Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » A nőknek, lányoknak mindig...

A nőknek, lányoknak mindig hazudni kell, hogy ennyi meg annyi lánnyal voltam együtt és mindig én szakítottam, mert nem voltak elég jók nekem?

Figyelt kérdés
Még nem voltam 28 évesen nővel. Kb 6 lánnyal beszéltem erről, ebből 4 nél azt mondtam, hogy 5-6 éve nem voltam nővel, a másik kettőnek pedig az igazat. Mind a 6 hanyatt homlok menekült, nem is volt több randi, vagy ha neten beszélgettünk, akkor már nem írtak vissza. Azt hitték mind, hogy ufo vagyok, hogy nem voltam nővel csak x éve vagy sosem. Mintha bűn lenne és kerülni kell az ilyen pasit. Arra gondolok azért, mert ők ilyenkor (vagyis a nők) arra gondolnak, hogy jajj Istenem, ez a pasi nem tud kapcsolatban élni, nem jó egy nőnek sem, anyuci kicsi fia, nehogy már én legyek az a nő, aki elkezd egy ilyen alakkal járni, aki nem tudja miről szól egy kapcsolat. Erre gondolok. Pedig nem a plázanőknél mondtam ezt, tökre átlag lányok voltak, de mind menekültek. Itt a gykn meg a sok őrült lány mindig leírja, hogy valljuk be az igazat. De miért? Hogy rögtön kosár legyen? Mert ezt tapasztalom. Az itteni kommentekkel csak még jobban a magányba taszítják az ilyen pasikat,
2014. febr. 25. 16:48
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/102 anonim ***** válasza:

az utolsó okos dolgot ír. a kérdésedből, a hozzászólásaidból, mindenből süt, hogy totálisan rá vagy görcsölve a témára. hogy jaj, neked már majd csak a gyerekes anyukák maradnak (azért ez meg undorító, hogy lenézed azokat a nőket, akik EGYEDÜL nevelik a gyermeküket, mert a pasi lelépett. szerintem egy ilyen nő nagy lelki erőről, szeretetről és családközpontúságról, kitartásról tesz tanúbizonyságot, és ugyanolyan teljes életet lehet vele élni. keresztapám is így él, most lesz közös gyerekük is, és sokkal jobb a kapcsolatuk, mint a feleségével anno valaha is volt.). meg jaj, a nők 95%-a milyen sekélyes meg ótvar buta.


te beszéltél a nők 95%-ával? te kéred, hogy ne általánosítsunk, mikor te is pontosan ugyanezt teszed? ha olyan ótvar buták a lányok, akkor miért nem tudod átverni őket?


véleményem szerint ha egy kapcsolat kezdetén már hazudni kell, mert különben nem kellesz a másiknak, akkor egyszerűen nem vagytok egymásnak valók. azzal vagytok egymásnak valók, akik elfogadják, hogy milyen vagy. hazugság nélkül.


hidd el nekem, hogy marhára látszik egy pasin, ha sosem volt még dolga nővel. nőként ezt nagyon gyorsan ki tudjuk szúrni. látszik, hogy rá van görcsölve a dologra, apró mozdulatok, kisugárzás, egyszerűen marha esetlenek.


egy tapasztaltabb nő (nem azt értem ezalatt, hogy a fél város átment rajta, hanem mondjuk hogy 25+ évesen már volt 1-2 komolyabb kapcsolata, esetleg néhány rövidebb is) egy olyan kapcsolatot szeretne, ahol nem anyuka szerepet kell játszania. nem ő akarja megmutatni a srácnak, hogy mit hogyan kell, hogy mikor mit kell csinálni. hiába van meg benned a jó szándék (itt minden egyes "forever alone" srác azzal vagdalkózik, hogy ők bizony mindent megtennének, meg mennyivel jobbak más pasiknál), mégis ha sosem volt dolgod nővel, honnan a fenéből tudnád, mi kell nekik, mit várnak el? ez egyrészt teljesen egyénfüggő, habár minden nőben van közös, de mindegyik különbözik. mint ahogy a pasik sem teljesen egyformák, nem mindegyiket csak a foci meg az autók érdeklik. vannak olyanok, akiket ezek hidegen hagynak. vannak nők, akik szeretik, és elolvadnak, ha virágot kapnak, vannak, akik inkább egy jó durva szexet vesznek a törődés jeleként. vannak, akik azt szeretik, ha naponta 20szor felhívják őket, vannak akik pedig nem szeretik a pióca pasikat. ezeket csak tapasztalat alapján lehet megtanulni kezelni. hiába olvasod valahol, meg érzed magad nagyon profinaka témában.


