Egyházi középiskola? :O

Nem feltétlenül.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, minthogy összeköltözzenek, vagy nemi életet éljenek meg hasonlók.

Ugyanakkor az, hogy valakivel kézenfogva sétálni és közben egy jót beszélgetni, vagy együtt megnézni egy naplementét, vagy a kapualjban búcsúzáskor adni egy puszit neki, vagy később a parkban egyszercsak megcsókolni... ezek igenis ennek a kornak a jellegzetességei, és fontos elemei a személyiségfejlődésnek.

A legtöbb ember legszebb emlékei közül sok erre a korra nyúlik vissza és ilyen jellegű. Akinek meg nem, az leginkább azon bánkódik, hogy neki kimaradt.

Ahogy látom, a "savanyú a szőlő" politikát folytatod, hát egészségedre. Viszont ne várd el, hogy mindenkinek savanyú legyen.

Középiskolásként még viszonylag egyszerű az élet, és csomó olyan dolog van, amiről még abszolút nincs értelme beszélni, ezt én is belátom.

Attól, hogy mind a felelősségek, mind a nehézségek, mind a jövőre vonatkozó tervek jóval kisebb skálán vannak jelen, még éppen ugyanúgy szerethetik és tisztelhetik egymást, éppúgy lehetnek fontosak egymásnak, éppúgy bízhatnak egymásnak, és éppúgy örülhetnek annak, hogy a másik - a maga szintjén - jelen van az életükben.

A problémám sokkal inkább az, hogy az általad sokat emlegetett valamire való katolikus iskolákban igyekeznek a gyerekeket mindettől a lehető legteljesebb mértékben elzárni. (Erre utalt a kérdező is pár oldallal korábban.) Ez marhára nem jó azért, mert a gyerekek ezáltal nagyon sok fontos élménnyel és boldog pillanattal szegényebbek lesznek. Ami még nagyobb probléma, hogy az előbb említett elszigetelésnek részeként/annak fenntartására előszeretettel használják a "savanyú a szőlő" módszert, fantasztikusan magyarázzák, hogy ez mennyire nem fontos, hogy mennyivel jobb egyedül lenni, mennyire csak a baj van az egésszel. Ez pedig problémákat - akár jelentős problémákat - is okozhat a későbbiek során (bármikor is legyen ez a "későbbiek"), amikor az illető életében mindez ténylegesen eljön.

Kíváncsivá tettél, áruld már el, akár privátban is, hogy Te hova jártál és mikor.

Kiakad az agyam mire végigolvastam az egészet.

Tudod mennyi előnyöd származik a munkádban, hogy tanultál semmirekellő hittant, és mesekönyvből idézgettél 4 éven keresztül? SEMMI.

Milyen munkahelyen kérdeznék, hogy mi a vallásod?

Senkit nem érdekel, főleg a főnöködet nem. Max csak mindenkit idegesíteni fogsz a szentlelkeskedéseddel ha komolyan is vetted azokat a dolgokat. Ekkora egy paraszt felfogást még a vaskeresztény nagyapámtól se láttam. Ezt a 45 vagy valahanyas válaszolónak írom.

55-ösnek:

Bár nem én vagyok a munkahely témát emlegető válaszoló, mégis csak reagálnék arra amit írtál.

Először is mellőzd ezt a provokatív hangnemet! Gondolom, Te sem örülnél, ha Neked ilyen stílusban írnának.

Másodszor:

Azt valóban nem kérdezik munkahelyen, hogy "milyen vallású vagy".

De azt igen hamar megnézik, hogy fegyelemhez szoktál-e vagy léhasághoz, és a tudásodat is.

Úgyhogy ha én olyan városban élnék, ahol két középiskola közül lehet választani; egy olyan állami, ahol esznek-isznak-alszanak-mobiloznak órán; vagy egy olyan katolikus, ahol van ugyan némi felekezeti intolerancia , de van fegyelem és érdemi tanulási lehetőség; én még mindig inkább az utóbbiba íratnám a gyerekemet.

Pedig engem Reformátusként ugyanúgy sértene e Katolikus iskola vallási intoleranciája, mint egy ateistát, hidd el!

57-es, tökéletesen igazad van! Sőt, hozzuk vissza a 60 évvel ezelőtti rendszert, amikor még külön iskolája volt a fiúknak meg a lányoknak, biztos ami biztos alapon!

Az iróniát félretéve, sajnos a mai napig vannak olyan gimnáziumok, amelyekbe csak az egyik vagy csak a másik nem járhat, bár szerencsére a számuk rohamosan csökken (reményeim szerint kb. 20 év múlva eléri az optimális értéket, azaz a nullát). Én is egy ilyen helyre jártam.

Nagyon nem értem, ugyanakkor teljességgel lenyűgöz, hogy mind azok, akik oda járnak, mind a külsősök (mint pl. te) egy csomó nem létező előny alapján istenítik ezeket az iskolákat, ugyanakkor a hátrányaikról valahogy erőteljes hajlamuk van megfeledkezni.

A diákok nem tanulják meg a másik nemet kezelni, illetve a másik nemmel kommunikálni? Felnőttként meg egyrészt késő ehhez másrészt nem is feltétlenül lesz lehetőség?

Ugyan már, ez hátrány? Ez egy hihetetlen előny, aminek rendkívül örülni kéne!

