Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » A nőknek, lányoknak mindig...

A nőknek, lányoknak mindig hazudni kell, hogy ennyi meg annyi lánnyal voltam együtt és mindig én szakítottam, mert nem voltak elég jók nekem?

Figyelt kérdés
Még nem voltam 28 évesen nővel. Kb 6 lánnyal beszéltem erről, ebből 4 nél azt mondtam, hogy 5-6 éve nem voltam nővel, a másik kettőnek pedig az igazat. Mind a 6 hanyatt homlok menekült, nem is volt több randi, vagy ha neten beszélgettünk, akkor már nem írtak vissza. Azt hitték mind, hogy ufo vagyok, hogy nem voltam nővel csak x éve vagy sosem. Mintha bűn lenne és kerülni kell az ilyen pasit. Arra gondolok azért, mert ők ilyenkor (vagyis a nők) arra gondolnak, hogy jajj Istenem, ez a pasi nem tud kapcsolatban élni, nem jó egy nőnek sem, anyuci kicsi fia, nehogy már én legyek az a nő, aki elkezd egy ilyen alakkal járni, aki nem tudja miről szól egy kapcsolat. Erre gondolok. Pedig nem a plázanőknél mondtam ezt, tökre átlag lányok voltak, de mind menekültek. Itt a gykn meg a sok őrült lány mindig leírja, hogy valljuk be az igazat. De miért? Hogy rögtön kosár legyen? Mert ezt tapasztalom. Az itteni kommentekkel csak még jobban a magányba taszítják az ilyen pasikat,
2014. febr. 25. 16:48
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ❯❯
 91/102 anonim ***** válasza:

49%-os!

Ilyen arrogáns köcsög nagypofájú barmot,mint te nem sokat hord a föld a hátán az biztos!

2014. febr. 28. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/102 anonim ***** válasza:
Föld a nagy F-fel írandó :)
2014. febr. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/102 anonim ***** válasza:
Na és a mondatvégi írásjel?
2014. febr. 28. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/102 anonim ***** válasza:

nah, akkor elemezzünk.


"Azt várjuk el, ha átlagos külsejű az a lány" - milyen neked az átlagos? mindenkinek más az átlagos. lehet, hogy a neked átlagosak valójában nagyon szép nagyon jó nők


"rendes családanya" - nem az volt, hogy nem akarsz egy gyerekes kiélt nőt magad mellé? akkor meg honnan a jó fenéből tudnád, ki milyen családanya lesz?


"nem iszik" - és ha szeret meginni hétvégente 1-2 sört vagy 1-2 koktélt? az már olyan nagy bűn?


"csendes" - persze, ne zavarjon a pofázásával, hanem csak te beszélj, no meg ugye ha nem beszél, akkor nem is tud tőled kérdezni olyanokat, mint ami a kérdésed alap témája. milyen jó kis randi. ültök egymással szemben és nézitek egymást. vagy a meccset :D


"aranyos, okos" - szerintem neked pont egy buta csaj kéne. mert úgy látom, az okosokkal, akik jó emberismerők, és leveszik rólad a kamut, nem boldogulsz. okos csajt hogy akarsz átverni?


"nem pénzhajhász és pénzes pasikra hajtó" - persze, külön mindenki szeret nincstelenekre nyomulni, akiknek még arra sincsen kilátásuk, hogy önmagukat fenntartsák. vagy külön ők szeretnék eltartani a pasijukat. minden nő álma ez. az, hogy ilyen alapvető anyagiasság van, hogy azért az illető tudjon egyedül megélni, meg beleadni vmmi értelmeset a közösbe, az szerintem teljesen reális elvárás mind a nő, mind a férfi részéről. miből akarod majd befizetni a számlákat, ha közösen laktok? szerelemből?