"van, aki csak 25 felett akarja elkezdeni az életét". AKARJA? ugyan már, ne hazudj magadnak. ha 18-20 évesen rádhajtott volna egy csaj, aki esetleg még be is jön, biztos vagyok benne, hogy összejössz vele/meghúzod, és nem mondtad volna neki azt, hogy "ne haragudj, de én még várni szeretnék a szexszel és a kapcsolatokkal, mert éretlennek érzem hozzá magamat, és inkább a tanulásra meg a karrieremre koncentrálnék.". én inkább azt mondanám, hogy nem volt LEHETŐSÉGED rá. teljesen más, mint hogy nem akartad. az utóbbi azt feltételezi, hogy direkt alakítottad így, de az írásaid alapján valójában süt rólad, hogy marhára nem a te tetteid hatására ment ilyen irányba az életed.


összegzés:

amíg nem békülsz ki magaddal, addig hogy várod el, hogy mások ki legyen veled békülve? ha te rossznak tartod magad, akkor mások miért találnának jónak?


senkinek nem kell olyan ember, akiből süt a pesszimizmus, mert azzal csak őket is lehúzod. nem beszélve erről a hímsoviniszta hozzáállásról, hogy a férfiak mennyivel jobban, meg tudósból is sokkal több van, aki férfi, mert a nők csak magolnak. ilyen hozzáállással minek is neked barátnő, hogyha mi annyira primitívek vagyunk?


vannak korodbeli nők, akik hasonlóan vannak, mint te. talán inkább náluk kéne próbálkoznod. mert hiába érzed úgy, hogy mindent meg tudsz adni, nem tudsz. jól írta előttem valaki, azt sem tudod, hova nyúlj, nem tudod, mit vár el egy nő, sem testileg, sem érzelmileg. sok nő 25 fölött már olyan kapcsolatot keres, ami esetleg végleges lehet, vagy családot lehet alapítani. legalábbis én ezt veszem észre magam körül. a nők nem egy olyan pasival akarnak megállapodni, akik ki sem élték magukat, aztán majd 40 éves korukra rájuk jön a kapuzárási pánik, addig meg tanítgatni kell őket. egy nő a majd jövendőbeli gyerekei anyja akar lenni, nem pedig a párjáé.


és végül: ha egy kapcsolat hazugsággal kezdődik, az már rég rossz. olyan lányt keress, akinek nem kell hazudnod. de előbb magadat tedd rendbe, könyörgöm.


az emberek nem fogják fel, hogyha folyamatosan az elutasítást kapják, akkor nem a világ a szar, meg az a pár milliárd ember, hanem bennük hibázik valami. sosem késő fejlődni...

2014. febr. 27. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/102 LeftBehind ***** válasza:

31. Az alapján amit leírtál, teljesen mindegy mit csinálunk mert ha nincs tapasztalatunk akkor b/aszhatjuk. Az meg hogy találjunk olyan lányt aki szintén szűz....az év poénja komolyan mondom! Először is mutass nekem egy olyan huszonéves csajt aki még szűz! Még ha az is, nekem azt honnan kéne tudnom, talán a homlokára van írva? Tudod mi nem vagyunk olyan k/urva nagy gondolatolvasók mint ti, hogy csak ránézünk és megmondjuk. A harmadik része pedig a legszebb, hogy még a szűz csak nagy része is inkább tapasztalt csávót akar magának.


A másik dolog, tegyük rendbe magunkat? Meséld már el, hogy mégis hogyan! Bármit csinálhatok - munka,hobbi,kikapcsolódás,öltözködés,anyámkínja - nem segít a tudaton, hogy senkinek nem fogad el. Ekkor majd jön a válasz, hogy ha senki nem fogad el akkor változtassak. Szóval játsszam meg magam a cél érdekében ami egyenlő a hazugsággal amit ti ugye csalhatatlan szenzoraitokkal azonnal kiszűrtök. Ha túl keveset próbálkozok, az a baj. Ha sokat próbálkozok,ha visszafogottan,ha rámenősen,ha gyengéden,ha durván akkor az a baj! Mi lenne ha a büdös életben egyszer ti is tennétek valamit? Nem kell sok esküszöm, csak egyetlen egy kib/aszott esélyt kérek, hogy megmutathassam, én is ember vagyok nem pedig egy zöld takony akibe mindenki belerúghat!

