Csak engem feszélyez az, hogy már szinte az összes haverom házasodik és gyereke születik, nekem meg még kilátásban sincs olyan, akivel el tudnám képzelni az életemet?

Átérzem a helyzetedet, nekem se volt soha barátnőm, pedig 30 vagyok. Igaz, részben az én "hibám" is, hogy így alakult, már ha pl. egy fel nem ismert betegséget annak lehet venni. Számomra is kezd egyre kínosabbá válni ez az egész, amikor pl. az érettségi találkozónk volt, majdnem mindenkinek volt barátja/barátnője, ha akkor éppen nem, akkor korábban, sőt volt olyan is, aki megházasodott, és gyerekük is lett. Én meg nem nagyon tudtam volna miről mesélni. És hát ez akkor még inkább frusztráló, amikor nálam fiatalabbak házasodnak össze vagy találnak kapcsolatot, én meg még ott se tartok, hogy egyáltalán az első kapcsolatot összehozhattam volna, pedig sokszor vért izzadtam, és gyakorlatilag bárkinek esélyt adtam volna. Úgy tűnik, hogy most lennének "önként jelentkezők", akikkel legalább némi tapasztalatot lehetne szerezni, de kissé félénkebb és gátlásosabb is vagyok, és a magány már szinte az életem részévé vált, még a csókot is nagyon nehezen tudom elképzelni valakivel. Közben meg ugye egyre szorítana az idő, ilyenkor lassan már illene családot alapítani, csak hát ugye az első partner nem biztos, hogy élethossziglan szólna, fejest ugrani meg nem akarok, de valahol meg el kellene kezdeni. A "sikeresebbek" már több kapcsolaton vannak túl, tapasztalatot szereztek minden téren, én meg még sehol sem tartok. Hát ez van, egyszer talán megváltozik a helyzet.

Légy boldog, csak ezt kívánom!

14-es: Én még ezért is irigyellek, hidd el!

Ez lehet, hogy off, de ebben semmi szégyellnivaló nincs.