"szereti a szexet" - azt sem tudod, milyen az :D


"és még egy-két kisebb dolog" - kisebb... :D


"Ellenben a nők mit várnak el?" - nagyjából ugyanezeket, de lássuk


"Legyen a pasi Elvis Presley 2 külsőre és jellemre is" - jaj. van még manapság valaki, akinek bejön Elvis? szerintem elég csúnya. akkor már miért nem mondtál valami kedveltebb színészt, mondjuk Brad Pitt (sztem nem jóképű), vagy pl Desmond Harrington (na ő viszont igen). nem tudom, örülök, hogy te ilyen jó haverságban voltál Elvissel, hogy ismered a jellemét, én csak egy egyéni sztárt láttam, aki marha jól énekelt. nem várom el egy pasitól, hogy világhírű legyen és jól énekeljen, de hát ízlések és pofonok :D


"bulizzon-pörögjön" - azt inkább ne. max ha velem teszi. te otthon akarsz ülni mindig a tv előtt? néha ki kell mozdulni.


"legyen 1000 barátja" - minek is? engem a pasi érdekel, nem a barátai :D abból megvannak a sajátjaim.


"és nagy befolyása" - mi a jó Istennek? mondjuk nem ártana, hogyha ki tudná befolyásolni, hogy ne kelljen rezsit fizetni, de hát nem szeretem a politikusokat.


"jó zsíros állása" - szerintem mindenki erre vágyik. hogy jól keressen. csak az a gond, hogy sokan erre úgy vágynak, hogy kevés munkával keressenek jól, no az viszont már kevesebb embernek megy.


"saját lakása" - tényleg remek, hogyha szakít, akkor bármikor kidobhat :D amúgy én albérletben is ugyanolyan jól tudok szexelni, főzni, vagy együtt élni, mint lakásban, nem tudom, te hogy vagy vele.


"és autója" - félek az autóban utazástól. meg azzal én úgysem megyek sokra. ha mindketten megyünk reggel dolgozni, nem fog engem elvinni a város másik sarkába, mielőtt ő is bemenne :D


"(ugye ezt nem mondják, de mind áthárítják a pasikra, holott a legtöbb pasi nem ennyire gazdag Mo-on, hogy saját erőből ((szülők nélkül)) lakást vegyen és egy megfelelő autót)" - milyen az a megfelelő autó? ültem már vadiúj fél éves bmw-ben és dodge-ban is, és régi suzukiban, skoda fabiában és régi toyota corollában is, mindben ugyanúgy féltem :D


"legyen nagydumás" - csendes pasi csendes lány mit csinálnak? mi náluk a kapcsolat? mit jelent a nagydumás? azt, hogy beszél, meg mesél magáról, meg érdeklődik, mesél? akkor igen.


"jól szocializált" - naná! senki nem akar kezdeni egy befordult, érzelmileg nulla, görcsölős anyámasszony katonájával. vagy te ilyen tök nagy papucs szeretnél lenni? mert az ilyenekkel általában az szokott történni. jó nagy papucsot csinálnak belőlük.


"legyen tapasztalt mindenben" - 28 év felé már elvárható, hogy ne ugyanott kezdődjön egy kapcsolat, mint mondjuk 16-18 évesen.


"full magabiztos" - van olyan? én még nem láttam. max olyat, aki előadta, de ugyanúgy vívódott belül.


"és még azért értsen otthon a barkácsoláshoz" - miért, nem alap egy férfitól, hogy meg tud húzni pár csavart, össze tud rakni egy ikeás bútort, és be tud csavarni egy villanykörtét? ugyan már, ezt a legtöbb férfi, akit ismerek, ki is követeli, hogy ő akarja megcsinálni, mert szeretnek ilyeneket birizgálni. ez alapvetően a férfi dolga a háztartásban, no meg sokkal költséghatékonyabb is, mint fizetni egy polc vagy egy bútor összeszereléséért vagy duguláselhárításért. bakker, ezeket nő létemre még én is meg tudom csinálni :D szét tudok szerelni egy lefolyócsőt, ki tudom tisztítani, össze tudok rakni bonyolultabb bútorokat is, tudok használni fúrót, kalapácsot, miegyéb...