2014. febr. 27. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/102 anonim ***** válasza:

Megint okosakat írtok.

Én se szeretnék senkinek az anyja lenni 29 évesen.


"Mi lenne ha a büdös életben egyszer ti is tennétek valamit? Nem kell sok esküszöm, csak egyetlen egy kib/aszott esélyt kérek, hogy megmutathassam, én is ember vagyok nem pedig egy zöld takony akibe mindenki belerúghat!"


Ezzel a stílussal meggyőztél, írj privit!

Sokan kifejtették már előttem, de nekünk nőknek nem kötelességünk kiszolgálni minden férfi igényét.

Nem úgy megy, hogy szegénykének még nem volt senkije akkor gyere ide majd én járok veled.

Nem szánalmassági alapon járunk valakivel.

És igen lassan 30 évesen nem járnék olyannal aki teljesen tapasztalatlan, soha nem élt együtt senkivel sem, fogalma sincs ezekről.

Lassan családot szeretnék, nem pesztrálni valakit aki "férfinek" nevezi magát, de csak elképzelési vannak a nőkről.

2014. febr. 27. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/102 LeftBehind ***** válasza:
Az lehet a szentségit, de én 20 vagyok nem 30 és már most úgy kezelnek mint egy senkiházi szerencsétlent!
2014. febr. 27. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/102 LeftBehind ***** válasza:
De az azért tetszik nektek, hogy ti ki vagytok szolgálva, ugye? Azzal nincs baj, de ha véletlenül nektek is bele kéne valamit tenni a közösbe akkor inkább hagyjuk az egészet a francba!
2014. febr. 27. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/102 anonim ***** válasza:

beleadni a közösbe? mit teszel azért, hogy "beleadjak a közösbe"? elmondom: vernyogsz, hisztizel, panaszkodsz, szidod a nőket, azt várod, hogy más lépjen, negatívkodsz. ezzel csak annyit mutatsz magadból, hogy nem hogy férfi nem vagy, de kapcsolat sem való neked.


én ismerek 22 felett szűz lányokat. nem is egyet. amúgy meg 20 évesen mi a jó istent akarsz még? :DD könyörgöm. a párom 20 évesen hatalmas lúzernek nézett ki, el volt hízva, öltözködés nulla, önbizalomhiányos volt és kocka. 2-3 év alatt összeszedte magát, mert rájött, hogy ez így nem fog neki menni. elvégzett egy nagyon jó egyetemet, lefogyott, és a korral az arca is megférfiasodott. most k*baszott jól néz ki 28 éves korára.


ha már 20 évesen sem akarsz változtatni, akkor mi lesz veled majd 30 évesen?


a kapcsolat nem fogja rendbetenni az életed. a kapcsolat nem arra való, hogy rendbejöjj saját magaddal. összekeveritek a sorrendet. amennyiben magatokkal nem vagytok rendben, a kapcsolatotokkal sem lesztek. ha magatokban nem fogtok bízni, a párotokban sem, ez a folytonos kisebbségi érzés, ami árad belőletek pedig alapvető problémákat fog szülni.


amikor én nagyon magányos voltam, pl szakítás után, vagy egyébként, akkor sosem akadt rám egy jelentkező sem. kerestem, de soha. pedig nő vagyok. rajtam is látszott a görcsösség. aztán amikor elegem lett, elkezdtem önfejlesztő könyveket olvasni, elkezdtem barátkozni, több helyre járni, nyitottabb lettem. marhára nem érdekelt a kapcsolat, mert jól éreztem magam a bőrömben. na akkor már hirtelen több embernek is kellettem volna. akkor kezdtem el válogatni...

