Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » A nőknek, lányoknak mindig...

A nőknek, lányoknak mindig hazudni kell, hogy ennyi meg annyi lánnyal voltam együtt és mindig én szakítottam, mert nem voltak elég jók nekem?

Figyelt kérdés
Még nem voltam 28 évesen nővel. Kb 6 lánnyal beszéltem erről, ebből 4 nél azt mondtam, hogy 5-6 éve nem voltam nővel, a másik kettőnek pedig az igazat. Mind a 6 hanyatt homlok menekült, nem is volt több randi, vagy ha neten beszélgettünk, akkor már nem írtak vissza. Azt hitték mind, hogy ufo vagyok, hogy nem voltam nővel csak x éve vagy sosem. Mintha bűn lenne és kerülni kell az ilyen pasit. Arra gondolok azért, mert ők ilyenkor (vagyis a nők) arra gondolnak, hogy jajj Istenem, ez a pasi nem tud kapcsolatban élni, nem jó egy nőnek sem, anyuci kicsi fia, nehogy már én legyek az a nő, aki elkezd egy ilyen alakkal járni, aki nem tudja miről szól egy kapcsolat. Erre gondolok. Pedig nem a plázanőknél mondtam ezt, tökre átlag lányok voltak, de mind menekültek. Itt a gykn meg a sok őrült lány mindig leírja, hogy valljuk be az igazat. De miért? Hogy rögtön kosár legyen? Mert ezt tapasztalom. Az itteni kommentekkel csak még jobban a magányba taszítják az ilyen pasikat,
2014. febr. 25. 16:48
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/102 A kérdező kommentje:
Az a nagy baj kedves itt lévő mindenki, hogy 100 ból 95 nő így gondolkodik, mint az utolsó, aki leírja, hogy a szocializálatlan pasik maradjanak egyedül. Az a gond, hogy a legtöbb nő hazudik, hogy jó színben tűnjön fel és reményt adjon a fiúknak. Itt van egy aki megmondta az igazat, hogy forever alone van (sajnos ezt szerintem sokan tudjuk mi szűzek 25 felett, hogy sajna így van)és ezt nehéz elfogadni és lebutázzuk a lányokat (én is megtettem, mert rosszul esik a forever alone), holott csak a durva igazat mondták. Egy remény marad, ha egy gyermekes anyukat ránk akaszkodik és így megmenekülünk az örök magánytól. Másban sajnos én sem bízom már.
2014. febr. 26. 18:54
 22/102 anonim ***** válasza:
90%

22-eske vagyok. Köszönöm, hogy belátod, hogy nem gonoszkodik, bántani akarok bárkit is.

Annyiban különbözök a többi lánytól, hogy hiányoztam politikai korrektség óráról így abban a hitben élek, hogy ha valaki a véleményemet kérdezi azt kell mondani, nem azt amit hallani akar.

Nem szoktam hazudni ami sokszor feszültséget okoz (mint itt is), sokan utálnak ezért. De legalább őszinte vagyok és tartok annyira másokat, hogy elmondom az igazságot nem visszatükrözöm amit a másik mond.

2014. febr. 26. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/102 anonim ***** válasza:
Közben törölték az egyik hozzászólásomat, de a lényeg, hogy én vagyok az aki az elejétől mondom, hogy vannak forever alonok, ez az igazság.
2014. febr. 26. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/102 anonim ***** válasza:
"Arra gondolnak" Honnan tudod mire gondolnak? :D Nem voltál még te nővel :o Nincs mese, pozitívnak kell neked. Én se szeretem ezt, de jó képet kell vágnod az élethez. :) És jóhiszeműen, pozitívan, határozottan kell fordulnod másokhoz.
2014. febr. 26. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/102 anonim ***** válasza:
Hazudd azt, hogy 22 éves vagy, ennyi :D A személyidet csak nem kérik el.
2014. febr. 26. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/102 anonim ***** válasza:
A 22-es lehet őszinte, de amennyire őszinte, annyira hülye is. Na ez pedig az én őszinte válaszom neki.
2014. febr. 26. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/102 A kérdező kommentje:
Rám néz, 29 évesen. Picit kopaszodom, ráncosodom, hát nem hiszem, hogy be tudom neki magyarázni, hogy 22 vagyok. Bár ki tudja.
2014. febr. 26. 20:34
 28/102 anonim ***** válasza:

Tudom, nem ez a kérdésedben a lényeg, de: rosszul gondolod, hogy a nőknek könnyű, meg hogy válogathatnak a jobbnál jobb pasik közt! Ez egyedül a SZÉP lányokra igaz, illetve azokra, akik kellőképpen feltűnő jelenségek. A jelentéktelen nőkre, akik belesimulnak az utca/munkahely hátterébe, ugyanúgy senki sem kíváncsi, észre sem veszik őket.


Hogy a kérdésedre is válaszoljak: én egyáltalán nem tartanám gáznak, ha egy férfi elmondaná, hogy még szűz; azt viszont IGEN, ha előadná, hogy mennyi nővel volt már együtt, miközben süt róla, hogy hazudik... Egyébként elég nagy tapintatlanság randin azzal dicsekedni, hogy hány meg hány nővel voltál már együtt. Akár így van, akár nem. Nem akarok trófea lenni.

2014. febr. 26. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/102 A kérdező kommentje:
Elhiszem, hogy nem akart trófea lenni, de valahogy ezek az xy számú csajjal együtt lévő dízspasik legtöbbször elérik, hogy az adott lány, ha szűzies, erkölcsös, akkor is elérik, hogy lefeküdjenek velük. Érdekes nem? Nekik meg az is meg van bocsájtva, ha folyton arról beszélnek, hogy ezzel meg azzal feküdtek le, meg ennyi meg annyi alkoholt isznak non-stop minden este. Nem fura?
2014. febr. 26. 21:08
 30/102 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj ide, ha nem tudod magad elfogadni, akkor ne várd el, hogy más ember is elfogadjon! Ezért van az, hogy állandóan kosarakat kapsz, nem azért mert tapasztalatlan vagy! Szép gyönyörű nőknek a szívét rabul lehet ejteni úgy, hogy közben nem vagy egy adonis és nem vagy tele pénzzel, csak azért nem sikerül neked, mert süt rólad a feszültség ami igaz az emberek sokaságára! Lazulj el, és minden könnyebb lesz. Ellehet azt érni, hogy inkább izginek tekintsen egy érintetlen férfit, mint taszítónak!
2014. febr. 26. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!