"főzéshez (manapság rengeteg nő már főzni sem akar és tolja szerencsétlen pasira azt is, nem vicc, ez tényleg így van)" - olyan sok nő kényszerített már téged főzésre? amúgy meg az úgy mégis hogy megy? nő dolgozik, ugyanannyit mint te, te hazaérsz, leülsz a tv elé, ő meg főzzön, mosson takarítson, gyereket neveljen még a munka után? hát érdekes. egyébként csak megsúgom: együtt főzni nagyon szórakoztató és jó közös program. én legalábbis nagyon szeretem, és a másik féltől sem hallottam még erre panaszt.


"és még a gyerekekkel is jól bánjon" - te elvárod, hogy a nő legyen jó családanya (lásd fentebb), de neked meg bántja a csőröd, hogy elvárják tőled, hogy majd jó családapa lehessen belőled? :D ööö. ez nem kettős mérce?


"azt is levegye a nőről (már ha egyáltalán óhajt szülni a nagy kegyes kisasszony)" - szerintem a gyerek téma neked még nem való. tényleg úgy beszélsz a nőkről, mintha olyan sokat ismernél :D attól, hogy egy korodbeli esetleg még nem akar szülni, lehet, hogy néhány éven belül igen. persze csak ha megtalálta a megfelelő embert hozzá. egyébiránt a gyereknevelés közös dolog kell, hogy legyen. a gyereknek az apjára és az anyjára is szüksége van a normális fejlődéshez. úgyhogy ez alól nem szabadulsz. vagy ha mégis, hát olyan lesz a gyerek, mint te. azt akarod?


"Ezeknek nehéz eleget tenni, ha pedig nem teszed, akkor mint a pinty egyedül halsz meg vagy max egy gyerekes kihasznált, kiélt nő lesz a párja. Azt meg azért sok férfi nem szeretné." - megint visszatér a családanya dolog. "legyen jó családanya", de ne legyen gyereke? akkor ez mégis hogy derül ki? :D


na hát szóval rövid következtetés: hülyén gondolkodsz. hülye a látásmódod. ennyi.

2014. febr. 28. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 95/102 anonim ***** válasza:

94-es azt hiszem elmondott mindent.

A kérdező annyira jól tud mindent, mi kell a nőknek, mi nem. Milyen egy rendes nő, milyen egy buta.

Ha annyira tájékozott vagy ebben a témakörben, miért is vagy egyedül?

De szerintem kár is erről beszélni, mert ezzel a mentalitással életed hátralévő részében is egyedül fogsz maradni.

2014. febr. 28. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 96/102 anonim válasza:

Kérdező:


Figyelj csak, ez igy nem fog menni. Elárulok neked egy pár dolgot ezzel kapcsolatban, mert úgy látom még mindig a mikulást várod 28 évesen. Amit mondani fogok nem lesz közkedvelt viszont biztosan igaz, nem kitalált sztorik, csak a valóság.


A nők gyenge emberek, határozatlanok és elkézelésük sincs, hogy mit akarnak. Igen, hiába hangoztatják, hogy már pedig ők pontosan tudják, hogy mire van szükségük ez baromság. Pont a felsorolt tulajdonságok miatt nem lehet sokszor megmagyarázni, hogy egy nő, miért abba szeret bele akibe. És könyörgöm, ne kérj nőtől ilyen témában tanácsot.


Ha esetleg még nem találtad volna ki, következésképen neked kell határozottnak lenned, neked kell tudnod, hogy mit akarsz. Neked kell vezetned őt mindenben. A beszélgetések, a közös életetekben, a randik és minden más során. Mindig mindenben neked kell őt irányítanod. Nem erőszakosan, nem dominánsan, de mire egy adott szituáció felmerül, neked már tudnod kell, hogy mit fogsz cselekedni, mert bármilyen határozottnak is tűnik egy nő, titkon rád fog nézni, hogy hova tovább. Ezt ne úgy képzeld el, hogy minden nap te mondod meg mit fogtok vacsorázni. Épp ellenkezőleg, a nő teszi a dolgát abban, amit tud és amihez ért. Te arra kellesz neki, amihez nem ért. Te kell, hogy a támasza legyél, a biztonságot jelentő erő és tudástár, akire támaszkodhat, ha gondja van.