2014. febr. 27. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/102 A kérdező kommentje:
Ez nagyjából olyan, ha 18-20 éves korodig nem voltál nővel (pár szerencsés 20 felett lesz először nővel, de ők kevesen vannak), akkor húzd le magadat a wc-n, mert utána már látszik rajtad a görcsösség, hogy nem voltál még nővel és tapasztalatlan vagy. Így kuka a dolog, mert senki sem akar tanítgatni. Utána ráfogják arra, hogy változz meg. Na de hogy változzon meg, ha ezt egy pasi nem tudja magától megoldani, hogy párkapcsolatban élhessen egy nővel, hiszen ez két emberen áll vagy bukik. Nem de? Mindig ez a benned van a hiba, változz meg dolog. Csak az a baj, hogy ehhez 1 ember kevés, kettő kell. Ha pedig ebben nem partnerek a nők, hogy egy tapasztalatlan férfit is férfinak tekintsenek, akkor te hiába akarsz megváltozni. Ez olyan, hogy munkát akarok ezerrel, 10 helyre adom be, nem vagyok buta ember, nyelveket is beszélek, de kérem szépen, ha a munkáltató nem téged akar felvenni, mert tapasztalatlan vagy stb, akkor hogy a büdös francba lesz neked munkahelyed? Változz meg? Hogyan? Ha nincs helyes irány, mert nincs visszajelzés. Na erre adjatok választ.
2014. febr. 27. 16:42
 38/102 LeftBehind ***** válasza:
Mit teszek? Például ezerrel próbálkozok! Nem vagyok elhízva,dolgozok,nem vagyok kocka,van hobbim és vannak emberek akikkel ki szoktam járni,mindent megteszek hogy jobb legyen az életem de a magány már teljesen felzabál. Nehéz úgy jobbá tenni bármit is ha egy kalap szarnak érzed magad. Lehet hogy neked nőként elég volt annyit tenned, hogy leszartad az egészet,de én ezzel max annyit érnék el hogy a maradék esélyt is elvenném magamtól-
2014. febr. 27. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/102 anonim ***** válasza:
Én mindjárt 24 vagyok, férfi, nem pasi férfi! Én annak tartom magam. Nem volt még kapcsolatom nekem sem. De elegem van abból, hogy a nők csak elvárnak, de a férfi nem várhat semmit, hanem örüljön, ha kegyeskednek vele szóbaállni. A hasonló férfiaknak azt üzenem, hogy fossák le az egészet, mert szerintem nem érdemes az ilyen maguktól a fellegekbe elszállt nőkért küzdeni! Az meg az év vicce, amikor valaki itt azt írta, hogy ő családot akar és úgy ismerkedik. Honnan a fenéből tudná a nő, hiába gondolatolvasó, de azt nekem ne mondja senki, hogy egy férfiban előre látja, hogy majd tőle kell neki a gyerek! Ti is ugyanolyan görcsösek vagytok, nem veszitek észre? Csak ti a gyerekvállaláson görcsöltök, azért utasítotok el 10/9 férfit, aki szerintetek nem alkalmas családalapításra, ettől még korántsem biztos, hogy így van. Aki meg írta, hogy nincs olyan férfi, akire a 20-as évei előtt ráhajt egy jó csaj és visszautasítja, mert ő nem érzi magát felkészültnek, az téved. Én vagyok az élő példa, hogy létezik ilyen, és nem bántam meg, mert nem illettünk volna össze és ÉN személy szerint kizárólag komoly kapcsolatot szerettem volna 18 évesen is és most is! Arról nem is beszélve, hogy amikor az embert csak hülyíti egy nő, az nem baj, a nők persze sosem hibásak. Hát jelentem ez is megtörtént pofátlan módon majdnem fél éven át, pedig a csaj nem a csitri ribik közül volt való, hanem tanult, egyetemista! Szerintem a nőknek le kéne szállni a magas lóról, mert a végén rá fognak jönni, hogy jaj lehet jó lett volna a Józsi, mint ez a tapló, akitől gyerekem van!
2014. febr. 27. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/102 anonim ***** válasza:
36, akkor visszakérdezek: És a tisztelt hölgyek mit tesznek le az asztalra hogy a férfiak beleadjanak a közösbe? Azt, hogy van egy lyuk a lábuk között? Ha ti alanyi jogon elvártok bármit is, akkor a férfiak miért ne várhatnák el alanyi jogon ugyanúgy? Ja mert ti vagytok a hercegkisasszonyok? Fel kéne nőni, és fel kéne ébredni...
2014. febr. 27. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!