilyen ember és nem tudják mi az a fegyelem,és hogy csak a te/ti generációtok volt a normális,mert minden idősebbtől ezt hallani."


Miért ne merjem? - de nem akarok bemagyarázni semmit -ez a véleményem, meglátásom.

A mai generáció egyrészt elkényeztetett, mert lényegében csak jogai vannak, kötelessége nincs. Erre nevelik a szülei, ha egyáltalán az nevelésnek mondható, hogy anyagi téren megadnak neki mindent sokszor erőn felül is, más téren meg szinte semmit. Ezzel helyettesítik a valódi személyes törődést. Személytelen kacatokkal, tárgyak garmadájával.

-megadtam neki mindent-


Ez a szülők nemtörődömsége, felelőtlensége. Nem a gyerekeket hibáztatom, hanem pont a saját generációm nagy részét. Ettől függetlenül én így látom. Sztem nézzen mindenki magába és vizsgálja meg a lelkiismerete szerint, hogy mit hogyan tett ebben a kérdésben.

Nincs idő és energia a mindennapi robot miatt?

Igen, talán, de minden ember maga határozza meg a prioritásokat.

Mindenesetre az eredmény látszik. Mind a tanulmányi eredményekben -nemzetközi összehasonlításban is- mind a magatartás zavarok gyakoriságában. A dolgok nem véletlenül történnek. A tények pedig makacsok.

Nem csak az én korosztályom volt normálisabb. A nagyszüleim korosztályához képest már mi is normáltalanabbak voltunk. Lehet nagyobb volt a tudásunk, de emberi szempontból -értem itt a ma is jónak és pozitívnak mondott dolgokat- bizony ők tisztábbak és jobbak voltak az én korosztályomnál.

Sok mindennel összefügg a kialakult helyzet. Pl. a tecn. fejlődés és a tudati (vissza)fejlődés. A családon belüli (és kívüli) emberi kapcsolatokat felváltotta, az "annyit érsz, amid van” és hasonló jelszavak, nézetek állati szintje. Minőség helyett mennyiség!

A birkák egyen piercing-je vagy tetoválása helyett, mellett az egyenruha sem rosszabb. Arra mindenesetre jó, hogy elterelje a figyelmet az anyagi különbségekről, mert így talán érvényesül, hogy nem a ruha teszi az embert.

2014. szept. 4. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/72 A kérdező kommentje:
Aki normális, jófej azt kínai/turkálós ruhákban is ugyanúgy szeretik mint ha márkás ruhákban lenne, legalábbis nálunk így van. Teljesen mindegy kinek milyen telefonja, ruhája stb je van az nálunk eddig se számított. Viszont az tény, hogy vannak h.lye szabályok pl: ma az egyik gyereknek megnyomódott a telefon a zsebében (régi fajta, így könnyen bekapcsolódik), a tanár meghallotta és elvette. Csak a szüleinek adják vissza akik kb 80 km re laknak. Volt olyan is, hogy az egyik fiú (másik osztályból) adott egy puszit a barátnője arcára (semmi csók, meg ölelkezés) erre rászólt a tanár, hogy "ilyet itt már nem lehet!" mint ha valami nagyon nagy bajt csináltak volna, és bárkit is zavarna egy puszi.
2014. szept. 4. 17:10
 25/72 Jack Wilshere ***** válasza:
80%

Le tudnád írni pontosan, hogyan történt az átállás? Aláírattak veletek valamilyen dokumentumot, amiben elfogadtatok új szabályokat?


"Dicsértessék Jézus Krisztust! kell köszönni"


Ez így elsőre törvénytelennek tűnik, ugyanis Magyarországon lelkiismeret és vallásszabadság van. Semmilyen szabállyal nem írhatják elő, hogy olyan köszönési formát válassz, ami a vallási nézeteddel ütközik. Nem is tilthatnák és nem is írhatnák elő, de szerintem csak javasolják nektek, amit te elutasíthatsz és köszönhetsz Jó napottal.

2014. szept. 4. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/72 A kérdező kommentje:
Úgy volt, hogy első nap az osztályfőnök felolvasta a házirendet, ami több oldalas (de mi nem kaptunk belőle egy példányt se, az interneten sincs fent) de sok dolgot kihagyott, átugrott dolgokat (pl köszönés, stb) volt, hogy egy-egy oldalra azt mondta, hogy "á az csak rizsa" majd adott egy névsort amit mindenkinek kötelezően alá kellett írni, hogy a házirendet ismeri és be is tartja. Majd bejött az új
2014. szept. 4. 17:50
 27/72 A kérdező kommentje:

Bocsánat véletlenül elküldtem.

*Majd bejött az új igazgató aki elkezdte sorolni a dolgokat, hogy mi merre hogyan, új szabályok, új köszönés stb.

2014. szept. 4. 17:52
 28/72 Jack Wilshere ***** válasza:
56%

Előre leszögezem, hogy nem vagyok jogi szakértő. Szerintem a kötelezően előírt vallásos köszönés törvénysértő. Ha neked nincs vele gondod és nem bánt, hogy így kell köszönni, akkor nincs gond, de kötelezően nem írhatják elő akaratod ellenére. Hiába egyházi fenntartású az intézmény, az nem írhatja felül a magyar törvényeket.


A TASZ oldalán kérhetsz pontosabb felvilágosítást, hogy mi is a helyzet ezzel és egyéb általad problémásnak tartott szabállyal kapcsolatban itt:


[link]

2014. szept. 4. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/72 A kérdező kommentje:
Köszi! Utána nézek ennek. Kitalálták, hogy "senkinek nem látszódhat ki a válla"(!) Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy a vállban, mi olyan borzasztó, kirívó, erotikus, de nem jöttem még rá.:D
2014. szept. 4. 18:47
 30/72 anonim ***** válasza:
73%
Ott hagyni.Sorvadjon az ilyen intézmény.Gimiket elcsesznek ilyesmivel,az oké.De már a szakközepeket is........
2014. szept. 4. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!