Te vagy a férfi, ne legyél nyámnyila. Ha nem akarsz valamiről beszélni, akkor nem fogtok. Tényleg meg kell változnod, de nem úgy ahogy a női kommentelők írták. Legyél férfi, vezess, légy határozott, éld az életed. Lássák a nők, hogy jól érzed magad és tényleg érezd is jól magad. Ne várj rájuk, mert elmegy az életed.


Úgy is fogalmazhatnánk, hogy neked kell mindentől és mindenkitől függetlenül élned az életed, haladni a céljaid felé és majd egy nő csatlakozni fog hozzád. Nem kell rá vadásznod. Kicsit sem. Éld az életed, tanulj, keress pénzt, okosodj. Élvezd az életed. Ne azért, mert majd jön valaki. Élvezd magad miatt! Az, hogy jön valaki, az csak hab a tortán. A nő észre fogja venni, hogy határozott vagy, tudod mit akarsz, neked nincs szükséged senkire ahhoz, hogy boldogan és teljesen éld az életedet. Ez vonzó számukra, mert azt mutatja, hogy boldogulsz az életben és ha társásul választ majd téged, akkor jó döntést hoz, mert biztonságban lesz melletted.


Sajnos van egy rossz hírem is számodra. El kell menned egy fizetett lányhoz. Tényleg, nem viccelek. Le kell feküdnöd legalább 10 különböző prostituáltal, hogy egy kicsit embernek érezd magad. Tudom, hogy a nők most azt fogják mondani, hogy senki sem lesz a párod, ha prostituáltal voltál már, de a tény az, hogy a férfiak 90%-a legalább egyszer volt már és több, mint a fele rendszeresen jár. A szex egy alapvető szükséglet és sokszor hagyományos módon nem kapjuk meg a nőktöl, mert bizony egy nő csak akkor fogja széttenni a lábát, ha valamiért érdekében áll.


Az érdekében állhat nem azt jelenti, hogy pénzéhes. Szétteheti, ha pl. családot akar alapítani és úgy hiszi jó apa leszel, ha jóképű vagy, ha okos vagy, ha sok pénzed van persze, ha sok másik nő lefeküdt már veled, akkor valószínűleg tudsz valamit és ő is le akar majd, stb. A lényeg mindig az, hogy soha, de soha nem fog egy nő oda menni hozzád az utcán és azt mondani, hogy de aranyos jófiú vagy, gyere legyél a férjem. Ez nem fog megtörténni, hiába várod. A nő csak érdekböl fekszik le veled. Ezt ne negatívan vedd! Pont ezért van ennyi fizetős lány, mert néha napján nekünk férfiaknak nincs kedvünk produkálni, csak dugni akarunk egy jót és semmi kedvünk egy újabb nőnek felkelteni az érdeklődését valamely tulajdonságunkkal. A lehetőség pedig pont az, ami neked a gondot okozza. Most, hogy elárultam, hogy működnek a nők a tanulság számodra az, hogy olyan emberré kell válnod, akivel érdekükben áll lefeküdni. Képes vagy a változásra, nehéz lesz, sok időd rá fog menni, de ha akarod, meg fogod tudni csinálni.


Menj el prostihoz, komolyan. Ne gondolkodj! Ne figyelj a női véleményekre, mert nem tudjak mit beszélnek. A nők így jók ahogy vannak, szeresd őket, de ne mamaként vagy életed megmentőjeként tekints rájuk. Neked kell határozott férfivé válnod, akire felnézhetnek és hidd el, úgy fognak követni, mert a birkák. Megérzik az erőt és a céltudatos gondolkodást. Kifinomult szaglásuk van rá és ebben nem tudod őket átverni. Sok szép lány képes csak azért elutasítani egy beszélgetés során többször is, hogy letesztelje mennyire vagy férfi és másnap már az ágyadban alakít. Nem ellentmondásos? De, az.