Az öregdiák 20 évesen teljesen maga alatt van, mert nincs párja, soha nem is volt, és egyre inkább attól kezd félni, hogy soha nem is lesz? Á, pár nélkül is lehetne ugyanolyan boldog, meg nagyon téved, amikor azt hiszi, hogy mindenki más sokkal boldogabb, meg különben is, miért fontos egyáltalán ez neki, meg amúgy is az ő hibája.

Aztán nagy nehezen az ő életében is is elkezdenek jobban alakulni a dolgok ezen a téren. Szép és értékes pillanatai mennek tönkre, mind neki, mind a párjának, mert a sokáig hajtogatott "savanyú a szőlő meg nem fontos" típusú magyarázatok a legváratlanabb pillanatokban jöhetnek elő és válthatnak ki abszurd érzelmi reakciókat. De nyilván nem az iskola miatt van ez se.

Az is tök véletlen, hogy az iskola öregdiákjai közül gyanúsan sokról hallani, akinek tönkrement a házassága, vagy adott esetben több házassága is zsínórban. Biztos statisztikai illúzió. Mert ennek aztán tényleg biztosan abszolút semmi köze nincs ahhoz, hogy az ilyen helyekről másmilyen - nem jobb, másmilyen, ezt fontos kihangsúlyozni - emberek jönnek ki.

Abban igazad van, hogy egy középiskolának a nem kívánt terhességekre is oda kell figyelnie, de ez nem azt jelenti, hogy lelkibeteggé kell tennie a diákjait.

A témakör normális, értelmes, nyílt, tabuktól mentes, szakemberek (nem önjelölt szakemberek!) segítségével történő megbeszélése sokkal többet ér, mint a katolikus iskolákban a diákokba sulykolt álszent, képmutató, hamis baromságok tömkelege.

58-as!

Csak a tények kedvéért:

Sok állami/önkormányzati iskolában végzett embernek sincs 20 évesen párja. Míg egyházi iskolában végzettek közül sokaknak van. Ez nem ettől függ.

Sőt bátorkodom megjegyezni, nem tragédia, ha valakinek 20 évesen nincs párja. Hiszen (ezt ateista pszichiáterek is írták le az 1980-as években), hogy 100 évvel ezelőtt még a testi szexuális érettség és az önálló (felelősségteljes) életre való érettség nagyjából egyszerre következett be 17 éves kor táján; ezzel szemben ma a szexuális érettség 13-14 korban, az önálló életre való szellemi érettség 25-26 éves korban következik be.

Vagyis egy 20 éves biológiailag érett, de szellemileg még gyerek manapság. Egyébként ezt szakértői tanulmány nélkül is észre lehet venni, ha megnéz egy mai 20 évest.

Ami a válásokat/házassági problémákat illeti:

Több, mint a fele végződik válással manapság a házasságoknak. Válni ugyebár többnyire a középkorúak válnak. 1990 után kezdték visszakapni az Egyházak az iskolákat. Nagyobb számú iskola átadására azonban csak az utóbbi 1-2 évben került sor. Még néhány éve is az iskolák 4-5%-a volt egyházi,

tehát az ott végzett diákok aránya sem lehet magasabb 25-40 év közöttieknél, a 40-60 év közöttieknél 1% sincs.

Tehát az az állítás, hogy a házassági problémákat az egyházi oktatás okozná, már pusztán statisztikai alapon is képtelenség.

Sőt, amikor én voltam fiatal, 20-25 évvel ezelőtt még sokan éltek az akkori 70-80 éves házaspárok közül;

akik nem koedukált iskolában, sőt közülük sokan egyházi iskolában végeztek. Ahogy elnéztem Őket, többségük békés, boldog, kiegyensúlyozott házasságban élt. 40-50 évi házasság után eszükben sem volt válni; sőt ellenkezőleg:

valami hihetetlen békében-harmóniában forrt össze a lelkük.

59-es, mindez akkor lenne igaz, ha a szocik rendesen végezték volna a dolgukat, és az összes iskolát kivétel nélkül állami kézbe vették volna át. Sajnos azonban az előző rendszerben is rengeteg iskolát üzemeltethetett az egyház.

Hallottam olyanról, aki egy ilyen egyházi iskolában végzett, és 35 éves korára már a harmadik házassága haldoklott. Illetve az illető első feleségének - aki szintén a nem koedukált egyházi oktatás óriási előnyeit élvezhette - mostmár 3 gyereke van két különböző férfitól, de a másodikkal se úgy alakultak a dolgok, szétváltak útjaik, és azóta mindenféle bogyókon él.

Nem tudok pontos statisztikai alapot szolgáltatni az állításaimnak, de ezt nem is mondtam. Arra próbáltam utalni az előzőekben is, hogy én legalábbis személy szerint mindig meglepődök azon, hogy az én iskolámból legalábbis milyen sokan végzik mennyire csúnyán.

Ami meg azt illeti, hogy 20 évesen van-e párja vagy nem: igenis számít, ha azt vesszük, hogy az ember egyszer él, és főleg egyszer fiatal.

Válaszold meg az alábbi kérdést, nem nekem, hanem Magadnak:

Neked volt "gyerekkori" (fiatal fenőttkori) szerelmed?

Ha a válasz igen, akkor nincs jogod egy szót se szólni, maradj csöndben. Nem értheted meg akkor azoknak az érzésvilágát, akiknek nincs, pedig nagyon szeretnék.

Ha a válasz nem, és ennek ellenére komolyan is gondolod mindazt, amit leírtál, akkor nagyon komolyan be lehetsz savanyodva. És akkor sajnállak miatta.