Ha van kérdésed, írj.

ui: sok lesz a felháborodott nő, de ne az ellenségtől kérj tanácsot!

2014. márc. 10. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 97/102 anonim ***** válasza:

Jókat ír az előző, nőként egyet tudok vele érteni, egy dolgot kivéve: ez pedig a prostizás. Akárki akármit mond, én nem tudnék többet úgy nézni egy férfira, ha megtudnám róla, hogy prostikhoz jár(t) - maximum meg tudnám bocsátani, ha már egy jó ideje felhagyott ezzel. Egyébként viszont félnék, hogy mellőlem is eljár majd kv@zni... És nem, nem kell jobban egy férfi attól, hogy már sok nővel lefeküdt; éppen ellenkezőleg. Most is szerelmes voltam (vagyok is...) valakibe, de most, hogy kiderült róla, hogy szexkapcsolatokat tart fenn (nem prostikkal, na de akkor is), már a közelébe sem akarok menni. Nem tudnék benne megbízni. Még jó, hogy nem történt köztünk semmi.

Más nők persze lehet, hogy erre buknak, én nem tudom...


"sok lesz a felháborodott nő, de ne az ellenségtől kérj tanácsot!" - Ellenség? Nem túlzás ez? :-) Én nem tartom magam a férfiak ellenségének.

2014. márc. 10. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 98/102 anonim ***** válasza:
Még nekem sem volt kapcsolatom, de ha összegyúrod a 96-os és a 97-es tanácsait, akkor talán menni fog. A prostizás szerintem sem kell oda, de a többi tanács aranyat ér, én is köszönöm! :D 24/F
2014. márc. 10. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 99/102 xeniah ***** válasza:

"Te ennél olyan étteremben ahol ott áll az étel a pulton (tudod ilyen plázás kajáldákban) vagy ott ennél ahol többen vannak és friss a kaja? És valószínűleg jobb is, hiszen az kell az embereknek..."

Hát ez elég gyökér hasonlat a párválasztásra. Az étteremben mindig új kaját szolgálnak fel, az ember (nő vagy férfi) viszont nem újul meg, hogy az újabb partnernek valami újat tudjon szolgálni. Igazából azt a kaját eszed, amit más kezdett el akkor, ha olyannal vagy együtt, aki már mással volt együtt korábban, úgyhogy egy idő után már csak a lerágott csont marad. Ráadásul az ilyen nő (aki ilyet ír) ne csodálkozzon, ha később lecserélik "friss húsra", mert ugye ott többen állnak sorba.

Ja, és a prostizást is javasolta valaki, az nem tudom, mit oldana meg (az előző hasonlat szerint ez a csúcsok csúcsa, hiszen ott állnak a legtöbben sorba): ha a legközelebbi randin a hölgy kérdez az exekről, akkor lehet neki azt mondani, hogy igazából még nem volt senkim, de prostinál már jártam?

Az a gond Kérdezővel és Leftbehinddal meg a hasonló helyzetűekkel szerintem, hogy nem azért vagytok szűzek, mert vannak elveitek, hanem azért, mert egyszerűen nem jött össze egy nő sem. Így szerintem a görcsölés süt rólatok, olyan mintha koldulnátok, hogy valaki végre dobjon 1 Forintot a kalapba. Pedig vannak még lányok, akik gerinces férfiakat keresnek.

Én sosem szerettem volna valakinek az ikszedik barátnője lenni, és jó pár évet vártam az igazira, de megérte :)

2014. márc. 13. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 100/102 anonim ***** válasza:

Már nem azért, de ha ilyen nővel összetalálkoznék, mint az 51%-os válaszoló az biztos a fogát kiverném.

Tudom nem szabad a nőket megütni, de az ilyen véglényeket addig kell míg be nem nő a fejük lágya.

2015. febr. 21. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!